- Nem akarok, hidd el. Szeretlek - nyögte Sora alig hallhatóan, majd behunyta a szemét és a feje hátrahanyatlott.
Leon meg kövülten nézte felesége még most is gyönyörű, élettelen arcát. A szemei szorosan le voltak hunyva, az ajkai egy résnyire nyitva voltak. A mindig hófehér bőre, most szinte világoskék volt a hidegtől. Leon remegő kézzel végighúzta a kezét az arcán mely a könnytől még meleg volt. Kezei megérintették a finom művű, tökéletesen telt ajkait, a pici hegyes orrocskáját és a selymes haját.

- Sora!!! - üvöltött fel fájdalmában úgy hogy egész Párizs beleremegett, majd előre hajjotta a fejét és szabad utat engedett a könnycseppeknek az arcán.

Kalos, Alex és Fantom távolról figyelték az eseményeket, nem volt erejük közelebb menni, nem volt erejük megszólalni. A katonák csak ostobán néztek hol az egyikre, hol a másikra volt, aki közelebb lépett, de nem szólt egy szót sem. Egy pár perc elteltével Fantom volt az első, aki magához tért. Leonhoz sietett, kivettek a kezéből a nőt és elkezdte vizsgálni. Lord Oswald homályos tekintettel figyelte mit tesznek Sorával, de nem szólt egy szót sem.

- Még él - szólalt meg végül. Mindenki egyszerre kapta fel a fejét.

- Hogyan? - szólt Leon halkan.

- Még él a felesége, de már csak pislákol benne az élet. Sürgősen ki kell vennünk a golyót. El kell szállítanunk egy biztonságos helyre, ahol el tudom látni őt.


- Ön képes erre? - kérdezte Leon és mintha egy kis remény hangzott volna fel a hangjában. Fantom csak bólintott.

- És hová vigyük? - kérdezte hirtelen Alex

- Talán haza? - szólalt meg tétovázva Kalos.

- Az hol van? - kérdezett vissza Fantom.

- Dél-Franciaország, a Castian völgyben.

- Nem, nem az túl messze van. 15 percen belül ki kell belőle szedni a golyót, nincs több idő - mondta az idegen és felállt a földről. Leon hirtelen a karjaiba kapta Sora élettelen testét és a kijárat felé indult.

- Tudom hová mehetünk. Kalos, hozd ide azonnal Daniel kocsiját. Itt áll a bejárat mellett.

- Igen is.

- Hová visszük őt? - kérdezte Alex.


- A nagybátyjához. Ő biztos, hogy segít, és közel van, alig 5 perc kocsin.

- Rendben - bólintott Fantom és mikor megérkezett a kocsi segített Leonnak beszállni, majd ő is melléjük ült. - Hajtson gyorsan - kiabálta Alexnek, és komolyan aggódva nézett Sorára, aki egy pillanatra felnyitotta a szemét majd újra elájult.

A homloka gyöngyözött a magas láztól és rázta a hideg. Rengeteg vért vesztett, és nagyon legyengült. A golyó valószínűleg komoly belső sérüléseket okozott. Leon roppant gyöngéden és szinte rettegve tartotta az ölében Sorát, azt az embert, akit a legeslegjobban szeretett a világon. Bármit odaadott volna, csakhogy újra hallhassa a hangját, újra láthassa a mosolyt az arcán. Most azonban egy szinte nem is élő test feküdt a karajiban.

- Túl fogja élni? - kérdezte aggódva. Fantom tétován válaszolt.

- Nem tudom. Talán... - mondta komolyan, őszintén. Leon úgy érezte a szívéből, tépnek ki egy darabot. Sora füléhez hajolt és egész halkan beszélni kezdett hozzá.

- Nem halhatsz meg drágám. Még nem... hiszen még csak most kezdődött meg az életünk. Most ismertelek meg igazán... ha tudnád mennyire, szeretlek-, mondta őszintén. Nem telt bele 5 perc és megérkeztek Lord Harrington hatalmas villájához. Leon a karjaiba kapta Sorát és az ajtóhoz sietett. Kalos már kopogtatott és a hívásra meg is jelent a ház ura. Egy pillanatig döbbenten nézett az ájult, sebesült lányra és az ijedt arcú férfira.

- Te jóságos ég! Mi történt? - kérdezte, miközben maga elé engedte, Leont.

- Meglőtték. Majd később elmondom. Sürgősen orvosra van szüksége, és egy ágyra.

- Erre- mutatta az utat a rémült Lord. - Tom! Szaladjatok el orvosért.

- Igen is uram.

- Mire van még szükségetek fiam? - kérdezte az idős úr, aki komolyan aggódott az unokahúgáért.

- Nem tudom... - nézett Leon tétován Fantomra, aki már el is kezdte vizsgálni a lányt. Sora egész testében reszketett, az ajka száraz volt és cserepes, a bőre izzadt és nedves.

- Forró vízre és alkoholra, fertőtlenítőre, kötszerekre és egy éles késre. Ki kell szedni a golyót amilyen gyorsan, csak lehet. Lehet hogy amikorra az orvos ideért már késő. Nem kockáztathatunk.

- Intézkedem - szólt Kalos és már el is tűnt az egyik szolgával.

- Biztos, hogy nem kellene megvárni az orvost? - kérdezte Leon aggódva. Azt se tudta ki ez a férfi, és most a feleségéből akarja kiszedni a golyót.

- Tőlem megvárhatja, de szerintem feleslegesen pocsékoljuk az időt. Nem tudom, meddig marad még életben. Komoly belső sebei vannak. Az a csoda, hogy nem halt meg rögtön. - mondta ki nyersen; Leon szinte beleremegett a gondolatba.

- Akkor...akkor mit segítsek? Fogjam a fejét vagy...

- Semmit. Megkérem Lord Oswald, hogy távozzon.

- Nem! Az ki van zárva. Nem hagyom magára mg egyszer. Azt felejtse el- mondta határozottan és úgy is gondolta.

- Uram - szólt Lord Harringtonhoz. - vigye ki innen.

- Nem! - makacskodott Leon.

- Azzal nem segít, ha hátráltat. Meg fog halni a felesége, ha nem szedem ki azt az átkozott golyót - kiabálta Fantom komolyan. Lord Oswald a döbbenettől meg sem bírt szólalni.

- Na, jöjjön szépen - mondta zavartan Lord Harrington és maga előtt tolva, kivezette, Leont a szobából egy kis szalonba. Ott belenyomta egy fotelba és egy brandyt töltött neki. Leon egy húzásra kiitta az erős italt, majd üres tekintettel bámult maga elé.

- Hogy történt? - törte meg a csendet Harrington úr.

- Daniel Granchurt, a férfi, akivel először jöttem ide. Az tette. Rám akart lőni, de Sora elém ugrott, így őt találta el.

- Te jóságos ég - jajdult fel az idős férfi. Hosszú, szikkadt ujjaival az állát simogatta.

- Miattam történt. - sóhajtott Leon kétségbeesetten. Az egész az én hibám. El kellett volna mondanom neki mindent. A büszkeségem, és a félelmeim juttattak ide minket.

- Ugyan fiam...- legyintett Harrington úr.

- Nem, nem igaz. Én tehetek mindenről. Azt hitte, nem szeretem őt. Pedig most már tudom, hogy az életemet is odaadnám érte. - vallotta, mint egy bűnös a kínpadon. Az idős úr értetlenül bámult rá.

- Azt hittem nem szereted? De hát... hogyan? - kérdezte. Leon keserűen elmosolyodott.


- Amikor elvettem gyűlöltem őt, és gyűlöltem magamat. Szerencsétlennek éreztem a helyzetet, és ostobának. De amikor jobban megismertem, mintha egy viharfelhő vonult volna el a fejem felől. Az ő mosolya mindent beragyogott...- suttogta és arcát a kezeibe, temette.
Lord Harrington egy kis ideig komolyan bámult majd kisietett a szobából. Leon egy óráig ült így a fotelben, értetlenül és céltalanul meredt a semmibe. Időközben megérkezett a doktornő, és megvizsgálta Sorát. Valamikor 10 óra előtt nem sokkal Alex lépett be a szobába. Leon felkapta a fejét.

- Kiszedték a golyót...

- És? Él még?- kérdezte és szinte rettegett a választól.

- Igen - bólintott Alex. - De még nem stabil az állapota. Most alszik, bár a láza még mindig aggasztóan magas.

- Értem... Bemehetek hozzá?

- Igen, most bemehet. Az orvos már elment, de Fantom itt maradt. Valami gyógyitalt adott a Ladynek, amitől állítólag jobban lesz. Az orvos nem mondott rá semmit.

- Rendben- bólintott Leon és kisietett a szobából.

Tétovázva állt meg Sora szobájának ajtaja előtt, majd óvatosan benyitott. A gyéren világított, meleg szobába a fal mellett feküd a felesége. A haja nedves volt az izzadságtól, az arca viaszfehér, a szája élettelen színű. Lassan, hangtalanul sétált az ágyhoz és letérdelt mellé. Az egyik hideg kezecskéjét hatalmas meleg kezeibe fogta és lehajtott fejjel beszélni kezdett.

- Sora! Borzasztóan szeretlek, kimondhatatlanul. Minden porcikám retteg attól, hogy elveszítselek. Most nem hagyhatsz itt, mert az nem élném túl. Te vagy az aki értelmet adsz az éltemnek, a te mosolyod az amitől felragyog a nap az életemben. Amikor először megláttalak, nem jelentettél semmit, de elég volt egy nap, hogy rájöjjek te vagy az egyetlen, akit igazán szeretek. Szükségem van rád Sora, hallod? Nem halhatsz meg - kiáltotta kétségbe esetten, választ nem kapott. Majd lassan lehajtotta a fejét az ágy szélére, lehunyta a szemeit, és már hajnal volt amikorra elaludt.

Még csak a hajnali nap első sugarai világították be a szobát mikor Sora felébredt. Fájdalmasan és fáradtan nyitotta fel a szemét és egy pillanatra, majd újra lehunyta, hirtelen nem is tudta, hogy hol van. Arra emlékezett, hogy Leon ijedten néz rá, és azt mondja neki, nem hagyhatja el, majd valamikor éjszaka azt hallotta, hogy most szükség van rá, nem hallhat meg. „Hát persze”- mosolyodott el Sora- „Miattam aggódott, én értem. Szeret. Nem Sophiet szereti, engem szeret. Sohasem szerette Sophiet úgy, ahogy engem szeret” - mondta magának boldogan, és most újra kinyitotta a szemeit. Tekintete rögtön a keze mellett lévő fejre esett. Leon arcát az egyik karjába rejtve feküdt az ágy szélén, míg a másik kezével a felesége kezét fogta. Sora óvatosan kihúzta a kezét férje kezéből, és lassan a férfi fejét kezdte el simogatni. Újai beletúrtak az ezüstös hajba, és egész közel kerültek az arcához. Leon az érintésre nehezen ébredt fel, majd álmosan, szinte hitetlenkedve emelte fel a fejét. Amit először meglátott az Sora boldog, bár még mindig sápad arca volt, ami most olyan édesen mosolygott rá, mint még soha.

- Sora - suttogta.

- Leon. Én is szeretlek, kimondhatatlanul szeretlek, és nem hagylak el soha.

- Édesem, bocsáss meg, hogy nem mondtam el neked mindent. Akkor ez az egész nem történt volna.

- Nem baj. Most már tudok mindent Sophieról. Egészen biztos, hogy fantasztikus nő volt, és nagyon szeretett téged.

- És téged is szeretett volna. - mondta Leon mosolyogva.

Sora visszamosolygott rá, és megértette most először a férfi szívében lévő fájdalmat, ami nem egy szerelem elvesztése miatt volt, hanem egy testvér, egy igaz barát hiánya miatt. Most először érezte azt, hogy mindent tud a férjéről. Nem volt több titkuk. Leon most újra kezébe vette Sora törékeny fehér kezét, és megcsókolta.

- Köszönöm, hogy megmentetted az életem. - suttogta végül. Sora meghatottan, könnytől nedves szemmel ránézett, majd csak ennyit mondott.

- Örömmel tettem- és kissé előrébb hajolva közelebb húzta magához a férjét, aki most már tényleg a férje volt, és megcsókolta. Bár nem ez volt az első csókuk mindketten úgy érezték, hogy ez az első, amikor mindent tudnak egymásról. Éppen ekkor nyitott rájuk Lord Harrington, Fantom, Alex és Kalos.


- Sora! Drágaságom... - kiabálta az öreg úr. - Ez valóságos csoda.

- Bácsikám- szalad ki Sora száján a szó, és magához ölelte az idős, meghatott urat.

- Jól vagy bogaram? Minden rendben? - kérdezte.

- Igen, csak még szörnyen gyengének érzem magam.

- Ez nem is csoda - szólt közbe Fantom. - Rengeteg vért vesztett asszonyom, és csupán pár centin múlott, hogy a lövedék nem a szívét találta el. De kiszedtük a golyót és minden rendbe jött.

- Oh - lepődött meg Sora - köszönöm uram. Hogyan hálálhatnám meg?

- Nem kell meghálálni Lady. A férje már lerótta az adóságát.

- Akkor kérem, ha valamikor is Dél- Franciaországban jár, nézzen be hozzánk, a Castian birtokra. Örömmel látjuk.

- Rendben van. Meg fogom látogatni önöket, ígérem - mondta az idegen barátságosan, majd elköszönt, és még aznap elhagyta Lord Harrington házát.

Leonék, még sokáig találgatták, hogy ki lehetett, vagy honnan jött, de mindenesetre örökre hálásak voltak a szívükben, hogy megmentette a boldogságukat, és Sora életét. Franciaországban pár nap alatt híre ment Lady Oswald balesetének, és Daniel Granchurt tetteinek. Mindenki nagyon megdöbbent, el se akarták hinni a történteket. Layla amikor először meghallotta, hogy mi történt sírógörcsöt kapott. Majd azonnal Sorához akart menni. Nem telt bele 4 óra, már a keblére szoríthatta legjobb barátnőjét. Természetesen kíváncsiak voltak a történetre, és most Leon nem kerülhette ki az igazságot. Töviről, hegyire elmondott mindent, hogy hogyan ismerte meg Sorát, milyen egyezséget kötöttek, és hogy hogyan szegték meg azt. A Kilien házaspár, amikor először végighallgatta a történetet szóhoz sem jutott. Nem akarták elhinni, hogy a 3 éve tökéletesnek hitt házasság nem más volt, mint álca. Majd lassan megbékéltek a helyzettel. Most már mindent furcsaságot értettek Leonnal és Sorával kapcsoltban.

Már február eleje volt, mire az orvos úgy döntött, hogy Sora készen áll egy hosszú útra, és végre hazamehet. Leon komolyan aggódott az egész utazás alatt, de Sora bájos mosolya minden gondot elűzött az arcáról. Egy ragyogóan napsütéses délutánon értek haza, a Castian birtokra. Leon kisegítette Sorát a kocsiból, aki azonnal Sarah karjaiba futott. A szép szőke nő zokogva ölelte át az úrnőjét, és alig akarta elhinni, hogy végre újra láthatja. Miután mindent lepakoltak Leon karon fogta Sorát és a fülébe súgott valamit.

- Gyere velem - mondta és kihúzta őt a lányok gyűrűjéből.

- Hová megyünk?

- Majd meglátod-, mondta rejtélyesen és a nyugati szárny felé indultak. Amikor beléptek a folyosóra Sora végre rájött, hogy hová is készülnek.

- Leon, ne menjünk ide. Nem kell megmutatnod, ha nem akard. Felesleges újra feltépni a sebeket.

- De meg akarom mutatni. Azt akarom, hogy mindent tudj. Nem szeretném, hogy felesleges kételyek veszélybe sodorjanak. Bármit kérdezni szeretnél, csak szól.

- Rendben - bólintott Sora és a férje vállára támaszkodott.

Egy szépen kivilágított folyosóra léptek, majd betértek az első szobába. A függönyök már szét voltak húzva, látni lehetett, hogy Lord Oswald mindent előre elrendezett. Sora sokáig csöndben nézelődött majd Leon megszólal, és nehezen bár, de mesélni kezdett Sophieról, a szobájáról, arról, hogy milyen volt. A hangja olykor elakad, de a felesége bátorító, őszinte arca továbblendítette. Majd a nappali szoba után következett a tanulószoba, az öltözőszoba, a hálószoba és Sophie elhunyt gyermekének a szobája. Leonnak itt volt a legnehezebb beszélnie. Elmesélte, hogy a húga nagyon várta, hogy anya legyen, és mindennél jobban szerette a kisbabáját. Megmutatta Sophie kézzel vart, ruhácskáit a hófehér bölcsőt, és az apró játékokat, amelyeket Sophie férje készített. Sora könnyes szemekkel hallgatta végig a történetet, majd miután Leon befejezte arcát a tenyerébe, fogta és így szólt:
- Köszönöm. Nem hittem volna, hogy képes leszel elmondani mindezt. Most már megbízom benned, ígérem. Szeretlek Leon. - suttogta és megcsókolta férjét.

Lord Oswald csak bólintott, majd elhagyták a szobát. Ragyogóan fényes, és boldog napok köszöntöttek a Castian birtokra. A lovak újra elleni kezdtek, és bár Sora kimondhatatlanul sajnálta Serenityt egy apró fekete csoda újra megörvendeztette a szívét. A kis Zeena bár sokban különbözött a fehér lótól, mégis tökéletesen megértette úrnője minden egyes szavát. Pompás ónix fekete ló volt akár csak Antaresz, azzal a különbséggel, hogy a homlokán egy fehér folt volt. A napok gyorsan teltek el a Castian birtokon. A virágzó tavaszt egy forró, balzsamos nyár, majd egy színpompás ősz követte. Már jócskán tél volt, mikor Sora és Leon egyik este a könyvtárban ültek és olvastak. Sora egész este szórakozott volt egy kissé, minden ok nélkül mosolygott, és nagyon kedves volt mindenkihez. Leon szóvá is tette.

- Nagyon jó kedved van ma Sora-, mondta mosolyogva. A neje vigyorogva bólogatott.

- Igen, jó kedvem van, és nem ok nélkül.

- Tényleg? - kérdezte Leon és Sora mellé sétált. Hanyagul leült mellé a kanapéra, és az arcát figyelte, ami csak úgy ragyogott a boldogságtól. Majd ő is elmosolyodott. - És minek örülsz ennyire?

- Hát - kezdte Sora szégyellősen. - Mit szólnál, ha azt mondanám, hogy augusztusra gyerekem lesz? - kérdezte hirtelen. Leon arcáról egy szempillantás alatt lefagyott a mosoly.

- Nem örülnék neki - mondta komolyan, felállt a kanapéról és a kandallóhoz sétál. - Gyereket vársz Sora?

- Igen - válaszolta a nő, de most már nem volt olyan ragyogó jókedve. Jobb fogadtatásra számított. - Tényleg nem örülsz neki?

- Nem.

- De hát miért? - kérdezte kétségbeesetten.

- Tudod jól, hogy miért. Sophie belehalt a szülésbe. Nem akarlak elveszíteni Sora.

- De hát nem fogsz. Ígérem...

- Ezt csak most mondod. Ő is ezt mondta, majd a szülés után 10 órával halott volt. - mondta keményen Leon.


- Hogy lehetsz ilyen? Egy kicsit sem tudsz örülni? - kérdezte Sora kiabálva, könnyes szemmel. - Gyerekem lesz, és neked is. Ezen már nem tudsz változtatni.

- Hát nem... - mondta keserűen Leon.


- Érzéketlen vagy. Ez a csöppség nem érdemli meg, hogy így bánjanak vele. Nem ismerek rád Leon. - mondta Sora zokogva.

- A francba Sora! Miért nem vagy képes megérteni. Szeretlek, és nem akarlak elveszíteni. Azt nem élném túl, ha még valaki elhagyna. Legalább egy kicsit lehetnél megértőbb.

- Sajnálom Leon. Szeretlek téged is de, szeretem a gyerekedet is - mondta dacosan és a kezét a lapos hasára tette.

Lord Oswald dühösen, és értetlenül nézett rá, majd a hálószobájába sietett, Sora pedig sírva dőlt vissza a kanapéra. Leon ahogy a szobájába ért dühösen dőlt végig az ágyon, és sokáig bámulta a plafont. Csalódott volt, és zavarodott. „Sora terhes?” - tette fel magának is a kérdést legalább 1000-szer. Majd hajnalba végre mindent tisztán látni kezdett. Megértette, hogy a feleségének kimondhatatlanul sokat jelent ez a pici baba, és most már ő is része az életének. Egyszer csak felugrott és a könyvtárba sietett. Sora az ablak előtt állt, és nézte a hóesést. Leon halkan mögé sétált, és átfogta a derekánál fogva. Egyik kezét óvatosan a hasára tette, míg a másikkal a derekát tartotta.

- Ne haragudj. - suttogta bele Sora fülébe. - Nagyon rondán viselkedtem.

- Nem haragszom. - mondta Sora lágyan mosolyogva és félt testével a férje felé fordult. - Ne félj Leon. Nem hagylak magadra.


- Ne mondd, hogy ne féljek, mert rettegni fogok. De megértettem, hogy mit jelent neked ez a pici baba. Szeretlek Sora, és őt is szeretem - suttogta és megcsókolta a feleségét.

- Köszönöm - mondta Sora és átölelte a férjét.


- Gyere, menjünk aludni. Neked sokat kell pihenned. - mondta roppant gyöngéden, majd átkarolta a nejét és a szobájukba indultak. Ahogy odaértek rögtön mély álomba merültek. Már magasan járt a nap, amikor Sora felébredt, és a férje helyét üresen találta. Csupán egy apró csomagot talált a párnáján. Ahogy kibontotta egy hófehér apró cipőt tartott a kezében, és egy kis kártyát mellette. Oswald baba- állt a kártyán. Sora elmosolyodott, és Leon keresésére indult.

Lassan eltelt a tél, majd a tavasz is. Júliusra Sorának már hatalmas hasa volt. Leon napról napra egyre rémültebben figyelte, hogy Sora mennyire megváltozik. Az apró törékeny feleségének, most hatalmas hasa lett. Egész álló nap csak gyümölcssalátát evett, és tejet ivott. Amikor néha a férjére nézett hatalmasakat nevetett.

- Ugyan Leon. Semmi bajom nincs. Úgy nézel rám, mint egy súlyos betegre. Nyugodj meg!

- Majd megnyugszom, ha már meglesz a gyerek. - válaszolta ekkor Leon komolyan.


Majd július végére, már minden készen volt. A gyerekszobát Leon és Sora hálószobája mellé tették. Gyönyörűen berendezték, Sora, Sarah, Mia, Anna, Rosetta, és May már megvarrták a babaruhákat, Leon pedig megvette a gyerekének a kiságyat, a babakocsit és a többi apróságot. Egyik nap Leon éppen a birtokon volt, amikor Alex lovagolt utána.

- Lord Oswald! - kiabálta.

- Mi történt? - kérdezte Leon rémült arccal.

- Most jövök a kastélyból. A feleségénél, megindult a szülés. Siessen. - mondta Alex is izgatottan. Leon szó nélkül megsarkantyúzta Antareszt és már repült is a kastély felé. Ahogy odaért leugrott a lováról, és Sora szobája felé rohant, ahonnan éppen Sarah jött ki.


- Hogy van a feleségem? - kérdezte aggódva. Sarah csak elmosolyodott.

- Jól. Már amennyire ilyenkor jól lehet az ember. Azt üzeni magának, hogy ne idegeskedjen, és írjon a Kilien házaspárnak, hogy jöjjenek ide.


- Minek? - lepődött meg Leon.

- Hát... szóval, Lady Oswald azt mondta, hogy azért, hogy magában tartsák a lelket.


- Oh, értem. Bemehetek?

- Nem, az kizárt dolog. - mondta Sarah keményen.

- Tessék? Ez az én házam.
- Ott bent viszont az én úrnőmnek lesz gyereke, és egyetlen férfi se teheti be a lábát. Üljön le, és várjon ott - mutatott egy székre. Leon kábultan botorkált oda, és lerogyott. Majd hirtelen felugrott és fel s alá járkálni kezdett a hosszú folyosón. Alex és Kalos eleinte aggódva figyelték, majd hozzászoktak a gondolathoz. Csupán egyszer próbálták meg leültetni.

- Uram, attól nem lesz meg előbb, ha lejárkálja a lábát.

- De előbb meglesz - vágott vissza Lord Oswald, és tovább rótta a köröket. Majd valamikor késő délután gyereksírás törte meg a kastély csendjét. Leon felkapta a fejét és megbabonázottan bámult az ajtóra. Perceken belül Sarah lépett ki széles mosollyal a száján.

- Kislány, de még milyen gyönyörű kislány. - mondta nevetve.


- És Sora? Ő jól van? - kérdezte Leon aggódva.

- Kitűnően, nyugodjon meg uram. Azt üzeni magának, hogy ne aggódjon, menjen vacsorázni, és gondolkodjon lányneveken. Mire befejezi a vacsorát már be is, mehet a szobába.

- Rendben - bólintott Leon kábán. Kalos és Alex felugrott, majd megragadták Leon mindkét kezét.

- Gratulálok uram, ön apa lett. - mondták egyszerre.

- Apa lettem - ismételte Leon, először bizonytalanul, majd magabiztosan - Apa lettem!

- Erre enni kell - kiáltotta Kalos és az étkezőbe indultak. Fél óra múlva Leon jóllakottan rohant Sora és a kislánya szobájába. Az ajtóban pont az orvos állt.

- Jól van a feleségem?

- A lehető legjobban, nyugodjon meg. semmi baja neki se, és a kislányának se. Most már bemehet.

- Rendben - bólintott Leon és egy nagy levegővétel után belépett a szobába. Tekintete rögtön az ágyon fekvő nejére esett, aki most egy kis csomagot tartotta a kezében. Lord Oswald lassan sétált közelebb és egyfolytában a kislányát figyelte.

- Bemutatom neked a lányodat - mondta Sora ünnepélyesen és lassan Leon kezébe adta a békésen alvó csöppséget, aki a hirtelen hangra, felnyitotta szemét, és az édesapjára nézett. Hatalmas ezüstszínű szemei voltak, és csillogó ezüst haja, az arca azonban olyan volt, mint Sora arca. A kicsi lány fürkészve nézte egy darabig az apja arcát, majd egy hatalmasat ásított és visszaaludt. Leon mosolyogva nézte gyermekét, majd lassan leült Sora ágya szélére.


- És? Eldöntötted már mi lesz a neve.

- Angela. Angela Oswald. Tetszik?

- Nagyon - mondta mosolyogva Sora és megcsókolta a férjét. - Szeretlek Leon.


- Tudom. Én is szeretlek. - mondta Leon elégedetten, és boldogan.

Mire letelt az 5 év Sora és Leon boldog szülei voltak a pici Angelának. A kislány a következő nyáron már tipegve mászkált a kertbe édesapja és édesanyja oldalán, és bájosan mosolygott mindenkire. Eltelt újabb 2 év, és ekkor megérkezett a Castian birtokra a trónörökös, Lord Nicholas Williem Oswald. A kisfiú a nagyapjára hasonlította teljesen. Sűrű, fekete haja volt és sötét komoly szeme. Apa és fia az első perctől kezdve remekül megértették egymást, és Leon komoly igyekezettel tanítgatta a fiát a legelső pillanattól kezdve.

Lassan eltelt újabb 5 év, és a Castian birtokon még most is minden a legnagyobb rendben ment. Alex feleségül vette az olasz herceg unokahúgát Merion De la Rocket kisasszonyt, aki most már Merion Graham volt. Kalos és Sarah is összeházasodott, és megszületett az első gyermekük, egy bájos kislány Suzanna. A Kilien család is bővülte egy ikerpárral Charlottal és Rayennel. Egy napsütéses nyári délutánon, míg a gyerekek a kertben játszottak, és a szülők beszélgettek Leon visszaszalad valamiért a kastélyba. Majd kinézett az erkélyről és elégedetten elmosolyodott. Hallotta a kertből felszűrődő gyereknevetést, a felnőttek beszélgetését, és a távolból a lovak nyerítését. A nap már lemenőben volt, megvilágította az egész tájat, és a Castian kastély urát is. Lord Oswald szürke egy pillanatra megvillantak, majd hirtelen Sora angyali hangja billentette ki a gondolataiból.
- Leon! Gyere le drágám, már csak rád várunk - kiabálta fel mosolyogva. A szemei most is úgy csillogtak, mint régen, és az arca most is úgy ragyogott, mint a nap.

- Megyek - mondta Leon elégedetten és lerohant a lépcsőn. Az aranyló Nap boldogan ragyogta be Dél-Franciaországot, és irigyen nézett le a Castian kastély boldog urára, Lord Leon Oswaldra.