Az új szálláshelyünk igazán kényelmes volt. Egy kisebb, kétszintes tengeparti villát bérelt ki nekünk Kalos. A földszint az előtérből, konyhából, a hozzá csatlakozó ebédlőből és egy nappaliból állt. Az előtérből lehetett felmenni a hálószobákba, és innen nyílt egy ajtó a garázs felé is. A felső szinten hat szobát alakítottak ki, kettő-kettőhöz tartozott egy-egy közös fürdőszoba. A fenti, tágas előtér egyben társalgóként is funkcionált. Hatalmas üvegablaka a tengerre nézett. Amikor közelebb
mentem, észrevettem, hogy az üvegablak igazából ajtó. Egy kis tetőteraszra nyílt, ahol néhány fonott bútor szolgálta a kényelmet. A karosszékeket és a kanapét puha szivacspárna borította. Szép kilátás nyílt a pici öblöcskére, és szemben velünk egy apró, közeli szigetre.
"Nos, ez sem a Hotel Hilton, de sokkal otthonosabb, és szívesebben is töltök el néhány napot itt, mint a csillogó luxusszállóban." - gondoltam. Párommal meg is osztottam ezt. Ő mosolyogva bólintott:
- Nos, amikor Hamburgban voltam, és vendégszereplésre mentünk, akkor laktam Hiltonban. Ott az átlag szobák semmivel sem
különbek ezeknél, csak éppen minden egyforma bennük. Egyébként az ízlésemnek általában túl modernek. Az üres csillogás mellett a műmosolyok... Nem emlékszem, hogy annyira jól éreztem volna magamat, mint az otthoni, jó öreg karosszékben, vagy akár most, ezen a fonott kanapén, vagy a trapézokon, veled, Sorám.
Anna és Dan épp akkor értek oda mellénk, és hallották Leon válaszát. Danny helyeselt, majd megjegyezte:
- Szerintem válasszuk ki, melyik szobában alszunk, aztán tegyük el magunkat holnapra. Miáék korán érkeznek.
- Igazad van! - nyomtam el egy ásítást. Elég fárasztó napunk volt, és a következők sem lesznek könnyebbek. Edzenünk kell, és a helyszínen is legalább kétszer elpróbálni...

Kora reggel az egész emelet May hangos ébresztőjétől zengett.
- May?! Róla nem volt szó, hogy jön... - nyögte mellettem meglepetten Leon, a homlokához kapva. Én kómásan ültem fel, a szemeim még becsukva... Az sem jutott el agyamba, hogy a takarón kívül semmi más nem fedett, és az a mozdulatom hatására az ölembe csúszott, félig kitakarva hason fekvő páromat is. Őrangyalom idejében reagált, és visszanyomott maga mellé, félig rám hasalva ölelt, a karjával és a hajával takarva engem. Kihasználva helyzetünket azonnal heves csókkal támadta le ajkamat, amit hümmögve helyeseltem, hosszú tincseibe beletúrva.
A kínai lány a mi szobánk ajtaját csapta ki, majd a látványra nem számítva gyors visszavonulót fújt - de igen hangosat.
- Mit műveltetek ti egész éjjel, hogy az érkezőket így fogadjátok?! - harsogta végig a megszokott nőies finomságával az emeleten, aztán - hallhatólag - ikremék szobájából ugyanolyan sebességgel és hangerővel távozott. Dúlva-fúlva dübörgött le a lépcsőn.
- Jaj, kamik! May megint előszedte a régi stílusát! Vajon Robert miért nem fékezi meg végre?! - motyogtam, még mindig zárt szemhéjakkal.
- Öltözz, cherie, mert ha pár percen belül nem jelenünk meg odalent, visszajön, és még nagyobb patáliát rendez. - kelt fel rólam férjecském sóhajtva.
- Áhh... nem így képzeltem el a reggelt!
- Én sem, elhiheted! - morogta. Látszott, legszívesebben megismételte volna azt, amit éjjel tettünk... de inkább berobogott a fürdőszobába, és hideg vízzel kezdett zuhanyozni. Ezzel két legyet ütött egy csapásra: felébredt, és kissé le is higgadt.
Amikor mindketten elkészültünk, kézen fogva lesétáltunk a lépcsőn.

Odalent egy morcos tükörkép fogadott szőke, tarkón összefogott hajjal. Danielnek sem esett jobban a lármás ébresztő, mint nekünk.
- Szia, Dan! Hol van Anna?
- A mosdóban. Csak a korai kismama-bajok... Mindjárt jobban lesz. Mia ott van vele.
- Értem. Akkor menjünk reggelizni, mert utána sok dolgunk lesz.
- Előre szólok, hogy May hadszíntérré változtatta a konyhát. Kinevezte kuktának Kent. Layla, Yuri és Kalos inkább kimenekültek, és a parton segítenek a felszerelést összerakni.
- Ken nem tudott meglépni? - kuncogtam.
- Pedig odakint lenne rá szükség. Ő minden kis csavarnak tudja a helyét. - rázta meg a fejét bosszankodva Leon, majd elviharzott a konyha irányába.
Egy perc múlva előkerült menedzserünk és műszaki zsenink. Amin csodálkoztunk, hogy egy hangos szó nélkül történt mindez.
- Leon inkább leváltott engem, hogy a felszerelés időben és biztonságosan elkészüljön. - magyarázta.
- Ezt meg kell néznünk! - suttogtam bátyámnak, lenyelve nevetésemet.
- Rendi. - súgta vissza ugyanolyan vigyorra álló szájjal.
Halkan odalopództunk az ajtóhoz, és óvatosan belestünk. Leon látszólag egykedvűen és boszorkányos ügyességgel szabdalta a zöldségeket, míg May ledermedve, tátott szájjal nézte. Hiába, erről az oldaláról még kedvesem nem mutatkozott be soha neki.
Ezüsthajúm cinkosan ránk kacsintott, majd megszólalt:
- Mi baj? Olyan furán nézel, May! Beteg vagy?
- Én... öhm... csak még soha nem láttalak főzni...
- Most nem is fogok. Ebből a zöldségből saláta lesz. Ha nem tévedek, a rántottát majd...
- Én fogom készíteni. - léptem be az ajtón.
Kínai társnőnkben bennakadt a válasz. Engem sem konyhatündérként ismert. Leroskadt egy székre, és csak bámult döbbenten, míg gyors, rutinos mozdulatokkal dolgoztam. Leon az ajtófélfának támaszkodva, mosolyogva, mellén összefont karral nézte ténykedésemet, majd amikor megsült, annyit mondott:
- Hmm... jó az illata. Ugye, Angyalkám, te is enni fogsz belőle?
Arra célzott, hogy még mindig rossz evő voltam, de May másképp értette:
- Sora nem tud főzni...
- De igen, láthattad. Remek a rántottája. Csak még mindig keveset eszik - válaszolt neki Leon.

A gyors reggeli után keményen nekiláttunk a felkészülésnek. Amíg az állványzat épült, addig bemelegítettünk, majd talajtorna után az ugróasztalokon gyakoroltunk. Leon egy mozdulattal a víz fölé feszített, keresztezett kötelekre ugrott az asztalról.
Mindhárman követtük, és egymást ügyesen kerülve szaltóztunk, illetve mozogtunk a keskeny helyen. Alattunk a sós víz hullámzott.
A következő ugrásomat megzavarta valami. A leglehetetlenebb pillanatokban előbukkanó apró szellem tűnt fel az arcom előtt, vigyorogva. Az ugrás íve így nem lett kellően magas. Vagyis nem Leon vállaira érkeztem, ahogyan terveztük, hanem - a reflexből maga elé kapott - karjaiba. A lendületemmel azonban nem tudott mit kezdeni. Lesodortam magammal a vízbe.
Amikor ázott csirkeként kibukkantam a felszínre, kedvesem aggódó tekintete ellágyult. Az én pillantásom azonban villámlott, de nem rá:
- Fantom! A szívbajt hozod rám ezzel! - sziszegtem. Nem akartam, hogy a társulat többi tagja hülyének nézzen, bár némelyikük tudott az apró bajkeverő létéről.
Örök partnerem arcán kaján mosoly szaladt át, majd megragadta Foolt, és a vízbe dugta.
- Helló, ázott törpe! - köszöntötte, amikor öklét - benne a szellemmel - kiemelte a tengerből.
- Mi bajotok velem? - siránkozott.
- Már semmi - nyugtattam meg - ugyanolyan vizes lettél, mint mi.
- Ollé! - hallottam Anna vidám sivítását, és már bele is csobbant mellettünk.
Ikerbátyám néhány szaltóval követte. Vizet úgy ért, hogy teljesen összehúzva magát, bombaként zúgott a tengerbe. Mondanom sem kell, hogy a víztömeg, amit kaptunk tőle, felért egy alapos zuhannyal. Míg hárman kissé levegő után kapkodva törölgettük a szemeinket, addig ő vigyorogva lépett meg - azaz úszott el a kis sziget felé, amit a tetőteraszról láttunk. Leon indult utána elsőként, és csakhamar utolérte. Annával komótosabban követtük őket.
Mint kiderült, úszva a sziget nem is volt olyan közel. Alaposan kifáradtunk, mire kikapaszkodtunk a partjára. Párjaink már rég ott süttették a hasukat a homokban, mert természetesen azonnal ledobták magukról az edzőpólójukat, amikor partot értek.
- Tényleg... itt cápák nincsenek? - szólalt meg később Anna.
- Jókor jut eszedbe, édes! Tényleg, ha megjelenne egy, hogy mennénk vissza?
- Ide nem jönnek. Hálóval van lekerítve az öböl, valamivel a szigeten túl. - nyugtatott meg mindenkit Leon.
Visszafelé lassabban mentünk, a fiúk megvártak, és vontattak is bennünket.
Kiérve egy pukkancs May fogadott, meg egy vigyorgó szőke pár, Layla és Yuri személyében.
- Gyertek enni! Vár rátok a parti party!
- Nocsak, Yuri, táncolni is akarsz?!
- Ebéd után ti fogtok táncolni. Ott! - mutatta a teljesen elkészült állványzatot a trapézokkal és kötelekkel felszerelve.
Jókedvűen viccelve indultunk a sós vizet lemosni magunkról, másik edzőholmit húzni, majd ebédelni.