Lassan nyitottam ki a szememet. Még félhomály volt. Kellett egy kis idő, míg rájöttem, hol is vagyok valójában. Akkor ezek szerint nem álmodtam az egészet? Gyorsan balra fordítottam fejemet, és egy mosolygós szempárba pillanthattam. Eric ajkai halványan felfelé görbültek, mialatt égszínkék tekintetét rám emelte.

- Jó reggelt, álomszuszék! - köszöntött kisfiús félmosolyával.

- Reggelt? - ültem fel óvatosan.

- Igaz is, még nincs reggel. Nézd, a Nap ép most kel fel - emelkedett fel Ő is a homokpadlóról, majd a szín-kavalkádot kezdte vizslatni pillantásával, melyet a forró éggömb kezdett beszínezni. Gyönyörű volt az ég, ahogy lassan rózsaszínbe valamint ibolyaszínbe öltözött.

- Ezek szerint, nem sokat aludtunk... - jegyeztem meg.

- Hát nem. Tényleg, milyen érzés a tengerparton aludni? - lágyan fölkacagtam.

- Őrültségnek mondanám. De mivel kényelmes párnám volt, ezért mondhatjuk úgy is, hogy egész jó.

- Nos, ennek kifejezetten örülök. Ezek szerint, elmehetek párnának?

- Igen, ahogy mondod. - bólintottam ajkaimba harapva.

- Éhes vagy? - kérdezte halkan.

- Szerintem hajnalban még nem sok gyors kajálda van nyitva... - ráncoltam össze homlokomat, mialatt hosszú hajamat hátradobtam.

- Még mindig ott van az „egy serpenyő a polcon és négy tojás a hűtőben” megoldás. - állt fel. - Jössz? - nyújtotta felém hosszú, erős kezét, mialatt várakozóan tekintett rám. Elfogadtam a felém nyújtott kart, s egy pillanat alatt talpra szökkentem. - Remek.

- Tulajdonképpen hova is akarsz vinni?

- Hozzám. De előtte hívunk egy taxit...

- Álljunk csak meg egy percre - fogtam meg a vállát, ezzel megakadályozva, hogy tovább mehessen. - Nekem tegnap azt mondtad, hogy nincs se telefonod, se pénzed! - néztem rá várakozóan.

- Ezt mondtam volna?

- Határozottan emlékszem...

- Mindegy. - legyintett. - A múltat már nem tudod megváltoztatni. - idézte mondatomat.

- De hazudtál!

- Csak füllentettem! - ellenkezett. - Különben is, ha azt mondtam volna neked, hogy mindenem itt van, ami szükséges, akkor nem maradtál volna itt, Hana.

- Mért akartad, hogy itt maradjak veled? - kinyitotta ajkait, majd be is csukta őket habozása miatt.

- Mert szerettem volna veled megosztani, milyen érzés szabadnak lenni... Az én oldalamon. - suttogta egyszerűen.

- És... Mért pont velem? - vontam föl szemöldökömet.

- Te más vagy, mint a többiek...

- Nem tudok róla, hogy egy űrlény vagy egy gonosz szellem szállta volna meg a testemet. - vakartam meg fejemet.

- Tudod jól, hogy nem úgy értettem, te! - sóhajtotta. - Melletted valahogy teljesen máshogy érzem magamat. - vont vállat, mialatt hüvelykujját belecsúsztatta fekete nadrágjának a zsebébe.

- Értem - bólintottam. - Menjünk - mosolyodtam el halványan.

Leintettünk egy sárga színű taxit, majd gyorsan be is szálltunk. Eric elmondta, hova kérjük a fuvart. Röpke tizenöt perc alatt egy igazán szép és otthonos ház előtt álltunk meg. Egyszintes volt, ám kényelmes. A háztető sötétkék, majdnem fekete színű cserepekből készült, a falak pedig fehér színűek voltak. Tágas ablakai sok fényt engedtek a szobákba. A fiú kinyitotta a kerítés ajtaját, majd előkapta a ház kulcsát, és elfordította a zárban.

Az előszobának kőből fedett padlója volt, viszont ahogy Eric tovább vezetett a nappaliba, ott már mahagóniból készült fán állhattam. A kanapé a bőr színnek erősebb árnyalatában festett, a kis dohányzóasztal támaszát pedig gesztenyefából faraghatták. A falak meleg, sárgaszínűek voltak, és az ablak mellett egy beépített szekrényen állt egy nagy plazmatévé. A kanapé mögött egy számítógépasztal pihent, melyhez természetesen tartozott a computer is. Az ablakokat függönyök takarták el. Az egész szoba melegséget és kedvességet sugárzott.

Viszont, a konyha már fekete és fehér színben pompázott. A bútorok voltak a sötétebbek, a padló pedig fehér színű. A helység L alakban helyezkedett el; tágas volt és kényelmes is. Eric kinyitotta a szürke árnyalatú hűtőt, majd egy kisfiús fintort bevágott.

- Szóval, mit szeretnél enni? - mosolyogva léptem mellé.

- Te csinálj mondjuk rántottát, addig én készítek teát, rendben? - pillantottam fel rá.

- Oké. - bólintott, majd kivette a tojásokat, én meg miután megkérdeztem, hogy hol vannak a teák hozzáláttam az elkészítéséhez.

- Hmm... Mit szólsz az eper és citrom keverékéhez?

- Nekem nyolc, azt csinálsz, amit akarsz, csak fogyasztható legyen... - verte fel a tojásokat.

- Ez rád is vonatkozik - vigyorogtam.

Pár pillanat múlva íncsiklandozó illatokat érezhettem. Eric elővett egy-egy tányért, meg evőeszközöket, majd a sápadt színű faasztalnál megterített.

- Jó étvágyat - ültem le. - Wow! Ez isteni! - lapátoltam be a finom reggelinket.

- Köszönöm, köszönöm - hajolt meg aprón, mialatt elmosolyodott.

- Azt hiszem, megkapod a tíz pontot.

- Akkor most én jövök. - fogta meg kék színű, bárányos bögréjét, s belekortyolt. - Figyelj, legközelebb benevezünk a főzőcsatorna reggeli készítő versenyébe.

- A verhetetlen páros - kacsintottam, s én is kortyoltam a teámból. - Tényleg, te hogy aludtál az este? - tettem egy újabb falatot a számba.

- Jól. Bár már megint ugyanarról álmodtam. - motyogta.

- Ugyanarról? Miről? - kérdeztem buzgón, kíváncsian.

- Ez az álom már pár hete kísért...

- Rémálom? - szóltam közbe.

- Nem, nem rémálom. Egy lányról álmodok. Vörös színű ruhában van, de az arcát egyszerűen képtelen vagyok megpillantani, mert álarcot visel. - erre meglepetten felvontam szemöldökömet. - Kezében egy virágot tart, de sajnos azt a növényt se látom kristálytisztán. Viszont ahogy táncol, körülötte tűz lobban fel, és rettenetesen szenvedélyesen, és ritmusosan mozog. Egyre közeledik, és közeledik, s a nyaklánca ott virul a nyakában, de amikor már épphogy olyan közel van hozzám, hogy levehessem álarcát, felébredek, és kész, vége.

- Azta. Nos, ezt nem tudom, mit jelenthet.

- Én sem. Viszont nagyon tüzes, és vad... Illik hozzá a vörös ruha, amit hord minden egyes álmomban.

- Mhm - bólintottam, majd a piszkos tányért, s poharat a mosogatóba tettem be.

- Gyere, körbevezetlek. - fogta meg karomat. - A nappalit már láttad. - mutatott a szoba felé. - Itt a fürdő. - nyitott be egy tölgyfából készült ajtón. Az egész halványpirosba öltözött. Egy igen nagy beépített sarokkád volt az egyik sarokban, körülötte finom samponok és fürdősók meg gyertyák is.

- Egész romantikus.

- Ja. A húgom választotta ezt a színt. Idézem: „Ha majd bátyus a barátnődet felhozod ide, legyen romantikus és varázslatos, amikor együtt fürödtök.” - erre kitört belőlem a kacagás. - Mindegy, elnézem neki, elvégre még kicsi. - de én még mindig csak nevettem.

A fürdőben még találhattunk egy zuhanyzót is, ha mégsem szerettünk volna a romantikus kádban órákig áztatni magunkat. És két szekrényt is, melynek végétől az egész falat tükör lepte be. Ezen a két kis fürdőszekrényen helyezkedtek el a csapok. És a fürdőkád felett pedig egy nagy, tágas ablak biztosította a tágas kilátást - valamint belátást is.

- Öm. Ez itt a húgom szobája.

Igen, a szoba egy tipikus álmodozó kislányt jutatott eszünkbe. Az uralkodó szín a sötétrózsaszín volt. Az ágya az ajtóval szemben helyezkedett el, és sok-sok nagy, kicsi, közepes, szóval mindenféle méretben plüssállatok pihentek rajta. Volt egy faltól-falig érő hatalmas ablak a jobb oldalon, mely előtt egy íróasztal helyezkedett el. A bal oldalt volt az öltözőszekrénye. A falak telis-tele voltak képekkel. Beléptem, és megcsodáltam őket. Néhányat a kislány rajzolt, de voltak, amik egyszerű, közös fotók voltak. Igen, ez az a kislány, akit a tegnapi előadáson láttam. Lily.

- Ő most hol van? - érdeklődtem.

- Lily?

- Igen.

- A barátnőjénél, ha jól tudom. Nála aludt... - adta válaszát.

- És a szüleid? - fordultam meg, így pont láthattam szomorúan villanni arcát. Pár perc csend után megszólalt:

- Hana, a szüleim már meghaltak.

- Ó... Istenem! - kaptam szám elé. - Annyira sajnálom, én nem tudtam, nem akartam a témát felhozni, kérlek, bocsáss meg, én tényleg...

- Css! - lépett mellém, s mutatóujját ajkaimra téve elhallhatott. - Egy autóbalesetben haltak meg. Már nagyon régen történt. - mosolyodott el halványan. - Gyere, még hátra van az én szobám. - karolt ismét belém, s a szemközti szobába vezetett.

Hm, gondolhattam volna, hogy a döntő szín itt a kék lesz, mosolyodtam el. Egy hatalmas franciaágy feküdt a bal oldali fal közepén. Sok-sok párnahad pihent rajta; az ágy két oldalán meg éjjeliszekrények álltak. Szemben egy fehér polcon kis TV pihent. Az Ő ablaka is faltól-falig ért, csak itt vékony, halványkék színű függöny nehezedett rá. Tipikus fiús szoba volt, és persze modern is.

- Kényelmes, tágas és pont hozzád illő - foglaltam össze röviden és tömören.

- Köszönöm.

- Szép házatok van, Eric. - erre csak elmosolyodott, majd az ajtófélfának dőlt.

- Eric! - hallottunk egy kisebb üvöltést. - Eric, itt vagy? - kérdezte.

- Itt vagyok, Lil.

- Bátyus! - futott a kislány, én meg csak azt láthattam, hogy a fiú felkapja az ölébe a kislányt, mire az boldogan fölkacag és egy cuppanós csókot nyom bátyja arcára. - Wendyék hazahoztak kocsival, mert az anyukájának el kellett mennie dolgozni, szóval ezért vagyok itt ilyen hamar. De tényleg, bátyus, hol voltál az este? Ó... - fordította felém a fejét. - Szia - mosolygott. - Téged már láttalak valahol... - ráncolta össze homlokát.

- Valószínűleg a tegnapi előadáson. - léptem közelebb. - Hana Elizabeth Oswald.

- Lily Thane - vigyorgott, majd lekéredzkedett bátyja öléből, és elfogadta a felé nyújtott kezemet. - Te is nagyon ügyes előadó vagy. - dicsért meg.

- Köszönöm...

- De hogyhogy itt vagy? Eric nem nagyon szokott felhozni lányokat ide... - csücsörítette össze ajkait. - A barátnője vagy? - kérdezte lelkesen.

- Lil - tapasztotta be a száját a fiú. - Ne mondj butaságokat.

- Igen, a barátnője vagyok, de nem olyan értelemben - simogattam meg a fejét.

- Találkoztál már Picúrral? 

- Picúrral? Öö... Nem, nem hiszem.

- Gyere, megmutatom. - fogta meg szorosan a kezemet, majd hátrafelé vezetett, ahol kinyitott egy ajtót, és kimentünk egy kisebb teraszra, ahol egy nagy kutyus feküdt a háza mellett. Felemelte a fejét, s egy hatalmasat ásított, majd álmos, unalmas tekintettel nézett rám. - Ő itt Picúr.

- Ó. Értem. Illik hozzá a név - nevettem fel zavartan, ahogy a bernáthegyi felállt.

- Ugyan, nem kell tőle félni... - mosolyogta a kislány.

- Picúr még csak kölyökkutya. - ült le kényelmesen az ajtó mellett elhelyezkedő hintaágyon a fiú.

- Persze, hisz csak egy hetven kilós kutyával szemben állok... Ugyan, mért kellene tőle félnem?- haraptam ajkaimba, mikor Eric felé fordítottam. - Emellett... Á! - sikkantottam fel, mikor Picúr nyaldosni kezdte a kezemet. Bánatos és ártatlan pillantással tekintett szemembe. - Eheh...

- Ugyan már! Nem félsz egy hihetetlen sebességgel pörgő speciális trapéztól, de egy légynek sem ártó jószágtól liberót kell rád adnom? - ingatta fejét a fiú, majd lehajolt a neki derékig érő állathoz, és alaposan megvakargatta a füle mögötti területet.

- Szeretem a kutyákat... Bár ezért van nekem macskám... Nem, aranyos ám a kutyus! - simítottam végig a fején, mialatt lehajoltam, s amaz meg felém fordult, és ugatott egyet, mire én hátraestem. - Áucs! - Eric jóízűen felnevetett a húgával együtt. - Oké - dőltem hátra.

- Hjaj, te! - segített felállni.

- Hana, neked olyan szép ruhád van - mosolyogta a kislány.

- Juj, el is felejtettem, hogy még mindig az estélyi ruhámban vagyok - nevettem fel zavartan. - Hát igen... Köszönöm szépen - mosolyogtam Lilyre. - Hány óra van? - érdeklődtem.

- Nyolc óra lesz, három perc múlva. - felelte a fiú.

- Köszönöm.

- Bátyus! - állt fel könyörgő tekintettel Lily. - Bátyus, Wendyvel épp ma beszéltük, hogy a Bohóc Fesztiválra olyan jó lenne elmenni... - mondta sejtelmesen, kérlelő hangon.

- Igen, és? - kérdezte halványan mosolyogva.

- Hana is jöhetne - lépett mellém, s kis kezét az enyémbe illesztette. - Olyan rég voltunk már együtt, mert te mindig csak a Színpadnál vagy, és...

- Mivel ma szabadnapot kaptunk a Színpadnál, én szíves örömest benne vagyok a buliban. Csak előtte persze haza kéne ugranom, hogy ezt az estélyi göncöt lecserélhessem egy kicsit kényelmesebb ruházatra.

- Bátyus, légy szíves!

- Lily...

- Légy szíves! - kértük immáron ketten, szempilláinkat rebegtetve, s még Picúr is ugatva társult hozzánk. Eric halkan felnevetett, majd fölállt.

- Adjatok tíz percet... - egyezett bele.

Gyorsan futottam le a távot a villánk lépcsőjétől egészen a fekete kovácsoltvas kapuig, ahol két biztonsági őr kívánt szép napot nekem. Lépéseimet lendületesebbé téve pár pillanat múlva Ericék mellett álltam.

- Itt is vagyok!

Egy egyszerű, kopott rövid-farmernadrágot viseltem, melyhez kényelmes papucsom is társult. Felsőruhának fekete színű toppomat vettem fel, mely félvállas volt, és a közepén egy rózsaszín színű csókminta pihent. Fejemre pedig kedvenc baseballsapkámat tettem, hajamat meg egy könnyed copfba fogtam fel. Eric alaposan végigmért, először föntről lefelé, majd lentről fölfelé.

- Nos? - mosolyodtam el hamiskásan.

- Azt mondtad, hogy egyszerűen fogsz öltözni. - hangja rekedtes volt.

- De hát, ez egyszerű.

- Neked - legyintett Eric. - Bár, hogy őszinte legyek, ha szemeteszsákot vennél fel, abban is egész... szexis lennél...

- Na, a ruhákról majd beszéltek, de most menjünk már a Bohóc Fesztiválra! - türelmetlenkedett a fiatalabbik Thane kislány.

- Menjünk - fogtam meg egyik kezét, mivel a másikat már Eric karjára helyezte.

A Bohóc Fesztivált minden évben megrendezték itt, Cape Mary városában. Egy kellemes napot lehetett eltölteni a családok, illetve a barátok társaságában.

Sok, érdekes látvány tárult szemünk elé, miután megvettük jegyünket: egy gólyalábas bicegett elénk, hogy lufit osztogasson; egy mutatványost tapsoltak meg tökéletes cigánykereke után; a kisebb színpadon pedig épp egy bohóc nevettette meg a porond előtt helyet foglaló kisgyermekeket. Rengeteg kisebb árustandot láthattunk, melyek mindenféle plüssállatoktól, játékoktól, és egyéb apróságoktól voltak terhesek. És persze, ott volt még a leglátványosabb, és kihagyhatatlan kellék is: az óriáskerék.

Sok kisgyerek rohant el mellettünk, mi hárman pedig mosolyogva figyeltük őket. Még Eric is mosolygott, emlékeztem vissza.

- Nos, mit próbáljunk ki legelőször? - kérdeztem kíváncsian.

- Szerintem, menjünk, mondjuk oda - javasolta Lily, s a számára tetsző helyre mutatott.

- Remek ötlet - mosolyogtam, majd Ericbe karoltam, és a céllövöldéhez mentünk. - Kezdj te - adtam a fiú kezébe egy piros labdát. Az egész játéknak az volt a lényege, hogy volt egy kisebb kör, és abba kellett beletalálni a labdával. Ha sikerült mind a három körbe belecélozni, ajándékot kaphattál. Eric megfogta a labdát, célzott, majd lőtt. És ezt még háromszor elismételte. Egy kivételével mindegyikbe beletalált. - Hmm, milyen ügyes itt valaki - mosolyogtam.

- Ugye milyen ügyes bátyuskám van?

- Hát persze - kacsintottam, majd elvettem a fekete hajú fiútól a labdát. Párszor fel-feldobtam, majd céloztam, de nem ment be, ugyanis valaki meglökte a kezemet. - Héj! Meglöktél! - néztem Ericre.

- Ó, bocsánat - emelte fel két kezét védekezően. Aprón megráztam fejemet, majd a dobóvonalra léptem, és elvettem egy újabb labdát, de előtte elküldtem Ericet jó messzire tőlem. Ismét céloztam, majd lőttem, és belement, vigyorodtam el elégedetten. Ezt a műveletet megcsináltam még egyszer, s ez is célba talált. Sajnos nem kaptunk érte semmilyen ajándékot.

- Felmehetünk az óriáskerékre? - kérdezte csillogó tekintettel Lily.

- Persze. Azt hiszem, téged már felengednek - mosolyogtam. - Eric?

- Menjünk - egyezett bele.

Odasétáltunk a pénztárhoz, kiváltottuk jegyünket, majd beültünk a kabinba. A kislány kíváncsian és boldogan tekintgetett kifelé, miután a kerék elindult. Én és Eric egymás mellett foglaltunk helyet. Lily feltérdelve, ujjait az üvegfalnak támasztva bámult ki a csodaszép tájba. Én meg fél szemmel a fiú néztem. Megérezvén, hogy őt vizslatom, felém fordult, és felvont szemöldökkel merült el az én pillantásomban. Bár arca nem tükrözött semmiféle érzelmet, szemei mosolyogtak és kíváncsiak voltak.

- Tegnap, mikor előadás előtt jöttél nekem szólni... - fojtottam vissza mosolygásomat.

- Igen?

- Szóval pont előtte kaptam egy gyönyörű virágot... - néztem fel rá óvatosan.

- Tényleg? - hangja vontatott, és értetlen volt. - Miféle virágot?

- Egy hófehér liliomot... - a kabin aljáról immár felkapta tekintetét, és az enyémbe fúrta. Most már fülig érő vigyorral néztem rá.

- Honnan tudtad? - rázta lemondóan a fejét.

- Olyan feltűnően nézted végig a virághadakat.

- Ezért mosolyogtál annyira, mi?

- Többek közt.

- És tetszett? - kérdezte árnyalatti reménnyel a hangjában.

- Persze, mivel a liliom a kedvenc virágom. Apropó, honnan tudtad?

- Hogy a kedvenced? Ö... Kérdezősködtem, és felmentem a netre...

- Nem mondod, hogy a neten is fenn van, hogy mi a kedvenc virágom?!

- De-de - bólintott, majd ismét rám pillantott. Ajkaink alig voltak egymástól csak pár centire.

- Nézzétek! - kiáltott fel Lily, mire mi azonnal szétrebbentünk. - Innen látni lehet a Kaleido Színpadot! - mindketten abba az irányba tekintettünk.

- Igen, tényleg - mosolyogtam.

- Tényleg, Hana - fordult vissza felém Lily. - Mi a véleményed erről a Liliomról? - pár másodpercig csak pislogtam, majd nagy nehezen kiböktem valamit.

- Hogy mi a véleményem róla? Nos... Öm...

- Szerintem fantasztikus előadó volt! Bár nem gondoltam volna, hogy bátyusomnál és a Kaleidónál van még ennél is jobb előadó, de Ő tényleg nagyon jó! Képtelen voltam a helyemen ülni... És mikor semmi előjel nélkül lelógott a kötélről, a közönség felé - bólintott elismerően. - Egyszerűen hihetetlen! - már majdnem kiböktem, hogy „köszönöm”, de még időben lenyeltem a szót.

- Szerintem is egész jó!

- És tudod mi a legviccesebb? Hogy angolul az én nevem liliomot jelent, és a te kedvenc virágod is a liliom - kacagott fel. - Már csak arra vagyok kíváncsi, mikor fogjuk ismét látni...

- Biztos fogunk még vele találkozni - kacsintottam.

- Remélem is! - Eric egy szót sem szólt, csak némán hallhatta beszélgetésünket.

Lily egy plüssmacit szorongatva lépdelt előttünk, mialatt egy parkféleségen haladtunk át. Nagy, sokat megélt fák nyújtózkodtak a kék ég felé; a szél néha-néha belekapott a zöldellő pázsit szálaiba. Egy kisebb, gyönyörű virágkert növényei ontották finom illatukat.

- Nagyon aranyos a húgod.

- Kis vadóc... - sóhajtotta.

- Bátyus! Ott van Wendy! Mindjárt jövök! - futott el a szőke hajú barátnője felé, így mi kettesben maradtunk.

Csodaszép tekintetébe néztem, mely most olyan kristálytisztán csillogott, akár két zafír. Kiemeltem egy makrancos fekete tincset szemeiből. Ajkaim lágyan felfelé görbültek - akárcsak az övéi.

- Köszönöm ezt a kellemes napot! - mosolyogtam. - Tényleg nagyon jól éreztem magam.

- Ugyan, mi köszönjük.

Vajon mért érzem azt, hogy mikor ajkaimra pillant, akkor azok melengetően bizseregni kezdenek, és arra várnak, hogy érezhessék Eric szájának ízét? És az mért van, hogy mikor ilyen közel áll hozzám, alig kapok levegőt? A válaszokat akkor még nem tudtam... De éreztem, hogy akkor, azon a kellemes együtt töltött napon beleszerettem ebbe a hideg, őrjítő és gyönyörű fiúba. Bár akkor még nem akartam bevallani magamnak, puszta félelemből; féltem, hogy Ő nem ezt érzi, és csak azt akarja, hogy egy újabb trófeaként feltegyen a polcára.

- Akkor nekem most mennem kell - léptem el mellőle.

- Rendben - köszörülte meg a torkát, majd zavartan más felé pillantott. - Holnap találkozunk - tette még hozzá ígéretként. 

- Oui. Merci beaucoup. - mosolyodtam el. - Adieu! - köszöntem el anyanyelvemen, majd megfordultam, intettem Lilynek is, és zsebre dugott kézzel, gondolataimba merülve igyekeztem haza.