- Hiszen... minden bűnöm megbocsájtható - szólalt meg a dal után Dan.
Szememben ott csillogtak a könnyek, arra várva, hogy szabad utat kaphassanak. A többiek is ott álltak már egy jó ideje a "próbateremben". Végignéztem rajtuk: láttam Matt rosszalló pillantását, éppúgy, ahogy azt is, Mike-ot mennyire bántja ez az egész.
- Dan, nem mondom, hogy igazad van... pedig igen. Bármit is mondok, szememben a megértés tüze ég. Áltattam magam, hogy gyűlöllek, de sosem volt igaz. Nem tudom melyik az a srác, aki nem ijedne meg, ha megtudná, hogy a barátnője terhes - mondtam ki a véleményem. - Most nekem is mutatnom kell valamit. Van egy dal... két éve írtam, sosem hallotta még senki.
Felvettem a gitáromat és lefogtam egy akkordot.
- De ti hallgassátok meg - tettem hozzá, majd elkezdtem játszani és énekelni.
*...
Tudom már messze vagy rég,
Bennem minden halk szavad él.

Halott virágok illatát nyögik a fák,
És megrázkódik a táj.
Valami véget ért, valami fáj.

Ahogy fölém nő az éj,
Álmodni nem hagy a vád,
Ha becsukom fáradt szemem,
Tekinteted az arcomba vág.
Szemed tüzénél megvakulok,
De lassan újra feljön a Nap.
Nélküled semmi vagyok.

Halott virágok illatát nyögik a fák,
És megrázkódik a táj.
Valami véget ért, valami fáj.
...
- Jen te komolyan hiszel neki? - háborodott fel Michael. - Komolyan elhiszed, hogy nem fog többé bántani? Sosem fogod tudni kiverni a fejedből, hogy elhagyott!
- Nem azt kértem, hogy felejtse el! Csak bocsássa meg - felelt Daniel.
- Itt hagytad! Ő szeretett, és te elmentél! El sem búcsúztál tőle! A francba is, az én vállamon sírta ki magát, mert te nem voltál mellette! - kiabált Michael.
Mike és Daniel már a végén mindent mondtak egymásra. Rosszul éreztem magam, hogy az egykori legjobb barátok miattam veszekednek.
- Elég volt! - szóltam bele. - Nem akarok semmit, csak, hogy minden úgy legyen, mint régen volt. Mike! Ha én megbocsátottam neki, te miért nem tudsz? Azt akarom, hogy megint a legjobb haverok legyetek... Gyűlölöm nap, mint nap azt hallgatni, hogy hol Brian, hol te veszekszel Daniellel miattam! És Matt! Attól, hogy nem mondod, még tudom, hogy hülyének tartasz, mert hiszek neki. A tekinteted elárul. Legszívesebben kitekernéd a nyakát...
Végre kiadtam magamból, ami már napok óta nyomasztott. Brian tért észhez először.
- Sajnálom... nem gondoltunk arra, hogy ez neked hogy eshet. De mi csak meg akarunk védeni.
- Tudom Brian, tudom, hogy mindenki jót akar. Csak nem mindig jön össze.
- Bocsánat - tette még hozzá a fiú, majd megölelt.
Persze nem csak ez bántott. Leonék viselkedése miatt eleve rossz kedvem volt. Brian túl jól ismert. Észrevette, hogy nem mondtam még el mindent.
- Elmondod? - kérdezte.
Persze a többiek értetlenül néztek minket. Bólintottam.
- Sophie, Leon és Jason utál - szóltam.
- Mi? Miért? - értetlenkedett Brian.
- Mert nem mondtam el nekik, hogy jártunk... Mert hazudtam nekik.
- Ugyan már! Ezt te sem gondolod komolyan - próbált belém lelket önteni Matt.
- De igen. Igaza van Leonnak. - Mint mindig - tettem hozzá gondolatban. - Úgy viselkedek, mint egy rossz ribanc. - mondtam. - Elérem, hogy bárki belém szeressen, aztán ellököm. Mondhatnám, hogy ez is Dan hibája, de... minden az én hibám, ami valaha rossz történt velem.
Végre rádöbbentem az igazságra, hála Leonnak. Eldöntöttem, hogy megváltozom: nem fogok többé sírni és nem leszek többé kislány. Hiszen, ha férjhez megyek, úgy is meg kell komolyodnom és nem lehetek többé sem szerelmes. Még távolból sem gondolhatok pasikra. Csak tudnám, anya miért csinálja ezt velem... Mikor mindent tisztáztam magamban, megkerestem Leont is és bocsánatot kértem mindenért. Persze ő szokásos mogorva stílusában elfogadta, hogy beláttam, igaza volt, majd elment. Jason mosolygott egyet a jeleneten, míg én nem igazán értettem a viselkedését, csak elfogadtam, Leon ilyen. Már egész jól megtanultam kezelni az idősebb Oswaldot, így már nem zavart (annyira) a viselkedése.
Bár azt mutattam, hogy boldog vagyok így is, belül őrlődtem, hogy menjek majd el a tanév végén. Árulónak éreztem magam, amiért eljátszom, hogy minden oké, közben pedig készülök mindenkit itt hagyni. Igazából ekkor kezdtem igazán megérteni Dant. Hiszen ő is ezt tette, boldognak látszott, majd szinte egy szó nélkül elment. Lehet, hogy neki is el kellett mennie, holott ő nem is akart. Elkezdtem mindent átértékelni. Eszembe jutott, nekem mennyire fájt, mikor Daniel elment. Nem akartam ekkora szenvedést okozni egy barátomnak se, így rájöttem, el kéne mondanom nekik mindent. Csak tudnám, hogy kezdjek bele...