Este, amikor Matt épp zuhanyozott, bementem Brian szobájába. Mint mindig, most is csak egy nadrág volt rajta, ugyanis póló nélkül szokott aludni. Kopogtam az ajtaján, pedig nyitva volt. Hátrafordult a bejárat felé.
- Beszélhetünk? - kérdeztem.
- Ülj le! - mutatott Brian az ágyra.
- Miért kerülsz ilyen állati feltűnően?
- Szerinted? - válaszolt kérdéssel a srác.
- Megbántad?
- Ezerszer is - felelte.
Tudtam, hogy ez lesz, mégis reménykedtem, hogy nem ilyen választ fogok kapni. Brian látta arcomon, hogy nem ezt vártam.
- Nem lett volna szabad megtörténnie, Jen.
- Miért nem? Brian, mi rosszat tettünk?
- A húgom vagy! - fakadt ki.
- Magadat csapod be, ha azt hiszed, valaha is el fogjuk tudni felejteni.
- Tudom... De reálisnak kell maradnunk. Ebből soha ne lesz és nem is lehet semmi.
Így visszagondolva, úgy viselkedtem, mint egy hisztiző óvodás. Tudtam, hogy Briannek igaza van, de nem akartam elfogadni.
- Sajnálom, Jen. Tényleg sajnálom - szólalt meg ismét Brian.
- Ne... Már akkor tudtam, hogy ez lesz. Hogy meg fogod bánni, de azt hittem, én is. Ehhez képest én egy pillanatig nem éreztem bűntudatot.
- Szerinted helyes volt, hogy megtörtént? - lepődött meg.
- Tudom, hogy nem volt az. És inkább fogadom el, hogy köztünk sose lesz semmi, minthogy már barátok se legyünk... Nem akarlak elveszíteni.
- Én se téged - ölelt meg.
- Mi folyik itt? - jött be Matt egy szál bokszerben.
Brian és én azonnal elengedtük egymást.
- Baj van, Jen? - aggódott bátyám.
- Semmi, már minden rendben - mosolyogtam rá.
Szerencsére Matt rájött, hogy nem fogok többet mondani, így nem firtatta tovább a dolgot.
- Álmos valaki? - érdeklődtem és mivel mindkét sráctól nemleges választ kaptam, lementünk a nappaliba DVD-t nézni.
Mikor a film véget ért, láttam, hogy már mindketten alszanak. Lehoztam két takarót és rájuk terítettem őket, én magam pedig felmentem a szobámba. Órákig hallgattam zenét, de végül engem is elnyomott az álom. Reggel kivételesen magamtól ébredtem. Ránéztem az órára, 15 perc múlva indulni kéne a suliba. A nappaliba lépve láttam, hogy Brian és Matt is alszik. Gyorsan felkeltettem őket. Persze az iskolából rendesen elkéstünk, a tanárok jól leszidtak.
Délután bementem a kórházba. Persze látogatásomról senkinek sem szóltam. Tudtam, miért vagyok ott, mégis villámcsapásként ért, hogy terhes vagyok... újból. Fogalmam sem volt, kitől kérhetnék segítséget. Sokan álltak mellettem, én mégis egyedül éreztem magam. Egyet viszont már akkor eldöntöttem: Briannek nem mondom el. Most, hogy minden rendbe jött, nem akartam megint elrontani a dolgokat. A kórházból jövet úgy éreztem magam, mint egy élőhalott. Azt hiszem, így is nézhettem ki, mert sok aggódó szempár meredt rám az utcán.
Hirtelen ötlettől vezérelve, bementem a játszótérre. A hely majdnem üres volt, hiszen látszott, mindjárt esni fog. Nem tudom, mennyi idő telhetett el, de lassan felfogtam, hogy vízcseppek folynak ki a hajamból és már az egész ruhám vizes- Ránéztem a telefonomra, hogy megtudjam, mennyi lehet az idő. Öt nem fogadott hívás - állt a képernyőn. Megnéztem a listát: Matt, Michael, Brian, Keyra, Nessa. Ennyire késő lenne? 21:22... Azonnal felpattantam és elindultam haza. Ott volt nálunk az egész társaság, legalábbis a hangok erre utaltak. Megálltam az előszobában.
- Nyugi már, Brian! - hallottam Nessa hangját.
- Nem kellett volna hagynom elmenni! - szidta magát a srác.
Leültem az ajtó elé, A félfának vetettem a hátam. Remegtem, rázott a hideg, a cuccaimból csöpögött a víz. Megszólaltam volna, de nem ment. Pár perc múlva Keyra hangját hallottam. Csukva volt a szemem és hangja rettenetesen távolinak csengett.
- Jézusom! Brian, gyere ide! - kiáltott a lány.
Hogy Brian válaszolt-e, már nem emlékszem, fejem félrebicsaklott és eldőltem.

Éreztem, hogy valaki a homlokomra rak egy vizes ruhát, majd végigsimítja a hajam, de nem bírtam kinyitni a szemem.
- Minden rendbe fog jönni... - suttogta egy mély hang.
Bár magamnál voltam, nem tudtam beazonosítani. Lassan megmozdítottam az ujjaim. Csak ekkor éreztem, hogy valaki keze a tenyeremben pihen.
Összeszedtem minden erőmet és kifeszítettem a szemem. Brian mosolygó, de egyben aggódó arcát láttam meg először.
- Hogy vagy? - kérdezte.
Nem volt erőm válaszolni, csak gyengén bólintottam. Megpróbáltam felülni, de Brian visszanyomott.
- Pihenned kell! És... vigyázz magadra! - kérte.
Tekintete elárulta, már mindent tud. Engedelmesen visszafeküdtem. Brian elment szólni a többieknek, hogy felébredtem. Időközben körülnéztem. Brian szobájában voltam. Csakhamar megjöttek a többiek is.
- Ne csinálj ilyet többet! - kért Keyra.
- Nagyon megijesztettél - helyeselt Vanessa.
- Sajnálom - súgtam alig hallható hörgő hangon.
- Matt, mi akkor hazamegyünk! Ugye Jen holnap nem jön suliba? - szólt Jack.
- Én se - felelt Brian. - Vigyázok rá...
- Szóljatok, ha bármi van! - szólt Mike végül, majd mind elmentek.
Azt hittem elkezdenek faggatózni, de nem így lett. Csak annyit mondtak, hogy pihenjek, majd ők vigyáznak rám. És én hittem nekik... Lassan visszaaludtam.