A hajóút Calais-ba a La Manche csatornán keresztül 4 napig tartott. A Queen Kathline tipikus utasszállító hajó volt, ahol szerény, ámde otthonos kabinok álltak az utasok rendelkezésére. A táraság leginkább a bálteremben, és a teraszon töltötte idejét. Esténként kártya partik és táncmulatságok szórakoztatták az utasokat, míg napközben a fedélzeten megbúvó kis teraszon beszélgettek. Sora talán még élvezte is volna az utazást, ha nem köti le minden gondolatát Leon hirtelen jött pálfordulása. A herceg eddig vágyat, féktelen szenvedélyt tükröző írisze most csupán, mint jeges gleccser szemlélte a világot, és Sorát. Arcát újra a közöny arisztokratikus maszkja borította, s bár udvariasan, előzékenyen viselkedett hercegnéjével, Sora mégis úgy, érezte ez csak a látszat. A felszín, mely alatt sokkal mélyebb érzések kavarognak. Eltűnt a kettejüket megrészegítő szenvedély, az állandó vibrálás, mintha minden érzelem kihunyt volna Blackheat lelkéből, s csupán egy megfagyott, üres férfi maradt volna. Emellett napról napra jobban frusztrálta az angyalt az a tény, hogy bujkálnak.

Igen úgy, érezte bujkálnak a társaság és a világ szeme elől. Semmilyen tárasági eseményen nem jelentek meg, csak a vacsorákon. De ott is látogatásukat, csupán az étkezés idejére korlátozták. Olyan volt, mintha Leon láthatatlan szeretne lenni, hogy ne is emlékezzen rá a társaság, mintha nem is velük utaztak volna. De miért? Állandóan ez az egy szó motoszkált a lány fejében: Miért? S ahogy egyre fokozódott az angyalban a sértett düh, úgy vált egyre határozottabbá elképzelése.

Sora a kabinjuk falán függő kis tükörben méregette arcát. Az alkonyat utolsó óarany napsugarai vidáman kukucskált be a kis helyiség kerek ablakain. Melegen cirógatták narancsos fényükkel, a sötét barnára lakozott fabútorokat. Az ablak mellet közvetlenül egy baldachinos francia ágy foglalt helyet, melynek égszínkék selyem függönyei csinos kis selyem szalagokkal voltak a tartó oszlopokhoz kötve. Meglehetősen furcsán festett a már-már monumentális ágy a meglehetősen szűk kabinban. Sorának első perctől az volt a sejtette, hogy Blackheat hercegének kedvére akart vele tenni a kapitány.

Kicsit megcsipkodta arcát, mely egyből enyhén rózsás színt öltött. Gyönyörű mogyoróbarna tekintetében az elszántság lángjai lobogtak, s mint ezernyi apró drágakő úgy csillogtak íriszén a narancsos napsugarak árnyai. Az elszánt angyalka arcát gondosan becsavart, enyhén göndör orgona fürtjei keretezték, melyeket a szobalány egy pasztell zöld selyem szalaggal fogott össze, egyetlen copfba.

-       Felfedem a szándékait, Blackheat!.... Igen még ma próbára teszem az elszántságát! Mert ne higgye, hogy a fagyos közönye elriaszt! Nem, már nem hiszek a látszatnak, mióta megpillanthattam legbelső, féltett énjét… Akarom magát kedves férjem, és meg is kapom!- suttogta halkan az utolsó szavakat Sora, de a szobalány így is felfigyelt az elhaló hangokra.

-       Miben segíthetek, Asszonyom?- kérdezte enyhe francia akcentussal a lány. Halvány kék szemei unottan csillogtak, ajkain megfáradt mosoly játszott. Meglepően sovány, mondhatni vézna alakján kissé hanyagul mutatott az egyenruha. Fakó vöröses haját egyetlen szigorú fonatba fogta. Sora meglepetten tekintett a cselédre, ugyanakkor szánta is a lányt. Hiszen mint a hajó egyetlen szobalánya, rengeteg munkát kapott a kényes hölgyektől, akik naphosszat ugráltatták. Az angyal arca lassan megenyhült és barátságos mosolyt küldött, a lány felé.

-       Szerinted hogy áll a ruha?- kérdezte bátorító mosoly keretében Sora, majd lassan kecsesen akár egy balerina elkezdett körbefordulni, a csodás mélyzöld brokát selyem ruhájában. A nehéz selyem, halk susogás kíséretében követte Sora mozdulatait, míg a fűző szorosan ölelte a karcsú darázsderekat, s kissé megemelte a dús melleit. A gyönyörű ruha mély ovális dekoltázsát arany csipke szegélyezte, ahogyan a háromnegyedes ujjait, és a szoknya alját is. Az ejtett vállú szabásnak köszönhetően szabad rálátás nyílt a krémes, alabástrom vállaira, és a kecses nyakának vonalára. Sora most nem vett fel csillogó nyakéket, csupán egy sötét zöld selyem szalagon függő arany feszületet viselt.

-       Mesésen fest, Asszonyom! Minden gavallér szíve Önért fogy dobogni ma este!- jegyezte meg kedvesen a szobalány.

-       Köszönöm! De én csupán egyetlen férfi szívére vágyom.- hárította udvariasan Sora a bizalmaskodó bókot. Még utoljára végig simított a csodás ruhakölteményen, majd elindult a bálterem felé. Ma éjszaka érik el Calais kikötőjét, és a francia partokat. Ez alaklomból a kapitány ragaszkodott egy utolsó nagy szabású bálhoz vendégei tiszteletére, s külön kihangsúlyozta, mennyire számít Blackheat nagyhatalmú hercegének és elbűvölő nejének megtisztelő társaságára. Így Sora legnagyobb örömére nem kerülhették el a bálon való részvételt. Ezernyi gondolat kavargott elméjében, miközben határozottan, puhán suhant végig a kivilágított folyosókon. Tudta, hogy Leon a lépcsőnél fogja várni, így lassan magabiztosan haladt uticélja felé. A herceg a lépcső aljánál állt, s éppen egy idegen, idős házaspárral beszélgetett. Hófehér haja szabadon terült szét széles hátán, éles kontrasztot alkotva éjfekete felöltőjével, és nadrágjával. Kisportolt testével, magas termetével, fensőbbséges kisugárzásával kitűnt a tömegből. Sora büszkén tekintett nemes démonára. A herceg megérezve a vérét felforraló tekintetet, jeges nyugalommal megfordult, s egy elismerő mosollyal nyugtázta Lady Blackheat megjelenését. Sora lassan méltóság teljesen vonult le a bálterembe vezető lépcsőn, olyan tartással, amit egy királynő is megirigyelt volna. Karját a hercegébe fűzte, s együtt sétáltak a feldíszített bálterembe. Amint belépetek egyből minden tekintet rájuk szegeződött. A nők elismerően mérték végig a mindig elegáns herceget, míg a férfiak csodálattal adóztak Sora bájainak. Egy tiszta smaragdzöld szempár csillogott fel a tömegben, melyhez páratlanul nemes vonások tartoztak. Rendkívül csinos arcát, dús, hullámos barna vállig érő fürtök keretezték. Sora felismerte a férfit, akivel múltkor a fedélzeten találkozott. Egy kihívó mosolyt küldött a vonzó idegen felé, ami Leon figyelmét sem kerülte el.

-       Nocsak! Csak nem játszani akar Chére?... Ám legyen, játszunk, de ön akarta- s lusta, csábító félmosolyra húzta ajkait a herceg, amitől elolvadtak a hölgyek. A teremben egy hosszú ízlésesen megterített asztal várta a vendégeket, melyen katonás rendben sorakoztak az ezüst evőeszközök és a drága porcelán tányérok. Leon az asztalfőn foglalt helyet, Sora pedig a jobbján. Amint minden vendég elfoglalta a helyét, fekete libériás pincérek szolgálták fel az első fogást. Könnyű krémleves, és rostélyos volt a menü, melyet gyorsan elfogyasztott a társaság. Sora alig evett valamit a vacsorából, ami Blackheatnek is feltűnt. Átható füstszürke tekintetét feleségére szegezte, hosszú arisztokratikus ujjai, pedig a lány apró kezére fonódtak. Bársonyos, hihetetlenül izgató hangon súgta Sora fülébe a kérdését. A lány nem értett belőle semmit, csak hallgatta a megnyugtató, érzékeit elkábító hangot, és élvezte férje közelségét. Az angyalka arca kipirult, szemhéjai elnehezedtek, s vágytól ködös tekintettel figyelte a herceget, aki kitartóan simogatta kézfejét miközben válaszára várt. Sora észbe kapva lassú érzéki mosolyra húzta ajkait, mialatt kezét kiszabadította az édes rabságból.

-       Mit óhajt hercegem?- kérdezte évődő hangon.

-       Csak hogyléte felől bátorkodtam érdeklődni, Drágám.- vette fel a kesztyűt Leon

-       Oh milyen kedves Öntől! Igazán nem gondoltam volna, hogy ennyire felkeltettem az érdeklődését.- s színpadiasan homlokához emelte kezét- Oh, pedig ha sejtettem volna, hagytam volna helyet a táncrendemben Önnek, hercegem!- közölte angyali mosoly keretében Sora mire Leon csak baljósan felvonta ében szemöldökét.

-       Sajnos mennem kell, mert pillanatokon belül kezdődik az első tánc, de ne legyen szomorú Blackheat számos csinos hajadon van, aki Önre vár. – s mielőtt még bármit is mondhatott volna Blackheat, a hercegnéjét már egy ismeretlen férfi vezette a parkett felé. Egy szőke tipikus piperkőc alak csimpaszkodott a feleségébe. Éhes égszínkék szemei majd felfalták Sorát, s idióta vigyorával próbálta levenni a lábáról a lányt. Leon forrt a dühtől, de arca továbbra is csak az unott, fensőbbséges közönyt tükrözte. Látta, ahogyan a párok lassan elfoglalják helyüket a parketten, s halotta amint felcsendülnek az angol keringő első taktusai. Szeme vészesen villant, ahogy a vidáman táncoló párocskát figyelte, majd hirtelen egy gyors, ámde laza mozdulattal felállt. Tekintetét körbe hordozta a termen, s egy fekete hajú szépségen állapodott meg. Ében fekete tincsei szoros kontyba fogta, homlokát pedig a manapság népszerű francia fufru takarta. Mélykék tekintete lassan találkozott Leon fjordhűs pillantásával. A lány keblei a fenséges férfit látva szaporábban kezdtek emelkedni, süllyedni. Sötétkék selyem ruhája semmit sem bízott a herceg képzeletére, tökéletesen kiadta karcsú derekát, kerek csípőjét, és telt kebleit. Arca csinos volt de közel sem annyira tökéletes és szép, mint Soráé. Leon határozott léptekkel elindult a kiszemelt hölgy felé, aki erre szemérmetlenül flörtölni kezdette a herceggel, miközben csacska barátnőivel nevetgélt. Blackheat hamar átszelte a kettejüket elválasztó távolságot, majd udvariasan kézcsókkal köszöntötte a hölgyet. Közben tekintete végig siklott a fedetlen kézfejen.

-       Nos igen, gondolhattam volna… kesztyű nélkül… az illem teljes figyelmen kívül hagyása… csak is valamilyen törtető hozományvadász lehet… vagy rosszabb, amerikai- gondolta gúnyosan Leon, miközben felegyenesedett.

-       Szabad egy táncra Miss…

-       Wong- segítette ki gyorsan a lány, a nem minden napi táncpartnert.

-       Nos akkor megtisztelne egy tánccal Miss Wong?- kérdezte ismét szenvtelen hangon Leon.

-       Természetesen Mylord!- s mohón belekarolt a felajánlott izmos karba. Amint elérték a tánctér szélét, Blackheat karját a fekete szépség derekára kulcsolta, s már be is kapcsolódtak a forgatagba. Hála Leon vezetésének hamar összetalálkoztak Soráékkal. Lady Blackheat csak egy gúnyos pillantással mérte végig férje táncpartnerét, majd még szorosabban bújt a szőke lord karjaiba. Leon csupán egy megvető pillantással konstatálta a történteket, s figyelmét ismét a hölgyre fordította. Semmitmondó társalgást kezdeményezett a szemtelenül merész Miss Wonggal, miközben árgus szemekkel figyelte Sora flörtölését. Csak egy pillanatra fordította el tekintetét a huncut kis angyalról és máris új partnere akadt, annak férfinek személyében, akit volt „szerencséje” megismerni az indulásuk napján a fedélzeten. Az ismeretlen szorosan ölelte a hercegnéjét, és apró bókokkal próbálta elcsábítani. De ennél sokkal jobban zavarta a tény, hogy Sorának tetszik a férfi közeledése, s hogy azokkal a csillogó huncut szemekkel tekint rá, amivel csak rá nézhet. Leon szemeiben a düh, és harag lángjai lobbantak, majd ismét partneréhez fordult, aki megállás nélkül csacsogott valamiről. Jelentőség teljesen nézett a lány mélykék szemeibe, majd megköszörülte torkát. S csendesen, ám határozottan, mintha csak egy vallomást tenne közölte óhaját:

-       Kedves Miss Wong, ha nem bánja visszakísérném a barátnőihez!- majd meg sem várva a lány belegyezését, levezette a parkettről. Szinte végtelen óráknak tűnt Leon számára az pár pillanat míg elkísérte a lányt, s míg egyedül hagyat feleségét azzal az „úriemberrel”. Megkönnyebbülten hagyta ott a kis amerikai hozományvadászt barátnőivel, ugyanis ennyit leszűrt a lány összefüggéstelen mondataiból. Lépteit megszaporázva igyekezett Sora felé. Az angyal azonban továbbra is csak az idegenre koncentrált. Blackheat keményen a férfi vállára helyezte kesztyűs kezét, majd olyan jeges hangon, hogy szinte megfagyott a levegő megszólította az ismeretlent.

-       Lenne szíves átengedi nekem ezt a táncot, Uram- nyomta meg az utolsó szót. Bár hangja nyugodt volt, de semmi jót nem ígért.

-       Várja meg a végét, Uram!- vágott vissza az idegen- Különben is a következő három tánc még az enyém!- oktatta ki a herceget, akinek füstszürke írisze vihar szürkévé sötétült a dühtől. Sora felismerve a veszélyt, próbálta menteni a helyzetet.

-       Kérem, Lord Withington legyen belátó. Nem táncolhatok egész este Önnel. Kérem, hozzon nekem egy puncsot, én addig táncolok Lord Blackheat-szel.

-       Drága Sora csak nem gondolja, hogy itt hagyom egy ilyen erőszakos idegennel!- erősködött felháborodva a férfi.

-       De igen!- mennydörgött Leon hangja- Igenis kettesben fog hagyni a feleségemmel Lady Sora Naegino Harrington Blackheat-szel. Remélem érthető voltam Uram!- zengett kristálytiszta basszusa. Sora ijedten kapkodta tekintetét a két férfi között, de szíve csordultig telt boldogsággal.

-       Tudtam, hogy szeret Blackheat! De miért titkolta? … Most már semmi sem győzhet meg az ellenkezőjéről- merengett Sora miközben boldogságtól csillogó tekintetét férje dühös szemébe fúrta. Hál’ Istennek Lord Withington megértette a célzást és elhagyta a parkettet, azonban szép kis néző közönségük akadt. Leon végig mérte a tömeget, majd finomam intett a zenészek felé, akik bécsi keringőt kezdtek el játszani. Blackheat gyengéden vonta karjaiba hercegnéjét, aki készségesen hagyta magát sodródni a zene ütemére. Bár fülében már a vágy dallamai csendültek fel, s drágakőként csillogó szemével, férje páratlan vonásait pásztázta. Testük hol összesimult, hol letávolodott, s bár keringőztek, de úgy vibrált köztük a levegő, mintha csak valamilyen szenvedélyes spanyol honban divatos táncot járnának. Vágyuk minden egyes lépessel, apró érintéssel csak tovább fokozódott, s szinte már-már fájdalmasan égetővé vált.

Ahogy elhaltak az utolsó akkordok is, Leon határozottan vezette ki kedvesét a parkettről és a teremből. Lépteiket megszaporázva siettek a keskeny lépcső felé, mely a kabinokhoz vezetett. Blackheat hirtelen megtorpant a lépcső előtt, majd kaján félmosolyra húzta ajkait.

-       Nem gondolja Chére, hogy magyarázattal tartozik nekem?!