Az orvosnál azt mondták, hogy a lánynak még egy másfél hétig itthon kell maradnia. És ott kell lennie velem valakinek. Ekkor látta, hogy Leonnak felcsillant a szeme. De ő nem fogja hagyni magát! Majd áthívja Miát és Anát.Inkább, mint hogy egy faragatlan tuskóval legyen összezárva egész nap! És még mindig szereti, sajnos. Az ottmaradós dologra visszatérve lett egy kisebb veszekedésük is.
-Sora, majd én otthon maradok veled.- jelentette ki a fiú.
-De jó, hogy így utólag közlöd is velem.- húzta Sora gúnyos mosolyra a száját.
-Nem utólag, azonnal.
-Az még jobb. - a mosoly még mindig ott volt az arcán. Majd mikor meglátta, hogy komolyan gondolja, és a saját házuk felé kanyarodott, rákiáltott.
-Leon, azonnal vigyél a saját lakásomhoz!
-Mert ha nem?- fékezett le és hajolt hozzá közel. Túlságosan közel. Félt, hogyha még közelebb jön, nem fogja a lány tudni türtőztetni magát.
-Édesem, valld csak be, még mindig tetszem neked.- suttogta már szinte a szájába ezeket a szavakat. Majd ajkaikat összeérintette, hogy egy vággyal teli, szerelmes csókot adjon Sorának, amit ő azonnal megszakított.
-Mért kell neked mindig mindenkivel játszani? Elmondanád végre? Miért?- és mivel most nem ment a kocsi, gyorsan kipattant cuccaival, majd elindult hazafelé. Érezte, hogy arcát sós könnyek lepik el, hogy végén állán haljanak meg. Már egy idő óta gyalogolhatott, mikor két erős kezet érzett a derekára fonódni, amik megállították a menésbe.. Egyből tudta, hogy ki a karok tulajdonosa, és már rázta is le magáról őket.
-Mondd már meg mi bajod van! Had tudjam kijavítani.- keményítette meg a férfi a hangját. Szembefordította magával a beteg lányt. Ám meglepődött a lány szemében látott keserűségtől.
-Mi történt? Mond el nyugodtan.- lágyult meg a bariton férfihang, ám ekkor eleredt az eső, ezért Leon elkezdte Sorát a kocsi felé húzni. Ott beültek, és az ezüsthajú hazavitte a lányt.
-Nembaj, hogyha én is felmegyek?- erre a lány csak nemet intett a fejével. Majd piros válltáskájából elkezdte előkeresni a kulcsát. Mikor megtalálta, benyitott az apró lakásba. Levette kabátját, és bevitte szobájába a táskáját. Majd beinvitálta vendégét is.
-Gyere ülj le, kérsz valamit inni?- hangjából szomorúság csengett mégis próbált mosolyogni. Leon leült a szobában levő kanapéra.
-Nem, köszönöm, semmit... Akkor elmondod mi a baj?- erre csak egy bólintás volt a válasz. Sora csak odasétált az asztalához, és a férfi kezébe nyomott egy levelet. Ő gyorsan széthajtotta, és végigolvasta. A levél így szólt.
,, Miss Sora Naegino!
Mély fájdalommal értesítjük,, hogy szeretett bátyja, Yuri Naegino, 2008. 11. 04-én elhunyt egy tűzbalesetben. Felesége, Layla Hamilton megúszta pár kisebb sebbel. Mivel Yume Naegino, a húga gyámja, a fent említett Yuri Naegino volt, ezért most intézetbe kell küldjük. Egy év, és ön is lehet gyám, de addig muszáj valahol a kislánynak élnie. Köszönjük megértését, és mélyen együtt érezve búcsúzik
Yagami Kei, rendőrtiszt"

Mire Leon végzett az olvasással, Sora megint érezte, hogy könnyek lepik el a szemét, amiket nem is próbált meg visszatartani. A férfi odasétált a megtört lányhoz és átölelte, aki készségesen simult bele az ölelésbe. Fejét a fiú nyakába fúrta, és oda motyogott, amitől Leon tiszta libabőr lett, és a nadrágot is egyre szűkebbnek találta Sora leheletétől.
-Mondd Leon? Most mit csináljak? Nem hagyhatom, hogy a húgom árvaházba kerüljön!-nyögött fájdalmasan a lány.
-Semmi baj, majd valahogy megoldjuk.-simogatta a lány fejét, majd állát megfogva maga felé fordította a porcelán szerű arcot. Elkezdett közeledni felé, ám mielőtt ajkaik egy csókba találkoztak volna, a lila hajú elfordította a fejét, és kiszakadt az ölelésből.
-Leon, nekem ez nem megy. Sajnálom. -a könnyek még jobban peregtek le, hogy később a lány állán leljék halálukat.
-De.. Miért? Miért nem tudjuk folytatni ugyanúgy?
-Mert ez már nem ugyanolyan! Értsd meg! Nem akarok minden nap azon rágódni, hogy vajon most kivel csalsz meg, hogy kivel hemperegsz! Érted már?- a végére teljesen lehalkult az erős, mégis angyali női hang. Az ezüsthajú csak fejét lehajtva hallgatta Sorát. Szenvedett.
-Leon, figyelj, kérlek. Most nehéz időszakomba vagyok, a bátyám meghalt, a húgom árvaházba került. Ráadásul még itt vagy te is... Szerintem mások már rég összeroppantak volna. Én is, de nem nagyon mutatom. Próbálok erős maradni. Kérlek, várd meg, had múljon el ez az időszak, és utána, talán újrakezdhetjük.-erre a férfinak egy reménysugár gyúlt a szemébe, boldog volt. Mindenféleképpen segíteni akart a lánynak. Ám még egy kérdés hátravolt.
-Sora, biztos ne én maradjak itthon veled? Csak azért, mert a suliorvos már megírta nekem a papírt....
-Ha van papírod maradj. De ha nincs kedved és igazolásod se, akkor inkább majd áthívom Miát vagy Anát.
-Van papírom.- húzott elő egy narancssárga-fehér papírt, és megmutatta a lánynak.
-Rendben, akkor maradj.
-De ugye tudod, hogy inkább átviszlek hozzánk?
-Persze, hogy még Sophie is elkapja. Úristen, az ígéret!- jutott eszébe a megbeszélt vásárlás.
-A húgom biztos meg fogja érteni. Amúgy meg nem fogja elkapni. Erről én gondoskodom!
-Köszönöm. Biztos nem leszek teher a számotokra?
-Te? Te sose vagy az.- engedett meg Leon egy kedves mosolyt, eszébe jutott valami.
-Sora adj egy sporttáskát, összepakolok neked! Addig te menj, vedd be a gyógyszereket.-nyújtotta felé a gyógyszeres zacskót.
-Még mit nem! Azt hiszed hagyom, hogy a fehérneműim között turkálj? Perverz kismalac! Vagyis nem is olyan kicsi.....-vágta fejbe játékosan Sora a fiút. Erre mindketten szívből elnevették magukat. Majd a lány előrángatott az ágy alól egy piros sporttáskát. Azt odanyomta Leon kezébe, és a gyógyszeres zacsit meg kikapta belőle. Még az ajtóból odakiáltott a döbbent fiúnak.
-Most az egyszer összepakolhatsz nekem!-majd eltűnt a konyhaajtóban. Leon bedobált neki egy másfél hétnyire elegendő ruhát, fehérneműt, és három pizsamát. Közben a lány is végzett a gyógyszerekkel.
-Minden megvan?
-Várj, a könyvem, az mp3-am, a mobilom, a táskám.-soroltam, majd össze is szedegette. Mikor végzett, egy nagy mosoly ült ki az arcára.
-Kész! Mehetünk! Vagy mégse! A tankönyvek!-majd gyorsan még beletolta az összes könyvét a táskájába, és kifelé menet elkezdte kifelé tolni a szoba közepén álldogáló Leont.
-Jól van, jól van, nem kell tolni!-szólalt meg Leon. Majd a lakásból kilépve Sora gyorsan bezárta az ajtót. A szomszéd idős néni meglepetten figyelte, hogy a lány egy fiúval távozik, akinek egy sporttáska van a vállán tele ruhával - ami valószínűleg Soráé. Döbbenetében véletlen kicsúszott a száján gondolata.
-Nahát, a kislány elköltözik? Nem fiatal egy kicsit ehhez?- erre Leon annyira megdöbbent, hogy menni is elfelejtett, Sora meg nekiment hátulról, ő is teljesen lefagyva.
-Nem, Mrs. Adams, nem költözök el, csak elkaptam egy súlyos betegséget, és most odaköltözök az egyik barátomhoz, hogy ne egyedül kelljen ezt átvészelnem.- eresztett meg egy mosolyt.
-De hát miért nem engem kértél meg? Szerintem nagyon jól ellettünk volna mi is.
-Sora úgy döntött, hogy hozzám költözik arra az időre. És legyen szíves ne próbáljon változtatni a véleményén. Elnézést, nekünk most dolgunk van.- szólt bele a férfi is.
-Sora drága, ez az új barátod? Meg kell hagyni, jól néz ki, jobbat nem is választhattál volna. Héj, szívi, mi is a neved?- kíváncsiskodott a nénike.
-Ez azt hiszem neked szólt.-suttogta a lány az ezüsthajúnak.
-Leon.. Oswald a nevem.-préselte ki a nevét szegény fiú, mert az idős asszony már nagyon idegesítette.
-Ó, szívecskéim, nincs kedvetek bejönni egy teára? Legalább megismerhetném ezt a szépfiút.-csoszogott közelebb és csippentett bele Leon arcába, végig mosolyogva Mrs. Adams.
-Nem, köszönjük, de most tényleg dolgunk van, mennünk kell, viszontlátásra!- szólalt meg Sora, mert már őt is idegesítette a nénike.
-Viszlát!- dobta még úgy oda Leon félvállról.
-Viszlát csillagbogaraim, legközelebb ha találkozunk, tényleg gyertek be egy teára!- intetett nekik még a néni, majd visszacsoszogott a lakásába. Sora, mikor kiértek a panel elé, elnevette magát, a férfi viszont elég fura képet vágott. Ám élvezettel hallgatta a beteg lány gyöngyöző kacagását.
-Leon, ugye most tudod, hogy az alig 75 éves szomszédom rád hajtott?- alig bírt megszólalni, ám hirtelen alábbhagyott a nevetéssel, arca elkomorult. Sora nagyon bámult valamit, vagyis valakit. A férfi is arra fordította a tekintetét, és meglátta legnagyobb ellenségüket közeledni. Nem mást, mint Roy Bucksfordot. Fekete haj, sötétzöld szemek. Szép, férfias arc. Kidolgozott test. Akár a nők bálványa lehetne. De itt most az ezüsthajú volt az a bizonyos bálvány. És ez a Roy fiú volt... Sora régi barátja.
,,Már eléggé kezdtek összemelegedni a lánnyal, amikor egyszer Roy felhívta őt a lakására, ő meg naiv nőként fel is ment. Először beszélgettek, majd a fiú rámászott a lányra, és fogdosni kezdte, kinek könnye folyni kezdett, de Sora egy jól irányzott rúgással elmenekült előle, ám ki nem tudott menni, mert a bejárati ajtó zárva volt. Elbújt a hálóba, és felhívta azt a számot a telefonján, ami először eszébe jutott. Ez pedig Leoné volt. Épp segítséget akart kérni, miközben rátalált Roy. A telefont elhajította a kezéből, és ismét fogdosni kezdte. Majd csókjaival kínozta a lányt. Ruái mellette szétszaggatva a földön feküdtek. Éppen behatolni akart, amikor megjött Leon, és egy bal horoggal köszöntötte a fiút. Sora egy megkönnyebbült sóhajt eresztette el, de még mindig folyt a sós lé a szeméből, ezzel eláztatva sápadt arcát. Roy is felébredt az ütés miatti meglepettségtől, és viszonozta ezt a ,,kedves" gesztust a férfinak. Így egy eszeveszett verekedés alakult ki, hol hol az egyik, hol a másik fél volt alul. Majd Leonnak sikerült egy jól célzott ütéssel kiütni a perverz illetőt. Utána feladta Sorára a pulóverét, elővett egy pokrócot, abba is belecsavarta, és a karjaiba kapta. Szerencsére akkora volt a lányra a pulcsi, hogy a feneke alá leért. A férfi nem tagadhatta, a nadrágját egyre szűkebbnek érzi azóta, mióta meglátta Sorát. Majd miután megnyugtatta, elvitte Miához, mivel telefonon ezt beszélte meg vele.
Második alkalommal azonban sikerült neki. Ugyanabban a buliban voltak mind a ketten, és Roynak sikerült egy kicsit becsípnie. Ezért félrevonszolta egy üres szobába, és megerőszakolta. Utána Sora sírva hívta fel Anát és Miát, akik hozták azonnal magukkal a három fiút is. Amíg négyen a lányon segítettek, addig Leon elment elintézni Royt. Mikor megtalálta, nyilvánosan elkezdtek verekedni, amiből Leon került ki győztesként, egy lila monoklival a szemén, és még egy pár kisebb zúzódással. Utána a fiú eltűnt. Sokan azt mondják, kivándorolt Ausztráliába, azon belül is Sydneybe. Mások azt mondják, Európába ment. Itáliába.
Azóta nyílik meg, főleg fiúknak. Roy volt nála az első, és Leonig az utolsó.Az emberekben sem bízik (bízott), csak a bátyjában, a feleségében, az itteni ötösben, a húgában, és japán barátnőjében, Midoriban.
A fekete hajú egyre közelebb ért, és mintha kiszúrta volna őket. Mondjuk nem volt nehéz, hiszen szinte egy lélek sem járt most az utcában, csak néha egy-egy idősebb ember vagy babakocsit toló anyuka, aki éppen a boltból igyekezett haza. Sora remegett félelmében, és közelebb húzódott barátjához. Leon erre átölelte, és a másik ajkaira tapasztotta sajátját. Gyengéden ízlelgette a lány ajkait, majd egy szenvedélyes csatára hívta a másik nyelvét. Mikor véget vetettek a csóknak a levegőhiány miatt, Leon Sora fülébe suttogott.
-Itt ez az őrült, ki tudja mit akar. Azt viszont nem szeretném, hogy megint bántson. Ezért játsszuk el, hogy mi egy pár vagyunk, ha csak addig is, míg itt van. Rendben?
-Rendben. Felőlem....- erre Leon egy újabb csókot adott a lánynak, aki azonnal viszonozta. Eközben még közelebb ért Roy, és mikor odaért hozzájuk, megállt. Megvárta, míg befejezik a csókot, majd rájuk köszönt.
-Szia Sora, régen láttalak! És Oswald.- morogta. Az ezüsthajú még közelebb húzta magához ,,szerelmét".
-Na mi van Sora, csak nem ezzel a majommal vagy? Hiszen olyan ronda, hogy még a hátsó felem is hamarabb kerülne egy magazin címlapjára, mint az ő feje! Ch, megértem, hogy vele vigasztalódsz. Te is csak egy kurva vagy, ugyanolyan, mint a többi!- még folytatni akarta, de nem tudta, mert Leon behúzott neki egyet, amitől a másik megtántorodott, és hátrált két lépést. Ekkor Sorával forogni kezdett a világ, emiatt az ezüsthajú férfiba kellett kapaszkodjon. Mikor a fiú észrevette, hogy baj van a lánynál, besegítette a kocsiba, majd mielőtt ő is beszállt volna, még félvállról odavetette Roynak:
-Soráért még számolunk!-majd ezzel beült a vezetői ülésre, és becsapta az ajtót, mire a mellette levő összerezzent.
-Mi a baj?- kérdezte Sora.
-Ez ott ócsárol téged, és még azt kérdezed, hogy mi a baj?- de a férfi exe szemébe nézve meglágyult.
-Gyere, menjünk haza. Sophie még nem ért haza.
-Tényleg, ő mit is tanul?
-Az orvosira jár. Szülésznő akar lenni.
-Értem...- az út további részében csendben voltak, csak Sora dúdolta a rádióból szóló legújabb slágereket. Majd mikor megérkeztek, a fiú kisegítette a lányt, és mindketten elindultak befelé.
-Sora várj meg itt, rögtön adok egy törölközőt, szerintem menj el fürdeni. Ja, és felviszem a táskád az egyik vendégszobába! Az én szobám melletti jó lesz?
-Persze... köszönöm.
-Nincs mit.-eresztett meg egy mosolyt Leon, majd felindult lány sporttáskájával az emeletre. Kikészített egy citromsárga törölközőt, berakta a lány szobájába a táskáját, és visszavonult a beteghez.
-Menj fürdeni, csinálok teát.- ám látta hogy Sora vacog, de benn mégis meleg volt a fűtésnek köszönhetően. Leon gyanakvóan közeledett a lány felé, majd homlokukat összeérintve döbbenten hörgött fel.
-Jézusom Sora tűz forró vagy! Most szépen velem jössz, és veszel egy hűtőfürdőt!- a lány engedelmesen követte barátját, hiszen mi mást is csinálhatott volna.
A fürdő megtette a hatását, a lila hajú láza tényleg lejjebb ment.
-Köszönöm.... megint.- mosolyodott el.
-Szívesen... megint. - mosolygott az ezüsthajú is. Ám az idilli pillanatnak a teáskanna eszeveszett fütyülése vetett véget. Leon magába szitkozódva állt fel, és töltötte ki két bögrébe a felforrt vizet.
-Milyet kérsz? Van epres, kamillás, almás-fahéjas, barack, vagy csipkebogyó tea!- kiabált át a konyhába. Majd megjelent a nappali boltívjában. De bár ne tette volna! Sora könnyes szemekkel nézett vissza a fiúra, majd még jobban kezdte rázni a néma zokogás. Leon nem értette ezt a hirtelen érzelmi váltást, de úgy érezte, magához kell húzza, meg kell vigasztalni ezt az embert. Így is tett. Leült mellé a kanapára, szorosan magához ölelte, mire a kis beteg készségesen simult ölelésébe. A férfi addig simogatta a hátát, suttogott kedves, megnyugtató szavakat a lány fülébe, míg az el nem aludt. Leon nem akart megmozdulni, különben felébreszti. Nemsokára a tehetetlenségben ő is elérte az álmok birodalmának kapuját, és át is lépte, hogy utána ott boldogan. szerelmesen teljen el Sorával néhány röpke óra......