Az ismeretlen féri mélyen meghajolt Sora előtt, kinek alakját a fekete utazó köpeny és csukja fedte. A férfi igéző smaragd tekintete továbbra is a bosszúra éhes amazon mogyoróbarna pillantásának fogja volt. Sora egy lusta ám, annál elegánsabb pukedlivel tisztelte meg a házigazdát. A férfi lassan felegyenesedett, de továbbra sem szakította meg a szemkontaktust. Lopva Sora kezéért nyúlt az utazó köpeny alá. A mozdulat bizalmassága, és diszkrét vágya felkeltett Blackheat figyelmét, aki eddig csak a szeme sarkából figyelte az eseményeket. Látta amint Louis-Nicolas Davout az „áldozat”, beleesik a felesége bűvkörébe. Nézte, amint a nagy marsall egy bizalmas csókot lehel az apró kis kézre, mely tegnap még az ő testét kutatta. S érezte ahogyan a birtoklás vágya végig söpör a testén, és életre kelti benne a féltékenység zöld szemű szörnyetegét. Már éppen szóra nyitotta volna a száját Louis-Nicolas, hogy egy bók kíséretében bemutatkozzon a csodás hölgynek, amikor Leon közbe lépett.

-       Jó estét Monsieur Davout!

-       Örvendek Monsieur…- Oswald, Blackheat hercege- segítette ki urát a ceremónia mester.

-       Örvendek Monsieur Oswald! Bár éppen félbe szakított egy bemutatkozást, nem éppen illendő módon.- utasította rendre a férfi a nagy Blackheat-t.

-       Nos értem, de mondja csak mióta szokás illendően bemutatkozni egy táncosnőnek?- kérdezte kimért rideg közönnyel Leon. A házi gazda lassan végigmérte Sorát, majd ismét Blackheat-re tekintett.

-       Még ha így is van, akkor is meg akarom ismerni közelebbről a gyönyörű hölgyet.- jelentette ki fensőbbséges mosoly kíséretében Louis-Nicolas.

-       Hiába úgy látszik a nagy forradalom nem csak az arisztokráciát söpörte el!- kontrázott rá Leon, s rideg füstszürke tekintete felnyársalta a marsallt.

-       Uram, igazán fölösleges Őfőméltóságával perlekednie, én valóban csak egy táncos vagyok.- csitította le Sora megaláztatástól ködös hangon a férfit.

-        Alicé kérem, jöjjön utánunk!- invitálta Louie Sorát, miközben dühös tekintetét dölyfös barátja hátába fúrta.- Hogy lehet ennyire kegyetlen a saját feleségével. Nem csoda, hogy te lettél a Halálisten, de ne feledd a bosszúnak ára van barátom!- töprengett a korzikai. Sora kecsesen Louie mellé lépett, majd egy utolsó kis kacér mosolyt küldött a lovagja felé. Könnyed eleganciával szelte át a sértett angyal Louie oldalán a termet. A vendégek mintha nem is látták volna a kis jelenetet, izgatottan csevegtek a politikáról, divatról. A pazar terem végében egy apró kis hófehérre lakozott ajtót tárt fel Louie. Sora belépett a félreeső kis szobába, mely első ránézésre egy ékszerdobozra hasonlított.

-       Kérem Madamme Oswald várjon itt, amíg a ceremónia mester nem szólítja.

-       Köszönöm Louie!- suttogta Sora, mire a férfi megértően bólintott, s a kis ajtó hangtalanul becsukódott. Az angyal óvatosan körbe hordozta tekintetét a túlzsúfolt szobában. A falakat mélybordó selyemtapéta borította, melyet apró mályvaszínű cseresznye virágok díszítettek. A bútorok furcsamód a kelet misztikus világát idézték. Nemes cseresznyefából készültek, s bár egyszerűek voltak minden kényelmet nélkülözve, mégis a szöveteik a nyugati pompát hirdették. A szoba közepén apró rózsafa asztalka állt melyen egy egyiptomi istennő kicsiny szobra ált. Ahogy tovább siklott az angyal tekintete rájött, hogy a piciny szoba különböző kultúrák emlékeinek ad otthont a legkülönfélébb korokból. Talált ott őskori termékenységi szobortól kezdve, római ékszereken, antik görögvázákon át japán szamuráj öltözetig mindent. Olyan volt ez mint egy parányi magán múzeum. Kíváncsisága hatására lassan feloldódott benne a feszültség, s közelebb lépett a vitrines szekrényhez, hogy megismerhesse annak titkait. Míg Sora a letűnt korok civilizációinak emlékeit vizsgálta, a kis ajtó másik oldalán élénk társasági élet zajlott.

A vendégek egy hosszú kifogástalanul megterített, elegáns asztal mellett fogyasztották el vacsorájukat. Az asztalfőn természetesen a marsall foglalt helyet, míg Leon és Louie az arisztokraták gyűrűjében kapott helyet. Az általános figyelem középpontjába kerültek, hisz korzikaiak voltak. Ez a tény a franciák szemében valamilyen egzotikus, vad, misztikus vonást kölcsönzött hőseinknek. S ezt csak még érdekesebbé tette, hogy Leon Oswald az édesanyja évén korzikai nemes egyben Anglia egyik legnagyobb hatalmú hercege. Éppen ezért a társaságban élénk vita folyt a nagyhatalmú Blackheat hercegéről.  A férfiak úgy festették le mint magát az ördögöt, míg a nők ódákat zengtek tökéletes vonásairól, sejtelmes füstszürke tekintetéről. Sőt néha egy-két pletyka is felreppent szeretői képességeiről, de mind ez egyáltalán nem érdekelte Leont. Nem vágyott a társaság kitüntető figyelmére, sőt érdektelennek ítélte az égész társalgást. Sokkal inkább lekötötték saját gondolatai, melyek minduntalan az ő kis amazon hercegnéje körül forogtak.

-       Vajon valóban elcsábítja Sora táncával a marhallt? Ha beteljesedett a bosszúm, vajon tovább tudja folytatni az életét?.... Ne legyél már ilyen érzelgős-szólalt meg a fejében a Halálisten. –Ugyan miért foglalkoztat annak a nőnek a sorsa? Örökösre nincs szükséged, arra ott van Étienne. A szerelem meg nem neked való! Teljesítsd csak be a végzeted, a bosszúd, és felejts el minden mást!... Igen, bosszút állok a húgomért, s ettől semmi sem téríthet el. Legfőképpen a szerelem nem. Elvégre szánalmas érzelgősség az egész!- s ahogy győzedelmeskedett a Halálisten úgy keményedett acélossá Blackheat tekintete. Időközben a társaság elfogyasztotta a desszertet is, s míg a hölgyek elvonultak egy külön szobába, a férfiak szivarjaik és egy portói társaságában vitatták meg az elmúlt hét politikai eseményeit.

-       Eljött hát az idő!- sóhajtott Leon, s tekintetével a ceremónia mestert kereste. Amint megpillantotta az idős férfit, arcát határozottan a terem sarkában megbúvó kis ajtó felé fordította. Az idős lakáj egy meghajlással jelezte, hogy megértette a célzást, majd útját az ajtó felé vette.

Hirtelen szitár hangja töltötte be a szobát, mire az urak egyszerre hagyták abba a társalgást, és kutatták az egzotikus hang forrását. Hirtelen feltárult az ajtó, s harci dobok mély zengési tette még keletiesebbé a dallamot. Az összes tekintet az ajtón kilépő táncosnőre szegeződött. Halványkék selyem ruhájában úgy festett mint egy kéjvágyó háremhölgy. Gömbölyű mellét kihangsúlyozta a kék selyem felső. Hasát csupán hosszú arany rojtok takarták néhol, melyek most tökéletesen követték annak érzéki mozgását. Csípője lágyan ringott, s közben vidáman táncolt aranyövén a sok kis zafír, míg karcsú lábait sejteni engedte az áttetsző égszínkék anyag. Puhán, végtelenül kecsesen lejtett a teremközepére, s közben bodorított orgona lila tincsei úsztak utána. Éhes férfi tekintetek követték testének minden rezdülését, majd hirtelen megállt, s a zene elhallgatott. Kezeit kecsen összekulcsolta magasan a feje fölött, egyik térdét enyhén meghajlította, és teste buja s alakot vett fel. Lassan fel-le kezdte mozgatni csípőjét miközben minden egyes mozdulatára egyet ütött a dob. A mozgás egyre gyorsabbá vált, ahogyan a dobpergés is egyre őrültebb ütemet diktált. A férfiak lélegzet visszafojtva figyelték az erotikus jelenést, míg Leon szíve szörnyű satuba szorult. Sora lassan érzékien elkezdett a marsall felé lépkedni. Karjait mellső középtartásba engedte, s lassan a zene ütemeire kígyózni kezdtek. Ekkor újból megszólalt a szitár hangja. Időnkét kissé előre hajolt Sora és érzékien megrázta felsőtestét. A mozdulat hatására egy nagy ó hangzott kórusban, Leon szívén pedig tovább szorult a satu. Sora lassan Louis-Nicolas elé ért, majd hirtelen térdre borult előtte. Szeme sarkából Blackheat-re pillantott, aki látszólag teljes közönnyel figyelte a táncot. Sora megelégelve a férfi hidegvérét, hátát ívben hátra feszítette, hasfala megfeszült, nőiessége feltárult, s kezeit tekergőző kígyó módjára ringatta arca előtt a dallam ritmusára. Majd hirtelen jobb kezével végig simított a nyakán, mire Blackheat halkan felszisszent, a marsall pedig feszengve figyelte az előtte kitárulkozó nőt. Ahogy Sora ujjai egy lejjebb simogatták testét, úgy szorította egyre erősebben Leon a metszett kristálypohár nyakát. Férfiassága pedig áruló módjára lüktetett, de nem csak neki hanem minden nemzőképes korú férfinak a teremben. Sora lassan előre hajolt, fürtjei ismét a vállára hullottak és apró mosolyra húzta ajkait, mialatt karja óvatosan kúszott fel a marsall combján. Homlokán az igazgyöngysor közepén fészkelő smaragd megcsillant, s a lány mogyoróbarna szemeiben elszántság fényei gyúltak. Karcsú ujjai Louis-Nicolas belső combján táncoltak, és gyengéd erőszakkal széttárta a férfi lábait, hogy kényelmesen közé csusszanhasson. Teste közben szüntelenül a dallam ütemeire ringott. Melleit kéjesen a férfi meglepően kemény mellkasához dörzsölte mire Blackheat maradék önuralma is elszállt. Már éppen elindult lerántani a kis Saloméjét az átszellemült férfiről, mikor egy erős kéz fonódott az alkarjára.  

-       Hagyd, hiszen csak azt teszi, amit kértél? Vagy nem ezt kívántad drága „Barátom”?- figyelmeztette sötéten Louie.

-       De valóban.- suttogta Leon –De ez nem jelenti azt..

-       Semmi de! Ne akard még jobban megalázni nyilvánosan, mert akkor nem állok jót magamért!- fenyegette Louie.

-       Ahogy akarod.- sohajtott lemondóan Blackheat, de teste továbbra is pattanásig feszült, készen állva, hogy ellökje fogva tartóját és előre rontson. Ezalatt Sora gyöngéden a Louis-Nicolas ölelésébe simult, és csengő szopránján a fülébe sutogott:

-       Sora Naeigno- mire e férfi megremegett a forró lehellettől.

-       Sora Naegnio a nevem, és önben kit tisztelhetek?

-       Louis-Nicolas Davout- hallatszott a férfi vágytól ködös baritonja.

-       Igazán örvendek Lord Davout!-s Sora lassan végig simított a férfi mellkasán. A marsall keze eddig combján pihent, de most akaratlanul is a lány melle felé közelített. Ám Sora Leon legnagyobb megkönnyebbülésére félre lökte, és felegyenesedett. Majd azzal a lendülettel hátravetette fejét, s karjai melle fölött a magasban ringatóztak. Hirtelen felegyenesedet, előrelépett, s jobb lábával a levegőbe rúgott. Olyan volt, mint egy függőleges spárga, melyett hirtelen egy vízszintes követett. Lassan homorított hátával, majd kéjes nyögés kíséretében végig simított a hasán. A dobok már őrült ütemben kongtak, a szitár fájdalmasan gyönyörűen zenget, s hirtelen Sora tekintete összekapcsolódott Leon dühös, vad viharszürke tekintetével. Kéjes lassúsággal térdre emelkedett a lány, majd fel-le ringatni kezdte csípőjét, mialatt továbbra is férje tekintetébe fúrta sajátját. Lassan felegyenesedett, s ugyan úgy lejtett Blackheat felé, mint pár perce Davout felé. Leon megmerevedett, arcán sötét árny suhant át, s megjelent a Halálisten. Sora odaért, s büszkén tekintett férje tökéletes arcába. Leoldozta egyik selyemkendőjét az oldaláról, s lassan mintha csak egy sál lenne Leon nyaka köré tekerte. Szája finoman szét nyílt, majd gyengéden beszívta alsó ajkát mint, mindig amikor koncentrált. Legalábbis Leon így vélte látni a felesége arcát takaró fátyol alatt. Épp szólásra nyitotta volna száját, amikor Sora kecsesen pördült és a háta mögé táncolt. Hirtelen megérezte a szirén leheletét a nyakán, mire vére örül ütemben a férfiasságába tódult.

-       Nem fél drága hercegem, hogy a maga feje lesz a táncom ára?

-       Ugyan ma Chére, ne nevettessen- suttogta jegesen Blackheat.

-       Ne becsülje alá egy sértett Harrington haragját, Drágám- s az utolsó szót megvetően köpte a férfi arcába. S egy lendülettel magára hagyta a felajzott Halálistent, hogy tovalibbenjen a többi férfihoz, hogy végül Louis-Nicolas-nál kössön ki. Bemutatott egy gyönyörű forgást, s a pörgés közben leguggolt, majd arccal a férfi elé borult. A dobok elhallgattak, a szitár utolsó akkordja is elhalt, s a közönség ovációban tört ki. Leon egyszerű nem törődömséggel hátátfordított a jelenetnek, s mintha nem is az ő hercegnéje kéjelegne egy idegennel, higgadtan a terem legtávolabbi végébe sétált. Míg Sora könnyed társalgásba kezdett Louis-Nicolas-val. Furcsamód Sorának szimpatikus volt a fiatal marsall, és fesztelenül, felszabadultan érezte magát a társaságában. A férfi nem kezelte kéjnőként, még ha előbbi bemutatója alapján erre is lehetne következtetni. Úgy bánt az angyallal, mint egy igazi úrinővel. Lassan karját nyújtotta Sorának, mialatt a gyönyörű mogyoróbarna szempár titkát fürkészte. A lány elfogadta a jobbot, és a terem sarkában meghúzó kis szobába sétáltak. A kis incidens Leon figyelmét sem kerülte el. Fanyar mosolyra húzta ajkát, s halkan maga elé suttogta:

-       Tökéletes Chére!- alighogy kimondta a szavakat egy apró kezet érzett a vállán. Tekintete a kesztyűnélküli kézre, majd a sötétkék szempárra kúszott.

-       Nocsak Miss Wong!- a kis kalandor a hajóról gondolta.

-       Micsoda megtiszteltetés Mr. Oswald.

-       Hagyjuk a formaságokat Drágám magának úgy sem megy. Szólítson Blackheat-nek.

-       Ahogy akarja Blackheat.- válaszolt sértett arroganciával Miss Wong.

-       Nos jön vagy sem Mis Wong?- s könnyed eleganciával a karját nyújtotta a kis kalandornak.

-       Természetesen önnel tartok Blackheat, de ha kérhetem, szólítson May-nek.

-       Legyen- felelte kurtán Leon, s a terasz felé vezette a fekete hajú szépséget, aki áhítattal csüngött mindenmozdulatán. Ám Leon észre sem vette, hiszen minden gondolata az ő kis angyalkája körül forgott, aki most kettesben van egy vadidegen férfival, s csak a jó Isten tudja mit csinálnak.

-        Mit csinálnának, ugyan ne légy már érzelgős!- szólalt meg fejben a Halálisten.

-       Inkább koncentrálj erre a kis kalandorra!- Leon finoman megrázta fejét, s hófehér tincsei követék a mozdulatot. Majd hirtelen egyenesen May tengerkék szemébe nézett. A lányt elbűvölte Blackheat titokzatos tekintete.

-       Van kedve közelebbről megismerni a birtokomat?- töltötte be a balzsamos éjszakát a Leon férfias orgánuma.

-       Természetesen Blackheat!

-       Nos akkor induljunk!- s Leon a hintója irányába vezette a lányt.

-       De kérem és a gardedámom?- ellenkezett May

-       Tudja kedvesem, vannak helyzetek, amikor egy gardedám jelenléte kimondottan zavaró. De ha ez megijeszti…

-       Nem dehogy is, ha egy ilyen vonzó férfival tarthatok mint maga.- hízelgett May, s egy csábos mosolyt küldött Leon felé. De az a mosoly közelébe se ért az ő hercegnéje elragadó mosolyának. Ám Leon gondolataira ügyet sem vetve makacsul kitartott bosszúja mellett, és könnyedén besegítette Mis Wongot a hintójába. Nem törődött sem Sorával, sem Louival, már csak egy dolog éltette: a Vendetta.