Angyalkönnyek
Elina 2009.08.17. 19:28
Másnap az összes újság címlapján az szerepelt, hogy Ausztrália egyik legmeghatározóbb házaspárja mit tett annak idején, és hogyan viselkedett két unokájával most... A hírek nagy vihart kavartak. Nemzetközi felháborodást okoztak. Így a hatóságok kivételes gyorsasággal és alapossággal dolgoztak. Kalos és a társulat ügyvédje képviseltek minket, mert a történtek nagyon mélyen érintettek, főleg engem. Leon megtett mindent, hogy feledtesse velem, de a lelkem legbelsőbb csücskében akkor is az a szörnyű tudat munkált, hogy saját felmenőim akarták a halálomat. Nappal még elviselhető volt az állapotom, de éjjel sírva, kiabálva ébredtem. Rögtön egy ügyeletes orvost hívtak hozzám, mert nem tudtam sehogyan sem megnyugodni. Az események miatt pár napig még mindenképpen Sydneyben kellett maradnunk. Kate doktornő azonnal repülőre ült, amikor reggel értesült idegállapotomról, és a következő napokban ő kezelt. Fivérem régen magában tartogatta az engem olyannyira megviselő tényeket, és ő már túljutott rajta, hiszen annyi év óta ismerte a levelek tartalmát. A két levél részletesen leírta a szüleink ellen előkészített merényletet, de rólam nem esett szó bennük. Daniel ezért nem tudott egészen addig rólam, amíg nem találkoztunk a Kaleido artistáiként.
Más forrásokból megtudtuk, hogy anyánk sikeres cirkuszművész volt, de egy sérülés miatt vissza kellett vonulnia. Ekkor már ismerték egymást édesapánkkal, és a nagyszüleink tiltása ellenére összeházasodtak. Édesanyánk apához képest szegény volt, ezért nem is fogadták be a családba. Apa elhagyta anyáért a szüleit, és pár évig nyugtuk volt tőlük. Nagyszüleink azonban a pénzük segítségével rájuk akadtak Japánban, anyu születési helyén, és már nem veszítették őket szem elől. Kitervelték azt, hogyan szabaduljanak meg tőlük úgy, hogy azért a birodalom ne maradjon örökös nélkül. Danielt tehát a temetés után magukhoz vették, és tizenöt évig hazugságban tartották abban a reményben, hogy majd ő viszi tovább a család nevét, míg engem eldobtak, mert az arcvonásaim és a hajam hasonlított anyáméra. Jól mondta Layla és May: a nagyapánk és nagyanyánk két szívtelen, ördögi teremtmény lett. A pénz imádata tette őket azzá. Egyébként John Malcolm azért volt a talpnyalójuk, mert arra számított, ő örökli majd az egész vagyont...
A nagyszüleink minden praktikát mepróbáltak, amit csak lehetett - a pénzük és befolyásuk segítségével -, de szerencsénkre túl ismertek voltunk ahhoz a világban, hogy sikerrel járjanak. Most a média hírverése is kapóra jött - minket segített. A bírósági tárgyaláson bűnösnek találták őket többszörös gyilkosság kitervelésében és végrehajtásában - mert a levelekből kiderült, hogy tevőleges segítséget nyújtottak annak a szerelőnek, aki a balesetnek álcázott gyilkosságot végrehajtotta. A szerelőt egyébként később ők likvidálták... Ezen kívül bizonyítékokat találtak arra is, hogy az utóbbi időben utánunk kutattak, és megtudták, hogy egy helyen dolgozunk. Egy újabb gyilkosság terveit kezdték szövögetni, ami a fesztivál után szintén balesetnek látszik... Egyszóval a velünk hazatérő repülőgép balesetét. Nem zavarta őket az sem, hogy velünk együtt sok más ember is meghalt volna. John Malcolm minden tervükről tudott. Őt is elítélték. Mindhárman életük végéig élvezhetik az ausztrál börtönök "vendégszeretetét". Nagyszüleink vagyonát természetesen elkobozták, és a két élő leszármazott, vagyis Daniel és én kaptuk meg. Az ítélethirdetéskor mi már nem voltunk Ausztráliában. Én egyhuzamban orvosi kezelésre szorultam, drága fivérem és Leonom pedig betegre aggódták magukat miattam. Dan ráadásul még felesége miatt is ideges volt, hiszen Annát is megviselték az események, főleg ebben az állapotában. A Kaleido színpad előadásai szüneteltek, éppen a nyári karbantartások folytak.
- Sora! Cherie! Ideje felébredned! - Leon lágy, mély, dorombolásszerű hangja kúszott álmaim közé. Lassan ocsúdtam, és kábult tekintetem találkozott az ő ezüstszín íriszeinek ragyogásával. - Jó reggelt, édesem! Itt a reggelid! Párom a szobánkba hozta az ételt. Letelepedett mellém, és falatonként etetni kezdett. - Ez így nem ér! Te már ettél? - Nem ettem - mosolyodott el kajánul. - Majd te leszel a reggelim. - Nem-nem! Ha te etetsz, akkor én is foglak téged! Ezüsthajú őrangyalom beleegyezően bólintott. Amikor befejeztük a reggelit, csengettek. - Ki lehet az?! - Leon bosszankodva ment ajtót nyitni. Ma csak kettesben voltunk itthon, Amy és Sora anyuéknál töltötte a napot, Yumével. Természetesen hazaérkezésünkkor nevelőszüleinknek Daniel részletesen beszámolt mindenről, ami a fesztivál alatt velünk történt... Ők megdöbbenve vették tudomásul. Én még az ágyban ültem. Párom elgondolkodva jött vissza, kezében egy levelet tartott. - A postás. Kalos írt. Nem tudom, miért nem telefonon keresett, de a levél mindkettőnknek szól. Sőt, Danielnek és Annának is. Így nem bontottam fel, megvárom őket. - Értem - bólintottam kissé feszülten. Kalos és az ügyvéd még mindig Sydneyben tartózkodtak, így tudtam, hogy a küldemény csak a bírósági ítélettel lehet kapcsolatos. Kedvesem azonnal csörgette is sógora számát. Közben én villámgyorsan öltöztem. Magamra rángattam egy kényelmes pólót és rövidnadrágot, és már mentem is beengedni Dannyékat. - Mi történt? - érdeklődött ikrem. - Csak annyit mondtatok, hogy kaptunk egy levelet Sydneyből. - Leon most fogja felbontani. Mind a négyünknek szól.
Párom felvágta a vaskos borítékot. Jókora paksamétát húzott ki belőle. - A bírósági ítélet - magyarázta, ahogy belepillantott. Átfutotta, majd röviden ismertette a lényegét. Némán hallgattuk, és amikor befejezte, még akkor is csend volt néhány percig. - Szóval mi örököltük a birodalmat... - szólalt meg végül vontatottan bátyám. - De mi nem ezt akartuk. Csak az igazságot - tűnődtem. - Így van. Ehhez a vagyonhoz rengeteg vér, kín és könny tapad. - Nem tarthatjuk meg - mondtuk ki egyszerre Daniellel. Párjaink egymásra pillantottak, amolyan "mi tudtuk előre" arckifejezéssel. Ezüsthajúm elmosolyodott: - Sejtettem, hogy így döntötök, ha erre kerül a sor... Mi a tervetek? - Egy részéből annak a cirkusznak juttatunk, ahol Danielt segítették. Legyen végre saját, végleges helyük, és ne vándoroljanak. - Egy részéből a Kaleido Színpad részesül. - Egy alapítványt is hozunk létre, tehetséges, szegénysorsú gyermekeknek, akik anélkül soha sem lehetnének cirkuszművészek. - A többit pedig jótékony célra szánjuk. Iskolák, óvodák, árvaházak számára - soroltuk felváltva ikremmel. - Nagyszüleitek padlót fognak majd, ha meghallják. - Nem baj. Ez a mi bosszúnk a szüleinkért, és a rengeteg szenvedésért. Ők soha egy centet nem adtak volna ilyesmire... - Nemes bosszú - bólintott Leon.
Néhány nap múltán hazaért Kalos és az ügyvéd is. Döntésünket közöltük velük, és ők segítettek azt véghezvinni. Óriási döbbenetet okozott Ausztráliában, hogy a birtokok egy részét eladtuk, a maradékot pedig egy alapítvány létrehozatalához használtuk. A sajtó mindenféle híreszteléseket kezdett gyártani, így a legjelentősebb lapoknak és a televíziónak interjút adtunk, amiben részletesen beszámoltunk terveinkről. Sokan megértették indokainkat, de voltak, akik nem néztek bennünket normálisnak - ez utóbbiak olyan mentalitású emberek voltak, mint nagyszüleink. Arról mi is értesültünk, hogyan fogadták "tisztelt" felmenőink a híreket... Sam papa rosszul lett, de természetesen nem vitte el az ördög... neje pedig, a vén boszorkány, egyfolytában káromkodott, előkelő származását alaposan megcáfolva.
Amikor annyira összeszedtem magam, hogy utazni tudtam, Japánba repültünk. Felkerestük azokat a rokonainkat, akik a Szent Hegy lábánál laknak. Valaha a szüleink is itt éltek, nagyszüleinktől elrejtőzve. Pont az Obon* ünnepre érkeztünk. Mind a négyen kivettük részünket az előkészületekből, és a szertartásból is. Anyánk és apánk lelkét vezettük haza azon az éjjelen... Majd elutaztunk a Daimondzsi hegyhez, az okuribi** szertartásra. Szomorúan, de egyúttal megnyugodva tekintettünk a máglyák lobogó fényébe. Édesanyánknak és édesapánknak igazságot szolgáltattunk. Békén nyugodhattak végre.
|