A tenger felől lassú keringővel ragyogtak fel az arany fények, amik átfestették az éjszaka sötét, csillagokkal tarkított égboltját. Bíbor lángnyelvek kígyóztak kéjesen az ében sötétjében, hódolva a hajnal első pír fényeinek. Az ezüstfehér hótakaró sziporkázó csillogással verte vissza a rávetülő fényeket, szivárvány – hidat varázsolva. A magas, délceg fenyők hűvösen nyújtóztak az ég felé. Ágaik zölden, illatosan éledeztek várva a tavasz reményteljes közeledtét…

Az egyik pimasz napsugár mosolyogva szökött be Thornsgate szobájába, hogy virgonc simogatásával ébredésre bírja az álmodó hercegnőt. A hatalmas ablak előtti vajszínű sötétítő ugyan el volt húzva, azonban néhány kósza sugár megtalálta az utat befelé. A krémfehér szófán Leon ült, gondolataiba merülve, miközben a fejét az egyik kezében támasztotta. Maga csak egy nadrágot viselt, s hagyta, hogy háta izmainak völgyében, mint a csorgatott méz, végigfolyjon a sárga fénnyaláb. Vonásai most ellágyultak, ezüst szemei gyöngyházfényűvé szelídültek, ahogy gyönyörködve figyelte alvó feleségét. Sora szívfájdítóan szép vonásai éles kontrasztot alkottak az őt körülölelő gyengéd fehérséggel. A fény, a jóság és az ártatlanság kifejezője már nem illett a hercegnő érzéki szirénre emlékeztető arcához. Leon elnézte, ahogy neje testének csábító körvonalai lágyan felsejlettek a takaró alatt. Figyelte finom, törékeny kezét, ami mellette nyugodott, s ami oly nagy örömöket okozott neki. A lány arca ezúttal nyugalomról árulkodott. Olyan nyugalomról, melyet a herceg már legalább három hete nem vélt felfedezni felesége vonásain. Ez az érzés pedig az ő szívét is békességgel töltötte el. A selymes, orgonalila tincsek buja összevisszaságban terült el Sora mögött, elragadó keretbe foglalva gyönyörű arcát, mely most hamvas barackszínű volt. Forró, csokoládé szemeit sűrű, érzéki szempillái rejtették el, Leon szívét pedig elöntötte a büszkeség: igen, az ő felesége! A diadalérzet, ami lassan elöntötte egész bensőjét, lusta félmosolyt csalt az ajkaira. Az éjszaka olyan csodálatos volt, amelyről álmodni sem mert volna. Minden úgy lett, ahogy annak lennie kellett. Így sem, úgy sem tudta volna sokáig fékezni már magát. Három hét önmegtartóztatás még az ő idegeit is próbára tette. Azonban az elért eredményt egyáltalán nem bánta. Végre sikerült újra mosolyt, nevetést csalnia elbűvölően szép felesége ajkaira. Újra látta a szenvedélyt felizzani a gyönyörű szemeiben, s újra hallotta, amint a gyönyör pillanatában kéjes dallama az ő nevét suttogja. Benne pedig az éjszaka folyamán újra – és újra feltámadt a kielégíthetetlen, soha szűnni nem akaró vágy, ami mindig is végigkísérte az életüket, s amely ezután sem fogja elhagyni őket. Azonban azon kívül, hogy újra a szenvedély féktelen sodrásában fuldokoljanak, még volt egy másik célja is. Egy másik, amelyről még nem akart beszélni a feleségének, de reménykedett benne… Reménykednie kellett benne…

Gondolatai azonban más fordulatot vettek, olyan hirtelen, mint ahogyan nyáron vihar kerekedik a hegyen. A teste megfeszült a hirtelen rátörő vágyakozástól. Ez azonban már nem érte váratlanul. Megszokta azt az édes, feszítő fájdalmat, ami ilyenkor az ágyékában szokott megjelenni, mikor a testéből szinte minden vér odaáramlik át. Az egy pillanattal előbb még oly szelíd tekintete, ami gyengéden simogatta az ágyban fekvő asszonyát, most sötét lett… Viharok gyülekeztek benne, a vágy felhői, s acélosan keménnyé vált a nyers vágyakozástól. Talán jobban kívánta a feleségét, mint amikor megismerte. Pedig azt hitte, hogy az a tűz nem nőhet még nagyobbra… tévedett. Igazi lángörvénnyé vált. S kíméletlenül elnyelte mindkettőjüket…

Az előbbi szerelmes pillantás megváltozott. Acélos lett, kemény, perzselő… Úgy figyelte az ágyban alvó Sorát, mint egy kiéhezett párduc, ami megtalálta a legfejedelmibb zsákmányt. Így is volt. Felesége érzéki, vágybahozó teste felizgatta, életre keltette. Lassan emelkedett fel, közben egy pillanatra sem szem elől tévesztve gyönyörű szerelme alakját. A vér dübörgött a fülében, az ágyéka feszült, az egész teste forró volt, s csak arra vágyott, hogy kielégülést leljen csodálatos hercegnője karjai között. Dübörgő testtel és sötéten parázsló szemekkel sétált az ágy mellé, hogy szerelme kívánatos teste fölé tornyosuljon. Egy apró fénysugár kacagva táncolt el Leon válla felett, hogy egyenesen a hercegnő sötét, buja szempillái alatt megbúvó, csokoládé szempárt késztesse ragyogásra. A herceg pedig veszélyes mosollyal figyelte, ahogy Sora szeme megrebben, hogy utána utat engedjen a még álomköddel betakart tekintetnek. Kéjesen felsóhajtott, majd tekintete találkozott férje acélossá vált szemeivel. Leon veszélyes, sötét mosollyal vizsgálta, ami semmi jót nem ígért… semmi kegyelmet nem adott. A hercegnő először meglepődött ezen a nyers vágyon, amit látott, azonban néhány pillanat múlva eszébe jutott az éjszaka. Lassú mosollyal méregette férje izmos mellkasát, amelyet oly szívesen kényeztetett az elmúlt éjszaka. Amikor a két izzó tekintet találkozott Leon szíve még gyorsabban kezdett vágtatni a mellkasában, ágyékában pedig ott izzott a tüzes pokol.

Sora felé nyújtotta a kezét, amit a férfi azonnal elfogadott. Forró, elnyújtott csókot lehelt a bársonyos kézfejre, majd lassan engedett a gyengéd húzásnak, s leereszkedett a felesége mellé. A lány önkéntelenül megnedvesítette az ajkát, mire Leon halkan felszisszent. Még ezek az apró, akaratlan mozdulatok is tüzet gyújtottak a bensőjében. Lehajtotta a fejét, Holdszín haja pedig függönyként borult föléjük, eltakarva az arany fényben mosolygó nap elől csókjuk izzó szenvedélyét, ajkaik szeretkezését, mely előjáték volt a később elkövetkező eksztázisra…

* * *

Mikor Leon újra kinyitotta a szemeit, a nap már magasan járt. Forró, mézszínű örvénye ugyan még most sem tudott áthatolni a sötétítőn, hogy ezzel megzavarja őket, azonban a függöny néhány gyűrődésében látni lehetett a kirstálytiszta eget. Tekintete még az álomtól volt ködös, arca kisimult, vonásai ellazultak, széles mellkasa kitakarva élvezte a szoba melegét, s csak az ágyékán volt hanyagul átvetve a hófehér takaró. A herceg vágott egy fintort, ahogy végignézett magán. Hozzá mégannyira sem illett ez a szín, mint a feleségéhez. És ezt az első adandó alkalommal közölni is fogja vele, határozta el. Szelíd tekintettel pillantott oldalra, azonban Sorát már nem találta maga mellett. Szemeit elégedetlenül hordozta végig a szobán, majd visszasiklott egy helyre. Felesége hanyagul nekitámaszkodott az öltözőszoba ajtajának. A hercegnő már felöltözött, s kihívó tekintettel vizsgálta az ágyban elterülő férfit; kedvére való volt a látvány, ez sütött a tekintetéből.

Sora már legalább egy órája állt ott mozdulatlanul, miután felöltözött. Karjait keresztbe fonta a mellei alatt, s elragadtatottan figyelte, ahogy férje pihen. Elnézte, amint a néhány órával ezelőtti veszélyes ragadozó, aki pimasz módon fölé lendült félreérthetetlen szándékokkal, hogyan változik meg, amint lehunyja a szemeit. Ez pedig gyönyörködtette. Leon magával ragadó jelenség volt – ezt tudta már az első pillanatban. Ám, ahogy nézte, hogyan szelídül meg ez a párduc, csak akkor tudatosult benne, hogy ez a férfi őt választotta. Már hozzá tartozik, és nem is fogja elhagyni, soha többé. Az egyik szemszögből büszkévé tette, hihetetlenül büszkévé. A másik szemszögből nézve, azt sem tudta, hogyan mondjon hálát az égnek, amiért magáénak tudhatta ezt a bámulatos férfit, akiről mindenki azt hitte, csak egy kegyetlen nőfaló, s mégis kitartott mellette hosszú napokon át. Úgy szerette, ahogyan az ember csak egyszer szerethet az életben. Ám ez a szerelem nem sokaknak adatik meg. Ők ketten pedig elérhetik a csillagokat… együtt… Sötét pillantását hirtelen megragadta, ahogy a sötétítő egyik résén beszabadul egy vidám napsugár, ami virgoncan, és merészen végigsimogatta párja boltozatos mellkasát, feszes hasfalát, egészen addig, amíg a takaró el nem fedte. Oda már nem szökhetett be. Ahhoz már csak egyetlen nőnek volt joga; Blackheath hercegnőjének. S ezt még a nap is megértette. Már csak távolról csodálta férje gyönyörű testét. Sora felkapta a pillantását onnan ahová éppen nézett, s azonnal szembe találta magát férje vérlázítóan pimasz tekintetével. Ám a Holdszínű szempár mélyén apró szikrák gyúltak ki, amik minden pillantással egyre elevenebb lánggá égték ki magukat.

Leon tudatában annak, milyen hatással van a feleségére, hanyagul a feje alá tette a kezét, és onnan figyelte, félig leeresztett, buja szempillái alól. Kedvére való volt a látvány, sőt; elkápráztatta, és megörvendeztette a szívét. Sora levetette a magára erőltetett gyászt – csodálatos eleganciájú, fűzöld ruhát viselt, melynek ujjai a könyökéig értek, s onnan kibővültek. Dekoltázsa mély, hívogató volt, s kiemelte minden előnyös domborulatát és hajlatát. Friss volt, üde, és a megállíthatatlanul közelgő tavaszt idézte fel a férjében. Szinte már ott érezte az orrában azt a csodás illatot, melyet a természet szokott kilélegezni magából a tavaszi estéken. Sora néhány tincset feltűzött a hajából, azonban a többi szabadon, hullámosan, érzékien omlott le a csípőjéig. Csokoládészínű szemei sötéten, forrón ragyogtak. Leonban feltámadt a vágy. Szemeit összehúzta, mélyebben kezdett lélegezni, ahogy a forró vér végigvágtatott a testén. Azonban tudta, hogy nem lehet telhetetlen, még akkor sem, ha felesége ilyen készséges. Hiszen tudattalanul teszi, nem tehet róla, hogy ennyire szép és kívánatos… azok az apró jelek pedig; a testtartás, az érzéki pillantások… Azok meg szándékosak?! Ó, micsoda egy boszorkány! De még milyen… A herceg tekintete kihívó lett. Amikor megszólalt hangja édes volt, mint a méz, s mély, bársonyos.

- Nagyon veszélyes talajra tévedtél, szerelmem – figyelmeztette készségesen a lányt, miközben ajkai veszélyes mosolyra húzódtak. – Nem vagyok szent, és önmegtartóztatást sem fogadtam. Ne hidd, hogy beérem az esti és hajnali együttlétünkkel, ha továbbra is ilyen érzéki pillantásokkal bombázol.

- Én? – pislogott ártatlanul Sora, majd amikor látta, hogy férje kétkedőn felvonja a szemöldökét, elbűvölően elmosolyodott. – Sajnálom, de tudod, farkaséhes vagyok.

- Á, szóval éhes vagy - görbült pimasz mosolyra a herceg ajka. – Jó, hogy megemlíted, mert én is az vagyok.

- Valóban? – lépdelt az ágy mellé a hercegnő, miközben pillantása sötétté vált. – Micsoda véletlen egybeesés.

- Az – válaszolt kurtán a férfi, majd rögtön visszarántotta feleségét az ágyba. – Véletlen… És most, édesem, ha nem haragszol, máris elkezdem kielégíteni az étvágyamat. – majd a lány fölé gördült, s kemény ajkaival ostromba vette a kecses nyakát. Sora felkiáltott, majd hangja a végén nevetésbe fulladt, amikor Leon összevissza csókolta, ahol csak éppen nem fedte a ruha. A hercegnő gyöngyöző kacagása visszaverődött a falakról, amit a férje élvezettel hallgatott. Szívét elöntötte a diadal, és a boldogság, hogy újra hallhatja így nevetni szerelmét. Felemelkedett róla, s úgy figyelte őt, mintha minden egyes vonását mélyen az emlékezetébe akarná vésni. Nem így volt; ezt ugyanis már régen megtette. Minden porcikáját ismerte, és mindet imádta. Ábrándozó mosollyal vizsgálta, gondolataiból pedig csak az rángatta ki, hogy látta, amint felesége tekintete elsötétül, s felpattannak benne szikrák. Maga is abba az irányba nézett, amit neje figyelt látható elégedettséggel. Hamarosan lassú, gonosz pillantásokkal méregette az előtte fekvő szépséget, ajkai pedig vérlázító mosolyra húzódtak. – Ej, kicsikém, milyen bátor lettél.

- Úgy vélem, ehhez nem sok bátorság kell. Csak az, hogy az a valaki, aki nézi nő legyen. Ez viszont csak számomra engedélyezett.

- Micsoda? Hogy rajtam legeltesd a szemed? – kérdezte pimaszul mosolyogva.

- Ki hogy nevezi – válaszolt Sora sértődötten, miközben dacosan megemelte az állát. – Nekem jogom van hozzá.

- Mikor ilyen büszkén megemeled a fejed, mindig arra ingerelsz, hogy addig fenekeljelek, amíg meg nem tanulod, ki az úr a háznál – jegyezte meg Leon a szája szegletében egy elégedett mosollyal.

- Fenyegetsz? – húzta össze a szemeit a lány. – Leon Oswald, azt hittem, te nem vagy olyan, mint azok a sznob urak a nemesség krémjében, s nem hangoztatod, hogy parancsolsz nekem. Nem így van.

- Vigyázz az éles nyelvedre, édesem! – figyelmeztette Leon, miközben közelebb hajolt. – Más nem lenne ilyen elnéző veled szemben. Talán én sem leszek.

- Ezt vegyem fenyegetésnek, méltóságos uram? – kérdezte a hercegnő felvont szemöldökkel.

- Veheti annak is, hercegnő – húzta veszélyes félmosolyra az ajkait. – Minden esetre, ma nem fogsz kiszállni az ágyból, úgyhogy kár volt felöltöznöd. Ráadásul a hajad is sokkal jobban tetszik, amikor összekócolva terül el mögötted. Olyankor olyan vagy, mint egy szirén. Azonban, amikor így összefogod, inkább hasonlítasz egy hercegnőre.

- Leon – nevetett fel Sora, miközben átkarolta a férfi nyakát. – Te tettél hercegnővé, ne engem hibáztass! Mit csinálsz? – kerekedett el a szeme, amikor érezte, hogy a férje kihúzza a haját összetartó csatokat.

- Összekócolom a hajad – vigyorodott el a herceg, majd amikor végzett az utolsó hajtűvel is, gyengéden elrendezte az orgonalila zuhatagot a felesége arca körül. – Ha tudnád, milyen szép vagy. Főleg most, hogy újra ott látom a tekintetedben azt a szikrát, amire olyannyira vágytam.

- Azt hiszem, ezt csak neked köszönhetem – mosolygott rá Sora, miközben kisimított egy ezüst tincset a férfi arcából. – Leon, én… - azonban a férje perzselő tekintete a torkára forrasztotta a szót. Légzése felgyorsult, ahogy megérezte a Leonban munkálkodó nyers vágyat, ami egy pillanatra sem akart szűnni, akármilyen fáradt volt. Azonban valamiért sejtette, hogy a férjét nem csak az a nyers, elemi ösztön hajtja, a vágy, ami eddig felhalmozódott, és ami újra- és újra feltámad benne. Valamiért érzett még mást is ezekben az érintésekben. Valami olyat, ami sokkal gyengédebb érzés volt ennél. Bár Leonnak voltak heves vágyai, amik nem elégültek ki egyetlen szeretkezéssel sem, sőt. Azonban az a különös érzés elszorította Sora szívét, s tudattalanul könnyeket csalt a szemébe. Ahogy a herceg nyaka köré fonta a karjait, sötéten derengő szemeit pedig lehunyta, a könnycseppek, mint ezernyi gyöngyszem csordultak ki, utat vágva maguknak bársonyos arcán. Ujjait eltemette férje ezüst tengerként leomló hajában, még jobban magához szorítva őt. S önkéntelenül is belement abba a létfontosságú küldetésbe, amelyet Leon kezdeményezett.

A herceg kezei végigsiklottak az oldalán. Ezúttal nem volt sürgető, sem heves. Valami mást akart. Ugyan azt, mint akkor régen Blackheathben… Azonban elhatározása szinte azonnal a ködbe veszett, amint megérezte Sora nyelvét csatlakozni a sajátjához. A hercegnő nem is tudta, miben vett részt, egyszerűen csak csatlakozott férje szenvedélyének lángjához. Sora erősen magához szorította a férfi fejét, s elveszett annak kemény, mohó ajkai okozta gyönyörében. Szája készségesen nyílt meg a követelőző szenvedély előtt. Testük minden része egymásnak feszült, s elteltek a másik lüktető vágyával, ami oly heves és erőteljes volt, mint tenger a viharban. A lány pedig biztos lehetett benne, ahogy eléri a holtpontot, a fölé magasodó párduc tombolni fog, akárcsak a természet elemi fejedelme. Igaza lett…

Leon kezei megkeresték az utat felesége ruhájának nyílásához. Fürge ujjakkal oldott meg minden kapcsot, még egy szobalány is megirigyelhette volna gyorsaságát, és hozzáértését. Azonban szája egy pillanatra sem szakadt el az oly kívánatos ajkaktól, amik készségesen viszonozták heves ostromát. Majd’ szétrobbanó vágya sietségre késztette. S szájuk játéka csak még tovább szította ezt az édes fájdalmat benne; ajkuk mohón, követelőzően siklottak el egymáson, nyelveik szeretkezéshez felérő tűzzel simogatták egymást. Azonban Leon akkor vesztett el minden kontrolt maga felett, amikor érezte a felesége fogait gyengéden az alsó ajkába mélyedni. Felnyögött az érzésre, s lihegve elszakadt a lánytól. Elnézte, ahogy az előtte fekvő szépség szemei lassan felnyílnak, s megcsillant bennük a szenvedély tüze, amely felért az övéhez. A csokoládé szempár sötét volt, s kigyúltak benne az első csillagok… Neje arcára lángrózsákat rajzolt az élvezet, ajkai felduzzadtak, s nedvesek voltak, még az iménti heves csókjuktól. Olyan gyönyörű volt, és az a forró, eleven tűz, ami benne égett minden nő irigylését elnyerhette. A herceg pedig nem győzött fohászt mondani azért, hogy az övé lehetett. És úgy szerette… annyira szerette, hogy azt kimondani sem tudta volna. Észrevétlenül egész lényében rabja lett, ennek a csodálatos és elbűvölő nőnek, aki ízig – vérig nemes volt. Ahogy a herceg szívében egyre nagyobb melegség vette elejét, úgy szelídült sötét, viharos tekintete gyöngyházfényűvé. Gondolataiból az hozta vissza, ahogy a felesége megmozdította kemény ágyéka alatt az ölét. A férfi izmai azonnal megfeszültek, újra hallotta, ahogy a fülében dobol a vér, és az egész teste lángolóvá vált. Belenézett neje kihívó, sötét szemeibe, s pillantása azonnal újra acélossá keményült. Ágyéka lüktetőn követelte a folytatást. És ő nem váratott magára… Kapkodva elkezdte lehámozni a ruhát a feleségéről, azonban a finom anyag nem akart engedelmeskedni neki. Morogva, szitkozódva ráncigálta a méregdrága ruhakölteményt, miközben Sora hangosan felkacagott férje bosszúságát látva. Amikor azonban a férfi rávetette sötét, nyersen szikrázó szemeit, csábosan elmosolyodott, majd egyetlen mozdulattal kikerült a ránehezedő test alól. Leon feszülten figyelte, ahogy a hercegnő felállt, majd felé fordulva, lassan lecsúsztatja a vállairól a ruhát. A torka kiszáradt, olyannak érezte, mint azt a sivatagot, ahol egy csepp eső sem esik. És Sora volt neki az életet adó oázis. Amikor a fűzöld selyem lassan lecsúszott a formás mellekről, a férfi teste megrándult, szája elnyílt, erekciója fájdalmasan megfeszült. A hercegnő azonban tovább ingerelte, lassan, nagyon lassan engedte le a földre az anyagot, hogy végül egyetlen finom selyemkombiné fedje a testét, amely már nem takart belőle sokat. Azonban éppen eleget ahhoz, hogy a férjét az őrületbe kergesse a vágyakozás. Sora rávillantotta sötét tűzben táncoló tekintetét, s ez az apró mozdulat elég volt, hogy engedélyt adjon mindenhez. Leon karjai szinte maguktól lendültek előre, és az ölelésébe vonta gyönyörű asszonyát. Feltérdelt az ágyon, így tekintetük egy magasságba került. A hercegnő átölelte a férfi nyakát, majd ajkaik újra egymásra találtak, heves csókban összeforrva. Közben Leon kezei előresiklottak; végigsimított neje csípőjén, derekán. Futólag megérintette a formás melleket, és Sora azonnal hevesebben kezdte szedni a levegőt, mellbimbói pedig nyomban megkeményedtek. A herceg, ahogy végignézett felhevített feleségén, ördögien elmosolyodott. Még közelebb vonta magához, közben egy ajkait egy pillanatra sem engedte el, majd egyetlen rántással újra az ágyra fektette a lányt. Fölé lendült, majd elkapta a fejét. Olyan tekintettel nézte az alatta fekvő szépséget, hogy az belereszketett, s elöntötte a vágy legforróbb hulláma. A herceg sötét, vágyfelhős szemeiben ott tajtékzott a tenger… És csak arra vágyott, hogy egészen eltemetkezhessen szerelme forróságában. Pillantása viharosan söpört végig a felhevült, kívánatos testet, majd lehajolt, perzselő tekintetét végig párja arcán nyugtatatva, aki amint rájött, mire készül, kapkodni kezdte a levegőt. A férfi a selymen keresztül izzó ajkai közé vette az egyik sajgó mellbimbót, s kéjesen szopogatni kezdte. Sora felnyögött, s hátracsapta a fejét élvezetében. Hőhullám futott át az egész testén, miközben reszketni kezdett. Igen, mindig ilyen érzést váltott ki belőle a férje. Már akkor, két évvel ezelőtt is, és most, még inkább. Ők ketten egymáshoz illőek, összetartoznak! Ez volt az utolsó értelmes gondolata, mikor megérezte, hogy a herceg gyengéden a fogai közé veszi kívánatosan magasodó mellbimbóját, s rágcsálni kezdte. Hangosan felnyögött, és lehunyta a szemét. Körmei belemélyedtek a forró, kőkemény izmokba, ezt azonban Leon csak egy elégedett morgással nyugtázta, és nyugodtan folytatta tevékenységét, holott az ágyéka majd’ felrobbant. Egyik kezét a másik mellre helyezte, ujjaival pedig gyengéden kezdte kényeztetni, míg ajkai a másikkal voltak elfoglalva.

Sorából kitörtek az élvezet hangjai, és nem tudta megfékezni teste reagálást a férje érintésére. Lihegett, halántékán verejtékcseppek gördültek le, miközben a férje ajkainak feszítette a testét. Egyszerre akarta még közelebb húzni, és eltaszítani. Ennél már többre vágyott, mélyebb gyönyörre. Sírós hangon kezdett könyörögni a férjének, hogy tegye végre magáévá. Rekedt, vágytól fátyolos dallama, mintha nem is a sajátja lett volna; csak távolról hallotta. Abban sem volt biztos, hogy párja válaszolt – e valamit. Önkéntelen mozdulattal kicsit behajlította a lábát, mikor lábfejével végigsimította férje gránitkemény erekcióját. A herceg felhördült erre az érzésre, s felkapta a fejét. Olyan kemény tekintettel vizsgálta a nejét, mintha minden pillanatban kitörne belőle a legpusztítóbb vulkán. Minden nemű kényeztetést felhagyott, egy ideig csak bámult a ragyogó szempárba, s nézte a lángrózsás arcot, eltelt felesége élvezetével. Majd viharszürke tekintetben felrobbant valami, és Sora a fülében hallotta dübörögni a vágyat, a testében pedig ott kígyózott az eleven szenvedély. Leon egyetlen, hirtelen mozdulattal kettészakította a finom selyemkombinét. A hercegnő felkiáltott a mozdulat váratlanságától, majd rekedten felkacagott, amikor párja azonnal a nyakába temette az arcát. Azonban jókedve nem sokáig tartott; férje újból lehajolt, s ezúttal minden akadály, és minden gyöngédség nélkül forró ajkai közé vette a mellbimbóját és keményen megszívta. Sora újfent felkiáltott, és hátracsapta a fejét. Kezeivel fogózkodót keresett, azonban az egyetlen biztos kapaszkodónak a férje bizonyult. Körmeit mélyen a húsába mélyesztette, s erre már Leon sem tudott nyugodtan reagálni. Egyik keze hosszan végigsimította az egyik karcsú combot, majd megkereste a forróságot, ami csak rá várt… Szerelme már nedves volt, azonban ezzel ő nem elégedett meg. Ujjai könnyedén megkeresték neje szerelmi ékszerét, ami már hivalkodóan kiemelkedett a puha, nedves redők közül. A herceg simogatni kezdte az apró gyöngyöt, sietve, követelőzően, miközben ajkai továbbra is a kimagasodó mellbimbót gyújtották lángra. Sora önkívületben hátradobta a fejét, miközben egy rekedt sóhaj szakadt fel a torkából. Körmei élesen belevájtak férje izmaiba, s heves zihálásba kezdett. Amikor Leon fokozta ujjai mozgását, dobálni kezdte a fejét. A férfi pedig elvette ajkait a sajgó mellbimbóktól, mire a felesége elégedetlenül felnyögött. A herceg gonoszan elmosolyodott. Száját végighúzta a mellek közti illatos völgyön, majd tovább le a puha hasfalon, mire a lány akaratlanul is összerándult. Azonban neki ez nem volt elég, sokkal többet akart. Elő akarta csalogatni az összes szenvedélyt, ami a feleségében lakozott, ami lángolón égett a csokoládé szempár sötét mélységében, akár egy izzó katlan. Látni akarta, hogy a szerelme a kéjtől eltelve az ő nevét kiáltja, ahogy rég. Minden meg fog változni, ők ketten pedig együtt veszik fel a harcot minden és mindenki ellen! Együtt, mint tűz és víz, a két legerősebb, legveszélyesebb elem. Mikor kényeztető ajkai végigsimították a hercegnő combjának belsejét, elvette az ujjait annak nedvező virágáról, majd oda hajolt. Sora tudta, mi következik. A levegőt kapkodva, feszülten várta azt az elsöprő gyönyört, amit férje ajkai képesek okozni neki, amikor azonban a kemény ajkak belecsókoltak az ölébe, önkéntelenül felsikoltott, és új kapaszkodót keresett. Erőteljesen megmarkolta az alatta elsimuló takarót, s kéjesen felhörgött. Ismeretlen, teljesen idegen hang volt ez a számára, azonban az a gyönyör, amely elöntötte az egész testét, igen különös dolgokat csalt ki belőle. Teste akaratlanul reagált, ősi, ezeréves ösztön szerint. Ujjai elfehéredtek a szorítás alatt, a herceg ajkai pedig csak kényeztették, egyre erőteljesebb, elevenebb tűzbe hajszolva őt. Úgy érezte az egész testét felperzselték a gyönyör lángjai, s megolvadt minden porcikája. Amikor férje nyelve végigsimított az apró gyöngyön, ami határtalan örömöket okozott neki, elérte a beteljesülés. Lehunyta a szemét, miközben mély, elfúló torokhangon a párja nevét nyögte. Testét elöntötte a legteljesebb öröm, tagjai elernyedtek, mindene nehézzé vált. Percekig lebegett abban a képzeletvilágban, ahová Leon űzte varázslatos érintésével. Élvezete hosszú volt, s kielégítő. De ezúttal egyedül veszett el benne…

Mikor újra kinyitotta a szemeit, amik ködösen tekintettek körbe, a herceg már mellette feküdt. Teste ugrásra kész volt, pillantása sötét, perzselő, ami újabb tüzet indított meg Sorában. Leon fél könyökére támaszkodva, elégedetten szemlélte a művét. Nagyon is a kedvére való volt a látvány. Hamarosan azonban csak azt vette észre, hogy a gyönyörű felesége átkulcsolta a nyakát, és magához húzta. A férfi meg akarta csókolni, azonban a hercegnő elhúzta a fejét, s helyette a férje nyakára tapasztotta az ajkait. Szenvedélyesen csókolta, és kissé harapdálta a bőrt az ütőér fölött, mígnem párja zihálni kezdett. Leon már nem bírta tovább fékezni a vágyait, így is túl sokáig várt. Egyetlen mozdulattal a neje fölé gördült, majd mélyen annak szemébe nézett. A sötét pillantás pedig helyeslőn ragyogott rá. Erőteljesen lökött egy a csípőjén és máris ott járt a földi paradicsom mélyén. Mind a ketten fojtottan felnyögtek az érzésre, s egyikük sem mozdult egy darabig. Újra megtapasztalták a másikat. A herceg férfiassága mélyen szerelme testében lüktetett, aki nem tudott – és biztos volt benne, hogy soha nem is fog -, betelni az érzéssel. Végül a férfi rámozdított a csípőjére. Nem soká erőteljesen kezdett mozogni, ajkait pedig felesége ajkaira simította. Ahogy a testük szeretkezett, ugyanúgy szeretkeztek a nyelveik is. Azonban mikor az élvezetük magasra hágott kénytelenek voltak elszakítani egymástól az ajkaikat, hogy hangot tudjanak adni gyönyörük hevének. Sora minden lökésnél belemélyesztette a körmeit férje hátába, nőies hévvel markolva a kemény izmokat. Úgy érezte, meg kell kapaszkodnia, különben a gyönyör miatt elájul. Minden együttlétük ilyen heves lánggal égte ki magát, amit Leon az egekig tudott fokozni, s most is megtette. Azonban minden szeretkezésük más volt, a maga nemében azonban mégis gyönyörű, és feledhetetlen. Volt, amikor gyengéden szerették egymást, édes szavakat suttogtak a másik fülébe, mintha csak egy lágy szimfónia lett volna. Azonban az a tűz, az a kitörni készülő vulkán – mint most is – felperzselte mindkettejük vérét. Testük egyszerre feszült meg majd ernyedt el, lélegzetük összekeveredett, ami hamarosan hangos nyögésekbe csaptak át, Sora pedig önkéntelenül kezdett sikoltozni. Szenvedélyük és gyönyörük olyan magasságokba csapott fel, hogy nem láttak mást, csak vakító fehérséget mindenhol. A herceg eltelt felesége forró, nedves ölével, ami az ég legmagasztosabb örömeit kínálta neki. Hangja hamarosan ismeretlen lett számára; mély hörgés szakadt fel a mellkasából, s csak távolról hallotta, ahogy neje hangosan felsikolt, miközben körmei a húsába mélyednek. Elöntötte őket az eksztázis, s egyenesen a mennyekig repültek, majd felrobbant az ezerszín tűzijáték…

* * *

Két hónap telt el így. Két hónap a féktelen gyönyörnek áldozva, felélesztve és megvalósítva a legteljesebb boldogságot, melyet ember nem képes elképzelni. Lassan már a fák is rügybe borultak, virágok kezdtek bimbózni. Minden a tavaszt, a megújulást hirdette. És a nap is melegebben, ragyogóbban sütött. Az ezüstfehér hótakaró pedig elolvadt…

Két lovas tartott sebesen Thornsgate kastélyához. A két mén versenyezve élvezte a vad vágtát, és a forró napsütést csillogó szőrükön. Amikor nagy lendülettel megálltak, elégedetten nyerítettek fel. A két férfi leszállt, majd komoly beszélgetésbe temetkeztek, miközben besétáltak a pompás épületbe. Ahogy a vaskos faajtó kitárult előttük, megütötte a fülüket egy hangos sikoly, ami a végén kacagásba csapott át, mely visszazengett a falakról. A két férfi felvonta a szemöldökét az édes hangra, ami úgy ömlött el, mint a vízesés kristálytiszta csilingelése. Brandon felemelte mogyorószínű szemeit, s az emeletet vizsgálta, majd lassú értő mosoly kúszott fel az ajkaira. Megpillantotta a legszebb égi tüneményt, aki valaha is létezett, és akit mindennél jobban szeretett. Blackheath hercegnője kacagva szaladt le a lépcsőn. Arca kipirult, szemeiben heves tűz lángolt, kívánatos ajkai incselkedő mosolyra húzódtak. Azonban, amikor észrevette az ajtóban állókat, megtorpant. Brandon büszke szemekkel figyelte húga karcsú alakjára simuló égszínkék ruhát, mely nyakban megkötős volt, s csípőjén egy rózsa díszítette. Dekoltázsa mély, csábító volt, a könyökétől pedig tölcsérszerűen szélesedett ki. Arcán lángrózsák égtek, ajkai mosolyogtak, tekintetében pedig ott égett a tüzes katlan. Sora felnevetett majd egyenesen bátyja karjaiba szaladt. Újra érezte a biztonságot, az a kellemes kényelemérzetet, amit csak egy testvér tud nyújtani. Felnézett bátyja erős karjai közül, csak éppen annyira, h arcon csókolja, majd azonnal a másik férfihoz fordult. A másik bátyjához… Alexander égszínkék tekintete melegen mosolygott rá. Azonnal átölelte, s hozzásimult.

- Hogy van Sophie és Layla? – kérdezte Sora csillogó szemmel, miközben csillogó szemekkel figyelte a két férfit.

- Jól, mind a ketten fantasztikusan vannak – mosolyodott el Alexander. – Sophie elvitte Laylát néhány partira, de nem úgy fogadták, ahogy várta. Ide te kellenél, Sora. A te rangod, és személyiséged segítségével lehetne csak minden rendben.

- Ahogy visszatértem Blackheathbe, mindent megoldunk – válaszolta a hercegnő, majd amikor meglátta a lépcső tetején álló sötét tekintetű, büszke tartású férfit, kihívóan felé villantotta a szemeit.

- Sora Oswald! – dörrent végig a kastélyon a herceg hangja. – Azt hiszed, hogy megúszod? – majd lassú, ragadozó lépteivel lefelé indult, miközben szemei acélszürkék letettek, ajkaira pedig veszélyes mosoly húzódott fel. – Brandon, Alexander, jó benneteket látni. Azonnal foglalkozom veletek, csak előbb megbüntetem az én szépséges feleségemet.

- Csak nem fenyegetsz, Leon Oswald? – kérdezte Sora, miközben Alexander háta mögé lépett. – Te akartad, én figyelmeztettelek, hogy ez lesz.

- Mit csinált a kishúgom, Leon? – vigyorgott Brandon a barátjára.

- A húgod egy boszorkány – fordult arra, miközben megállt a két férfi előtt. – Egy kancsó vizet öntött rám korán reggel. Ez volt az ébresztőm – vágott egy méltóságteljes fintort. Majd a veszélyes mosolya egy pillanat alatt eltűnt az ajkaira, s felváltotta a gyengédség. – Gyere ide, szerelmem!

- Nem húzol be a csőbe, te gazember – öltött rá nyelvet Sora játékosan.

- Gyere már ide, te kis bestia! – majd megfogta felesége kezét és odapenderítette magához. Szorosan átkarolta egyik kezével, és szájon csókolta a lányt. Mélyen, de nem sokáig, éppen csak annyira, hogy a párja szeme elsötétüljön, és kapkodni kezdje a levegőt. – Így, most pedig mondjátok, mi járatban? – nézett a két barátjára.

Brandon és Alexander mosolya azonnal lehervadt. Tekintetük komoly lett, mégis diadalmas. Lassan végignéztek az előttük álló páron. Fejedelmiek voltak együtt. Kipihentek, boldogok. Sora ragyogott, jelleme pedig olyan erőssé vált, akárcsak a férjének. Szemei sötéten égtek, akárcsak a lángoló katlan, testtartásából dac érződött ki. Levetette magáról a komor gyászt, és képes volt felvenni a harcot, hála a férjének.

Leon ezzel szemben drámai hatást váltott ki az emberekből, akárcsak régen. Vonásai kisimultak, tartása büszke, egyenes volt. Egyetlen pillantásával képes lett volna ezreket rábírni az akaratára, akárcsak régen. Szemeiben kéjesen hullámoztak a tenger habjai, a végkifejlet pedig veszedelmes volt, és megállíthatatlan. Végre újra olyan volt, mint amilyennek született. Alexander értőn elmosolyodott, majd unokafivére felé fordult, aki szenvedélyesen ölelte feleségét.

- Megtaláltuk Travis Carlent, és Dante Wefordot…