Döbbent, feszült csönd támadt odabent a szobában. A hír úgy ért minden jelenlévőt, mint a villámcsapás. Leon szemei elkerekedtek. Utána a hűs ezüstfolyó elsötétedett, mint a viharos égbolt, s az éktelen harag villámként csapott fel a szemeiben. Hirtelen lendülettel állt fel az asztaltól, s keményen a finoman megmunkált lapra csapott. Előre hajolt, s sötét, kemény tekintetét unokafivére szemibe fúrta. Mintha csak azt várta volna, hogy Alexander visszavonja az előbbi kijelentését, vagy közölje, hogy hazudott. Csakhogy a férfi dacosan megemelte kristálykék szemeit, s állta a herceg vérfagyasztó pillantását. Brandon, amint kijutott az első döbbenetből megdörzsölte a halántékát, s társaira nézett. Mogyorószínű tekintete komoly volt.

- Leon, ülj le, még mielőtt a tekinteteddel keresztre feszítenéd Alexet! - kérte barátját, aki haragosat sóhajtva huppant vissza a székébe. - Most nincs itt az ideje, hogy egymáson próbálgassátok az erőtöket. Értsétek meg, ez nem játék! Eddig valóban az volt, akárcsak egy pókerjáték; valaki nyer, valaki veszít. De most más a helyzet. Sora és a gyereked élete van veszélyben, Leon. Vagy cselekszünk, vagy elbukunk - majd komor pillantása egy ideig elidőzött a két férfin. - Megkérted Alexet, hogy tudjon meg mindent Layla Hamiltonról, ő megtette. Ne vádold hát!

- Tudom - bólintott Leon. - Sajnálom, Alex - nézett unokafivérére. - Azt hiszem, az idegeim pattanásig feszülnek. Ez a mai nap olyan... vészterhes, és nem tudom, miért. De talán nem is akarom tudni.

- Leon, higgadj le! - válaszolt Alexander. - Most mind a hármunknak megfontoltan kell cselekedni. Van egy előnyünk. Mivel, te Leon, sokkal járatosabb vagy az alvilágban, s a kezed is messzebbre elér, biztosak lehetünk benne, hogy amint meghallják, hogy a te családodnak kellene kárt okozni, azonnal otthagyják Travist, vagy a másik hármat. Ez nagy előny, mert így csak saját magukra tudnak majd számítani. Vagyis kiegyenlíthetjük a dolgokat.

- Egy sakkjátszma - dőlt hátra Leon, miközben ajkain veszélyes, hideg mosoly ült. - Türelem játék az egész. Egy lépéssel mindig előttük kell járnunk. Travis nem épp a türelméről híres, de én meg tudom várni a kellő pillanatot a cselekvésre. El fogják kapkodni. Hibáznak majd.

- És ha ez a hiba neked kerül majd többe? - fúrta bele pillantását Brandon barátja szemeibe.

- Nem ajánlom nekik, hogy valami kárt tegyenek a feleségemben, vagy a gyermekemben, mert akkor a világ végére is menekülhetnek, de megtalálom őket, és megfizetnek - szűkültek össze Leon szemei haragosan, miközben a fehéren izzó gyűlölet fellobbant bennük.

- Véleményem szerint, nem fognak semmi ostobaságot elkövetni, mert Travis és Dante már tudják, hogy Leon Oswald dühe veszélyesebb, mint a pokol száz ördöge - jelentette ki Alex. - Viszont Reynolds- ot nem ismerjük, nem tudhatjuk, mire képes. Hogy került egyáltalán ő a képbe?

- Egyszerű - vont vállat Leon. - Kellett még egy segítő, s épp kapóra jött nekik, hogy rátaláltak Reynoldsra. Bosszú - majd tekintetét a kinti hideg, ködszürke tájra fordította. A sűrűn gomolygó ködfelhő eltakarta a távoli messzeségben elterülő büszke fenyőerdőt, mi nélkül, mintha védelem nélkül maradt volna a táj.

- És mi legyen Laylával? - kérdezte Brandon. - El akarod mondani Sorának, amit megtudtál?

- Nem - jelentette ki a herceg határozottan. - Semmiképp sem. Sora állapotos, nem hiányzik, hogy felizgassa magát.

Majd elharapta a mondatot, amikor az ajtó hangos robajjal a falnak vágódott. Leon meglepett szemekkel nézett oda, majd szórakozottan felvonta a szemöldökét, mikor a felesége elragadó alakjára esett a pillantása. Sora a kezeit csípőre rakta, s villámló csokoládé szemeit a férjére vetette. A haja érzéki hullámokban omlott le a hátán, s Leon tökéletesen biztos volt benne, hogy nem találhatott volna csodálatosabb nőt. Az ő felesége... Úgy állt ott határozottan, bosszúsan, erősen, mintha az égvilágon semmi nem árthatna neki. Legyőzhetetlennek hatott. Ott volt előtte köntösben, mezítláb és gyönyörűen... az ő felesége! Leon felállt, majd kilépett a mahagóni asztal mögül. A hercegnő is beljebb lépett. A másik két férfi értőn összemosolygott; Blackheath nagy hercege most alapos fejmosásban részesül. Leon a felesége felé lépett mosolyogva, hogy átölelhesse, azonban Sora dacosan felszegte az állát, s fensőbbséges pillantást vetett férjére.

- Mit nem szeretnél te velem közölni, drágám? - kérdezte gúnyosan a hercegnő. - Azt hiszem, jogom van tudni ezekről a dolgokról, vagy nem?

- Hallottál mindent, ugye? - nyögött fel tehetetlenül Leon.

- Pechedre igen - válaszolta Sora gonoszan. - És most Alexander szeretném, ha még egyszer elismételnéd azt a bizonyos mondatot, amit az előbb mondtál, úgy hogy itt állok.

- Rendben - vigyorodott el egy pillanatra a férfi látva unokatestvére tehetetlenségét, majd újra elkomorult. - Layla Hamilton a másod- unokatestvéred.

- És mégis, hogy lehet ez? - kérdezte Sora olyan hangon, mint akit meg sem rázott a hír.

- Ez egy bizonyos részről bonyolult rokoni szál és... - majd ahogy meglátta a lány gyilkos tekintetét, nyelt egyet, s inkább nem folytatta. - Rendben, rendben. Layla Hamilton édesanyád anyai ágú unokatestvérének a lánya - majd látva, hogy a hercegnő vág egy fintort Alexander felnevetett. - Mondtam, hogy bonyolult. Layla egy elszegényedett nemes lánya. Miután a szülei meghaltak, s nem hagytak rá mást csak adósságot, kénytelen volt valamilyen megélhetést keresni. Tény, hogy téged gyűlöl. Egyrészt, mert tudja, hogy ti ketten rokonok vagytok. Másrészt, mert elvetted tőle Leont. - majd a lány döbbenetét látva, fivére bólintott.

- Ahogy hallottam Leon olyan gyorsan kidobta, hogy még megszólalni sem volt ideje, ahogy találkoztatok - kapcsolódott be Brandon. - És igen, hugica, elvetted tőle Leont. Layla szerelmes volt belé. Legalábbis ezt hitte. De mivel a hercegünk kezdte unni, és hanyagolni, kiruccant egy másik férfival Párizsba. Így akarta büntetni. Hát nem jött be - vont vállat.

- És te ezt csak ilyen könnyen veszed, hogy ez a... a nő a rokonunk? - háborodott fel Sora, miközben fenyegetően a bátyja felé lépett. - Brandon Naegino, hát van egy kis eszed?!

- Higgadj le, kicsim! - lépett mögé Leon, és gyengéden átkarolta. - Pont ezért nem akartam elmondani. Ezzel csak ártasz magadnak és a fiunknak is.

- Állj! Honnan tudod, hogy fiú? - nézett fel rá Sora. - Mi van akkor, ha lány?

- Megérzés - mosolygott rá gyengéden a herceg. - Tudom, hogy egy igazi örököst vársz.

- Majd akkor fogok rajtad egy jót nevetni, ha kislány lesz - vágott vissza a lány, majd látva férje arcát, elnevette magát. Bocsánatkérőn simult a kemény testhez, aminek meg is lett az eredménye.

- Ez aztán a gyors változás - jegyezte meg Alexander. - Az előbb még majd' leharapta a férje fejét, most meg úgy simul hozzá, mint egy macska. Bámulatos.

- Nem szeretnél magadnak te is egy feleséget, Alex? - kérdezte mosolyogva Sora, miközben macskamód hozzádörgölőzött a férjéhez.

- A jó Isten mentsen meg tőle! - nyögött fel a férfi, majd észbe kapva nagyot nyelt. - Úgy értem...

- Nem lényeges. Most csak azért nem követelek megtorlást, mert fantasztikus helyen vagyok - simított végig a férje arcán.

Leon felnevetett, és halántékon csókolta a feleségét. Sora bámulatos volt. Olyan hűvös nyugalommal fogadta, hogy egyik riválisa rokoni kapcsolatban van vele, mintha az égvilágon semmi különös nem történt volna. Az egyik pillanatban dühösen robban be a szobába, hogy számon kérje a férjét, a következőben pedig már macskamód dörgölőzött hozzá, annak minden idegszálát és érzékét lángra lobbantva. Lehetetlenség volt kiigazodni rajta, de a férfi pontosan ezt szerette benne annyira. Egy pillanatra az orgona színű tincsek közzé temette az arcát, s beszívta az édes illatot. Keze, ami a hercegnőt karolta, akaratlanul is annak hasára csúszott. S bár tudta, hogy még semmit nem érezhet a felesége terhességéből, lassan simogatni kezdte. A szobában lévő egyik férfinak sem tűnt fel ez az önkéntelen mozdulat, Sorának azonban könnyes lett a szeme. Meghatotta az a ragaszkodás és feltétlen szeretet, ami már most összekötötte Leont a gyermekkel. Lejjebb csúsztatta a kezét, s ujjait összefűzte a férfiéval. Brandon és Alexander tovább folytatta az eszmecserét, s a lehetséges megoldásokon gondolkoztak. A hercegi pár azonban már nem hallott ebből semmit. Érzékeiket eltompította a másik közelsége. Testük szorosan egymásnak feszült, mintha csak megóvni készülnének egymást az elkövetkezendő rossztól. Mintha meg akarták volna védeni a másikat minden bánattól és fájdalomtól. Két végtelenül erős ember, két határozott egyéniség. Saját erejükkel, óvták a másikat, s egyesített hatalommal próbálták megvédeni azt az apró lényt, aki még oly védtelen és sebezhető volt. Egymásba font kezeik Sora hasára csúszott, erősen szorítva a másikat, láthatatlan védőfalat biztosítva a hercegnő szíve alatt növekvő pici csodának...

* * *

Sora nagyot nyújtózott az ágyon fekve, aminek a következtében Leon hanyagul átvette a karját a csípője felett. A herceg szemei le voltak hunyva. A sötét, rejtelmes szempillák eltakarták az ezüstfolyót a tekintetében. Arca nyugodt volt, kisimult, mert a felesége ott feküdt mellette. Sora kisimított egy tincset a márványfaragta arcból, s egész testével felé fordult. Miután Brandon, s Alexander távozott, Leon ölbe kapta őt, s feljöttek a szobába. Órákig szeretkeztek, mígnem mind a ketten elaludtak a kimerültségtől. Egymással... egymás mellett... szerelmesen.

A hercegnő elnézte a férje arcát; egy ragadozó feküdt mellette. Egy veszedelmes párduc, aki most szelíden és nyugodtan terült el mellette. Rajta kívül egyetlen nő sem láthatta még így Blackheath nagy hercegét. Büszkévé tette ez a gondolat. Leon Oswald soha nem hódolt be senki előtt; még előtte sem. De erre nem is volt szüksége, mert ennél többet adott. Neki adta a szívét. Ez pedig minden más fejedelmi ajándéknál többet jelentett számára. Biztos lehetett benne, ha Leont támadják, ő is támadni fog. S jelleméből adódóan megtalálta a másik leggyengébb pontját. Bámulatos türelemmel és hidegvérrel képes volt megvárni a kellő időt, hogy minél nagyobb sebet ejtsen az ellenségén. Nem ismerte azt a szót, hogy veszíteni. Ő győztesnek született. Leon erős egyénisége megengedi, hogy türelemjátékokat játsszon. Soha nem ismert megalkuvást és középutat, Sora pedig biztos lehetett benne, hogy ezúttal sem fog. Macska- egér játékot játszott Travis Carlennel. A férfi pedig azt hitte, hogy az üldöző, de ez nem így volt: Leon egész végig a kezében tartotta a játszma szálait. Ő volt a macska. De a játék tétjei kezdtek túlságosan naggyá válni. S a herceg véget akart vetni ennek. Már nem volt kedve többé sem üldözött, sem üldöző lenni. Hisz talált ennél kellemesebb elfoglaltságot is a felesége mellett. Itt volt az ideje, hogy ellenfele gyengepontját kihasználva örökre véget vessen a harcnak, és győztesként kerüljön ki.

A hercegnő lassan odahajolt, s leheletkönnyű csókot nyomott férje ajkaira. Leon szemei abban a pillanatban kinyíltak, ahogy megérezte felesége puha száját a sajátján. Holdezüst tekintete acélossá sötétült. Szorosan magához húzta a lány csípőjét, a másik kezét pedig annak hajába fúrta. Átvette az irányítást; nyelve követelőzve nyitott utat magának. Gyötrő táncba hívta neje nyelvét, s szenvedélyesen kutatták a másik száját. Csókjuk egyre inkább átcsapott az őrület hevébe. Leon felemelkedett, s a hercegnő felé lendült. Sora szemei sötétek voltak, tele szenvedéllyel, gyötrő vággyal... szerelemmel. Azonban most más dolga volt. Most nem tehetett eleget a sürgető, elemi ösztönnek. Később... de most...

- Leon - súgta a féri arca mellé. - Leon, kérlek, el kell intéznem valamit, és utána folytathatjuk itt.

- Mégis mi dolgod van neked, hisz hamarosan besötétedik? - kérdezte a herceg, miközben kemény ajkai végigsimították a felesége nyakát. - Nem kell ma már menned innen sehová. Folytatjuk, amit nem olyan régen félbe hagytunk.

- Úgy érted, te hagytál félbe - nézett rá gonoszan csillogó szemekkel Sora. - Ugyanis, ha jól emlékszem kimerülten dőltél el mellettem, s néhány pillanat múlva már aludtál is, mint egy medve.

- Vigyázz a szádra, Sora Oswald! - mordult fel mély hangon Leon. - Mi az, hogy kimerültem? Ha jól emlékszem, te sem voltál éppen elemedben, miután a karjaimban sikoltoztál a gyönyör pillanatában.

- Nem tudom, ki volt az, aki annyira élvezte az együttlétet - fonta át a férje nyakát karjaival. - Csakhogy nem vagy épp a legjobb formában, drágám. Ennél többre voltál képes. Azt hiszem, kezdesz elpuhulni - majd amikor a férfi rávetette szúrós szemeit, hangosan felkacagott. - Bizony, Leon, és mintha még híztál is volna egy keveset.

- Híztam? - hördült fel a férfi. - Mi az, hogy híztam? Ne légy szemtelen, édesem!

- Á, nálad szemtelenségnek hívják az igazságot? - vonta fel a szemöldökét a hercegnő, majd hamarosan felkiáltott. - Ne, Leon kérlek! - kiáltozott, nevetve, miközben a férje csókolta, ahol érte. - Leon, könyörgöm, hagyd abba - Édes kacagása visszhangot vert a szobában, miközben a férfi a talpát csókolta végig. Majd, amikor lecsúszott a takaró a formás testről, Leon a lány melleit vette célba. Lassú, kéjes mozdulatokkal csókolta végig a formás halmokat, mire Sora nevetése is elhalt, s felsóhajtott. - Ó, Leon! Kérlek, muszáj... ezt... elintéznem... - fúlt el a lány hangja. - Kérlek, engedj!

- Elengedlek, ha megmondod, mi olyan fontos, hogy félbe kell hagyjam az igen élvezetes tevékenységemet - válaszolta a herceg, miközben végigcsókolta Sora finom ívű állát. - Nos?

- El kell mennem Laylához - nyögte Sora, amikor a férje megcsókolta a szája sarkát.

- Laylához? - kiáltott fel a férfi, és még a felesége teste ellen intézett gyötrő támadásokkal is felhagyott. - Mégis mi az ördögért akarsz te oda menni?

- Szeretnék beszélni vele, ilyen egyszerű - válaszolta Sora nyugodtan. - Meg akarom tudni, mi az, amit gondol erről az egészről, és miért nem mondta meg, hogy kicsoda.

- Megbolondultál? - kérdezte Leon, miközben szemeit mélyen a felesége tekintetébe fúrta. - Sora, neked semmi keresnivalód nincs Layla Hamiltonnál.

- Leon, tudod, hogy meg kell tennem - simította a férfi ajkainak vonalát. - Kérlek!

- Rendben, Sora, azt teszel, amit akarsz. De ha bajod esik neked, vagy a gyereknek, Layla megkeserüli - fenyegetőzött a herceg, miközben leszállt a feleségéről és a nadrágjáért nyúlt. Mérgesen rángatta fel magára a finom ruhadarabot, miközben keményen szitkozódott.

- Leon! - ült fel Sora, miközben maga köré tekerte a takarót. - Kérlek, ne légy ilyen. Tudod, hogy meg kell tennem - lágy hangja célba talált. - Édes, ne haragudj rám!

- Nem rád haragszom - sóhajtott nagyot Leon, de nem fordult felesége felé. Izmai megfeszültek az indulattól. - Hanem magamra. Veszélybe sodortalak téged és a babát, s mindig, amikor elmész itthonról, rettegek, hogy majd valaki azt a hírt hozza, hogy bajod esett.

- Leon! - állt fel Sora az ágyról, s a férfi mögé állt, miközben karjaival átfonta annak mellkasát. - Édesem, engem nem fogsz elveszíteni. Nem tudnék neked szenvedést okozni, és vigyázok a babára is - majd lágy csókot nyomott a herceg hátára.

- Ígérd meg, Sora! - követelte Leon, miközben megfordult, s viharszürke szemeit a felesége csokoládé pillantásába fúrta. - Ígérd meg, hogy te soha nem fogsz engem elhagyni! Ígérd meg, kérlek!

- Ígérem. Mindig küzdeni fogok érted - mosolygott rá gyengéden Sora. - És te Leon, velem maradsz?

- Mindig veled leszek - ölelte át szorosan a szerelmét. - Menj, öltözz fel - sóhajtott nagyot, és elengedte őt.

- Leon! - ragadta meg még egyszer a férfi kezeit Sora. - Ha valóban nem haragszol, akkor csókolj meg! - nézett rá kihívóan, mire a herceg elmosolyodott. Odalépett hozzá, átfogta a karcsú derekát, majd kicsit lehajolt és szájon csókolta. Mélyen, szenvedélyesen, minden szerelemmel, ami a szívében élt. Sora lábai megremegtek ettől a tűztől. Lázasan csókolták egymást, nyelveik simogatták a másikét; szinte szeretkeztek. Megízlelték egymás már oly ismerős ízét, hogy soha ne feledhessék el. Majd lassan eltávolodtak. Ahogy a hercegnő kinyitotta a szemeit, felsóhajtott. Mennyire szerette ezt az érzést! Elmosolyodott, ahogy végigsimított a férfi kemény, felduzzadt ajkain. Mikor a buja pillák felnyíltak, a tekintete ezüstfolyóhoz hasonlított. - Szeretném, hogyha elkísérnél - súgta.

- Persze, hogy elkísérlek - mosolyodott el Leon, miközben a homlokát a felesége homlokának döntötte. - Nem tudtalak volna elengedni egyedül.

- Tudom - incselkedett Sora, majd amikor a herceg újra meg akarta csókolni, kacagva libbent arrébb. - Öltözz, herceg, gyorsan vissza akarok érni - nézett rá sokat sejtető szemekkel, majd belépett a gardrób szobába.

Mosolyogva válogatott a gyönyörű ruhái között, mikor hallotta, hogy bezáródik az ajtó. Mikor megtalálta a tökéletes ruhát, kilépett, és felöltözött. Haját leengedve hagyta, ami nehéz hullámokban omlott le a hátán. Csepegtetett pár csepp parfümöt a nyakára, a füle mögé és a csuklójára, majd az egész alakos tükörhöz lépett. Mosolyogva szemlélte a tükörképét. Egy fejedelmi nagyasszony nézett rá vissza fensőbbséges pillantással, s dacos mosollyal. Egy hercegnő nézett rá... Blackheath hercegnője. Nevetve pördült meg, majd felemelt fejjel kilépett a szobából. Az előcsarnokban, már Leon várta őt komor ábrázattal. Hanyagul a lépcsőkorlátnak vetette a hátát, s karjait összefonva meredt maga elé. Ahogy Sora mellé lépett, azonnal felkapta a fejét, s elismerően nézett végig szépséges feleségén. A hercegnő egy orgonalila színű ruhát választott magának, melynek felső részét apró világoskék, kacskaringós minták díszítették, s hosszú ujjai a vállától a felkarjáig átlátszó anyagból készültek. Mosolyogva simogatta meg férje arcát, akinek abban a pillanatban ellágyultak a szemei. Sora csokoládé szemei is szelídek voltak, ám amikor lejjebb pillantott, a férje derekára döbbenten kerekedtek el. A szíve egy pillanatig megszűnt dobogni, majd kétszer olyan gyors vágtába kezdett. Leon oldalán ott lógott finoman megmunkált, nemesacél kardja. Sora hitetlenkedve megrázta a fejét. Ugye nem akar párbajozni a három férfi egyikével? Ó, édes Istenem, ne hagyd! Lehunyta a szemeit, de amikor a sötét szempillák újra utat engedtek a csillogó szempárnak, akkor már a düh sötét szikrái pattogtak abban a gyönyörű tekintetben. Leon óvatosan nyúlt felesége felé, ahogy látta, hirtelen hátra lép. Aggodalom villant a szemében, majd megfogta a hercegnő karját. A lány azonban hevesen kapta rá sötéten csillogó tekintetét. A herceg egy pillanatra meglepődött, majd elmosolyodott.

- Megmondanád nekem, Leon Oswald, hogy az minek neked? - mutatott a herceg oldalán lógó kardra.

- Ez? - nézett rá Leon sötét szemekkel. - Esélyként - válaszolta, miközben mélyen a felesége szemeibe nézett. - Ha szükség esetén használnom kell, akkor egyenlő esélyekkel indulunk.

- Jaj, Leon - csóválta meg Sora a fejét. - Borzalmas vagy - majd elindult, hogy az inas rásegítse a kabátját. Mikor a nehéz fekete köpeny már rajta volt, Leon felé fordult. A férfi feketébe öltözött tetőtől talpig. Az ezüst szemek komoran csillogtak. Sorára is átragadt ez az óvatosság és kétségbeesés. Gyötrő volt arra várni, hogy az ellenség lépjen valamit, miközben ők célpontként szolgálnak. Csakhogy nem zárkózhattak el a kastélyban. Leon sem tenné, ha nem a feleségéről és a gyermekéről lenne szó. Sora védekezően a hasára simította a kezét. A gyermeknek nem eshet baja! A lány dacosan kipislogta a könnyeket a szeméből, de szívének nyugtalan lüktetése, s a lelkét szorító félelem nem múlt el. Amikor a férje is felvette kabátját, odalépett mellé, belékarolt, és olyan szorosan simult hozzá, ahogy csak tudott. A herceg érezte neje reszketését, hogy igenis van benne félelem, akármilyen bátornak mutatja magát, s akármilyen bátor valójában. Szüksége volt a védelemre, neki és kicsinek is. Szüksége volt a férfira. Leon gyengéden elmosolyodott, s átkarolta őt, így léptek ki együtt az éjszakába.

A Hold éles fénnyel világított odafent a sötét mennybolton. A csillagok hidegen ragyogtak a földre, a sűrű köd pedig, ami a távoli erdőket eltakarta, még mindig nem oszlott el. Az éjszaka vészterhes volt, fullasztóan hideg... s veszedelmesen sötét...

Sora megremegett a csípős hidegtől, s a szél egy kis havat is az arcába hordott, amitől a finom bőr kipirult. Leon önkéntelen mozdulattal megsimogatta felesége bársonypuha arcát, s ajkait. Mikor a herceg besegítette a hintóba, Sora visszanézett a kastélyra. Az impozáns épület büszkén tört a magasba. Hatalmas volt, elegáns és sziklaszilárd. Miért volt olyan érzése, hogy lehet, hogy utoljára látja ezt a fejedelmi kastélyt, az otthonát? Sötét gondolataiból Leon hangja hozta vissza a valóságba. A herceg kérdőn nézett rá, s tekintete nagyon komoly volt. Sora elmosolyodott, s megrázta a fejét. Nem volt rá szükség, hogy a férje is aggódjon, elég volt, hogy az ő szíve lüktetett olyan hevesen, mintha csak üldöznék... mintha a végzet kardja lebegett volna a feje felett. Amikor Leon is beszállt mellé, a keze után kapott, s magához szorította. Úgy féltette őt és a babát! Az egész lénye remegett, s csak nehezen tudta visszatartani a szemében ülő könnycseppeket. Ránézett Leonra, aki maga is feszült volt. Görcsösen szorította felesége jéghideg kezeit, s próbálta felmelegíteni őket. Mindúttalan hiába. Sora reszketett, s ez akkor sem csillapodott, amikor a hintó elindult.

Odakint csípős szél táncolt a fák ágai között, és sötét árnyak, mint megannyi rémisztő kísértet kúszott a hintó mellett. Sora fázott. S ezt nem csak a hideg tette, hanem elméjének csúnya játéka is. Ahányszor egy ág koppant a hintó tetején, mindig megrezdült, s megszorította a férje kezét. Eddig talán észre sem vette, mennyire fél ő maga is. A kastély falain belül azonban nem tudatosult benne a veszély súlyossága. Most viszont... Amióta meglátta Leonnál a kardot, azóta fogta csak fel igazán, hogy milyen komoly ez a harc. Ami veszélyes játéknak indult, most őrületes harccá durvult. S egyik fél sem engedett a másiknak. Egyikük számára sem létezett középút; vagy nyernek, vagy elbuknak! Sora ajkai mögül egy rekedt sóhaj szakadt ki, ahogy lehunyta a szemeit, s nekidőlt a herceg kemény testének.

Leon érezte felesége nyugtalanságát, s látta a félelmet a szemeiben, amikor megpillantotta az oldalán lógó kardot. Nem hazudott Sorának, amikor azt mondta, esélyként kell a fegyver. Valóban így volt. Ha szemtől- szembeni harcra kerülne a sor, akkor egyenlő esélyekkel indulhatnak. Megesküdött rá, hogy megvédi a feleségét, s vigye el az ördög, ha nem így lesz! Dacosan emelte meg az állát, miközben a szemeiben fehér villám cikázott keresztül; elhatározása és akarata megdönthetetlen volt.

Soha nem érzett félelmet, amikor Travissel kellett csatároznia, sőt. Játszottak, s mindig ő állt nyerésre. Most azonban, hogy a felesége és a fia is bekerült a tétek halmazába, már nagyon nem tetszett neki. Egyik kezével elengedte Sora kezét, és átkarolta a vállát, hogy még közelebb legyen hozzá. Leon lehunyta a szemeit egy pillanatra, amikor hallotta neje mély, zokogásnak is beillő sóhaját. Állát az illatos hajtincsekre fektette, s próbálta lenyugtatni a saját szíve őrült dobogását. Soha nem félt, akkor miért pont most? Most volt a legnagyobb szüksége az erejére. Az ördögbe is! Dühösen összeszorította a fogait. Nem lett volna szabad kijöjjenek a kastélyból! De nem is zárkózhattak be addig, amíg le nem számol Travissel. Sorának igaza volt; ezt a kényes ügyet Layla Hamiltonnal, mielőbb tisztázni kellett, s nem tűrt halasztást. Ez volt az egyetlen oka, hogy beleegyezett ebbe a találkozásba, ráadásul naplemente után. Bele sem mert gondolni, mit csinálna, ha ezen az éjszakán elvesztené a szerelmét. Biztos volt benne, hogy belehalna. Erősebben szorította magához Sorát, aki fel is figyelt erre, de nem szólt. Remegve hagyta, hogy férje acélos karjai átöleljék, láthatatlan védelmet biztosítva neki. A herceg fülét hirtelen megcsapta a tenger moraja. Orrában érezte összetéveszthetetlen sós illatát. Elnézett a távolba. A Taverton- kanyarnál jártak. A hintó kerekei csikorogtak a csúszós jégen, ami odafagyott a talajhoz. Leon pedig elnézett a sziklák felé. A kanyar veszedelmes szélei épp csak pár méterre voltak tőlük, alatta pedig elterült a tenger, sötéten és halálosan...

* * *

Hamarosan feltűnt előttük a város. A házak kivilágítva álltak a sötétben, s ez némiképp megnyugtatta Sora idegeit. Mivel ő nem tudta, hogy Layla hol lakik, teljesen a férjére bízta magát. A herceg megadta annak a panziónak a címét, ahol a lányt sejtette. Hamarosan egy nagy fehérre festett, emeletes ház előtt álltak meg. Sora végignézett rajta a hintó ablakán át, lenézően felvonta a szemöldökét. Sejtette már, mi ez a hely. Leon kisegítette őt, s elmosolyodott látva felesége nem tetszését. Amikor felléptek a ház tornácára, a hercegnő a férje felé fordult.

- Nem kell velem jönnöd, Leon - mondta neki, mire a férfi összeráncolta a homlokát. - Komolyan mondtam. Szeretnék most egyedül beszélni Laylával.

- Ezt te sem gondolod komolyan - háborodott fel a herceg.
- Ugyan már, Leon, mégis mit tehetne velem? - legyintett türelmetlenül Sora. - Meg tudom védeni magam. Terhes vagyok nem beteg. Engedd, hogy egyedül menjek be! - nézett rá lágyabban. - Ígérem, hogy nem maradok sokáig. Addig te átmehetsz abba a kávézóba - mutatott a szemben álló épületre. - Ígérem, hogy fél óránál nem maradok tovább.

- Utálom, amikor ezt csinálod - morgott Leon, de azért megfogta a felesége kezét, és hosszan megcsókolta. - Sora tudod te, hogy mi ez?

- Igen, egy bordélyház - vont vállat közömbösen a lány, mintha nem is érdekelné. - Amiatt aggódsz, hogy Blackheath hercegnőjét látják besétálni egy ilyen helyre? - kérdezte kihívó mosollyal.

- Tudod, hogy nem - ölelte át a herceg neje derekát, miközben megadóan felsóhajtott. - Rendben, fél óra. De ha letelik, és te nem jössz ki azon az ajtón, felmegyek, és nem felelek magamért.

- Megegyeztünk - mosolygott Sora. - Ó, és Leon! Vigyázz, nehogy megkörnyékezzen valamilyen nő.

- Ne aggódj- mosolyodott el a férfi gonoszan. - Nyeregben érezheted magad, szerelmem - majd magához rántotta, s hevesen szájon csókolta. Magába szívta az ízét, az illatát. Szorosan tartotta a hercegnő derekát, miközben nyelvével mélyen a szájába nyomult. Hosszan, szenvedélyesen csókolóztak. Sora átfonta karjaival a férje nyakát, s beletúrt az ezüst tincsekbe, hogy még közelebb húzza magához a férfi fejét. Nyelveik mohón simogatták a másikat, ajkuk egymáshoz szorult. Mintha csak ez lett volna az utolsó csók, amit válthattak, olyan hevesen és éhesen falták egymás száját. Végül Sora zihálva elhúzódott a hercegtől. Elnézte annak felduzzadt, kemény ajkait, nemes arcának ívét, s dacos szemeit, amik most olyan sötétek voltak, mint a viharfelhők. - Szeretlek - súgta Leon, majd elengedte feleségét. Ugyanis félő volt, hogy ha még egy pillanattal tovább tartja a karjaiban, akkor nem engedi be, hanem hazacipeli a kastélyba. - Fél óra - figyelmezette, majd sarkon fordult, s átsétált az úton.

Sora sokáig nézett utána mosolyogva, egészen addig, amíg a herceg büszke alakja el nem tűnt a kávézó ajtaja mögött. A hercegnő az utcát pásztázta szemeivel. Hideg volt, és sötét. Csak a házakból kiszűrődő fény adott némi világosságot. Néhány ember mászkált már odakint, de ők is igyekeztek minél előbb menedéket keresni a csípős szél elől. Sora egy pillanatra ökölbe szorította fagyos kezeit, majd remegő ajkai mögül egy sóhaj szakadt fel. Jobb ezen minél előbb túl esni! Önkéntelen mozdulattal a hasára simította a kezét. Majd büszkén felszegte a fejét, s belépett a bordélyház ajtaján. Viszont az a látvány, amely odabent fogadta, kissé megdöbbentette. A tágas előtér a legnagyobb luxust sugallta, amilyet ember el tud képzelni. A levegő fülledt volt, szinte már fojtogató, s nehéz magnólia illat vont párát a helységbe. Sora egy pillanatra meg is szédült tőle. Úgy látszik a babának sem nagyon tetszett ez tömény illat! A hercegnő elmosolyodott, majd beljebb lépett. A helyiség pompásan volt berendezve. A falakat bíborszínű bársony fedte, a kanapékat és szófákat aranyszínű brokáttal vonták be. Körben hatalmas olajfestmények díszítették a szobát, amiken hevesen ölelkező párokat, és hatalmas orgiákat ábrázoltak. Sora vidáman felhúzta a szemöldökét. Talán öt hiányos öltözetű lány tartózkodhatott a helyiségben, akik kéjesen elnyújtóztak a szófák puha bársonyán, lábukat széttéve pihegtek, s várták a vendégeket. A hercegnő lassan végignézett rajtuk. Mindegyik lány szép arcú volt, testük bájai is igencsak szemrevalónak hatottak. A lányok egyetlen vékony selyem kombinéban feküdtek. Melleiket pedig csaknem teljesen látni engedték. Mikor az egyik kurtizán észrevette az ajtóban álló hercegnőt, azonnal felpattant. Ahogy végigmérte, kéjes mosolyra húzta vérvörös ajkait. Sora egy pillanatra selymes tincsei közé temette ujjait, majd beljebb lépett. Szemeit fensőbbségesen villantotta az előtte állóra. A lány pedig észrevette rajta a magas rangot, s a nemesi vért. Ahogy belenézett azokba a hihetetlenül szép szemekbe, amikben a gyémántok fénye táncolt, azonnal érezte mennyivel felette áll. Majd, hogy a hercegnő szépségével szembeni zavartságát leplezze, hanyagul hátradobta a haját, s odaszólt társnőinek.

- Hé, lányok, vendégünk van. És milyen különleges vendég - fordult újra vissza Sora felé. - Talán csak nem a szolgáltatásainkat akarja igénybe venni, mylady?

- Egyáltalán nem, kisasszony -vágott vissza Sora. - Egy hölgyet keresek.

- Egy hölgyet? Itt? - majd a kurtizán éles hangon felnevetett.

- A neve Layla Hamilton - szakította félbe a hercegnő.

- Áh, Layla - nézett újra rá a lány. - Ismerem, de Layla Hamilton nem dolgozik itt, ő csak bérli az egyik szobát.

- Értem - bólintott Sora. - Megmutatja, hol találom? Feltétlen beszélnem kell vele.

- Ha ragaszkodik hozzá, mylady - bólintott a lány, majd a lépcső felé lépett. A hercegnő követte őt fel az emeletre, majd hamarosan megálltak egy ajtó előtt. - Ez az.

- Nagyon köszönöm - bólintott Sora hűvösen, majd finoman kopogott az ajtón. Néhány pillanat múlva az kitárult előtte, s ott állt vele szemben Layla. A lány egy pillanatra meglepődött. - Azt hiszem, beszélnünk kellene.

- Nem tudom, miről - válaszol Layla, de azért elállt az útból, s beengedte a hercegnőt. A lány szobájában nem volt olyan nagy luxus, mint odalent. Minden kristálykék volt, ami jobban megnyugtatta Sora idegeit, mint a bordó és az arany. Miután körbenézett Layla óceánkék szemeibe nézett. - Nos? - kérdezte a lány türelmetlenül, miközben bezárta az ajtót. - Miről akar velem beszélni, kegyelmes asszonyom? - gúnyolódott.

- Hagyjuk el a színjátékot - vágott vissza élesen Sora. - Miért nem mondtad el, hogy az unokatestvérem vagy?

- Honnan...? - döbbent meg Layla egy pillanatra, majd amikor a hercegnő megrázta a fejét, ő is nyugalmat erőltetett magára. - Nos igen, valóban az unokahúgom vagy. És azért nem mondtam, mert nem találtam megfelelőnek az időpontot, hogy közöljem.

- Te nem is akartad elmondani - hárította a hercegnő indulatosan. - Miért gyűlölsz te engem?

- Mert neked minden megadatott, ami nekem nem - kiáltott fel Layla. - Rang, vagyon, és Leon Oswald. Engem soha nem tudott szeretni.

- Layla - mosolyodott el finom Sora. - A szívnek nem lehet parancsolni. Ezt te is tudod, igaz? - Nem gyűlöllek téged, Layla. Biztos vagyok benne, hogy van valami, ami miatt ilyen életet élsz, s ilyen heves gyűlöletet érzel irántam - válaszolt kedvesen. - Csak szeretném tudni, hogy miért vagy ilyen. Hogy miért van benned ez a keserűség. Nekem semmi okom arra, hogy gyűlöljelek. Én megtaláltam a boldogságot. S ha harcolnom kell érte, megteszem ellened vagy bárki ellen. Mégsem teszem ki magam annak, hogy sérülést okozzak a nekem nagyon fontos embernek. Layla! Hagyjuk abba a gyűlölködést.- majd amikor a lány még mindig értetlenül nézett, elmosolyodott. - Layla, én állapotos vagyok.

- Ez... igaz? - kérdezte a lány döbbenten, mikor leült az ágyara. - Sok minden történt velem Sora, aminek köze van ahhoz, amilyen lettem. De ezek a dolgok egyáltalán nem tartoznak rád. Gyűlöllek téged, s ezen nem változtat semmi. - kiáltotta indulatosan, miközben már újra talpon volt.

- Ahogy gondolod, Layla. Minden esetre, ha meggondolnád magad, keress meg. - mondta Sora újra hűvösen, majd sarkon fordult, kilépett a szobából.

Ahogy lesietett az előcsarnokba, ott már a lányok elfoglalták magukat az éppen megérkezett vendégekkel. Sora vágott egy fintort, majd kicsapta a bordélyház ajtaját. Mélyen belélegezte az éjszaka hideg, csípős levegőjét, ami jól esett a tüdejének, és az elméjének. Ekkor lépett ki Leon az árnyékból, mire a hercegnő ijedten hátrált. A férfi elkapta a karját, s magához szorította. Sora megrázta a fejét, majd hagyta, hogy a férje beültesse a hintóba.

Nem szóltak egymáshoz egy szót sem. Leon érezte, hogy Sora milyen ideges, hisz az előbb még tőle is megijedt. Nem bírta látni azt a félelmet, amit néhány perccel ezelőtt látott a hercegnő arcán. Szorosan magához húzta, s a lány úgy kapaszkodott belé, mintha az élete múlott volna rajta. Mind a ketten érezték milyen vészterhes ez az éjszaka. Érezték, hogy valami történni fog.

Már a Taverton - kanyarnál jártak, s Leon kezdett megnyugodni. Ahogy láthatóan Sora is. A hercegnő már csak néha rándult össze egy kicsit. Amikor az óceán sós illata mélyen befészkelte magát az elméjükbe, a hintó megrándult, s nagy robajjal megállt, miközben Sora majdnem leesett az ülésről. Leon szitkozódva tartotta szorosan, mikor egy pisztoly éles dörrenése hasította keresztül a csendet...