Szürke pamacsréteg telepedett Cape Maryre. Sora fázósan húzta össze magán a pulóverét, miközben erősen filózott azon, hogy visszamenjen-e a kabátjáért, vagy ne.
Sietős léptekkel haladt az utcán, és érezte, hogy testét újra elönti a láz, fáradt. Szembe jött vele egy öregúr, bár nem lehetett eldönteni, honnan részeg, mert két kerülettel arráb van a legelső kocsma. Rongyos ruhája néhány helyen elszakadva, piros arcán erős borosta, szürkésfekete haját egy zöld baseballsapka alá tűrte.
- Mi a baj, kedvesem? Remegsz, látszik, hogy valami bánt.- akármennyit ivott is, jóember volt.
- Semmi, igazán ne tessék velem törődni... Inkább menjen, haza, a felesége biztos várja.- legyintett egyet a levegőbe a lány, majd elindult volna.
- Gyere velem.... az asszony is biztos örülne neked...!-kezdte mézesmázos hangon. Talán mégse volt olyan jóember?
- Öhmm. Köszönöm.. De inkább kihagynám.... Tudja... A családom nagyon vár... és... és... és... Sientem kell mert fontos... Szóval legyen szíves engedjen el... Nem akarok a többiekkel szemben udvariatlan leni..- mentette magát. Hátrafordult, hogy szükség esetén segítségért kiáltson, vagy hogy megnézze, merre tudjon futni. Ám szerencsétlenségére Leon sietett felé. Közben az iszákos ember egyre közelebb ment Sorához.
-De kicsikém... Biztos megbocsájtják, ha felhívod őket, hogy késni fogsz... Mert te olyan aranyos lány vagy. Rád nem haragudhat senki.- Sorának legszívesebben hányingere lett volna. Újra hátrapillantott. Leon már csak egy ötven méterre volt tőlük. A szél egy férfias kiáltást sodort feléjük, mely Sorát hívta...
A hang tulajdonosa Leon volt. Lihegett, fújtatott, de utolérte a lányt. Majd csípőre tett kézzel vetett egy sanda pillantást Sorára, miközben ezüst szemöldökei egyre jobban közelítettek egymáshoz. A kis ember megrémült, a férfi majd két és fél fejjel magasabb volt nála.
- Ki ez az ember, Sora?- kíváncsiskodott.
- Öhmm..... passz. Nem tudom, Leon.- tárta szét tanácstalanságában kezét a lány.
- Elnézést, be sem mutatkoztam! Vhed Elek vagyok.- csapott tréfásan homlokára az emberke. Sora elkuncogta magát a névre.
- Igazán... találó név. Illik önhöz.- somolygott Leon is.
- Köszönöm.- Szegény öreg, azt hitte, bóknak mondják! Bár azt nem értette, hogy min vigyorognak, de nem nagyon zavarta.
- Tulajdonképpen min vigyorognak?
- Nekem eszembe jutott egy vicces eset. Azon vigyorgok.- mentegetőzött Sora. Leon csak egy dühös pillantást küldött felé, mert ő is ezt akarta mondani.
- Én... Én.. őőőő.. -vakarta zavarában tarkóját - Énnekem meg eszembe jutott egy anyós vicc! Elmeséljem?- lelkesedett Leon.
- Nem kell.- törte le a felbuzdult fiút egy legyintéssel partnere. Az öreg meg csak nézett. Hol az egyikre, hol a másikra. Majd kibökte, mit akart.
- Olyanok vagytok, mint egy házaspár.- erre a kijelentésre Sora köhögőrohamot kapott. Mint illedelmes jókislány, szája elé tette a kezét. Leon meg félrenyelte a nyálát, szóval ő attól fuldokolt. Elek és a lány csak bambultak. Bár az egyiküknek sem jutott eszébe, hogy segítsen... Hiszen nem minden nap fullad meg egy ember a saját nyálától!
- És mit szeretne Sorától?- érdeklődött a fiú, miután megmentette magát a biztos haláltól.
- Áhh... semmit. De most a bájos hölgyeménnyel van egy kis elintéznivalónk!- ezzel már a csuklójánál fogva réngatta Sorát.
- Mondom, hogy fontos dolgom van!- visszakozott még mindig a lány.
- De velem jössz... Tudok egy nyugis helyet, ahol szépen elrendezgetjük a mi kis ,,dolgainkat", a ficsúr nélkül!- hiányos, sárga fogsorát Leonra vicsorította.
- Na abból nem eszel, tata!- rántotta ki Sora kezét Leon az öregéből. A keze helyén csak egy nagy vörös folt maradt. Az öregnek eszébe jutott az üveg, amit a kezében himbált egészen idáig. Egy nagyot húzott belőle, majd orra elé tartotta. Egy pár percig vizsgálgatta, majd szórakozottan elvonult. A két fiatal még egy ideig csendben áll egy irányba nézve, majd Sorához kérdés irányul.
-Sora, minden rendben?- de a lány nem válaszol, csak csendben, magába mélyedve áll. Leon szórakozottan meglengeti arca előtt a kezét. Mire összerázkódva felpillant.
- Mivan?- csattan fel.
- Nekem lenne jogom dühösnek lenni, itt szólongatlak fél órán át, de te úgy viselkedsz, mint egy élőhalott!
- Nem is ig...- majd be nem fejezve Sora csak úgy fogja magát, és elrohan. Fúj a szél, vállig érő haja arcába csap. Több embernek megy neki, vagy dönti fel. Csak egy bocsánatot vakkant nekik, és eszelős tempójában halad tovább. A hazavezető úton megy tovább, ami még legalább másfél óra. Hiába, Los Angeles* hatalmas... Végül egy negyed óra múlva lelassít. Már kiért a sznobok köréből. Mindenhol szürke, egyforma ötemeletes házak, néhol befuttatva borostyánnal. A járdán kis körök voltak ,,kivágva", hatalmas fűzfákkal, nyárfákkal beültetve. Megáll egy kisbolt előtt pihenni, összegörnyedve piheg. Hátrasandít. Ahogy sejtette - Leon követi. Ráadásul rögtön utoléri! Újból szedi a lábait. Ám pár perc múlva újból meg kell állnia, de nem önszántából. Egy erős kezet érez a karjára fonódni.
- Megvagy.- fújta ki a levegőt Leon. Át akarta ölelni a lányt, aki tiltakozott eme cselekedet ellen.
- Hagyjál! Nem érdekelsz! Tűnj el a szemem elől! Nem akarlak látni! Gyűlöllek! Gyűlöllek...- folytak újabban könnyei. Sora teljes erővel mellkasát csapkodta a férfinak, ám ő ezt tűrte. Tudta, súlyos hiba, amit elkövetett. Az élet egy hatalmas rajz. Csak nem lehet benne radírozni. Pedig Leon mennyit használná azt a radírt...
- De Sora...- próbálta szívét lágyítani, kevés sikerrel. A lány kitépte magát karjai közül, majd újra szaladt.. Csak úgy vaktán a nagyvilágba...
Elérte a kereszteződést. Piros volt, autók húztak el az orra előtt, ám ő mégis belerohant a tömegbe. És a közepén megállt. Ledermedt, a félelem elvakította a szemét.
~ Meg fogok halni? Nem akarom, hogy így véget érjen az életem. Bár elég méltó befejezés lenne... De nem akarom, hogy Leon szenvedjen. Se Mia, Ana, vagy akárki...~
A piros kamion egyre közelebb ért. Dudált, féknyomok voltak az úton, ám túl későn vette észre az út közepén leblokkolt lányt. Sora már csak annyit érzett, hogy valami kemény nekicsapódik, egy sikoly és sötétségbe borult a világ...
Leon rohant, ám ő is ledöbben, egy húsz méterrel arrébb. Csak annyit lát, hogy Sorát maga alá temeti egy kamion.
A sofőr hevesen pattant ki, és rohant a jármű elejébe. Egy halovány test feküdt előtte vérbe fagyva. A lány testét egy nyílt törés, apróbb zúzódások, horzsolások, véraláfutások éktelenítették. Az apró, köpcös, idős emberke körbe-körbe futkosta a lány testét, közben erősen káromkodott. A bámészkodó tömeg mind egy körbe gyűlt, közben eszeveszett suttogást, találgatást lehetett csak hallani.
Egy ezüsthajú férfi a tömegen átverekedve rogy le az élettelen test mellé. Füle mögé gyűrte haját, majd elkezdte kitapintani Sora pulzusát. Az egyik legszebb emberi érzés, a remény fénye ragyogott ezüst tekintetében. Majd felkiáltott.
- Még él! Azonnal hívjanak mentőt!- a mondatra szinte az összes telefonnal rendelkező ember előkapta a készülékét. Mindenki egyszerre akarta jelenteni, ezzel zavarodást okozva a mentőállomáson és itt is. De végül sikerült kibogozni, mit akart majd a fél tömeg.
Három perc múlva két rohammentő hangjának visítását lehetett hallani. Két mellényes ember pattant ki, egy néger, és egy kopasz, és egy hordágyra fektetve Sorát. Majd feltették a szokásos kérdést.
- Van az itt tartózkodók közül hozzátartozója?- kiáltotta a néger.
-Ha a legjobb barátot hozzátartozónak lehet nevezni, akkor én.- lépett elő a tömegből Leon. Majd ő is bepattant a kocsiba, és elindultak a kórházba.