Elsápadtam, és szinte azonnal kővé dermedtem, mikor megláttam a belépő férfit...

Oliva zöld hosszú hullámos haja lágyan omlott át a vállán, miközben elém lépve kicsit meghajolva bemutatkozott.

- Ms. Naegino, igazán nagy öröm, hogy végre megismerhetem, már rengeteget hallottam magáról. Sebastian Fool vagyok, a Szentpétervári Nagy Cirkusz koreográfusa. - Elkerekedett szemekkel figyeltem minden mozdulatát.

- Számomra a megtiszteltetés - szinte dadogva mondtam ki a szavakat, kezet nyújtottam az ismerős idegennek. Ahogy a fehér selyemkesztyűvel hozzáért bőrömhöz megborzongtam a hideg anyag érintésétől. Kezet csókolt, amivel még inkább meglepett, pedig már kezdtem azt hinni, hogy nem lehet fokozni a helyzetet. Mikor felemelte a fejét rám nézett és lágyan elmosolyodott. Pont, ahogy az én Fantomom szokta, mikor valamit forgat a fejébe. Kicsit megszédülhettem, de Marconak köszönhetően ezt nem vették észre a többiek, aki mögém lépve azonnal leültetett. Ekkor ő már Kalossal beszélgetett, aki szép sorban bemutatott mindenkit személyesen is vendégünknek. Én meg csak elképedve figyeltem a fura lila nadrágos férfit, ahogy udvariasan, kicsit kimérten mindenkivel vált néhány szót. A nadrághoz hasonló lila színű fodros ujjú ing, amit viselt, rajta a fekete zsinórozott mellény, mondhatni elég érdekes összhatást nyújtott, de mindenki nyugtázta magában a látottakat azzal, hogy a show biznisz egy újabb különce áll előttünk. A döbbenet olyan szinten lepte el egész lényemet, hogy egy szóra sem emlékeztem a bent elhangzottakból, pedig igen fontos dolgokról esett szó. Ha kérdeztek tőlem valamit csak bólintva egyeztem bele a dolgokba. Hogy pontosan mikbe az csak később derült ki számomra. A megbeszélés végeztével, mikor Marcoval távozni készültünk még pár szót intézett hozzám, amivel végérvényesen sokkolt.

- Kisasszony! Kérem, húzzon egy lapot! - Nyújtott felém egy pakli kártyát. Zavarodottan emeltem ki egy lapot, már nem emlékszem, mi volt az, csak azt tudom, hogy szabadulni akartam, hirtelen nyomasztani kezdett az a szoba.

- Megnyugodtál végre? - kérdezte Marco percekkel később, mikor már az erkélyen ültünk és beszélgettünk.

- Igen, azt hiszem - mosolyogtam rá.

- Akkor elmondod mi volt ez az egész? Ki ez a férfi? Honnan ismered? - zúdította rám kérdésit azonnal.

- Tudod, már meséltem neked... - kezdtem bele a magyarázatba. Tudtam ő az egyetlen, aki nem néz hülyének, ha elmondom neki az egészet, bár azért néhány fura pillantást kaptam a kis beszámolóm során. Beszélgetés közben egy kérdés vetődött fel bennem: Hol van ilyenkor Rozetta?

A hetek szépen lassan szálltak, a darab kezdett összeállni. Mondanom sem kell a férfi megjelenése után Fantomnak nyoma sem volt. Az egyik próba elején Leon és Yuri bejelentették, hogy az évadnyitó darab bemutatását eltolják egy egész hónappal. Magyarázatot nem adtak, csak egy kisebb megbeszélést hívtak össze Kalos irodájában. Yuri beszélt, a jelenlévők, köztük én is hallgattak.

- Idén lesz huszonöt éves a színpad, ezért arra gondoltunk, hogy valami igazán naggyal rukkolunk elő. Két darabbal nyitjuk az évadot. Az eső darab az lenne, amire most is készülünk, kicsit rövidebb variációban, majd az első hónapban az futna végig, akkor már teljes hosszában. Majd egy új darab, amit Mia Sebastian javaslatára írt meg.

- Még azért teljesen nincs kész - szólt közbe a rendező, írónő.

- De a szereposztás és a történet fő vonala megvan, és ez most éppen elég ahhoz, hogy nekilássunk a készülődésnek. Némi változás lesz a másik darabbal is, de így legalább többen kapnak lehetőséget a szereplésre. - Mikor már úgy érezte, hogy minden lényegeset elmondott belekezdett a szereposztás ismertetésébe.

- Mivel Rosetta még mindig nincs, és sajnálatos módon a szerződése nem teszi lehetővé, hogy hamarabb visszajöjjön, ő nem tud szerepelni. Ha nincs senkinek semmilyen mondanivalója - és akkor rám nézett. Tudtam, hogy mit akar, és hirtelen düh lobbant fel bennem. Végül erőt vettem magamon, elmosolyodtam és szót kértem. Igazán meglepődött, de nem csak ő. Láttam az arcokon a kérdést: Csak nem? Néhány szem fel is csillant, majd találkozott a tekintetem Leonéval. Az ő szemei másról árulkodtak, ő tudta, hogy sose tenném, vagy ha igen, akkor sem így. Tudta, hogy nem rólam lesz szó, és milyen igaza volt.

- Meddig menekülsz még? - állt meg velem szemben a folyosón még aznap késő délután.

- Előled, vagy a színpad elől? - néztem fel azokba a hatalmas füstszürke szemekbe, melyek gránit csillogása egyszerűen megbilincselt. Megleptem a válasszal, mire ő csak elmosolyodott.

- Ha így akarod - lépett közelebb.

- Tudom, hogy láttál akkor, de ez már rég nem rólam szól.

- Ezért kérted délután Yurit, hogy a két lány együtt játssza el a másik darab főszerepét?

- Igen. Kettőjükben együtt van meg az, ami ahhoz kell, hogy megvalósítsák az álmaikat. Tanulniuk kell egymástól, és talán ez segíthet.

- Veled mi lesz? - fordult el, így esélyem sem volt látni az arcát.

- Leon... - suttogtam halkan, de így is hallotta. Végül egyikünk sem szólalt meg, csak csendben otthagytuk egymást. Utóbbiban már elég profik voltunk akkoriban.

A felfordulások közepette elkerülhetetlenek voltak a konfliktusok. A próbák feszülten zajlottak és mikor meghallottam felcsendülni azt a bizonyos szót szinte önkéntelenül léptem kettőt a felé a kis csitri felé és a következő pillanatban már csattant is a kezem az arcán.

- Ne merészeld ezt még egyszer kiejteni a szádon! - förmedtem rá. Csak ekkor tudatosult bennem mit is csinálok. A düh csak úgy forrt bennem. A kis vörös pedig nagyokat pislogva nézett rám. Síri csend lepte el az egész termet.

- Hogy... egy ilyen... - dadogott, de végül összeszedte magát. - Engem ne utasítgasson egy olyan kis senki, aki semmi érdemlegeset nem tud felmutatni.

- Sora - lépett mellém Leon.

- Szóval semmit? - mosolyogtam rá, és akaratán kívül sikerült felébresztenie bennem valamit, amire már rég szükségem volt. Kicsit ironikus.

- Nocsak, a nagy Halá... - de elharapta a szó végét, mikor a düh újra fellángolt tekintetemben.

- Mit akarsz látni? - tettem fel a kérdést, és ezzel mind benne, mind a mellettem álló Leonban megakasztottam a szavakat.

- Az angyalok táncát - bökte ki hosszas gondolkozás után. A szemem sarkából láttam amint Kalos felállt a sorok közül, és elindul felénk.

- Laura drága - kezdtem kicsit nyájasan, tőlem szokatlan stílusban -, az angyalok tánca nem egy hipp-hopp ugrás, ráadásul nem egy egyszemélyes mutatvány, és ha tényleg tudod, hogy miről beszélsz, tisztában vagy ezzel.

- Khm... - lépett végül ki a sötétből Kalos, hogy elrendezze a mi kis vitánkat.

- Ne - néztem rá, és láttam, hogy nem tetszik neki, a viselkedésem, máskor szó nélkül visszafogtam volna magam, de akkor mégis az ösztöneim vezéreltek.

- Sora - lépett közvetlen elém Kalos, s ezt látva Laura kezdte nyeregben érezni magát.

- Rendben - sóhajtottam egy nagyot és próbáltam megnyugodni.

- May, ide jönnél? - nézett fel a sorok közé.