|
Versus
chatterbox 2009.03.06. 23:26
A járművek a semmi közepén egy kisebb leágazásnál álltak meg. Sora-ék alig várták, hogy leálljanak a motorok és kinyíljon az ajtó. Az ablakból látták, ahogy Ken leviharzik a a saját buszukról, ezer átkot szór a lemezcégre és különös képen Sora neve is felmerült, nem épp dicsőítő jelzőkkel felsorakoztatva. Mire végre kijutottak onnan, a másik busz tagjai már lent üvöltöztek egymással és dobálták egymásnak a sérelmeiket.
- Mégis mi folyik itt? – érkezett meg Sora.
- Te?! – nézett rá égető szemekkel a férfi, miközben megindult felé. – Te voltál az, ugye? – ragadta meg a lányt.
- Engedj el te tahó! – csapta arcon a fiút, aki ezek után még inkább rávetette magát.
Sora szerencséjére Yuri és Leon lehámozták róla a teljesen eszét vesztett fiút. Még sosem látta ilyennek. Majdnem egy teljes évig voltak együtt, de egyik veszekedésük sem vezetett el idáig. Ken szemében olyan düh és bosszú cikázott, amit már nem lehet figyelmen kívül hagyni. A lány teljesen elmerült gondolataiban, azt sem vette észre, hogy a volt pasija egy késsel hadonászik a többiek között és éppen felé tartott.
- Sora! – zökkentette őt ki Layla.
A szemében értetlenséggel és hihetetlen szánalommal indult meg felé határozottan a tiltó szavak ellenére.
- Akkor most szépen lehiggadsz és elmeséled nekünk mitől őrültél meg ennyire! – vette el a férfitől a kést.
- Kalos-t most hívta fel az igazgató! – nevetett tébolyultan. – Ki vagyok rúgva a bandából!
A kijelentést döbbenet fogadta és mindenki a manager-ek pillantásait kereste, de mindkettőjük szeme a földön kutatott valamit, leszegett fejjel, szinte igenlően. A srácok teljesen összeomlottak. Nekik ez volt a hatalmas lehetőségük arra, hogy befussanak. Egytől egyig tehetséges zenész, de a hangjuk nem éneklésre való. Egy szóval... végük van. A teljes döbbenetet Kalos törte meg.
- Értesültek a fejesek az incidensről, ami közted és Ken között volt. – fordult Sora felé, a vállára célozva.
- Mégis kitől tudták meg? Hisz rajtunk kívül senki sem tudta! – súgta maga elé a lány.
- Ne játszd meg magad te szajha! – ugrott volna megint neki a fiú. – Tudom jól, hogy te voltál!
- Térj már észhez! Én mindig tisztességesen versenyeztem, nem? – hegyezte mutatóujját figyelmeztetőleg felé.
- Ellenben Ken-nel... – lazult le Leon és rágyújtott egy cigire.
- Szóval te voltál!? – ugrott most elé.
- Ha azt mondanám, igen, ugyanúgy végezném, mint Sora? – vette ki cigarettáját szájából és vizsgálgatva forgatta ujjaival.
- Nem... ő túl gyáva ehhez... – köpte oda neki Ken, de ezzel csak még inkább felidegesítette magát.
- De van itt még valami! – folytatta Kalos. – A cég nem csak kirúgta őt, a helyére már küldött is valakit.
- Tessék? Mi van? – háborodott fel mindenki.
- Sora! – ment oda hozzá Sarah és tekintetüket egymáséiba kényszerítette. – Nyugodj meg!
- Mi ütött beléd? Nekem nincs semmi bajom! – mosolygott rá értetlenül.
- Majd fellebbezünk és elintézzük, hogy vissza vonják a határozatot! – hadarta idegesen
- Állj már meg! – húzta össze szemöldökét a lány. – Mégis kiről lenne szó? – nézett fel Kalos-ra.
- Az illető egy hölgy. Még nem ismert, ugyanolyan kezdő, akárcsak ti! – nézett végig mindenkin a férfi.
- Bökd már ki! – hagyta ott Sarah-t és közvetlenül Kalos elé lépett, aki végre megadta a választ.
- May Wong.
Sora szíve egy pillanatra megszűnt dobogni. Ő maga alkotta meg a legnagyobb ellenségét. Milyen ironikus. Zavarában csak mosolygott és a buszhoz lépett. Senki sem értette a lány reakcióját, hiszen tényleg ismeretlen volt előttük ez a név. Sora-nak viszont nem. Abban a pillanatban ezerszer átkozta azt a napot, amikor először találkoztak és haragította magára ezt a lányt.
***
Nyár volt. A nap tüze mindent felperzselt a földön. Az emberek otthonaikban hűsöltek a ventilátorok mellett, míg egy kellemes közparkban most indult be igazán az élet. Az utca tehetségei egy helyre zsúfolódva versengtek a tömegben elvegyülő nagy emberek kegyeiért. Ezen a napon találkoztak először. May egy egyberészes, nyári ruhát viselt, haját egyetlen copfba fogta magasan a feje tetején és énekelt. Hangja azonban túlságosan képzetlen és éles volt, szinte senki sem állt meg meghallgatni őt. Ekkor látta őt meg Sora. A maga csekély gitártudásával a lány mögé lépett és hangszerével kísérte a sorokat. Na erre aztán felfigyeltek. Hamarosan nagyobb nézőközönségük lett, mint bárki másnak. Aztán May lepihent egy kicsit, Sora pedig szórakozásból énekelni kezdett. Csak úgy magának. Ám pont ez a spontán ötlet hozta meg számára a sikert. Hosszú idő után ugyanis újra találkozott Sarah-val, aki már egy komplett lemezszerződéssel a kezében jelent meg előtte, amennyiben összehoznak egy lánybandát. May szeme felcsillant mellette és Sora-nak sem volt ellenére a közös zenélés. Ám a bandának csak egy énekes kellett... az pedig kizárólag Sora lehetett. Mekkora hisztit levágtak a parkban. Ahogy felelevenedett előtte a kép, újra felnevetett. Attól a naptól kezdve meggyarapodott Sora körül a furcsa balesetek száma, amik csupán a szerencse és a véletlen során végződtek csupán kisebb karcolásokkal. Az újságcikkekben megjelenő rágalmazó cikkek, a különös éjszakai támadások és zaklató levelek már szinte mindennaposak voltak. Sarah pontosan ismerte May módszereit és ő is pontosan tudta, hogy ez is a terve része. Azé a tervé, hogy Sora-t mind idegileg, mind hírnévileg tönkretegye.
***
Sora szemei hirtelen megnyíltak és öklét hangos csattanást követően süllyesztette a busz oldalába. Iszonyatos düh indult meg benne, ami addig munkálkodott, míg majdnem teljesen elvesztette az eszét. Különösnek találta a saját helyzetét. Az imént nézte le Ken-t, amiért egy apróságért teljesen kiborult. Erre fel most ő is... bár ő maga már azt hitte, végre vége lesz mindennek. Elmélkedését mindenki döbbenten figyelte, a hipnotikus helyzetet egy terepjáró felzúgó hangja zavarta meg. Sarah gyorsan megragadta Sora-t és visszarángatta a buszba, míg a többiek kíváncsian várták az érkező kilétét.
Az ajtó hirtelen kipattant és kilépett a járműből ő maga, May Wong. Fekete haját szabadon tépte a lenge szellő, miniszoknyája épp csak takarta formás fenekét, vörös színű passzos, mély dekoltázsú felsője megemelte dús melleit, és az összhatás már a jó ízlés határait fitogtatta.
- Hellóka! – dobott puszit a fiúk felé.
- Már értem, miért ismeretlen. – rázta a fejét Yuri.
- Mondtál valamit, fiúka? – nézett rá szúrós szemekkel.
- Csak az egódat dicsérte pipi! – nyomta el csikkjét Leon és épp indulni készült.
- Jaj, te vagy azaz édi-bédi tündérpofa, aki elcsavarta az én drága riválisom fejét? – lépkedett felé.
- Mit mondtál? – fordult vissza az ezüsthajú. – Ezt ő mondta?
- Nem, de azért vak sem vagyok, köszi! – nyomult rá. – De ha adhatok egy tanácsot! – búgta a fülébe. – Hagyd ezt a szerencsétlen csitrit és keress magadnak egy igazi nőt!
- Ugye most csak viccelsz? – nevetett a fiú és elhajtotta maga mellől.
- Nem akarlak kiábrándítani, édes, de tudd, hogy ki vagyok én ennek a koszos bandának! – babrált a körmeivel.
- Mi van? – bődült fel mindenki.
- Ha én nem lennék, az egész turné ugrana! Szóval... több tisztelet várok mindenkitől.
- Azt várhatod! – jelent meg Sora, teljesen kicserélődve, magabiztosan.
- Lám-lám! A drága Sora is méltóztatott megjelenni! – indult el felé. – Gondolom tudtad, hogy jönni fogok.
- Bocsi, de annyira jelentéktelen vagy, hogy elfelejtették mondani. – lökte arrébb, hogy el tudjon menni mellette.
May egyenesen felé sétált, párszor végigmérte és végül egészen közel előtte megállt. Ahogy Sora szemében vizsgálta a benne munkálkodó érzelmeket, kissé meglepődött a hűvösséget és érzelemmentességet látva. Kedve azonban hamar feljavult, amikor megpillantotta reggeli alkotását, amit az arcán ejtett. Sora is észrevette, hogy May figyelme a sebére terelődik, és hogy a lány arcára egy lusta mosoly rajzolódik lassan.
- Új divat? – bökött fejével felé.
- Az... – sziszegte Sora – Szeretnél egyet te is? – indult volna meg felé, de Sarah visszafogta.
- Na jól van! – tapsolt sürgetőleg. – A reklámot majd elintézzük, de most mindenki felszalad a saját buszára és robogunk is tovább! A hallgatóság ne érdemel várakozást! – terelt mindenkit a járművekre.
Leon megint jól kihasználta a helyzetét és természetesen Sora buszukra lopózott fel, hogy tovább fűzze őt. Most először látta a csajos bandát együtt a buszon, és meglepve észlelte, hogy Sora még ebben a közegben is teljesen külön ül tőlük. Már épp azon volt, hogy elindul felé, mikor karját az egyik székről megragadták. Sarah tartotta őt vissza és kérte arra, hogy kicsit csatlakozzon hozzá.
- Miről akarsz velem beszélni? – fordult felé a fiú.
- Felelj nekem őszintén! – nézett a szemeibe – Mit akarsz Sora-tól?
- Én... én... nem igazán tudom ezt most így megfogalmazni. Tök jó vele lenni és gyűlölöm, ha az arca szomorú vagy a szeme teljesen üres és fénytelen. Csak boldognak szeretném látni. – mélyedt magába.
- Akkor hagyd békén! – hunyta le a szemét a nő.
- Micsoda? – lepődött meg.
- Figyelj rám! – sóhajtott – Ez eleve egy veszett ügy lenne. Ti két banda vagytok, riválisok. Te is pontosan tudod, mivel jár az ismertség. Mit gondolsz, mi lenne, ha kiderülne a ti kis... kalandotok?
- Kaland? A kapcsolat már fel sem merülhet? – meresztette tekintetét.
- Nőlj fel! – ütötte meg kissé a letaglózott fiú homlokát, majd faképnél hagyta őt.
Leon teljesen magába zuhant. Alaposan átgondolt mindent maga körül és próbálta elképzelni az életét Sora-val. Valóban Tele volt fájdalommal, viszályokkal, idétlen féltékenységi jelenetekkel és hihetetlen időhiánnyal... ám amikor együtt voltak... nem volt senki más. És amikor ugyanezt az életet megpróbálta Sora nélkül elképzelni... egyszerűen nem ment neki. Ezt a tényt egy apró sóhajjal nyugtázta és bár most egy kicsit visszafogja majd magát, legbelül még nem adta fel a lány megnyerését.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
