- Szia!
Sora felkapta a fejét a bátortalan hangra és összeráncolta a szemöldökét.
A nappaliban üldögélt, behúzott sötétítők mellett és Leont várta. A férfi ugyanis határozottan kijelentette, szinte parancsba adta, hogy ki ne merje tenni a lábát a lakásból. Meg volt győződve arról, hogy Corinne halála nem baleset volt és ezt a rendőrségi nyomozás is kideríti majd. Nem rejtette véka alá, hogy mennyire dühös és rémült lett a hír hallatán. Konokul hajtogatta, hogy a szakácsnő tragikus haláláról Szergej tehet és ezt meg is említi majd a nyomozást vezető tisztnek.
Sora végigfuttatta tekintetét az előszobában álló szőke lányon és az idegesség átcsapott közönybe.
- Leon nincs itthon! - válaszolta kurtán és haját hátradobva felállt. Semmi kedve társasághoz, pláne nem egy vetkőzős csaj hülyeségéhez. - Megyek és megnézem a lányomat! Érezd magad otthon. Jaj, elnézést! El is felejtettem, hogy milyen rutinosan mozogsz már itt! Hiszen együtt fogjátok berendezni ezt a kis szerelmi fészket!
- Sora! - állította meg Claire a lányt, mielőtt belépett volna a hálószobába. - Nem tartom magam az ellenségednek és veled sincs semmi bajom. Nem értem, hogy mivel érdemlem ki ezt a stílust.
Sora megrántotta a vállát és összefűzte karjait a mellkasa előtt.
- Nem tartalak az ellenségemnek. Inkább az ellenfelet látom benned és ez egészen más. Nem akarok ártani neked vagy ilyesmi, egyszerűen csak nem tudom elhinni, hogy Leon lecserélt engem egy sztriptíztáncosnőre. És ezt így fejezem ki, a modorommal.
A szőke lány elmosolyodott, miközben helyet foglalt a kanapén.
- Azért azt tegyük hozzá, hogy a szabad és független Leon és én nem éppen a cserél szót használnám, hiszen nem miattam váltatok el - gombolta ki a kabátját.
- Tegyük - húzta el a száját. - De ez mit sem változtat a tényen, hogy a volt férjem most egy olyan lánnyal van együtt, akit már fél Párizs látott meztelenül.
- Szerintem egy ügyvédnőre vagy egy doktornőre is féltékeny lennél. Jobban mondva, akármilyen nőre féltékeny lennél - bújt ki a dzsekijéből higgadtan. - Nem a munkám ellen van kifogásod, hanem az ellen, hogy a volt férjed új barátnője vagyok. Az bánt, hogy Leon tovább lépett és úgy döntött, nem kesereg utánad.
- Most aztán boldog vagy, ugye? - tapsolt gúnyosan. - Elmondhatod magadról, hogy közönséges nő létedre elcsavartad az egykori sztár fejét.
- Igen, jó érzés ilyesmivel hencegni - feszítette a húrt Claire. - De könyörgöm, melyik nő ne tenné ezt, ha megadatna neki a lehetőség, hogy Leon Oswalddal járjon. Ráadásul tegnap előtt írt alá egy szerződést az egyik legnagyobb színpaddal itt Párizsban. Kilábal a munkahelyi gödörből és megint szárnyalni fog. Ki ne lenne erre büszke?
Elnézve Sora dühtől csillogó tekintetét, nem sok hiányzott már ahhoz, hogy végre megnyíljon.
- Leon Oswald sem pótolhatatlan - zárta vissza az ajtót, amit már félig kinyitott. Nem akarta felébreszteni a kislányt. - Utána is van élet.
- Kétségtelen, hogy egy válás után valóban megy mindenki a saját útjára - dőlt hátra. - De sokkal könnyebb elindulni akkor, ha már semmit sem érzel a volt társad iránt - ejtette kezeit maga mellé. - Mikor vallod már be végre, hogy még mindig szerelmes vagy Leonba?
- Nagyon sokra megyek vele! - jelentette ki haragosan. - Világosan a tudtomra adta, hogy nem kér belőlem. Miattad nem.
Claire hangosan cuppantott, majd összeszorította a száját.
- Erre mit mondjak? Például azt, hogyan ismerkedtem meg vele? - szegezte a kérdést Sorának, aki úgy állt az ajtóban, mint egy prédára váró oroszlán. - Mert gondolom a reptéri történetet nem hitted el.
- Ennyire hülye azért nem vagyok. Leon nem ismerkedik ilyen helyeken - telepedett le a fotel karjára. - Ahhoz ő túl zárkózott és finnyás. Viszont ha a munkádból indulok ki, akkor valami olcsó csehóban szedett össze teljesen részegen.
Claire törökülésbe helyezkedett és elnevette magát.
- Nézd, van önkritikám! Nem vagyok egy szépségkirálynő, de azért annyira csúnya sem - vágott vissza, mert egy kicsit megelégelte, hogy a lány így lenézi. - Vagyok olyan erős egyéniség, mint amilyen te vagy - válaszolta határozottan és megdörzsölte a homlokát.
Segíteni szeretne, de a féltékenység olyan vakságot okoz, amit a legjobb szemész sem képes gyógyítani. Az ember azt látja, amit látni szeretne, ez pedig elsősorban a másik rossz fényben való feltüntetése.
- Amikor találkoztunk, nem volt sem részeg, sem zárkózott - folytatta halkan. - Csak szomorú és csalódott. Azon kesergett, hogy el kellett válnia egy olyan nőtől, akit nagyon szeret és ez mélyen érintette.

Sora lehajtotta a fejét, majd tétován felemelte a kezét, aztán mégis inkább visszaengedte.
- Tudod - szólalt meg halkan. - Leon olyan ember volt, aki egyszerre vonzott és taszított. Egyszerre akartam megérteni a magányát és egyszerre akartam elkerülni, hogy én is erre a sorsra jussak. A nagy sztárok örök egyedüllétre kárhoztattak, legalábbis mindig ezt lökte a képembe, amikor kedvesen közeledtem hozzá. Amikor úgy alakult, hogy együtt kellett dolgoznunk, ő már hatalmas és elismert volt a szakmában, nevet szerzett magának. És miközben arra törekedtem, hogy megfejtsem a hűvösségét, magam is eltávolodtam az emberektől - Claire-re nézett és rövidke ismeretségük alatt először nem kezelte vetélytársként. - Szerelmes lettem Leonba. Egyszerűen csak megszerettem és minden porcikámmal azon igyekeztem, hogy ő is így érezzen. A legjobb lettem, mert ő a legjobbat érdemelte, hiszen ő maga volt a legjobb - hunyta be a szemét. - Tőle kaptam életem első és legszebb csókját. Egy előadás után a függönyök mögött, fáradtan, titokban. Aztán szép lassan eljutottunk
az esküvőig és elmondhattam magamról, hogy Oswald asszony lettem. Imádtam leírni, imádtam ezen a néven bemutatkozni, büszkeséggel töltött el megjelennem az oldalán - lassan megrázta a fejét. - És egyszer csak tönkretettük. Mindent, ami szép volt.
Claire széthúzta a sötétítőket és Sora elé térdelt.
- Fájt mindezt kimondanod? - kérdezte majdnem mosolyogva.
- Igen - válaszolta csendesen. - Nagyon fájt, mert ez már a múlt és nem a jelen vagy a jövő.
A szőke lány a sarkára ült és megcsavargatta az óráját.
- Nem vagyok szerelmes Leonba - pillantott fel Sorára, aki bambán meredt rá. - Vonzódom hozzá, de ennyi. Jó pasi, ez vitathatatlan, ennek ellenére nem érzek iránta semmit a barátságon kívül.
- Ezt nem igazán értem - hebegte a lány. - Ti...de hát...együtt vagytok.
- Baráti szívesség - rántotta meg a vállát hetykén. - Egy csókon kívül semmi sem történt köztünk, azt is csak próbából tettük.
- Mi a fenéért csináltátok ezt? - emelte meg a hangját Sora, de a szőkeség lecsillapította.
- Mégis mit gondolsz? Pontosan azért, amit az imént mondtál. Mert még mindig szereted Leont és Leon bizonyítékot akart, hogy nem szabad akaratodból váltál el. A féltékenységed meg a mostani vallomásod ezt alá is támasztja. Ezt Leonnak kellett volna elmondania és nem nekem - komolyodott meg. - Ki fogja tekerni a nyakam, de mindenképpen el szerettem volna érni, hogy megbízz bennem.
- Miért?
- Szergej miatt, akit jó magam is ismerek. Nem kell bemutatni, hogy mikre képes.
- Sakkban tart - csuklott el Sora hangja. - Sophie-val és Leonnal. Nézd, engem nem érdekelne, ha bántana vagy megölne, de azt nem bírnám ki, ha nekik bajuk esne.
Claire együttérzően megszorította a lány remegő kezeit.
- Tudom, ez az egyik kedvenc időtöltése, hogy azokkal zsarol, akik közel állnak hozzád. Velem is meg akarta próbálni, de szerencsére a szüleim már két éve Peruban vannak ásatáson, egy isten háta mögötti helyen, ahonnan csak akkor jönnek haza, ha velem valami történik. Mint például tavaly a válásomnál, de akkor is csak egy hétre.
Sora lecsúszott a szőnyegre, miközben magával húzta a zsebkendős dobozt is.
- Amit most elmondok, azt még Leon sem tudja és nem is szeretném, hogy megtudja - törölte meg az orrát. - Tudom, hogy néhány perce még elküldtelek a...
- Lakat a számon - húzta végig az ujját a saját száján.
Sora bólintott.
- Az egész véletlenül történt. Moszkvában voltam és már untam a városnézést. Visszamentem a szobámba és elhatároztam, hogy tévézek egy kicsit. Valami kellemes viseletbe akartam bújni a téli cuccok után, ezért elővettem a bőröndömet. A munkámból adódóan a ruháim nagy részét bőröndökben tartom, hogy ha gyorsan kell utaznom, akkor ne kelljen csomagolnom. Amikor kinyitottam, csak akkor vettem észre, hogy az nem az én táskám, hanem Szergejé. Claire - vett egy mély lélegzetet. - Az a pasi mániákus. Tele volt a bőrönd a fényképeimmel és néhány képet összemontírozott a sajátjával. Ha valaki más állt mellettem, annak összekarcolta az arcát valami helyes eszközzel vagy piros filccel ráírta, hogy megdöglesz. Leont pedig egyenesen gyűlölte. Ő intézte el a túlóráit. Lefizette az igazgatót, hogy szervezzen annyi turnét, amennyit csak tud, persze Leonnal a főszerepben. Leon akkoriban a karrierjére koncentrált és persze, hogy mindet elvállalta, csakhogy megtartsa a munkáját. Elintézte, hogy eltávolodjunk egymástól és ő a megfelelő időben és helyen lecsapott rám. Én meg gyanútlanul beleestem a csapdájába. Minden benne volt a táskában, minden, a számlák, az átutalások, a nevek, akiket lefizetett.
- Volt ellene bizonyítékod? Miért nem használtad?
- Mert nem voltam elég gyors és rajta kapott, amint a képeket nézegettem. Megfenyegetett, hogy meg sem fogom szülni a gyereket, mert ő elintézi, hogy a gyerek ne szülessen meg. Nagyon féltem tőle, mert akkor már nyolc hónapos terhes voltam és akartam ezt a babát. Mert akkor úgy éreztem, hogy nekem már csak ennyi maradt Leonból, ez a gyerek.
Claire vigasztalóan átölelte és hagyta, hogy kisírja magát.
- Segítünk neked megszabadulni ettől az állattól! Ő sem legyőzhetetlen és ha összefogunk sokkal nagyobbak vagyunk nála. Majd meglátod.

Leon megkönnyebbülten csukta be az ajtót. Orrát azonnal megcsapta kedvenc ételének illata, ami néhány percre elfeledtette vele a rendőrség kellemetlenségeit. A konyhába belépve láthatta Sorát, amint éppen megkóstolta a levest. A lányról lerítt, hogy feszült és ideges, szemeit pedig nemcsak a hagyma csípte pirosra.
- Szia!
Sora a mosogatóba dobta a kanalat és azonnal Leonhoz futott.
- Mi volt? Mesélj már!
A férfi gyengéden megsimogatta a sápadt arcot, majd könnyed csókot nyomott a homlokára, miközben magához ölelte.
- Az, amire gyanakodtunk! - szorított az ölelésen, amikor az imádott lány zokogni kezdett. - Szándékos emberölés. Valaki lelökte a lépcsőről. Jobban mondva nagyon is jól tudjuk, hogy ki a gyilkos. Az a nyomorult Szergej - puszilta meg hosszan a lány feje búbját. - Sora, kedvesem, sürgősen lépnünk kell valamit, mert ez a félkegyelmű nem hagyja annyiban a dolgot. Tartok tőle, hogy Sophie lesz a következő, akit meg akar ölni. Nagyon jól tudja, hogy ő az egyetlen személy, akivel mindkettőnket sarokba szoríthat.
- Holnapután visszaviszem Svájcba - húzódott el lassan, miközben szipogva keresett zsebkendőt, amit végül Leontól kapott meg. - Most hazamegyek, összeszedem a maradék holmiját és áthozom ide. Holnap majd a szállodából foglalok jegyet a másnapi járatra.
- Mi az, hogy szállodába mész? - szorította meg a kezeit. - Itt alszol nálam. Sophie-nak is szüksége van rád és én is nyugodtabb lennék, ha tudnám, hogy biztonságos távolságban vagy attól a mocskos disznótól.
- Nem akarok zavarni - suttogta, miközben legbelül majd szétvetette a boldogság. - Olyan kínos lenne, ha átjönne Claire és...Nem lehetnétek kettesben.
- Claire telefonált, hogy dolgozik. Be kell ugrania az egyik barátnője helyett, szóval hajnal ötnél hamarabb nem hinném, hogy végezne - döntötte egy kissé oldalt a fejét. - Na! Ne kéresd már magad!
- Rendben! - bólintott, miközben hálás volt Claire-nek ezért a kegyes kis hazugságért. - Akkor kábé egy fél óra és itt vagyok!
- Nem mehetsz egyedül, én is veled megyek.
- Nem, akkor ki marad itt Sophie-val? - figyelte Leont, aki kiintegetett a nappaliba, ahonnan egy rövid, vörös hajú nő érkezett.
- Majd Hana vigyáz rá. Orvosi asszisztens, az ötödiken lakik és szívesen vigyáz Sophie-ra, amíg mi elmegyünk néhány cuccért. Előre is köszönöm a segítséget - veregette meg kedvesen a nő vállát, aki mosolyogva legyintett.

Sora, kiszállva a Mercedesből, majdnem elsírta magát a ház láttán. Hihetetlen, hogy Corinne már soha többé nem anyáskodik felette és nem látja majd el jó tanácsokkal. Ahogyan azt mindig is tette.
- A helyszínelésnek már vége - kulcsolta ki az ajtót nyugodtan Leon. - De elvileg még nem lenne szabad bemennünk, szóval siessünk.
Sora egész testét átjárta a hideg, amikor belépett a saját otthonába, amelyet ebben a percben idegenebbnek már nem is érezhetett volna.
- Az emeleten van minden - nézett fel és újra gombóc nőtt a torkába. - Mekkorát eshetett.
- Ne erre gondolj, kérlek! - fogta kézen. - Gyorsan pakoljunk be mindent és menjünk innen!
- Nocsak, nocsak! - torpantak meg és a nappali végében álló kandalló felé fordultak, ahonnan a gúnyos hang érkezett. - Megérkezett az álompár.
Sora körmei Leon kézfejébe fúródtak a félelemtől, miközben remegve bújt közelebb a férfihez.
- Kedvesem - tette le a poharat Szergej könnyedén és zsebre dugta a kezeit. - Szabadna megtudnom, hogy mit keresel a volt férjed mellett? Tudtommal elváltatok és az egyetlen dolog, ami összeköt ezzel a söpredékkel, az a gyerek. Aki most az apjánál van, ugyebár! Sora, kicsim te így kiestél a képből. Majd Leon felneveli Sophie-t azzal a szajhával együtt. Minket pedig vár az édes élet Moszkvában, ahogy azt mindig is terveztük. Gyere te kis butus! - nyújtotta ki a karját.
- Na nézd csak! - lépett előrébb Leon dühösen, ugyanakkor mégis higgadtan. - Még van merszed idejönni?
- Miért ne lenne? - játszotta az ártatlant. - Hiszen ez Sora háza és köztudott, hogy szívesen látott vendég vagyok itt.
- Csak voltál - kapcsolódott be a beszélgetésbe Sora. - Soha többé nem akarlak látni Szergej! Elegem van belőled! Betelt a pohár!
- Nem hallottad te mocskos gyilkos? - kérdezett vissza Leon. - Takarodj innen!
- Vigyázz kit nevezel gyilkosnak Oswald! - gurult be az orosz villámgyorsan. - Pont te, aki már álltál a bíróság előtt ilyen váddal!
Sora csodálkozva nézett fel Leonra, akinek arca olyan merevvé vált, akár egy márványszobor.
- Na mi van? - gúnyolódott kárörvendően. - Ezzel nem hősködtél, ugye? A makulátlan Leon Oswald nem is olyan makulátlan, mint amilyennek látszik. Meséld csak el nyugodtan Sorának, hogy te magad is öltél már embert. Hiszen ezért menekültél el Franciaországból is, nemde? A média meg a lelkiismereted elől. Azért, mert megölted a hőn szeretett kishúgodat.
- Ebből elég legyen! - ordította Sora majdnem sírva. - Egy szavadat sem hiszem el! Leon mindennél jobban szerette Sophie-t és sosem tett volna ilyet. Soha! Gyerünk, Leon, mondd meg neki, hogy másnak hazudozzon! - a csönd nyugtalanná és ijesztővé vált. - Leon? - nézett rá hitetlenkedve. - Leon, mondd már, hogy nem igaz. Mire vársz? Cáfold már meg, amit mondott! Mi az istenre vársz? - kiáltotta reszketve.
- Nem tehetem - válaszolta alig hallhatóan. - Mert ez így igaz - pillantott a lány kétségbeesett szemeibe. - Valóban én öltem meg Sophie-t.