A tegnap esti incidens szörnyen hatott az amúgy is kimerült lány éjszakájára. Ahányszor lehunyta a szemét, maga előtt látta May határozott kiállását, erőtől lángoló szemeit és kénytelen volt bevallani magának, hogy igenis megriadt tőle. A régi cselek, gyerekes próbálkozások mára már érett tervekké fejlődtek, és annyiszor bántotta meg szavakkal vagy akár tettekkel, hogy talán ő hozta létre ezt a gonoszságot, ami May Wong-ot élteti. Álmatlan éjszakájának a felkelő nap első sugarai vetettek véget. Sóhajtva vette tudomásul, hogy egy újabb nap kezdődik, egy újabb hosszú, zötykölődő, bezárt nap. Bosszankodva dobta le magáról könnyű takaróját és indította el napját. A többi lány még mélyen aludt, ezért feltűnés nélkül kószálhatott a korai órában az indulás előtt. Ahogy elhagyta a busz nyomasztó légkörét, könnyedebben nyújtózhatott, mint egy aranyos kiscica. Kissé csalódottan vette tudomásul, hogy a színpad, ami alig pár órára az életét jelentette, mostanra egy halom oszlop, rendezett fémelemek. Egy-egy munkás még pakolászott a darabok között. Sora egy gyors reggeli torna után könnyed sétára indult. A busz oldalán egy lapra ki volt függesztve, hogy reggel nyolckor indulnak tovább, és még így is majdnem egy egész órája maradt levegőzni. A koncert egy nagyobb dombon volt, ami messze volt a várostól, és nem zavarták a lakókat. Ahogy céltalanul bolyongott, lábai feledhetetlen látványt hordtak a szeme elé. A domb egyik oldala mögött ott húzódott a tenger, amit a felkelő nap vérvörösre és aranysárgára festett, melyekbe a hullámok fehér fodrai madarakat festettek. Azonnal elragadta a látvány. A nyugodt vízen egy öreg halászhajó kalandozott, amik körül csalfa sirályok repkedtek élelmet remélve. Ez a nyugodt életkép teljesen a hatalmába kerítette, ezért észre sem vette, hogy valaki szólongatja, közeledik felé.

- Sora! – ért oda mögé Leon, de a lány még mindig nem figyelt rá.

A fiú arcán sokat sejtető, ravasz mosoly villant meg, és hogy észrevetesse magát, könnyed csókot lehelt a lány nyakára, akitől nem várt reakció volt a válasz. Sora tudta, hogy ki csókolja, és minden, amit eddig eltervezett, a fiú tönkretételével kezdve a May ügy lezárása, hirtelen eltűnt a gondolataiból és hagyta, hogy kényeztessék. Szemeit amint lehunyta, és nem láthatta a varázslatot, tudata kitisztult, karja pedig nagyot lendülve indult meg a fiú arca felé. Ám mielőtt csattant volna, Leon megragadta a lány karját.

- Mit képzelsz? – sziszegte pirongva a lány.
- Ahogy észrevettem... nem zavart a dolog... – húzta magához egészen közel őt, aki ettől teljesen elveszettnek érezte magát.
- Eressz el! – próbált határozott lenni, de hangja és teste gyenge volt.
- Rendben! – vágta rá, tettek mégsem követték kijelentését.
A teljesen egymásba feledkezett párt Layla hangja térítette magához, amitől szét is röppentek.
- Bocs a zavarásért! – fonta keresztbe maga előtt keresztbe vékony karjait. – De mindjárt indulunk! – mérte őket végig és fordított hátat nekik úgy, mintha megbocsáthatatlan bűnt követtek volna el.
- Ennek meg mi baja? – nevetett Leon. – Csak nem féltékeny? – húzta fel egyik ívelt szemöldökét.
- Miről beszélsz? – pislogott értetlenül a lány.
- Ez a csaj nagyon be lehet indulva rám, ha képes így beszélni veled... miattam! – rántotta magához újra.
- Oswald! – sziszegte.
- Leon! – lépett hozzájuk Yuri, megmentve Sora-t egy újabb kínos helyzettől.
- Na már csak a szőke herceg hiányzott a képből! – adta meg magát és zsebre vágta kezeit.
- Gyerünk, öreg! Már indulunk! Majd a következő városban fűzögetheted a csajt! – kacsintott feléjük.
- Nem! Ez egyáltalán nem... – habogott Sora szikrákat szóró tekintetével, amit barátja felé intézett.

Leon csak tovább szórakozott a lány kissé vicces arcán, majd Yuri-val visszaindultak a saját turnébuszukhoz, Sora pedig csak kissé lemaradva tőlük követte őket. Mielőtt még teljesen eltűnt volna mögötte a tenger, határozottan hátra fordult és egy csókot dobott a hullámoknak. Az eddig teljes elzárkózásba burkolózó, mogorva és csípős nyelvű lány lassan kezdte elveszíteni az eddig oly fontosnak tűnő álarcát. Egy halvány mosoly rajzolódott könnyű ívű arcán, ahogy a kissé bolondos csapaton végignézett maga előtt, amint épp próbálják kimagyarázni magukat az indulás lekéséséből. Már épp csatlakozott volna, mikor egy árnyat látott a nem messze mellette húzódó fák között.

- Csak nem meglágyult a pici szíved? – kacagott egy éles hang mellőle.
- Hát már sosem adod fel? – sóhajtott és megszólítója, May felé nézett.
- Tudod, hogy nem! – lépett ki a fák közül és egyenesen Sora felé indult. – Nekem ugyan mindegy, mitől vagy kitől lettél ilyen puhány... de nekem ez csak jó! – húzta végig ujjait az arcán, majd hirtelen belemélyesztette karmait a hamvas bőrbe és felszántotta azt.

Sora fájdalmasan felszisszent és reflexeinek köszönhetően elütötte a lány karját, sajátját pedig egy pofonban élesítette.

- Te ribanc! Mégis mi a fenét képzelsz magadról? Ha ráérnék, most azonnal bezúznám azt a csini pofidat!
- Á-á-á! Vigyáznod kell a drága ujjaidra, még a végén megsérülnek és nem tudnál játszani velük!
- Akkor majd megtaposlak! – lökött egy nagyot a lányon, aki ettől elvesztette az egyensúlyát és a földre zuhant.

A busz dudája megmentette May-t az alapos veréstől. Idegesen dobbantott egyet a földön lábával és odasietett a saját buszukhoz. És aki mindennek a szemtanúja volt, az ismételten Leon volt, aki bár nem szólt senkinek a dologról, magában szépen gyűjtögette a tapasztaltakat, hogy majd valamikor szembesítse vele a lányt. A turné tovább dübörgött, egész úton zenét hallgattak, zenéltek, énekeltek és igyekeztek elütni az időt. Az egyik pihenőnél a buszok egyneműsége hamar felbomlott. Sarah, Mia-val ás Ana-val átment a fiúkhoz, pontosabban Sarah Kalos-hoz, természetesen a turné pontjait egyeztetni, Yuri és Leon pedig Layla és Sora társaságát akarta élvezni. Sora az egyik hátsó ülésen, fülhallgatójával és bandájuk akkordjaival vonult vissza, hogy valami feledhetetlent alkothasson. Szinte észre sem vette, hogy idő közben hogy felborult a rend körülötte. Layla-nak egyenesen két férfi társasága lett, amelyikből az egyiket kifejezetten terhesnek vélte az örökös csipkelődésével, faragatlan megjegyzésétől és bunkó megnyilvánulásaitól.

- Na cicám! – huppant le mellé az ezüsthajú. – Kell egy kis előjáték, vagy kezdhetünk rögtön a lényeggel?
- Mi van? – pislogott szemérmesen a lány.
- Ugyan már! Hiszen láttam a tekinteted az előbb! Ne mond, hogy a közöny lángolt azokban a gyönyörű szemekben?!
- Héj! – lökte arrébb barátját játékosan Yuri. – Szállj már le róla! – mentette meg szegény lányt.
- Mi lett veled? Hát nem emlékszel a régi csoportos...
- ELÉG! – vetett véget ennek a gyerekes tűzszításnak. – Inkább szállj le, vagy dugulj el, de hagyj minket békén!
- Értem én! – tárta szét a karjait. – De tudd, szivi! – hajolt még hozzá. – Ha nem lenne minden rendben vele, nyugodtan szólj, és majd én bepótolom a lemaradását! – kacsintott rá.
- Eszement! – vágott hozzá Yuri egy ülőpárnát. – Menj már! – nevetett.

Legnagyobb meglepetésükre azonban Leon nem jelezte a sofőrnek, hogy álljanak le a buszok, inkább hátravonult Sora-hoz, aki nem fogadta kitörő örömmel a férfi társaságát. Szemével végigkövette Leon közeledését, de nem hagyott fel jelenleg munkájával.

- Szióka! – kezdte furcsán vékony hangján, amit Sora sem állhatott nevetés nélkül.
- Jézusom! – szedte össze magát. – Mi a fenét művelsz? – nevetett megint.
- Ugyan már, te kis butus! – pillázott rá, és szíve nagyot dobbant, ha Sora derűs arcára nézett.

Nagyon jól állt neki a mosolya, csilingelő hangja pedig szinte mindig képes volt elvarázsolni őt. Ahogy centiről centire próbálta az elméjébe vésni ezt az arcot, ezt a pillanatot, szeme különös dologra lelt. A lány arcán ott éktelenkedett két vörös, már-már majdnem sebes csík. Karmolás. Elméjébe hirtelen felrémlett a kép, ahogy Sora és az a másik nő vitatkoztak reggel és kis híjján verekedésbe fulladt.

- Mit bámulsz? – komorodott el a lány hangja, és láthatóan próbálta eltakarni sebes arcát.
- Azt hol szerezted? – bámult maga elé a fiú.
- Mire gondolsz? – értetlenkedett.
- A csikarásra. Gondolom nem magadnak okoztad!? – emelte meg egyik szemöldökét.
- Miért ne? Talán csak fel akartam magamra hívni a figyelmet! – kacérkodott vele.
- A zenéd és a stílusod már elég figyelemfelkeltő! Semmi szükséged sem volt erre.
- Mit tudsz te! – legyintett felé.
- Az a csitri volt, nem igaz? – nézett teljesen másfelé, nehogy szeme találkozzon a lányéval, mert akkor teljesen elveszne és eltérne céljától.
- Miről beszélsz? – fordította erőszakkal maga felé a fiú arcát, minek következtében szinte érintették egymás arcbőrét, leheletükkel csiklandozták egymás bőrét.
- Láttalak titeket! Nem is egyszer! – rekedt be kissé a férfi az egyre fokozódó vágytól, mely előtört benne.
- Csak egy rajongó! – vágta rá érezhetően gyengéden.
- Egy rajongó nem csinál ilyet! – érintette meg az arcát elcsúfító sebet.
- Talán a ti rajongótok volt! – mosolyodott el.

Leon-t kissé megrémisztette ez a könnyed kijelentés. Tudta nagyon jól, hogy a két banda rajongó tábora olyan szinten különbözik, hogy a két tábor szinte egymásnak is képesek esni. Igazából nem is érdekelte. Addig a pillanatig nem, amíg fel nem merült benne a kérdés, hogy ezek a mindenre elszánt, agyatlan csitrik már nem csak egymásban tesznek kárt, hanem arra is képesek, hogy akár az énekest, vagy bármelyik bandatagot megsértsék szavakkal, vagy tettekkel. Arcuk most vészesen közeledett egymáshoz, majd könnyed csókban forrt össze. A gyengéd gesztusból először Leon lépett ki, majd ajkaival apró csókokkal lepte el a lány felsértett arcát, aki minden apró érintésbe beleborzongott. Leon amúgy is feszült vágya már látható jeleket küldött gazdájának. Egyre elviselhetetlenebb volt benne az a feszítő érzés, amit ha nem kap meg azonnal, akkor abba bele is halna. Sora is érezte, látta a hatást, amit kiváltott belőle, és ez tetszett neki. Kissé eljátszott a férfival, majd felállt és otthagyta őt, természetesen ügyelve arra, hogy távozása közben keze gyengéden végigsimítson a nadrágban feszülő férfiasságon. Leon hátrafeszítette a fejét és egy halk hörgés hagyta el hirtelen kiszáradó ajkait. A lány járása most kifejezetten kihívó volt és kívánatos, majd csatlakozott Layla-ékhoz, akik épp összevesztek valami apróságon. Leon-nak kellett egy kis idő, amíg le tudta hűteni magát és csatlakozhatott a többiekhez.

- Hol hagytad ezt a szerencsétlent? – forgatta a szemeit Layla.
- Nem tudom, mi lehet vele. Még mindig hátul ül! – pillantott a karfát erősen szorító férfira.
- Kikészítetted, nemde? – nevetett Yuri.
- Így is fogalmazhatunk! – kacsintott rá Sora.

A busz hirtelen lassítani kezdett, majd lehúzódott és meg is állt. Senki sem értette, mi lehetett a probléma. Értetlenül keresték egymás tekintetét, végül Leon is csatlakozott hozzájuk. Sora felpattant a helyéről és a sofőrhöz igyekezett, nyomában Leon-nal. A férfi éppen telefonált és bőszen rázta igenlően rázta a fejét.

- Jim! – szólította meg őt a lány. – Mi történt?
- Pontosat én sem tudok! Csak annyi biztos, hogy valami baj van a másik buszon!
- Valami baj? – kérdezett vissza Leon.
- Igen! Azonnal át kell mennetek!