Szilveszterre hosszú ujjú pólót vettem föl, hogy ne legyen feltűnő a lila, dagadt karom. Este nyolc körül sorban megérkeztek a többiek. Kicsit meglepődtem, mikor megláttam Sophiet, de annál jobban azon, hogy Daniel társaságában érkezett. Mivel eredendően bal kezes vagyok, egy kicsi problémát jelentett, hogy éppen a bal karom fáj. Sejtettem, hogy valaki észre fogja venni, de legrosszabb rémálmomban sem gondoltam volna, hogy pont minden bajom okozója fogja megemlíteni.
- Mi történt a kezeddel? - kérdezte Dan.
- Semmi közöd hozzá - feleltem dühösen.
- De tényleg, mutasd csak! - szólt Michael és felhúzta a pólóm ujját.
Amint meglátta a sebet, komolyan rám nézett.
- Mi történt? - kérdezett határozottan.
Gúnyosan elmosolyodtam, gondoltam nem adom meg azt az örömöt Danielnek, hogy sírni láthat.
- Elestem - mondtam, majd kirántottam a kezem Michael fogásából és visszaengedtem a pólómat.
- Voltál már orvosnál? - kérdezte Brian.
- Nem, én nem is leszek. Nem hiányzik egy gipsz.
- És nem fáj véletlenül? - érdeklődött Leon.
- Őszintén? Rettenetesen fáj, de már nem érzem. Azt itt és itt tomboló fájdalom ezerszer erősebb - mutattam alhasamra és szívemre.
Danielnek persze egyből leesett, miről is beszélek, egymásra néztünk. Tekintetéből egyetlen szót tudtam kiolvasni: Sajnálom. Ehelyett és dühösen néztem rá.
- Na, jó, nekem ebből elegem van! Jennifer, most azonnal mondd el, mi történt! - állt fel Mike.
- Nem - feleltem nyugodtam. - Előbb utóbb úgyis megtudod.
- Nem szeretnék megint két évet várni rá - mondta Danielre célozva, hiszen ha ő nem jön, nem mondom el nekik talán soha az igazságot.
- Michael, ne erőlködj, kérlek, ha Dan akarja, elmondja, én nem fogom.
- Biztos vagy te ebben? - jött oda hozzám a fiú és belecsókolt a nyakamba.
Remegtem, hiszen minden pontosan ugyan így kezdődött. Könnyeim elindultak, de nem állítottam le Michaelt.
- Elég - mondta Daniel. - Nem látod, hogy szenved? - kelt fel az eddig Sophie mellett békésen ülő fiú. - Inkább elmondom. Pár nappal ezelőtt lefeküdtünk.
- Enyhén fogalmaztál, drága - szóltam közbe gúnyosan. - Én inkább azt mondanám, akaratom ellenére lefektettél.
- Sajnálom - súgta halkan. - A kezedet... én csináltam?
- Elég hangos volt a reccsenés, bár te eléggé el voltál foglalva! - mondtam Danielnek. - Sophie... bocsáss meg, tényleg sajnálom!
- Te komolyan... ezt tetted vele?! - háborodott fel a lány. - Eszednél vagy?!
- Sajnos Jen az eszemet már réges rég elvette...
Az események egymást követték és hamarosan már mindenki veszekedett mindenkivel.
- Csend! - kiáltottam. - Jól vagyok, köszönöm szépen. Sophie, ha szereted őt, fogadd el, hogy ilyen, vagy engedd el! Michael, ne aggódj, a karom összeforr, a lelki terheket pedig már megtanultam elviselni. Most pedig szeretnék egy normális szilvesztert!
Ezek után mindenki igyekezett normálisan viselkedni, bár szerintem belejátszott a két üveg pezsgő is. Éjfél előtt a két erkélyről néztük a tűzijátékot. Michael átkarolta a derekamat, én pedig fejemet a vállára hajtottam. Mint mindennek, ennek a pillanatnak is vége kellett, hogy szakadjon, ugyanis csöngettek. Kimentem ajtót nyitni. A küszöbön Matt állt kezében két mankóval. Szemem megtelt könnyel, ezúttal a boldogságtól. El sem hittem, hogy bátyám áll velem szemben.
- Húgi, nehogy nekem elkezdj sírni! - mosolygott.
- Hogyhogy itt vagy? - kérdeztem még mindig meghatódva.
- Kiengedtek... Lassan már mankó se kell!
Szerintem a többiek már nem tudták elképzelni, hol vagyok, így Daniel jött ki az ajtóhoz. Nem láttam, ki jelenik meg a hátam mögött, de Matt szemei elkerekedtek.
- Ő meg mit keres itt? - kérdezte döbbenten.
- Én is örülök, hogy látlak, haver - poénkodott Dan.
- Te képes voltál beengedni? Jenny, te teljesen megőrültél? - vont kérdőre bátyám.
- Nem... Ha nem hívja senki, akkor is bejön... - morogtam magam elé. - Most akkor neked is elmondom. Csak egy napot kérek! Ne vesszetek össze, ne öljétek meg egymást! Normális szilvesztert akarok! Matt, érted, vagy még mindig az jár a fejedben, hogy hogy kerül ide?
- Bocs, persze húgi, rendben...
Láttam rajta, fogalma sincs, mit mondtam, de inkább hagytam és legyintés után visszamentem az erkélyre. Matt utánam bicegett. Michaelt is rendesen meglepte bátyám megjelenése, de hamar túltette megát a dolgon és figyelmét újra nekem szentelte. Maga elé húzott, így hátulról ölelt át, én pedig mellkasának dőltem. Nekem fel se tűnt, mennyi idő telt el.
- Boldog újévet! - súgta egyszer csak a fülembe Michael.
Ezt hallva kiszabadítottam magam az ölelésből és tizenegy pohárba pezsgőt öntöttem. Mindannyian bejöttek én pedig kezükbe nyomtam egy-egyet az italokból.