Az igazat megvallva számítottam erre a mozdulatra, nagyon is… Így, ahelyett, hogy elragadott volna a pillanat mámora és a szenvedély, ügyesen elhúzódtam tőle.
- Nem, Leon, ezt nem… - mondtam még kegyetlenül a szemeibe nézve, melyek azonnal gyilkos indulattal teltek meg, ám nem törődtem vele, így kecsesen, akár egy macska, lecsúsztam róla ügyelve arra, hogy lábammal még végigsimítsam legbecsesebb testrészét.
Leon önkéntelenül is egy halk nyögést hallatott az akcióm után, ami, valljuk be, nem volt szép tőlem. - "De ilyen a bosszú. Miért lennék én kedves vele azok után, amit tett?" – mosolyodtam el ördögien, és fürgén leugrottam a hálóról. – "Szép lassan az őrületbe foglak kergetni, Leon, és semmit se tehetsz ellene!"
- Remélem, ezek után nem gondolod, hogy nem vagyok formában. – fordultam félig hátra bájos mosollyal, majd az ajtó felé indultam el. Azonban egy férfikéz nyúlt a karom után.
- Sora… maradj még egy kicsit. – Kért Kalos, így beleegyezően bólintottam. – Mia – Szólt a fal mellett álldogáló lányhoz – Kérlek, gyere ide.
Barátnőm ragyogó szemekkel indult felénk, mialatt Leon is elsietett mögöttünk méltóságteljesen, vagy legalább annak a látszatát fenntartva. Nem bírtam visszafogni a vigyorgásomat. Még utána néztem, majd már a következő lépést fontolgatva kérdőn pillantottam vissza főnökömre.
- Sora, azt hiszem, magyarázattal tartozol nekünk… – Vont kérdőre célozva hat évvel ezelőtti viharos gyorsaságú távozásomra.
- Igen, én is úgy gondolom. Azonban nem most… Amikor eljön az ideje, mindent meg fogtok tudni. – Válaszoltam határozottan. Komoly, öntudatos tekintetemet az övébe mélyesztettem, és azt sugalltam neki, mindent el fogok mondani, de még ne kérdezzetek. Még ne! Ne most!
Talán megértette a néma kérést, talán csak óriási szerencsém volt, de Kalos nem firtatta tovább a dolgot, rögvest Miához fordult.
- Szeretném, ha ismertetnéd Sorával az új darabot, mivel ő lesz Leon partnere, és…
- Főnök! – Szakítottam félbe halkan, mire furcsa módon azonnal elhallgatott. – Szeretném, ha a Tündérvágyat beillesztenénk az előadásba. Megoldható?
Kalos egy végtelen pillanatig összeráncolt szemöldökkel rám bámult.
- Mia? – fordult végül barátnőmhöz.
A lány elpirult, majd gyorsan hadarni kezdett.
- Ha kapok három napot, átírom a darabot úgy, hogy az ugrás a cselekménybe és a hangulatba is passzoljon, azonban ehhez…
- Korhatáros darab szükséges – bólintottam befejezve az elkezdett mondatot, és Kalosra néztem. – Ez gond a színpadnak?
- Nem lenne probléma – Gondolkodott el – azonban nem szeretném elveszíteni a gyerek közönségünket sem. Két darab egymás mellett pedig nem futhat.
- És a gyerekszínpad?
- Azt már régóta nem működtetjük. – Szólalt meg Mia csendesen.
Nem bírtam megállni. Olyan szomorúan mondta, olyan furcsa hangsúllyal, hogy valami furcsa érzés fogott el, és rákérdeztem.
- Pontosan mióta?
- Lassan hat éve. – Nézett egyenesen a szemembe Kalos szótlan szemrehányással, mire elszégyelltem magam.
Igazából azt a színpadot én vezettem, én törődtem vele a legtöbbet, én éltettem, ahogyan a gyerekek éltettek engem, mégis egy pillanat alatt képes voltam félredobni, akár egy ócska rongyot, hogy elmenekülhessek. "Mit tettem?" – Kérdeztem magamtól könnybe lábadt szemekkel.
A következő pillanatban Kalos mellett, mintha felsejlett volna valami homályos, valami meghatározhatatlan furcsa dolog, amit, hiába meresztgettem a szemem, képtelen voltam beazonosítani.
"Csaknem…?" – Fogalmazódott volna meg bennem egy sejtés, azonban már nem láttam semmit. Eltűnt, mintha csak múló káprázat lett volna. – Nem érdekes. – Nyugtattam meg magam, majd egy nagyot sóhajtva Kalos sötétbarna szemeibe pillantottam.
- Újra működni fog – Jelentettem ki higgadtan. – Erről gondoskodom. – Mondtam még, majd rámosolyogva Miára sarkon fordultam, és az öltöző felé indultam.

*****

Angela Bennett, mikor korán reggel felkelt, nem is gondolta volna, hogy milyen mozgalmas délutánban lesz része. Dél körül új szomszédok költöztek a mellette lévő lakásba, így izgatottan ment át üdvözölni őket. Azóta sem bírt elszakadni a nappaliból.
- Angie néni, a mama hol van?
- Elle, anyukád mondta neked, mielőtt elment. Munkát keres…
- Tudom. – Tette karba kezeit durcásan a kislány. – De hova ment?
- Azt nem említette. – Felelte az idős hölgy nyugodtan.
- Miért nem megyünk utána? – Kérdezte kíváncsiságtól égő szemekkel.
- Szívem, nem lehet, megvárjuk itthon, addig nézd a mesét. Annyira izgalmas, és azt mondtad, szeretnéd látni.
- Rendben – Egyezett bele Elle, és unatkozó tekintettel a képernyőre meredt.
Angela szerető pillantást vetett a kislányra, akinek szemei körbejárták a helyiséget, majd fejét lehajtva a körmeit kezdte piszkálni. A nő felsóhajtott.
Elle figyelmét szinte lehetetlen volt hosszabb időre lekötni. Kislányom mindig mindent meg akart nézni, és sosem zavarta, hogy esetleg át kell mennie az úttesten. Nem, ő bátran, akár egy kisméretű felnőtt, átsétált, majd rögtön vissza is jött, hogy elmesélje, mit látott. Sosem nyugodott, kíváncsi természete révén állandóan mozgásban volt, nem pihent, és folyton beszélt.
Angela ezért is furcsállotta, mikor Elle azt kérte tőle, nézzenek meg egy filmet, amíg ő vigyáz rá. Az idős hölgy természetesen beleegyezett, így mialatt a gyerek a televízió előtt ült, addig ő olvasott. Ám a nyugalmas percek nem tartottak sokáig, mivel Elle hamarosan Angelához lépdelt, és hatalmas szemeit a nőre függesztette.
- Mit olvasol?
- Nem hiszem, hogy ez neked való lenne… - Pillantott rá szeretetteljesen a hölgy.
- Elfújta a szél? Maminak is megvan.
Angela meglepetten nézett rá.
- Tudsz olvasni, kis szívem?
- Igen. Mama megtanított.
- Nagyon ügyes vagy – dicsérte meg az asszony, majd hirtelen becsukta a könyvet. – Mit szólnál ahhoz, ha lemennénk a játszótérre?
- Oké! – Lelkendezett Elle, és az ezüst pöttyök csak úgy táncoltak a szemeiben.
- De ígérd meg, hogy szót fogadsz nekem.
- Megígérem.

*****

Halkan nyitottam az ajtót, szép lassan, centiméterről centiméterre. A résen keresztül csak Leon meztelen, széles hátát láttam, melynek izmai feszültségtől remegtek, és melytől kissé elállt a lélegzetem, majd megeresztettem egy gonosz mosolyt. Partnerem két kézzel az asztalra támaszkodva nagyokat lélegzett, hogy lehiggadjon. Vigyorogva figyeltem, ahogy reménytelenül megrázza a fejét, felkap egy törölközőt, és a fürdőszobába megy.
Ekkor beléptem, és kuncogva vettem észre, hogy a fürdőszobaajtót nem csukta be maga után, így láthattam, ahogyan levetkőzik. Beigazolódott a sejtésem. Leon Oswald még mindig teljes hatásom alatt állt, és minden porcikája engem kívánt.
Lassan elmosolyodtam, de úgy döntöttem nem leskelődöm tovább, ezért leültem egy félreeső fotelbe, ahol Leon nem láthatott meg, azonban én tisztán hallottam, mit csinál éppen. Gonosz voltam, elismerem, de mivel újabb alkalmam nyílt a csábításra, hát csak nem hagyhattam ki. – "Szegény Leon, még azt sem vette észre, hogy női holmi van az öltözőjében…"
Fejemet ingatva próbáltam elhinni az eddig történteket, amiket képes voltam megtenni, és amiket tapasztaltam. Talán nagyobb hatással voltam partneremre, mint akkor azt gondolni mertem volna. Már szinte megsajnáltam, ám csakúgy, mint a vele kapcsolatos összes érzést, ezt is mélyen eltemettem magamban. – "Gondolj rá, mit tett veled! Csak a bosszú számít!"
Így új erővel telve odasétáltam a táskámhoz, és kivettem belőle egy puha, fehér törölközőt, majd úgy helyezkedtem el, hogy ne legyek feltűnően közel, de mégis Leon jól láthasson a fürdőszobából. Még hallottam, ahogy elzárja a zuhanyt, aztán hátat fordítottam, és lassan, lépésről lépésre elkezdtem lehúzni magamról a tornadresszemet.
Először lesimogattam a felsőtestemről, így ki tudtam kapcsolni a melltartómat. Természetesen nem fordultam meg közben, mégis szinte hallottam az elakadó lélegzetet hátam lágy íve láttán, és éreztem a cirógató pillantásokat bőrömön.
Elfojtottam egy mosolyt, és csípőmről is lehúztam a ruhát. Ott álltam háttal egy vágytól fűtött férfi előtt egyetlen apró, csipkés bugyiban, és magamban csak mosolyogtam. Aztán, csak hogy kissé feloldjam a feszültséget, szorosan magamra tekertem a törölközőmet, majd megfordultam.
Egy lángoló holdszínű pillantással találtam szembe magam, és hirtelen úgy éreztem, bőrömön apró szikrák válaszolnak a tűzre, mely partneremből áradt felém. Ha belegondolok, hogy jó pár évvel ezelőtt, milyen szívesen láttam volna így Leont, milyen szívesen válaszoltam volna a szemeiben tükröződő elviselhetetlen vágyra, azonban most csak álltam előtte, és kérdőn pillantottam rá, miközben leküzdöttem a bennem felébredő érzések özönét.
- Sora… - Nyögött fel halkan Leon, majd hirtelen felemelte a fejét és hangját egyaránt – Sora Naegino, hogy az istenbe kerülsz ide?
Lassan felhúztam a szemöldököm – "Nocsak, Leon Oswald káromkodik. Nem hittem volna, hogy ilyen könnyű lesz, amit elterveztem."
- Egy edzés utáni fürdésre gondoltam – Rántottam meg a vállam – És mivel még nincs saját öltözőm, úgy döntöttem, igénybe veszem a tiédet.
Partnerem fenyegetően közelebb lépdelt hozzám, és alig fél méterre megállt tőlem.
- Csakugyan? – Kérdezte hideg hangon, melyet meghazudtolt vágyakozó tekintete – Sora, azt hiszed, nem tudom, miben mesterkedsz?
- Miben mesterkedem?
A férfi nem bírta tovább. – Tudod te azt! Idejössz, és azonnal kiforgatsz önmagamból. Mi vagy te?! És miért nem hagysz békén?!
- Leon – Szólaltam meg lágyan, lábujjhegyre emelkedtem, és teljesen hozzásimultam, mire ő fájdalmasan felszisszent. – Tudod te azt, igaz? – Ismételtem meg az előbb kimondott szavait, majd ujjaimat szelíden végighúztam meztelen vállán. Megérezve az azon átfutó remegést démonian elmosolyodtam, és a fülébe suttogtam. – Nem szabadulsz meg tőlem…
Azzal elsétáltam a döbbenettől megfagyott férfi mellett, de még visszafordultam.
- Ó, és köszönöm a fürdésre a lehetőséget. – Mondtam, majd becsuktam magam mögött az ajtót.

„A Nyilas és a Skorpió lassan az érzékek viharába keverednek. Ám míg a Skorpiót belekényszerítik, addig a tüzes Nyilas önként kockáztat. Vigyázz, Sora, mert a Skorpión még a meglepetés ereje uralkodik, azonban nem bírja sokáig a kiszolgáltatottságot. Többet veszthetsz, mint gondolnád!"