Versus
chatterbox 2009.07.18. 14:26
A reggeli frissesség egy pillanat alatt eltűnt a férfi arcáról és döbbenetében még aktuális szendvicse is kiesett a kezéből. Látta maga előtt a szemében bizakodással váró lányt, aki kissé összehúzta magát a rájuk törő csönd súlya miatt. Szörnyű volt a számára ez a bizonytalanság. Leon már mosolyra és fékezhetetlen örömre kívánta váltani hangulatát, mikor apró kételyek sora öntötte el tudatát. Hisz mikor lefeküdtek egymással, még Ken Robins barátnője volt. Talán épp az ő ágyából kelt fel, mikor a bolt előtt találkoztak az esőben és estek egymásnak, engedelmeskedve testük gonosz játékának és vágyaik erejének. Nem. Egyetlen egyszer sem bánta meg azt az éjszakát, amit vele eltölthetett. Most mégis olyan hihetetlennek tűnt az egész. Bizonytalanul pillantott a mellette ülő lányra és bűntudata ébredt, amiért ilyen állapotba hajszolta őt. Óvatosan fordult felé és gyengéden fogta meg görcsbe szorult kezeit. Sora megremegett az érintéstől, mire a férfi hirtelen rántotta magához és ölelte szorosan, miközben hátát nyugtatóan simogatta és halkan, szerelemtől fűtött hangon suttogta a lány fülébe...
- A világ legboldogabb emberévé tettél...
Sora reszketni kezdett... de már nem a félelemtől. Olyan boldogság fészkelt be apró testébe, melyet talán még sosem tapasztalt eddigi életében. Könnyei megállíthatatlanul folytak végig arcán szótlanul. Leon érezte a lány könnyed rázkódását, kibontotta karjait és a lány arcát az övéhez fordította, melyről egyenként csókolta le örömkönnyeit, ezzel még inkább meghatva őt. Ajkain megérezte Leon ajkait, melyek édesebbek voltak a méznél és kényeztetőbbek bárminél. Az öröm és bűvölet, ami őket övezte mindkettejükre mosolyt csalt, mellyel megtört az érzéki csók, de helyette millió, apró puszikkal kényeztették egymást. Leon észrevétlenül nyúlt a lány lábai alá és támasztotta meg a hátát, hogy egy kósza pillanatban a karjaiba kapja Sora-t és visszavigye a hálószobájukba, hogy kiegyenlítse azt a bizonyos számlát. Ez a gyermek földöntúli boldogságot jelentett a férfi számára, hát nem habozott visszaadni ezt a gyönyört kedvesének is. Léptei a szoba felé egyre gyorsabbak de egyre esetlenebbek is lettek, mert a karjaiban pihenő, pontosabban pajkosan ficánkoló lány minden pillanatot kihasznált a férfi heccelésére és kizökkentésére, de úgy tűnt, próbálkozásai nem vezettek eredményhez. Leon egy jól irányzott rúgással tört be hálószobájába és fektette kedvesét az ágyra.
- Na neee! Neked semmi sem elég? - sóhajtott Sora, miközben ujjait végigtáncoltatta az ezüst tincseken. - Belőled? Ugye most csak viccelsz? - nézett rá ravasz mosollyal és belecsókolt a lány nyakába. - Héj, ez csikiz! - nevetett a lány és ösztönösen összegörnyedt hahotázása közben. - Tudod, néha olyan vagy, mint egy hisztis kisgyerek. - tartotta vissza a menekülni próbáló lányt. - Valóban? És hány évesnek látszom? - próbált kitörni a csuklójára kulcsolt ujjak közül, hiába. - Semmiképp sem többnek 10 évesnél! - gondolkodott. - Akkor csak szólok, uram... - incselkedett vele. - A törvény bünteti az ilyen közeledést egy ártatlan angyalkával szemben. - varázsolt arcára ártatlanságot és szűziességet. - Még hogy te ártatlan!És angyal? - hahotázott olyan hévvel, hogy szorítása meglazult és a lány könnyen ki tudott szökni a karmai közül. - Csak hogy tudd, Oswald! Ezzel most megsértettél! - fonta keresztbe maga előtt karjait és magasra szegve állát tűrte az őt vizslató, szenvedélytől elsötétülő szemek pásztázását, melyek egyre közeledtek felé. - Akkor engedd meg, hogy kiengeszteljelek. - simított végig a lány csupasz karján gyengéden és szerelmes szavakat suttogva fülébe kezdte kibontani a lányt a rátekert lepedőből, mikor a csengő éles dallama törte szét idilljét. - Most mit teszel, Oswald? - tolta el magától Sora a felhevült testet. - Lemegyek... megölöm... és visszajövök... - Áh, szóval a gyerekem apja egy gyilkos lesz... értem. Akkor majd megyünk néha meglátogatni téged, rendben? - húzta szorosabbra alkalmi ruháját és csábító mozdulatokkal indult a szobából nyíló fürdőbe.
Leon sajnos nem tudott mit tenni. Mérgét a falba mérte öklével és szó szerint tépte ki az ajtót tokjából. Úgy viharzott le a lépcsőn, mint egy felbőszült bika, aki előtt vörös kendőt lebegtetnek, nem sejtve ennek hatását. Megszorította a kilincset és olyan erővel nyitott ajtót, hogy az érkező, jelen esetben Layla-Yuri páros arcára halálfélelem ült ki. Az ezüsthajú tekintete azonnal megenyhült barátait látva, akikbe szintén visszatért az élet. Tágabbra nyitotta előttük az ajtót és beengedte őket.
- Igazából mi Sora-t jöttünk meglátogatni. - ült le a kanapéra Yuri, egész közel mellé pedig Layla. - Azonnal szólok neki. - sóhajtott és savanyú képpel volt képtelen lemondani egy fergeteges szeretkezésről.
Egy vert sereg is életvidámabban vonult vissza a csatából, mint Leon, aki szinte zokogva vonszolta testét a hálója felé. Már épp a lány nevét kiáltotta volna, mikor megjelent egy csinos ruhában a fürdőből. Igazán csodálatosnak találta a lányt, és ahogy végigmérte őt, csak most tűnt fel neki igazán, hogy pocakja már aranyosan kerekedik a ruha alatt. Azonnal odasietett hozzá, térdre vetette magát és fülét a lány hasára illesztette. Sora teljesen meglepetten és meghatottan állt a szoba közepén és hagyta, hogy Leon még egy kicsit így maradjon. Az alkalmat viszont nem szerette volna kihagyni, hogy egy kicsit romboljon az ezüsthajú egójából egy keveset, ezért megköszörülte a torkát és értetlenül simított végig a férfi fején.
- Te meg mi az ördögöt művelsz? - Hiszen már növekszik! - utalt hasára. - Biztosan megmozdul, ha érzi, hogy itt vagyok. - Semmit sem tudsz a terhességről, ugye? - mosolygott rá szelíden, szemében mégis diadalittasság villogott.
Leon hisztisen pattant talpra és csak hápogni tudott a lánynak arról, hogy még sosem kellett ilyesmivel törődnie, vagy egyáltalán tanúja lenni egy egész terhességi időszaknak. Mentegetni próbálta magát, de Sora teljességgel figyelmen kívül hagyta a próbálkozást és kecses mozdulatokkal lépdelt el a megsemmisült férfi mellett, aki szoborrá fagyott a vereségben. Sora pajkos kacaját visszaverte a folyosó szűk falai és ez csak még inkább felbőszítették Leon-t, aki látványosan kezdett egyáltalán nem foglalkozni a lánnyal vagy a helyzetével, ilyen gondolatokkal elszántan követte őt. Sora amint megpillantotta barátait önfeledten szaladt feléjük és ölelte őket sorra, azok nem kis meglepetésére. Az a Sora Naegino, aki nem ismert sajnálatot vagy kedvességet mással szemben, teljesen eltűnt. Aki előttük állt, az egy magabiztos, kiegyensúlyozott és boldog nő volt. Az aranypáros egymásra pillantott és mindketten arra gondoltak, biztos ez a megrázkódtatás miatt van, de erre maga a lány cáfolt rá személyesen.
- Tessék? - hüledezett a két vendég egy-egy széles mosollyal az arcukon, döbbenettel társulva. - Igen, gyermeket várok! - ismételte magát Sora. - Már csak egy valamit sajnálok... - Mégis mit? - nevetett Layla. - Van egy olyan érzésem, hogy a pici örökölni fogja az apja hisztijét is... - sóhajtott, mire megjelent Leon is. - Még hogy az én hisztimet, mi? - szaporázta lépteit a lány elé. - Akkor tőled meg biztos az önfejűségét örökli majd! - Nem is bánnám! - csattant fel a lány egy mosollyal. - Legalább ő nem állna le egy ilyen tökfejjel, mint te! - Szerinted ők tényleg szeretik egymást? - súgta oda Yuri Layla-nak. - Talán a legjobban... - súgta vissza kedvesének, aki értetlenül figyelte a még mindig civakodó párt.
Órákig képesek lettek volna csendben mosolyogva elnézni ezt az ostoba civakodást, de a sors ismét közbeszólt Sarah személyében, aki épp most hívta Leon-t a vezetékes telefonján. A hívás idejére felfüggesztették a párbajjá alakult veszekedést. Az ezüsthajú sebesen kapta fel a kagylót és üdvözölte Sora manager-ét, aki elnézést kért a zavarásért, de Sora-val szeretne beszélni és csak így tudta elérni, mivel a drága énekesnőnek nincs mobilja.
- Miért mindenki csak Sora miatt aggódik? - kiabálta a kagylóba. - Kicsi fiú, nem téged tartottak fogva és robbantottak a segge alatt, nem igaz? - dühöngött a lány és erőszakkal vette át a kagylót, hogy végre beszélhessen barátnőjével.
Sora hangja azonnal meglágyult és felhőtlen csacsogásba kezdett a nővel, amit Leon csak egy csettintéssel nyugtázott. Visszakullogott a vendégeihez és levetődött egy fotelba, szembe velük. Látta rajtuk, hogy kissé, mintha szorongnának valami miatt, de nem hozta fel a dolgot. A szorongás hirtelen éles hahotázásba fordult át és szinte kicsordult a könnyük az ostoba veszekedést látva. Leon megsemmisülve süllyedt egyre mélyebbre foteljében és nem tagadta, legbelül iszonyatosan boldog volt. Ezektől a vitáktól érzi igazán, hogy él és hogy szeret. Imádja ezt a lányt az összes bogarával és hibájával és abban is biztos, hogy Sora ugyanígy elfogadja őt. Mikor kedvese visszatért, megkönnyebbült mosolyt látott az arcán, ami kezdett ravaszságba átfordulni, ha összeakadt a tekintetük. Nem akarta elűzni a nyugalmat a szeméből, ezért gyorsan felpattant és kezeit a lány derekára csúsztatta.
- Hol is tartottunk, kedves... - folytatta volna, de Leon egy érzéki csókkal elhallgattatta. - Elég... - súgta, mikor elváltak egymástól és gyengéden húzta a fotelhez, le az ölébe. - Ugye mondtam... - döntötte fejét Layla Yuri vállára. - Mit mondtál meg? - figyelt fel rájuk Sora. - Semmiség... - legyintett feléjük az aranyhajú és végre kellemes légkörben beszélhettek.
Szó volt mindenféle ostobaságról és teljesen lényegtelen dolgokról is, de persze inden téma valahogy kapcsolódott a picihez Sora hasában és persze a családalapítás egyik legfontosabb mozzanatához is, az esküvőhöz is. A beszélgetés közben a lány egy apró, de annál lényegesebb dolgot vett észre magán... pontosabban hiányolt, de nem adott felfedezésének hangot. Csendben hallgatta a beszélgetést és csupán Leon érezte kedvese hangulatváltozását ölében. Azonban jól ismerte a lány makacsságát is és kíváncsian várta, mikor fog kifakadni, vagy célzásokat tenni kedvtelenségének okára. Lassan vezette végig tekintetét a lány arcán, kecses nyakán és finoman gömbölyödő hasán, mely előtt összekulcsolva pihentek ujjai, melyek monoton táncot jártak a... gyűrűsujja körül. Hát erről van szó. Leon szemei elkerekedtek és a fotel háttámlájának ütögette fejét, nem kis zavart okozva ezzel a társaságban.
- Minden rendben van? - ijedt meg Sora. - Igen! Persze! - hablatyolt és lassan emelte ki öléből a lányt. - Egy fontos dolog ment ki a fejemből amit azonnal el kell intéznem! - sietett az előszobába és kapkodva lépett cipőjébe. - Ne kísérjen el valaki? - aggódott Sora. - Nyugodj meg, kincsem. Max egy óra és itt vagyok! - csókolta homlokon és sebesen távozott. - Ugye most azért ment, amire gondolok? - nézett cinkosan Layla a barátnőjére. - Remélem... - mosolygott karba tett kézzel Sora és együtt nevetett az aranyhajúval Yuri arcát látva.
Leon bepattant járgányába és szélsebesen vágtatott az aszfalton, míg el nem veszett a városi forgatagban, ahol kicsit végre lassíthatott. Remélte, hogy nem látszott rajta aggodalma, félelme. Mindent elkövetett, hogy leplezze érzelmeit és az évek során már kitanulta az álcázás minden fortélyát. Talán Sora érezte rajta, hogy valami nem stimmel vele, de biztosan állíthatta, hogy sikerült a boldog arcot fenntartani. Félreértés ne essék, boldog volt, Istenem de még mennyire. De valahol ott bent, a szíve mélyén szörnyű kétely kezdte marcangolni belülről. Ugyan messze volt még a céljától, mégis leparkolta autóját és gyalog indult tovább egy ékszerbolt felé. Élvezte a langyos szél simogatását, a város gyermekkacajtól hangos zaját és egyszerűen a szabad életet. Hamarosan már nem sétálhat így... mert vele lesz Sora vagy a kis lurkó, akik kiteljesítik az életét. A kirakatokban díszelgő gyűrűk egyike sem tetszett neki igazán, de meglepődött saját magán abból a szempontból, hogy igazán nem is akarta ezt az egészet... pontosabban... nem így akarta. A romantikus lánykérés megvolt... aztán az esküvő és később a gyerek. Nem arról van szó, hogy nem szeretné azt a babát... de... Az övé egyáltalán? Gusztustalannak érezte magát, hogy kételkedik szerelme szavaiban, de másrészről érthetőnek érezte saját kínlódását. Hogy lehet Sora ennyire biztos abban, hogy az övé a pici? Mi adhat neki ilyen pontos indokot? Ha rákérdezne, biztos lehet benne, hogy abból hatalmas vita kerekedik és ahogy Sora-t ismeri, képes lenne a szülésig elkerülni őt... vagy tovább. Ezt pedig semmiképp sem szerette volna megkockáztatni. Hisz imádja őt úgy ahogy van és nem lenne képes még egyszer elveszteni Sora-t akár egy napra is. Jót mosolyog magán, ha arra gondol, nemrég még úgy szórakozott a nőkkel, ahogy szinte senki más. Nem érdekelte, mi lesz holnap, csak a mának élt és nem rágódott a múlton sem. De most végre fel kell nőnie. Meg kell komolyodnia és már nem csak magára, de a hamarosan bővülő családjára is figyelnie kell, gondoskodnia kell róluk. Elhatározással a szemében pillantott meg egy impozáns gyűrűpárt az egyik kirakat üvege mögött. Szinte azonnal beleszeretett és bár kissé szokatlannak tűnhet, mégis tökéletesnek érezte kettejük számára. Izgatottan lépett be a boltba és lepte meg az eladót az ötlettel, hogy ezek az ékszerek bizony eljegyzési gyűrűk lesznek.
Elégedetten lépett ki az üzletből, kezében egy nagyobb darab dobozka, amely magában rejti a jövője zálogát. Ahogy visszaindult a kocsihoz, érdekes felismerést tett. Tőle nem messze maga Ken andalgott egy fiatal lány társaságában, bár ez a felállás cseppet sem lepte meg. Megszorította a dobozkát és úgy érezte, itt az ideje, hogy tisztázza a gondolatait és végre elűzzön minden kételyt a szívéből. Kezével kapálózva kiabálta a nevét az utcán és célját elérve a fiú elhajtotta aktuális partnernőjét is.
- Oswald? Mit keresel te itt? - emelte el szeme elől napszemüvegét. - Rég találkoztunk. - lihegte. - Van egy perced a számomra? - Mi kéne? - flegmázott. - Ha lehet, ne itt beszéljük meg. Fontos dologról van szó... - nyújtotta karját egy hangulatos kávézó felé, ahol egy csendes sarokban meghúzva magukat beszélgettek, pontosabban Leon mindent felvázolt a fiúnak. - Sora terhes? - tört elő belőle a kérdés és furcsa mód örült a hírnek. - Gratulálok, haver! - veregette meg a vállát. - Ezt nem értem... - hajtotta le a fejét az ezüsthajú. - Te is rögtön gratulálsz, pedig pontosan tudod, hogy mikor lefeküdtem Sora-val, aznap szakítottatok. Talán még veled is együtt volt. - És hol itt a probléma? - gyújtott rá egy szál cigire. - Még kérdezed? Mit szólnál hozzá, ha kiderülne, hogy az a gyerek a tied? - vonta fel értetlenségén szemöldökét. - Sora nem mondta el? - fújta ki a füstöt Ken, aztán csendben figyelte a pincérlányok őrült hajszáját. - Mit kellene tudnom? - Tulajdonképpen rendes dolog tőle... Bár ahogy elbántam vele, az lett volna a minimum, hogy legalább neked elmondja a dolgot... vagy a sajtónak... De ő nem... Hát mégis érzem a hiánya fájdalmát... - mosolygott csendben. - Az Istenit beszélj már! - Jól figyelj öreg, mert csak egyszer mondom el... de ha eljár a szád, azt nagyon megbánod...
|