Ahogy kiléptünk Sophieval a szobából és közeledtünk célunk irányába, egyre gyorsabban dobogott a szívem. Tudtam, ilyen boldog és szerelmes még sosem voltam. Szabad kezemmel megsimogattam hasamat és elmosolyodtam. Egyből eszembe jutott, ezt mind neki köszönhetem. Nélküle talán örökre magányos maradtam volna a szívem legmélyén. Amint elértünk a lépcső tetejéhez, Sophie elengedte a kezemet, rám nézett, szájacskáját mosolyra húzta és elindult lefelé. Én még végignéztem magamon, rendben van-e a ruhám, majd elindultam. Lassan és óvatosan lépkedtem lefelé. Ahogy haladtam, láttam a szépen feldíszített helyiséget. Nem akartunk nagy felhajtást rendezni, bár én szerettem volna valami nagyobbat, de az állapotom se engedte volna és Leon sem akart több tucat embert elviselni. De mégis mindenhol virágok voltak és nagyon szép látványt nyújtottak a többféle színből és fajtából összekötött csokrok. Leon nem engedte, hogy én foglalkozzam a díszítéssel, mert úgy gondolta ez nagyon megterhelne jelen állapotomba. Ezért ő vállalta esküvőnk díszítésének a megszervezését és kivitelezését. És tényleg jó munkát végzett.

Haladtam egyre lejjebb és megláttam édesanyámat, valamint Mr. és Mrs. Oswaldot. Mindenki mosolygott, látszott rajtuk, hogy örülnek a boldogságunknak. Örömmel töltött el a tudat, hiszen nincs is annál szebb, ha valaki megoszthatja az örömét azokkal, akiket szeret. Ahogy mentem tovább, megpillantottam kedvesemet, aki már ott várt rám az anyakönyvvezető előtt. Egyszerű szabású sötét színű öltönyt viselt, amelyet általában megbeszélések alkalmával vett föl. De most egy fehér rózsa volt a zakó felső zsebébe tűzve, ezzel is jelezve, ma különleges alkalom van. Haját most kiengedve hagyta, ami mindig nagyon jól állt neki. Sokszor játszottam a hajával, mikor kiengedve hagyta, ő pedig mindig nagyon jól szórakozott ezen.

- Ez olyan nyálas – szólat meg Chris.
- Nem is igaz. Ez olyan romantikus – visított fel a kicsi Anna.
- Bizony Chris – jegyezte meg kislányom Shanna is.

Erre ő vágott egy csúnya gimaszt majd kiment a szobából. Yuri ezen elkezdett nevetni, és hasát fogva követte öccsét és távozott.

- Igaz anyu, nem is volt nyálas? – kérdezte Anna, és édesanya felé fordult.

Jennifert hirtelen érte kislánya kérdése, de elmosolyodott, és egy egyszerű válasszal le is zárta.

- Igen kicsim, nagyon szép és romantikus volt, de későre jár az idő, és nektek ideje lefeküdnötök.
- De anya – szólalt meg Anna.
- Ne, még ne – kezdett el kérlelni kislányom engem is.
- Még nincs is késő – szólalt meg Yuri, aki épp akkor jött vissza.
- De igen, késő van és hamarosan édesapátok is itthon lesz, és tudjátok, ő nem szereti, ha sokáig fönt vagytok – érveltem nekik.
- Akkor nekem még nem kell aludnom – válaszolt rá Anna.
- Nagyon tévedsz kisasszony! – reagált rá az édesanya.

A három gyerek egyszerre sóhajtott fel, mi pedig egymásra mosolyogtunk. Jennifer megigazgatta még Ann takaróját, én pedig adtam egy puszit Shannanak, és elhagytuk a szobát.

- Lemegyek a nappaliba, de ha nem lennék ott, mire végeznél, jó éjszakát nektek. És üdvözlőm Leont. – mondta Jennifer.

- Köszönöm. Neked is, és átadom – rá mosolyogtam és tovább indultam.

Bementem még ellenőrizni Christ, hogy lefeküdt-e már, de nem kellett benne csalódnom. A kedvenc autóival játszott, és miután meghallotta, hogy itt az ideje aludni kicsit elszomorodott, de zokszó nélkül ágyba bújt. Ránéztem még Yurira, aki már az ágyába volt és boldogan nyugtáztam magamba, milyen rendes fiam van. Ezt követően egy másik szobába mentem be, ahol legkisebb fiam Alex aludta az igazak álmát. Annyira édes volt és törékeny. Többi gyermekemmel ellentétben ő nem a saját gyermekünk volt. Három évvel ezelőtt mikor Leonnal Afrikában jártam eldöntöttük, örökbe fogadunk egy kisbabát. Szerencsére biztonságos anyagi helyzetünk és jó családi hátterünk ezt hamar lehetővé is tette. Kisfiam egy eldugott kis Afrikai maszáj faluból származik. Édesanya belehalt a szülésbe, és az ott zajló háborúk miatt meghalt az édesapja is, és a kicsi teljesen elárvult.

Mire lementem a nappaliba, már Jennifer is elment aludni, hiszen ma fárasztó napja volt. Reggel érkeztek Annal Amerikából, mert a férje egy hosszabb Afrikai útra készül egy mentőcsoporttal. Sokat utazott így külföldre, hisz elismert szakember volt, és nem csak a hivatása miatt ment oda, hanem mert szeretett segíteni. Bár Jennifer nem mindig értette meg őt, és ez okozott is némi konfliktust is közöttük, de mindig támogatta, és sosem hagyta cserben. Sok időt töltött itt lányával, aki nagyon jó barátja volt a gyermekeimnek, és minden szándéka az volt, hogy egyszer hozzámenjen Yuri fiamhoz, aki természetesen hevesen tiltakozik minden alkalommal ez ellen.

Ránéztem az órára, és láttam nemsokára, tényleg haza kell érnie kedvesemnek. Miután kiderült, hogy másodjára is állapotos vagyok Leon átvette a szálloda vezetését az édesanyától, így egyszerre vezette az étteremmel együtt. Az elején nem igazán értettem, miért is volt erre szükség, de ahogy telt az idő és rájöttem, milyen sok időt tud velem és Yurival tölteni nagyon boldog lettem. Sokszor látogattuk meg Mr. és Mrs. Oswaldot és Sophie-t, de ő is sok időt töltött nálunk. Emlékszem, amikor meglátta a pici Yurit elsírta magát és megszólalt. Ahogy gömbölyödött a hasam, Leon úgy lett egyre izgatottabb, hiszen ő előző terhességem első nyolc hónapjánál nem lehetett jelen. S ahogy kiderült, hogy ikreket várok, örömünk még nagyobb lett. Chris és Shanna születésekor is bent volt velem Leon a szülőszobán csak úgy, mint mikor legnagyobb fiúnk született. Akkor nagyon boldog voltam, hiszen fiút szerettem volna, hogy azt a nevet kaphassa, mint édesapja hőn szeretett, sajnos már elhunyt testvére.

Mikor Alex is megérkezett két és fél éve, hatalmas volt. A kicsik első perctől úgy viselkedtek vele, mintha az édes testvérük lenne, és ennek férjemmel nagyon örültünk. Bár több ismerősünk is hangot adott annak, hogy egy afrikai néger kisfiút fogadunk örökbe, de minket ez csöppet sem zavart. Boldogok voltunk, és nekünk ez volt az első! Sőt, azóta megismerkedtünk egy számunkra idegen kultúrával is, mert Leonnal úgy gondoltuk Alexnek sokat fog majd jelenteni, hogy tisztában legyen a gyökereivel, és hogy testvérei is tudják, honnan származik!

Sosem terveztünk ekkora családod, de minden gyermekünket szeretjük, akár a vérünk, akár nem, és minden álmunk és vágyunk, hogy boldogok és egészségesek legyenek. Néha, amikor figyelem játszó gyermekeimet az apjukkal, mérhetetlen nyugalmat és boldogságot érzek. Sosem mertem remélni, hogy ilyen szerencsés leszek.

Lementem még a konyhába egy pohár vízért, majd visszasétáltam hálószobánkba, átöltöztem, és vártam Leont.

Nem kellett rá sokat várnom. Pár perc után lépteket hallottam, majd ahogy kinyílnak és becsukódnak ajtók. Leon mindig mikor hazajött este, először a gyerekekhez ment be és adott nekik egy-egy puszit. Utána egyből jött be a hálónkba. Ma sem volt ez másképp!

- Jó estét drágám! – köszönt kedvesen.
- Neked is – válaszoltam mosolyogva.

Becsukta az ajtót majd odajött mellém, lehajolt és egy lágy csokot adott. Épp át akartam volna ölelni karjaimmal nyakát, mikor megszakította a csókot.

- Átöltözöm – mondta és kisietett a fürdőszobába.

Mosolyogva dőltem hátra ágyunkba, hiszen tudtam most éppen előlem menekül. Na de nem rossz értelemben kell erre a menekülésre gondolni. Csupán csak volt valami, amiről nem egyezett a véleményünk, és ilyenkor kicsit kerültük egymást, de hat év házasság után már megtanultam, hogyan lehet férjemet ilyen helyzetekben rábeszélni arra, amit szerettem volna!

- Emlékszel mikor először találkoztunk? – hallottam meg férjem kérdését.

Nem értettem mire akar célozni, de válaszoltam.

- Igen.
- Már akkor tudtam, hogy nem csak a tortával keseríted meg a napjaimat – mondta lesújtva, miközben befeküdt mellém.

Mikor első találkozásunkra gondolt, nem arra számítottam, hogy ezt fogja mondani nekem, de szavai teljes mértékben megdöbbentettek és még a szám is tátva maradt. Mondani akartam valamit, de nem tudtam. Éreztem, ahogy egész bensőmet elönti a szomorúság, és hogy mindjárt sírva is fakadok.

Erre ő elnevette magát, kezem után nyúlt és magához vont. Szorosan átölelt, és a fülembe suttogott egy mondat, ami nélkül már nem hiszem, hogy tudnék élni.

- Mindennél jobban szeretlek, az volt életem legszebb napja, mert megismertelek.

Kicsit eltávolodott tőlem, hogy láthassa arcomat, melyen most a döbbenet hatására egy pici mosoly jelent meg. Hátrasimított egy hajszálat arcomból, majd megcsókolt. Először kis puszikat adott számra, de kis idő múlva már nem érte be ennyivel, és bebocsátást kért nyelvével ajkaim közzé. Hamarosan már egymást ölelve, szenvedélyesen csókolóztunk. Leon nagyon gyengéd volt és éreztem, ugyanúgy szeret, mint az elmúlt hat évben és továbbra is szeretni fog ugyanolyan hevesen és szenvedélyesen.

Ruháink nem sokkal később a földön landoltak, és mi átadtuk magunkat egymásnak és a szenvedélynek. Lassan és forrón szeretkeztünk, kényeztettük egymást és minden egyes pillanatot kiélveztünk, mintha ez lenne az utolsó.

Az idő szinte megállt számunkra, mégis olyan hamar reggel lett. Nem tudom, mennyit aludhatunk, de mikor felébredtem karjaiban, ő már fent volt és engem nézett. Rámosolyogtam ő pedig megcsókolt. Miután szétváltunk még jobban hozzábújtam, ő pedig szorosabban ölelt.

- Ma este vacsorameghívásunk van. Hétre érted küldetek egy kocsit. De kérlek süss nekem málnás epertortát – mondta az utolsó szavakat szinte suttogva.

Felnéztem rá és bólintottam, majd ismét vállára támaszoztam fejemet.

- Leon, ami azt az ügyet illeti – kezdtem el mondandómat.
- Nem akarok most beszélni róla, bár nem értem mi kifogásod van ellene – válaszolta kedvesem érezhetően kicsit hűvösebb hangon.
- Félre értesz – mondtam, és ismét a szemébe néztem – Átgondoltam és rájöttem, én is nagyon szeretném.
- Tényleg? – kérdezte kicsit döbbenten.

Rábólintottam, erre arcán egy kisfiús mosoly jelent meg, majd megcsókolt. Percekig ízlelgettük egymás ajkát, de végül Leon megszakította ezen édes tevékenységünket és megszólalt.

- Újra apa leszek! – mondta – Már alig várom.