A vacsora gyorsan eltel Sora számára, s már csak arra eszmélt, hogy a nagypapa dolgozószobája előtti folyósón sétál fel s alá. Idegesen tördelte finom kis ujjait, mialatt kétségbeesetten próbált koncentrálni a szobából kiszűrődő hangfoszlányokra. Ám nem volt egyedül, hiszen Yuri csendesen, hátát az elegáns mentaszínű selyem tapétával borított falnak támasztva várakozott. Karjait összefonta a mellkasa előtt, míg jobb lábát lazán behajlítva támasztotta a sötétbarnára pácolt lambériához. Tekintete fel-alá sétáló kedvesét követte, mint egy árny, ám lassan megelégelte párja néma szenvedését.

-       Nyugodj meg, Kicsim! A végén még csapást szántasz a szőnyegbe!- jegyezte meg viccesen Yuri, mire Sora megállt, s gyönyörű mogyoróbarna tekintetét párjára emelte.

-       Hogyan nyugodjak meg? Hiszen annyira félek! Ez a férfi nem ismer lehetetlent, a nagypapa pedig már idős és fáradt.- s a mondat végére már remegett az angyal hangja a visszafojtott dühtől.

-       Az lehet, hogy idős, de végtelenül makacs is a vén fószer.  Ne aggódj, inkább búj ide- s hívogatóan tárta erős karjait kedvese felé. Sora pedig odaadóan simult az ölelésbe, fejét a férfi izmos mellkasán pihentette, míg karjaival vőlegénye derekát fonta át. Figyelmesen hallgatta Yuri nyugodt szívverését, s lassacskán ő is átvette az ütemet. Amint egy kissé megnyugodott óvatosan felemelte fejét, hogy a csodás jégkék szempárba nézhessen, mely most tengerkéké szelídült a szerelem és az aggódás intenzív érzéseitől.

-       De miért nem mehetünk be?- törte meg a csendet Sora- Nem azt mondta nagypapa, hogy mindhármunkkal óhajt beszélni?

-       Valóban. Fogalmam sincs, mire készül az öreg, de nem soká megtudjuk.- hangzott a higgadt felet, melynek minden egyes szavát egyre közelebbről súgta Yuri, míg végül el nem érte angyalkája cseresznye piros ajkait. Finoman szopogatta, ízlelgette a kívánatos gyümölcsöt, majd nyelvével érzékien körbe rajzolta a kecses ajkak íveit. Sora torkát kéjes kis nyögés hagyta el, ahogyan elfogadta a kényeztető érintést ezzel még inkább felkorbácsolva a férfi vágyát. Vadul dübörgött végig Yuri erein a vér, hogy összpontosulhasson egyetlen helyen, a kemény férfiasságában. Szíve örült ütemben kalapált, vére immár fülében lüktetett. Tudta hogy ennek nem itt, és nem most van az ideje, de Sora olyan érzéki és védtelen volt, hogy nem tudta elnyomni ösztöneit. Az utolsó csepp volt a pohárban, amikor az angyal lágyan beszívta vágytól égő alsóajkát, s nyelve utat tört szájába. Egy pillanatra mindketten egész testükben megremegtek az édes élvezettől, ám Sora elméjébe ismét befurakodott a csábító velencei férfi- Oswald- izzó tekintete, és a forró éjszaka emlékképei. De most nem hagyta, hogy ez tönkre tegye a pillanatot, s elűzte elméjéből az áruló képét. Majd mohón, mint egy fuldokló kapott Yuri ajkai után. Csókjuk egyre mélyebb lett, míg el nem merültek a vágy tengerében, azonban hirtelen fájdalmas nyikorgással tárult fel a dolgozószoba ajtaja. A pár villám gyorsan szétröppent, s az ódon diófapáccal lekent, faragott ajtó mögül kilépett Leon Oswald.

Tekintetével elfogta Sora szégyenlős pillantását. Mely olyan bűntudatos volt, mint egy kisgyerek, akit ebéd előtti nassoláson kaptak. Szemei lázasan csillogtak, ajkai duzzadtak voltak a lopott csóktól, míg orcái rózsásak. A lemenő nap utolsó sugarai fényes palástot vontak kecses alakja köré. Úgy festett ott, mint egy buja istennő.

-       A fenébe!- káromkodott magában Leon- Nem én csókoltam, nem nekem szól a pihegés, még nem!- s azzal dühös tekintetét Yuri arcába fúrta, amit az amerikai kézséggel viszonzott. Az acsarkodásnak hamar vége szakadt, ugyanis az idős Keir Killien ellentmondást nem tűrően parancsolta be Sorát és unokáját a dolgozószobájába. Bár hangja vészjóslóan csengett, mégsem mozdult senki. Már éppen dühösen megismételte volna a felszólítást, mikor Yuri indulatosan ellépett a francia mellett, hogy besétáljon a szobába. Míg Leon egy utolsó pillantást vetett az Ő buja kis angyalkájára, majd szenvtelen, hűvös eleganciával távozott. Sora tekintetével akaratlanul is követte a férfi mozdulatait, valahogy lenyűgözte a francia stílusa. Szíve fájdalmasan, áruló módjára sajgott a hideg, kőszívű mágnás egyetlen érintése után. Figyelte amint a férfi alakja távolodik, majd befordul egy jobbról nyíló folyosón.

Amint eltűnt a fenséges démon a folyosó homályában, Sora nagyot sóhajtott és ő is belépett a dolgozószobába. A helyiséget egy hatalmas faragott íróasztal uralta, melyet hátulról világított meg a naplemente. Egyetlen hatalmas ablak töltötte meg fénnyel a komor helységet, mely előtt a diófa páccal bevont sötétbarna íróasztal állt. Az asztalon természetesen helyet foglalt egy hagyományos zöld-arany bankár lámpa, és az elmaradhatatlan aranyrámás családi fotók. A jobb oldalon elterülő falat egy hosszú koloniál szekrénysor terítette be, melynek polcai roskadoztak a vállalat adatait őrző vaskos dossziék alatt. A szemközti falat egy gyönyörű nő hatalmas fotográfiája díszítette. Kecses párduc módjára feküdt a krémszínű bőrkanapén. Jobb kezével angyal arcát támasztotta alá, míg bal karját kerek csípőjén nyugtatta, s finom ujjai között egy hamvadó cigaretta lapult. A képen szereplő fotel most is ott terült el a fotográfia alatt. A fotel mellett kapott helyet a helyiség egyetlen dísznövénye, egy terebélyes aranygyümölcs pálma.

-       Nos!?- csattant fel Yuri.

-       Semmi nos. Pontosan két hetet kaptok.- hallatszott az öreg Keir rekedtes hangja.

-       Két hetet? De mire?- kapcsolódott be Sora is a beszélgetésbe, miután megcsodálta a különös dáma portréját. A nőből áradó szabadság, zabolázatlan szenvedély mindig megérintette, de a bejelentés azonnal visszarántotta a szomorú valóságba.

-       Két hetetek van, hogy találjatok egy tőkeerős befektetőt, és megmentsétek a Kaleidót.- hangzott a nagypapa kegyetlenül egyszerű válasza.

-       Különben?- tette fel a logikus kérdést Yuri.

-       Különben Oswald megkapja, amit akar.- s ezzel lezártnak tekintette Keir a témát.

-       Amit akar…- ízlelgette csendesen Sora a szavak értelmét, mintha csak ismerné azok valódi jelentését.

-       Nos mára ennyi lenne fiatalok! Menjetek, pihenjetek le! Biztosan fárasztó volt az út.- s a vesébe látó haragos zöld tekintet Sora arcát kémlete.

-       Valóban kimerítő volt, de azt hiszem, eredményes tárgyalást tudhatunk magunk mögött.- válaszolt teljes lelki nyugalommal a ki nem mondott kérdésekre Sora, és útját az ódon ajtó felé vette. Hatalmas kő esett le a szívéről, amikor átlépett a küszöbön. Megnyugtatta a tény, hogy két hét haladékot nyertek, ám nyugtalanították a nagypapa szavai: megkapja, amit akar…

 Yuri éppen követni készült távozó Kedvesét, mikor Keir megállította.

-       Apropó kis unokám, ugye tudod, Oswald nem csak a cégre pályázik?

-       Hogyan?- villant vészesen a jégkék szempár.

-       Ami azt illeti, ha két héten belül nem sikerül megoldást találnotok a Kaleido pénzügyi problémáira, akkor Mr. Oswald hajlandó befektetni a szállodába, mint csendestárs. Nem szól bele a vezetésbe, csupán rendszeres jelentést kér a jövedelmezőségről, ami lássuk be érthető.

-       Értem, de mi az ára? Mert gondolom, a híres Halálisten nem cselekszik ingyen jó szamaritánus módjára.

-       Valóban nem.- s mielőtt válaszolt volna, lassan az ajtóhoz sétált, és gondosan bezárta.

-       Egy igen egyszerű feltételről van szó.

-       Éspedig?- vonta fel kérdőn a szemöldökét Yuri.

-       Sora.

-       Sora? Mit akar ez jelenteni?- emelkedett meg vészesen Yuri hangja.

-       Feleségül veszi Sorát, s ezzel megkapja a lány részvényeit, és a vállalat 50%-os tulajdonjogát.

-       Ez felháborító!- kelt ki magából Yuri. Szemei villámokat szórtak, ujjai ökölbe szorultak. Torkéban hatalmas gombóc jelent meg, mely egyre csak fojtogatta.

-       Sora nem egy tárgy, amiről csak úgy alkudozhattok. Ő egy csodálatos, érzéki felnőtt nő. Nem gondolod, hogy ebben talán az Ő véleményét is ki kellett volna kérned? S különben is Sora az én jegyesem.

-       Nem, nem gondolom! Nem érdekel, hogy kinek a jegyese! Most csak egyetlen dolog számít- magasodott félelmetes ragadozó módjára unokája fölé- a CSALÁD, és annak megélhetése: a cég.

-       De…- vágott volna közbe Yuri.

-       Semmi de. Vagy megmented két héten belül a Kaleidót, vagy a mennyasszonyod a részvényeivel együtt Oswaldé.- s azzal otthagyta unokáját dühös tehetetlenségében, de még az ajtóból egy utolsó mondatra visszafordult.

-       Még valami. Természetesen felajánlottam egy szobát Mr. Oswaldnak a házamban- itt parancsolóan megemelte a hangját- míg Miami-ban tartózkodik. Azonban Yuri meg sem hallotta kijelentést, mivel füleiben még az előző mondat visszhangzott: „Semmi de. Vagy megmented két héten belül a Kaleidót, vagy a mennyasszonyod a részvényeivel együtt Oswaldé.” 

-       Nem. – nyögte halkan- Nem engedhetem meg, és nem is fogom.- s jégkék tekintetében mint a felkorbácsolt hullámok, úgy kavarogtak az indulatok.

***

Sora már végzett bőröndjének kicsomagolásával, mikor Yuri benyitott a hálószobájuk ajtaján. Az angyal legnagyobb meglepetésére nem szólt egy szót sem a férfi, csupán szorosan átölelte. Szorosan magához húzta Sorát, s arcát a lány vállába fúrta, és mélyen magába szívta az édes vanília kellemesen bódító illatát. Sora érezte, amint vőlegénye mellkasa a hátának feszül minden egyes lélegzetvétellel, s megborzongott a friss cédrus illattól, melyet a férfi árasztott. Ujjai Yuri erős kezeire fonódtak, kéjen belesimult vőlegénye ölelésébe. Már éppen szóvá tette volna  párja makacs hallgatagságát, mikor megérezte, amint a hatalmas test megfeszül, megrázkódik majd elernyed újra és újra. Sír jutott el az angyal tudatáig. De vajon miért zokog némán az ő öröké vidám, életerős kedvese. Végtelenül megrázó volt számára hallani, hogy az örök optimista, rendíthetetlen férfi most kisgyermek módjára zokog. Lassan megfordult az ölelésben, s gyengéden a keblére ölelte Yurit, aki hálásan bújt az édes kis karok közé. Izmai lassan elernyedtek, teste megnyugodott Sora kényeztető cirógatása alatt. Óvatosan felemelte fejét az angyal kebléről, s a mogyoróbarna szempárba nézett. Lenszőke tincsei szemébe hullottak, jégkék tekintete most könnyektől volt fátyolos. Annyira elesett volt, annyira védtelen, hogy Sora akaratlanul is babusgatta. Apró ujjaival letörölte a kristályként ragyogó könnycseppeket, s játékosan cirógatta a gyönyörű férfias arcot. Csigalassúsággal hajolt közelebb a szomorú kedveséhez, és forró csókot nyomott annak legörbülő ajkaira. Yuri szívét felmelegítette a csók, s megnyugodott a benne rejtőző űzött vad. Óvatosan viszonozta a kényeztetést. Sora érezte könnyeinek sós ízét, s még odaadóbban kényeztette, ölelte kedvesét. A keserédes varázslatnak Yuri vetett véget. Gyengéden kiszakította magát az angyal öleléséből, s rekedtesen érzéki hangon csak ennyit mondott.

-       Megyek, lezuhanyzok.- s útját a fürdőszoba felé vette, ám az ajtóban még visszafordult egy szóra:

-       De mire végzek legyél itt!- s egy szemtelen mosolyt küldött Sora felé, bár szíve még mindig vérzett.

-       Hm… Nem is tudom! Talán meglephetlek valamivel.- s érzékien kacér pillantást küldött a férfi felé a buja angyal. Amint becsukódott a fürdőszoba tömör fa ajtaja, Sora felkapott egy püspöklila szatén, csipkés babydoll hálóruhát. Majd a szekrényéből kivett egy puha flotír törölközőt, s elindult régi kis szobája felé. Úgy gondolta, mire Yuri elkészül addigra, ő is letusol, és az ágyból várhat a férfira. Gondolatban lejátszódtak előtte furfangos tervének képei, s újból elmosolyodott. Majd lenyomta régi szobáját őrző ajtó réz kilincsét. Szét sem nézett a szobában, hiszen úgy is ismerte miden kis szegletét, hanem egyenesen a fürdőszobába ment. A törölközőjét és hálóruháját a kis fali polcra dobta. Villámgyorsan megszabadult elegáns kosztümjétől és a fölösleges ruhadaraboktól, s egy pillanat alatt a fülkében termett zuhanyzásra készen. Sietve megnyitotta csapokat, s már könnyű nyári eső módjára permetezte karcsú testét a gőzölgő melegvíz. Sora teljesen elmerült a frissítő fürdőzésben, s észre sem vette, hogy kattan a bejárati ajtó kilincse.

Leon feldúltan távozott a megbeszélésről, ám érzelmeinek nyoma sem volt rideg, gyönyörű vonásain. A lelkében dúló vihart most is a felsőbbrendű arisztokratikus közöny maszkjával palástolta. Felbosszantotta a tény, hogy a csábító angyal, aki Velencében elragadta lelke rideg békéjét, most rá sem hederít, és ráadásul Killien mennyasszonya. De se baj gondolta, már megtalálta a tökéletes megoldást. Már csak higgadtan várnia kell, míg munkája gyümölcse beérik. De addig is itt lakik ebben a házban, s ha nyitva tartja a szemét, semmi sem történhet a tudta nélkül. Ráadásul a várakozás ideje alatt itt lesz az angyal- Sora- közelében, és rengeteg alkalma nyílik majd a csábításra. Gondolataiban elmerülve kisétált a gyönyörű mediterrán keretbe. Végigbarangolt a rózsákkal, kaméliákkal, tujákkal, övezett kis előkertben. Ahogy lassan beszívta a virágillattól terhes levegőt, úgy nyugodott meg lelke. Tekintete végigpásztázta Rosenuage-t, és el kellett ismerne, gyönyörű birtok. Meghitt, családias mégis nemes. Pont olyan, amilyen az Oswald birtok volt egykor. Mielőtt minden tönkre ment volna. Tekintete viharszürkévé vált a rátörő emlékektől, míg arcán a fájdalom árnyai suhantak át. Egy pillanat volt nem több, s ismét lehullott a közöny maszkja elsöpörve minden emléket és érzelmet. Felfedező útját a hátsókerten át az üvegházig folytatta, ahol megcsodálta a különleges növénygyűjteményt. A különleges pálmákkal, orchideákkal, trópusi növényekkel bővelkedő gyűjtemény legszebb darabja Leon számára a fehér romália volt. A különleges illat gyógyító elixírként hatott sebzett lelkére. Mélyen belélegezte a kis virág illatát, s immár nyugodtan indult megkeresni szobáját. Nem volt nehéz megtalálni, hiszen ahogy belépett egy kedves kis szobalány várta, aki kérés nélkül is rögtön oda vezette. Az ajtó előtt kissé szégyenlősen megkérdezte:

-       Óhajt még valamit, Uram?

-       Nem. Köszönöm.- hangzott a rövid rideg válasz, s Leon ujjai már a réz kilincsre fonódtak. Egy kattanás kíséretében feltárult a mediterrán hangulatú szoba. Leon gyorsan végig futatta tekintetét a mélybordó drapériákon, a napsárga falakon, a fehér lakozott kis bútorokon, és meglepve állapította meg, hogy női lakosztályt kapott. Ám nem volt sok ideje ezen töprengeni, ugyanis a fürdőszoba félig nyitott ajtaján vízcsobogás hangja szűrődött ki. Halkan párduc módjára osont keresztül a helységen egészen a fürdőszobáig. Belépve melegpára és édes vanília illata csapta meg. Hangtalanul merészkedett beljebb és óvatosan feltérképezte a helységet. A falakat krémszínű márványhatású csempékkel borították, melyen szalagszerűen futott végig egy narancssárga római szalagminta. Az egyik polcon egy puha flotír törölközőt és egy püspöklila szatén hálóruhát talált. Most már szemernyi kétsége sem lehetett. A család egyik hölgytagjának lakosztályába kalauzolták. Úgy 10 centiméterrel arrébb megakadta a tekintete egy ledobott orgona lila nadrágkosztümön és egy hófehér szatén toppon.

-       Nocsak!- suttogta halkan, miközben felemelte a fehér kis toppot. Most már mindenkétséget kizáróan tudta, kinek a szobájába tévedt. De egy cseppet sem bánta. Egy laza mozdulattal összefogta a földön pihenő ruhadarabokat, és egy közeli polcra tette. Majd közelebb lépett a zuhanyzófülkéhez, melynek párás üvege mögött kirajzolódott az angyal jól ismert alakja. Egy apró kaján mosoly jelent meg a démon ajkán, s lusta eleganciával hátát a hideg csempének támasztotta, karjait mellkasa előtte összefonta és szemérmetlenül élvezte a kilátást. Úgy két, három perce gyönyörködhetett, mikor Sora elzárta a csapokat és a karnyújtásnyira hagyott törölköző után nyúlt. Azonban az már Leon karján pihent, és a férfi ha lehet még kajánabbul vigyorgott. Sora sietve elhúzta zuhanyzófülke ajtaját, hogy megkereshesse eltűnt törölközőjét, ám a mozdulata fél úton megállt. Hangja elszállt, szíve hevesen dobogni kezdett, amint tekintete találkozott a fjordhús ibolyás tekintettel.