- Brian, nem jössz velem? - kérdeztem, mikor indulni készültünk.
- De, persze - felelt a fiú.
A többiek beszálltak a kocsikba. Az egyiket Daniel, a másikat Matt vezette, hiszen csak nekik volt jogsijuk. Mike épp a vizsgája előtt állt, a lányok és Jack pedig még neki sem futottak. Na jó, lehet, hogy Leon is vezethetett volna, de Dan és a bátyám tuti nem engedte volna át a kormányt.
Motorral persze sokkal gyorsabban haladtunk, így hamarabb odaértünk a házunkhoz. Beültünk a nappaliba, persze csak miután biztonságba helyeztem a járgányt. Brian átkarolta a vállam, én pedig ráhajtottam a fejemet. A TV hangja mellett elaludtunk. Persze jót tett a pihenés, hiszen nem aludtam semmit előző éjszaka, és ahogy észrevettem, Brian is sokáig fenn volt. Arra ébredtem, hogy Matt szólongat. Elhúzódtam Briantől.
- Bocsi - pirultam el.
- Semmi gond - mosolygott.
- Jen, miért nem mondtad, hogy jártál vele? - célzott Brianre Leon.
- Mert nem tartozik rád - válaszoltam csípősen. - Egyébként honnan tudod?
- Ők mondták el - mutatott a bandára.
- Kösz srácok - szóltam kedvetlenül.
- Lehet egy kérdésünk? - kezdte Nessa.
- Persze - feleltem.
- Ti ketten... - mutatott rám és Brianre Jack.
- Miért szakítottatok? - fejezte be Keyra.
- Ezt nem akarjátok tudni - mondtam.
- Jenny, légy szíves! - kért Mike.
- Nem! - kiáltottam, majd kimentem a kertbe.
- Ezt a témát kérlek, hagyjátok! - szólt Brian és utánam jött.
Kint ültem a fűben. Brian nem mondott vagy kérdezett semmit, csak letelepedett mellém és velem volt. Bár nem mondtam, tudta, hogy hálás vagyok. Matt már nem tudta kiolvasni a gondolataimat.
- Miért nem akarod elmondani nekik? - kérdezte.
- Talán... még magam sem emésztettem meg egészem.
- Jen, az istenért, már 3 éve volt! Túltehetnéd maga rajta! - oltott bátyám, mire felálltam.
- Tudod, lehet, hogy neked ez nem jelentene problémát, de azt hiszem, kicsit másképp szerettem, mint te - szóltam vissza gúnyosan. - Persze, te vagy az én nagy és tökéletes bátyám, de már nem vagyok kisgyerek, nem hiszek a tündérmesékben! Már rég tudom, hogy te sem vagy sebezhetetlen és hibátlan, ember vagy, aki néha téved. Lassan neked is el kellene fogadnod...
Matt komolyan elgondolkozott a mondandómon. Már úgy tűnt, nem fog felelni, ezért elindultam vissza a házba, de megállított.
- Sajnálom! Igazad van! - mondta bűnbánóan.
Megálltam, Mattnek háttal, csak, hogy ne vegye észre az arcomon végigfolyó könnycseppeket.
- Mit sajnálsz? - kérdeztem.
- Hogy nem vagyok épp egy tökéletes báty.
- Azt sose sajnáld! Nem az a baj, hogy nem vagy tökéletes, sokkal inkább az, hogy erre nekem kellett ráébresztenem.
- Tudom, hülye, idióta vagyok, húgi, de gyűlölöm, ha haragszol, kérlek, bocsáss meg, hogy veszekedtem!
- Nem haragszom, csak... azt hittem, te megértesz - adtam Matt tudtára az igazságot.
- Megértelek, és büszke vagyok rád. Büszke vagyok rá, hogy ilyen húgom van. Majd elmondod nekik, ha felkészültél, én pedig támogatni foglak.
- Ahogy én is - szólt közbe Brian.
Visszamentem hozzájuk, és egyszerre lógtam a nyakukban.
- Imádlak titeket! - súgtam. - Köszönöm.
A nap hátralévő részében jól szórakoztunk, mi tizenegyen. Először elmentünk moziba, valami vígjátékra. A film nagyon jó volt, tényleg jók voltak benne a poénok. Aztán több órán keresztül sétáltunk, vacsora gyanánt pedig beültünk egy McDonald's-ba. Végre boldog voltam, olyan boldog, mint az utóbbi időben szinte soha. Eszembe sem jutottak a gondjaim, élveztem, hogy a barátaimmal lehetek. Magamban ezerszer megköszöntem Dannek, hogy időben megállított, nehogy leugorjak. Egész este nem is gondoltam a rossz emlékekre, és amennyire láttam, a többiek is jól szórakoztak. Leonnal nem piszkáltuk egymást, aminek persze Sophie örült a legjobban. Pár órával később az ágyamban feküdtem, de nem jött álom a szememre. Tudtam, hogy ez a boldogság nem fog örökké tartani, talán féltem, ha lehunyom a szemem, eltűnik minden, és rájövök, csak álmodtam az egészet. Legszívesebben megállítottam volna az időt. Bár tudtam, ez nem lehetséges, mégis úgy éreztem magam, mint egy kisgyerek. Olyan, amilyet Mattnek említettem, aki még hisz a tündérmesékben és elhiszi, hogy a világ tökéletes, nincs benne fájdalom, és ez így is marad... örökre.