Pár percnyi boldogság volt csak, ami nekünk akkor megadatott. Úgy öleltük egymást, mintha soha többé nem akarnánk elengedni a másikat. Lágy csókot váltottunk, majd pihenésre bíztattam, megnyugtatva, ha felébred, ott leszek mellette. Mosollyal az arcán szenderedett mély álomba szinte azonnal.

Nem voltam ott mikor felébredt.

Miközben figyeltem, hogyan alszik, eszembe jutott, amikor először láthattam teljesen békés vonásait. Arcomat kézfejébe temettem, és kicsit én is elbóbiskoltam, de tényleg csak egy kicsit. Minden tagom zsibbadt, mikor felébredtem, óvatosan felálltam, nehogy felébresszem és kinyújtóztattam tagjaim. Az ablakhoz léptem és a város délutáni forgatagát figyelve gondolkoztam. Hiú reményeim, miszerint még van rá esély, hogy megoldódjon közöttünk minden hamar szétestek. Pontosan abban a pillanatban, mikor belépett Ő az ajtón. Szög egyenes szőke tincsei vállát verdesték, smaragdos szemei aggódva csillogtak, ahogy az ágyhoz lépett. Nem tudtam eldönteni pontosan miként is érez iránta, csak abban voltam biztos, hogy szereti, de hogy ez a szeretet milyen minőségű... az igazat megvallva féltem a választól, és az még jobban aggasztott, hogy Leon mikét tekint rá, miként érez.

Mikor észrevett láttam, hogy meglepődik, talán még el is pirult egy kicsit. Azonnal elengedte a kezét, és hátra lépett az ágytól. Ismételten rajtam volt a sor, hogy meglepődjek, de ez nem akadályozott meg abba, hogy észre ne vegyem azt az apró óvó mozdulatot, amivel kissé gömbölyödő hasán simított végig, mintha meg akarná védeni, azt az apró életet, mintha tőlem kellene védenie. Kicsit megszédült és én reflexszerűen léptem mellé, hogy a szék felé segítsem. Ismételten ő lepődött meg.

- Ne haragudj, nem akarok zavarni. Jobb, ha én most elmegyek - fel akart állni, de óvatosan visszanyomtam a székre.

- Erre semmi szükség - nyugtattam. - Úgy hiszem, neked több jogod van mellette lenni - pillantottam hasára -, mint nekem bármikor lehetne. - fel sem merült közben bennem, hogy bármikor is ellenfélként tekintsek rá, hisz az első pillanattól én lettem volna a legyőzött fél. Nem lehettem biztos benne, hogy Leon gyermekét hordja a szíve alatt, én mégis kézpénznek vettem.

- Kicsit abszurd ez a helyzet - pillantott fel rám, és az elhangzott szavak alapján, valószínűleg úgy gondolta, hogy tisztában vagyok a dolgok állásával -, de azért örülök, hogy végre személyesen is megismerhetlek. Leon rengeteget mesélt rólad. - Nem tudom miért, de sikerült zavarba hoznia.

- Tényleg? - furcsa mosollyal próbáltam mindezt leplezni. A telefon csörgése életmentő volt, és a hívásra hivatkozva kimentettem magam a kicsinyke szobából. Fájt a szívem, de úgy gondoltam, az lesz a legjobb, ha ott hagyom Leon vele.

 --- --- ---

Két nappal a kis kórházi látogatása után úgy sétált be a színpadhoz, mintha minden rendben lenne. Öt napunk volt még a premierig és ismételten ott álltunk a káosz közepén. Amikor kijelentette, hogy próbálni fogunk dúvadként estem neki. Eleinte persze próbáltam visszafogni magam, de ismételten kihozott a sodromból.

- Neked teljesen elment az eszed? - nem igazán érdekelt, hogy kik hallanak minket.

- Próba nélkül nem leszünk kész a premierre - indult a trapézok felé.

- Állj meg - visszafogtam a hangom, akkor még próbáltam csitítani indulataim. - Az isten szerelmére Leon! Gondolkozz már egy kicsit, így nem kezdhetsz el gyakorolni! Az orvos még legalább két nap pihenést írt elő! - beszéltem én, aki még lázasan is képes volt kiállni, hogy bizonyítson.

- Most nincs időnk ilyesmire! - emelte fel kissé a hangját ő is, miközben tovább lépkedett a trapézok felé.

- Az eszedbe sem jutott, hogy akár meg is sérülhetsz? - Nem foglalkozott velem, sem a mondandómmal. Dühös voltam, egyre jobban, és ismét sikerült valami olyat mondanom, amint nem kellett volna. - A gyerekre nem gondolsz? - remek érzékem volt mindig ahhoz, hogy trappoljak úgy szavakkal, ahogy az elefánt zúz abban a porcelánboltban. Azt hiszem, ezt tőle tanultam. Megállt, az egész teste megmerevedett és felém fordult.

- Mit mondtál? - sziszegte tagoltan, tekintete forrt a dühtől, és elindult felém. Megijedtem tőle, de makacsságom akkor is mindenek felett állt.

- Azt, hogy ha esetleg valami balul sül el, mert te ilyen állapotban kezdtél parádézni, mert mind a ketten nagyon jól tudjuk, hogy megtörténhet, akkor mi lesz a babával? - húztam fel a szemöldököm.

- Honnan tudsz te róla?

- Nem vagyok sem vak, sem pedig süket - húztam meg a vállaim.

- Miből gondolod, hogy az enyém? - Nem értettem mit akar ezzel, talán pár pillanatra halvány remény ébredt bennem, mi van, ha mégsem...

- Miért, nem? Talán tévedek? - Mély hallgatása kegyetlenül a szívembe mart. A pár pillanattal előtte felcsillanó remény nyom nélkül szállt tova. A gúnyos vigyorral, csak a mérhetetlen fájdalmat próbáltam leplezni. Megfordult és ismét a trapézok felé indult.

A düh, a fájdalom, a féltékenység, a csalódottság, a féltés és minden más, ami akkor bennem kavargott teljesen elborította az agyam. Utána indultam és a karjánál fogva visszarántottam.

- Elment az eszed? Miért nem tudsz legalább a babára gondolni? - Megragadta minkét karom és megrázott.

- Nem éred? - az arcomba üvöltött, a szemei szikráztak. - Nem érted, hogy nekem... - kereste a szavakat -, hogy én csak tőled... - Akkor szakadt el a cérna. Kirántottam magam a karjai közül és lendületből lekevertem neki egy hatalmas pofont. Erős ütés volt, a tenyerem csak úgy sajgott, de az ő szavai sokkal jobban fájtak. De ezt ő honnan is tudhatta volna. A könnyek a másodperc töredéke alatt töltötték meg a szemeim és szakadatlan tempóba kezdtek potyogni. Az öltözőmbe rohantam, hogy elbújjak a világ elől.

Pár perce zokogtam kitartóan a kis zugomban, mikor dörömbölni kezdett az ajtómon. Nem értette mi történt, szinte kétségbeesetten próbált magyarázatot keresni viselkedésemre. Kérdezgetett, beszélt hozzám, próbált megnyugtatni, talán még könyörgött is, hogy engedjem be, de én csak zokogtam, egyre jobban, és folyamatosan azt hajtogattam, hogy menjen el.

Marco volt az egyetlen, akit beengedtem, magamhoz, de őt is csak hosszas könyörgés és rimánkodás után. Kint nagyvonalakban megtudta, hogy mi történt és sejtette, mi okozta nálam ez a kis hisztit. Nagy nehezen sikerült megnyugtatnia, és próbált rábeszélni, hogy beszéljek Leonnal, de nem voltam rá képes. Végül mégis elértem, hogy aznap Leon ne menjen a trapézok közelébe.

 --- --- ---

Másnap érdekes látogatóm akadt, és hosszas, kimerítő társalgást folytattunk. Megkedveltem őt, és ha nem így találkoztunk volna, biztosra veszem, hogy barátok lettünk volna. A Gisellelel folytatott beszélgetés sok mindent tisztázott, de még úgy sem tudtam dűlőre jutni Leon illetően.

 --- --- ---

Három nappal a premier előtt újra közösen próbáltunk. Hogy röviden jellemezzem az egész úgy volt pocsék, ahogy csak lehetett. Még az összhang apró jelei sem voltak felfedezhetőek a kis produkciónkban. Ennek okán kaptunk is egy alapos fejmosást Kalostól. Az nap minden mást sikerült a darabbal kapcsolatban elrendezni, készen álltunk a premierre a záró jelenetet leszámítva. Miután meggyőződtem róla, hogy a Hannahval való munkánk is beérett, és megnyugtattam, tényleg minden rendben lesz, úgy gondoltam egy kicsit lazítok.

Gombóccal a torkomon kopogtattam be hozzá és meglepett, amikor Giselle nyitott ajtót. Bár tudtam róla, hogy hozzá költözött, mégis látni azért más volt.

- Szia! - köszönt, és láttam az arcán, hogy igencsak meglepődött, hogy engem talált az ajtóban. - Leon! Téged keresnek! - kiáltott be, hátrafordulva. - Gyere - intett nekem és elindult befelé. Közben Leon megjelent mögötte, cseppet sem derűs tekintettel az arcán.

- Mit keresel itt? - a szemei szinte villámokat szórtak.

- Beszélni szeretnék veled - kezdtem halkan, közben Giselle otthagyott minket. - Úgy érzem, jobb lenne, ha minél előbb tisztáznánk vége mindent, és nem úgy beszélnénk egymással, mint két eszelős.

- Gyere - indult be -, Gie úgyis le akart pihenni, itt beszélhetünk - adta meg magát.

- Nem sétálhatnánk inkább egy kicsit? - maradtam az ajtónál.

- Jó - felkapott az asztalról egy kulcsot felvett egy pulóvert, és elindultunk.