Hazudni rossz, legalábbis ezt tanítják, állandóan, születésünktől… Az őszinteség a legjobb út… az igazság felszabadít… a hazug ember és a sánta kutya esete… meg hasonlók. De sajnos néha, muszáj hazudni. Azért hazudunk magunknak, mert az igazság nagyon fáj. Mindegy, mennyire próbáljuk tagadni, nem észrevenni… a hazugságok végül szertefoszlanak, akár tetszik, akár nem. De tudod, mitől igaz az igazság? Hogy fáj. Ezért hazudunk. Mégis ez nem jelent mentséget a hazugság alól, amivel mindent megváltoztathatsz magad körül. Egyetlen hazug szó, elhallgatott igazság képes világokat megrengetni vagy életeket tönkretenni.

Abban a pillanatban, Leon Oswald számára egész apróvá zsugorodott a szoba, a bútorok groteszk módon nyúltak meg vagy szélesedtek ki előtte és forgott vele az egész világ. A doktornő látta rajta a változást és azonnal egy fotelbe nyomta pattanásig feszült izmaival testét. Szeme már nem tükrözött élettel teliséget vagy szikrázó dühöt, csupán elsötétülve meredt maga elé, miközben egyre erősebben próbálta elnyomni magában May ördögi kacajának visszhangját. Teljesen kikelt magából. Dr Kate viszont aggódott. Sokkal természetesebb lett volna, ha hevesen tiltakozik vagy kikéri magának ezt a lehetőséget. Felbőszülve rohan ki a szobából és a következő napokban még a tekintetét is kerülné. De nem így történt. Azonnal elfogadta a helyzetet, mintha mindig is gyanakodott volna valami ilyesmire, de sosem mert a végére járni. A nő arcára egy sajnálkozó mosoly gördült, mire a férfi megragadta a karját és gyermeteg módon marasztotta maga mellett. Úgy tűnt, mintha Leon egy egyszemélyes háborút vívott volna saját magával, tudatával és érzéseivel. A nő engedett neki. Megragadta hideg kezeit és erősen tartotta azokat, hogy éreztesse, a férfi nincs egyedül. Ahogy kissé megnyugodott páciense, egy ügyes mozdulattal lefejtette magáról a művészi ujjakat és egy pohár vizet töltött neki. Mikor visszafordult hozzá azonban kihullott precíz tenyeréből a pohár és pár sietős lépéssel Leon mellett teremt.

- Hagyd abba! – kiabált rá.

Leon-nak elege lett ebből a helyzetből és megpróbált… emlékezni. Fejét erősen szorította tenyerei közé, szemét összeszorítva és halkan hörögve igyekezett minél jobban emlékezni azokra a bizonyos időkre, amiket még ilyen áron is képesek elrejteni előle.

- Ha tovább űzöd magad, sokkal rosszabbul járhatsz, mint ahogy most vagy!

A férfi elméjében képek hihetetlen sebességű serege jelent meg, de egyiket sem tudta hova tenni. A doktornő szavai azonban elérték zavarodott tudatát és megadta magát a tudatlanságnak. Enyhült a szorítás, fájdalmas sziszegései elhalkultak, majd megszűntek, tekintetébe visszatért az élet és ragyogás. Kate is megnyugodva mosolygott rá és segített neki felkelni a kényelmes karosszékből.

- Elejét kell vennem ennek az őrültségnek. – szedte rendbe magát.
- Biztos vagy benne, hogy ezt akarod? – adta az elhatározás tüzében égő szempár tulajdonosának kabátját.
- Csak így érhet véget a szenvedés! – hajolt meg a nő előtt és kinyitotta az ajtót maga előtt.
- És… - marasztalta szavaival még egy kicsit. – Mi lesz Sora-val? Mi lesz… a lányoddal?

A nagy Leon Oswald megremegett a kijelentésre, mégis ahogy visszanézett a nőre… szinte felperzselte volna a puszta tekintetével. Gyűlölte az egész világot és magát… de legfőképp azokat, akik ezt tették vele. Elszakították őt ettől a lánytól a szomszéd szobában, akibe valószínűleg már másodszor is képes volt belehabarodni. Olyan erővel szorította a fémkilincset, hogy félő volt, elhajlik annak ujjai között. Egész lényében tombolt a bosszúvágy és szó nélkül tárta ki még jobban az ajtót, de mély levegőt vett és kissé szelídebben fordult Kate-hez.

- Megnézhetem?
- Persze… - könnyebbült meg. – Kövess, kérlek!

A sötét folyosón sétálva az útjuk Sora szobája előtt vezetett el és akarva akaratlanul is arra pillantott a férfi vágyakozva. Annyira látni akarta… de nem… nem most. Majd akkor tér ide vissza, ha már minden rendben lesz és senki sem fenyegeti a boldogságukat… az övét… és a családjáét. Közvetlenül a lány szobája mellett egy kisebb vendégszobából halk babusgatás hallatszott ki. Leon szíve heves ütemben lüktetett szívében és a zord férfi azonnal eltűnt, amint átlépte a küszöböt. Helyére egy végtelenül gyengéd, megszelídített oroszlán lépett, aki alig merte megközelíteni a csöppséget, mert félt, hogy akár a jelenlétével képes lenne ártani neki. A kicsi ágya mellett Ana serénykedett és ügyelt a pici minden mozdulatára. Leon szégyenlősen tekintett maga mellé a doktornőre.

- Szabad? – emelte karját maga elé és óvatosan a lánykára mutatott.
- Hát persze! – kacagott fel halkan a nő és keresztbe fonta maga előtt karjait.

Nincs szebb látvány, mint mikor egy mindenki által kegyetlennek és elérhetetlennek ismert férfi, aki nem ismer könyörületet vagy irgalmat, elgyengül egy apró gyermek miatt. Az ezüsthajú is ilyen volt. Ahogy a picihez ért, óvatosan fölé hajolt és ujjaival simított végig a kis piros arcocskán, mire az angyalka kinyitotta mogyoróbarna szemeit. Tökéletes mása Sora-énak. A felismeréstől Leon kissé megemelte szemöldökét és apró mosolyt csalt arcára. Az apró kezek megdörzsölték a meleg szemeket, boldogsággal megtöltve a figyelő apuka szívét. A férfi lehunyta a szemeit és mély levegőt szívott magához, majd fokozatosan engedte ki tüdejéből. Megfogta az apró testet és óvatosan fektette mellkasára. Megtartotta a kicsiny buksit és az ablakhoz sétált. Az elsötétített ablak függönyét óvatosan, lassan húzta el maguk elől, mire a pici mocorogni kezdett és addig fészkelődött, míg ő maga is érezhette az odakinti csillogó ég ragyogását. Apró karját a hold felé nyújtogatta és úgy vélte, ha elég sokáig nyújtózkodik, bizony képes lesz elérni azt a holdat és szorosan ölelheti magához annak minden ezüstös folyamával. Leon meglepetten figyelte a kis akciót, majd gyengéden maga elé tartotta a picit, hogy pontosan rá figyeljen.

- Angyalom… - szelídült el a hangja. – Ígéretet teszek neked. Most el kell mennem. De ne aggódj. Ez a te és az édesanyád érdeke. Mire visszajövök, minden más lesz! Lesz egy anyukád és egy apukád is. Te leszel a szemünk fénye és soha, érted? Soha nem fogom hagyni, hogy még egyszer szomorúnak lássalak téged vagy a mamát! Ígérem neked, hogy boldog családban fogsz élni! Amilyet megérdemelsz! – lett egyre elszántabb, és a pici meglepően csendesen és figyelve hallgatta a férfit, aki most apró puszit nyomott a homlokára és visszafektette őt abba a pihe puha ágyba.

Leon gondosan betakarta a picit és tekintetére visszatért a határozott, lángoló tűzvihar. Erőteljes lépésekkel indult vissza az ajtóhoz, hogy távozzon, de előtte még gondosan körbetekintett ezen az apró szobán.

- Biztos vagy benne… - törte meg figyelmét Kate. -… hogy képes leszel betartani a szavad?
- Mire célzol ezzel? – fordult indulatosan a nő felé.
- Ismerlek. Hazamész, szembetalálod magad May-jel és a másik gyermekeddel a szíve alatt. Kételkedem, vajon tényleg ahhoz elég merszed, hogy tönkre tégy magad körül mindenkit, megbosszulj minden ellened elkövetett bűnt, kidobj a házadból egy várandós nőt, visszajöjj és úgy élj, mintha semmi sem történt volna?!?!
- Képes leszek! – felelte. – Mert kell nekem ez a család és a vele járó boldogság! – felelte indulatosan és berántotta maga mögött az ajtót, hogy meg sem várva a választ távozzon.
- Határozottnak tűnsz, Oswald. – indult meg a kicsi felé Kate. – De vajon tényleg képes leszel véghezvinni mindazt, amit megígértél ennek a tündérnek itt? – cirógatta a békésen szunyókáló lány feje búbját.

Leon kissé felháborodott, hogy megkérdőjelezték elszántságát és szavahihetőségét. Hátát a folyosó falának vetette, hogy kicsit megnyugodjon a testére hirtelen rátörő hidegségtől. Rosszul esett neki egy minden téren elismert nő szava, ami kételkedik benne. De ami még rosszabb volt az,… hogy ő is kételkedni kezdett saját magában. Dühösen tolta el magát a faltól és ökölbe szorított kézzel indult kifelé az épületből, de nem tudta megállni, hogy be ne lessen egy percre Sora szobájába. Szemét vigyázva vezette körbe a folyosón, hogy biztosra vegye, senki sem látja őt. Aztán óvatosan betolta maga előtt a szobaajtót és előbb csak a feje, majd teljes teste bekívánkozott. Halkan osont az ágy mellé és ereszkedett a lány arcához, hogy csókot lopjon tőle. Tesztelte magát… és bejött. Amint az ajkaik összeértek, képek jelentek meg előtte az elfeledett múltjából és ezt követően rögtön fájdalom kezdte gyötörni a szívét és a fejét. Hát tényleg igaz lenne. Tényleg az ellen van valaki, hogy ne emlékezzen Sora Naegino-ra és a vele kapcsolatos élményekre. Arcát megkeményítette és szemei villámokat szórtak a sötétben… de ahogy a lányra nézett… teljesen megváltozott. Ám ez a változás nem volt előnyére ebben a helyzetben. Csendesen sietett ki a szobából és vigyázva csukta be az ajtót.

- Éjszakai tivornya? – szólította meg őt valaki a háta mögött, mire ijedelmében sebesen fordult vele szemben.
- Yuri… - sóhajtott megnyugodva. – A frászt hoztad rám!
- Azt látom, drága barátom! – veregette meg mindent tudóan a férfi vállát. – Na és mi járatban a mi kis Sora-nknál?
- Csak elköszöntem! – szedte össze magát.
- Elköszöntél? Hát itt hagysz minket? – játszott viccesen szomorúságot és Leon vállára nehezedett.
- Ne légy már olyan gyerekes! – lökdöste le magáról a bolondozó férfit. – Neked teljesen agyadra ment az apaság!
- Miért, neked nem? – nevetett, majd szisszent fel, mikor megérezte kijelentésének súlyát. – Bocsánat.
- Semmi gond. Pontosan ezért megyek most el!
- Micsoda? Te megfutamodsz? – esett le az álla a szőkének.
- Dehogy is! Csupán elrendezem a dolgaimat… hogy aztán függetlenül és teljes önmagammal térjek vissza.
- Ne nézz bolondnak, de ezt akkor sem értem.
- Van egy elintézni való ügyem! – csaptak fel tekintetében megint a bosszú lángjai.
- Hú, drága barátom, te aztán komolyan beszélsz!
- Az is vagyok! Megtudtam egy pár dolgot, míg itt voltam.
- Például? – puhatolózott Yuri.
- Például, hogy nem véletlenül leszek rosszul, ha Sora a közelemben van.
- Ezt hogy érted?
- Nemrég, mikor behoztam ide őt, egy kicsit még vele maradtam. – Yuri arcán egy sunyi mosoly húzódott barátja beszámolóját hallgatva. – Nem tudtam, mit tehettem volna. Segítettem neki odakint a szülésnél és valahogy érdekelt, hogy mi van vele. Szörnyű volt, mikor a doktornő valami rosszat sejtve éveknek tűnő hosszú percekig bent volt vele. Jézusom, még sosem éreztem magam olyan haszontalannak és tehetetlennek. Aztán, mikor újra megnéztem őt, megint fájni kezdett a fejem és a doktornő gyorsan megvizsgált.
- És? – szakította félbe.
- És kiderült, hogy nem véletlenek a fájdalmak és mostanra már bizonyos, hogy Sora-hoz köthetők!
- Hihetetlen ez a Dr Kate. És mit derített ki.
- Azt, drága barátom, hogy valaki nagyon nem akarja, hogy emlékezzek bármire is, ami ehhez a nőhöz köt. És mond csak! Te kire gyanakodnál az én helyemben, Yuri?
- Ha nem leszel ingerült, akkor őszintén felelek. – lépett kissé hátrébb az aranyhajú.
- Kérlek.
- Szóval, ha mindez körülöttem történne… az elkövetőt valószínűleg a házam népére szűkíteném. Azon belül arra, aki az ételemmel vagy italommal kapcsolatos, mert ekkor csempészhettek valami szert az adagok közé, így észrevétlenül kerülnék a karmai közé.
- Ennél egyszerűbb a helyzet. – fojtotta belé a szót. – De ne habozz! Mond meg, kit gyanúsítanál! – erősködött.
- May-t. – felelt végre. – De miért akartad ennyire tudni?
- Hogy megnyugodjak végre.
- Hogy? – pislogott kissé riadtan Yuri.
- Mert bűnösnek éreztem magam, hogy amikor először megtudtam, valaki mérgez engem… az első név és arc, ami az eszembe jutott, az May-é volt.
- Értem… - hajtotta le a fejét barátja. – És mit tettél volna, ha valaki más nevét mondom ki az övé helyett?
- Fogalmam sincs. Talán akkor… ha kiderült volna, hogy mégsem ő az… sosem jönnék vissza ide.
- Micsoda?
- Így döntöttem. Ha May ártatlan, akkor talán nem jövök ide vissza és legalább az egyik családomat biztonságban tudhatom.
- Te teljesen megőrültél! Neked teljesen elment az eszed! – ragadta meg Leon ingnyakát és erősen rángatni kezdte.
- Engedj el, Yuri! – ragadta meg a magából kikelő fiú karját a nyakánál.
- Ezt nem hiszem el! – fordult el tőle ingerülten. – Én hívtalak ide annak a reményében, hogy végre megjön az eszed! Csak kapóra jött – bocsánat a szavaimért – hogy Sora megszülte a gyermekét a gyermeketeket és ahogy láttam, téged is megérintett. A gyereket is megnézted és Sora-t is. A fenébe is, ha még egyszer ártani mersz neki, soha többé ne kerülj a szemem elé! – kiabálta, majd faképnél hagyta.
- Yuri… - meredt a fiú után és összezavarodva indult ki a kastélyból, meg sem állva a hintójáig, hazáig.

Az aranyhajú felzabolázva lépett be kedvese és az ő szobájába, ahol a kellemes homály kissé megnyugtatta az idegeit és lelkét egyaránt. Meglepve tapasztalta, hogy a kislányuk ott alszik Layla karjaiban, aki szintén az álmok mezejére lépett már. Megkönnyebbült mosoly rajzolódott az arcára, kioldotta szoros nyakkendőjét, ledobálta magáról súlyos zakóját a karosszékre és kioldotta inggombjait. Puha léptekkel indult meg az ablakhoz, kissé eltolta előle a sötétítő drapériát és összeszűkült szemekkel meredt a holdvilág által megvilágított ezüst hintóra, ami úgy menekül a sötétben, mint valami tolvaj vagy gyilkos. Csalódottan szisszent fel kissé, ahogy teljesen elveszett a kocsi a szeme elől és visszaeresztette a függönyt az ablak elé.

- Hát elment… - súgta erőtlenül Layla az ágyból, megrémisztve a gondolataiba mélyedő Yuri-t.
- Igen. – mosolygott rá és bebújt az ágyba a családja mellé.
- És mit mondott neked?
- Hogy elintéz egy-két dolgot. Kiderült ugyanis, hogy valaki folyamatosan azon mesterkedett, hogy a mi Leon barátunk még véletlenül se tudjon meg semmit a múltjáról vagy Sora-ról.
- May? – szegezte egyből neki a kérdést.
- Én is így hiszem. És Leon is így véli. Ezért volt annyira szétszórt és marcangolta önmagát folyton. Mégis…
- Mégis kénytelen vagy megbocsátani neki ezt a döntést.
- Pontosan… - mosolygott kedvesére és nap mint nap tisztázza magában, hogy tökéletesen döntött, mikor őt választotta kedvesének, gyermekei anyjának.
- És visszajön még? – helyezkedett el kényelmesen a lány és hagyta, hogy Yuri betakargassa őt.
- Ajánlom neki… - ölelte magához a lányt és kettejük közt Anabel-t – Különben mindent el fogok követni annak érdekében, hogy soha többé ne tudjon ártani senkinek sem. Sem ő, sem pedig May vagy az ő fajtájuk. Elegem lett. Elegem van az Oswald-okból és a hírhedt stílusukról… Nem többek, mint haszonleső keselyűk…