Késő este van. A Castian kastélyban néma csend honol. Az egyik szobában Leon Oswald ül egy fotelban, és meredten néz a kandallóban táncoló tűzre. Ez idő alatt Sora a kastély keleti szárnyában, egy tiltott szobában van. A földön ülve, arccal a falnak támaszkodva sír, szívében hatalmas fájdalommal. Leon az imént azt mondta, neki, hogy már nem a felesége. Már 2 éve együtt vannak, és most azt mondja nem a felesége. Bár az elején valóban nem érzett iránta semmit, hisz a szerződésük nem engedte, de az óta megváltozott minden. Most pedig ő tényleg szereti, tiszta szívéből szereti. Bármit képes lenne megtenni érte. De, ő mégsem kér belőle. "Mást szeret...Sophiet." - gondolta Sora, és újra hangosan zokogni kezdett. Hirtelen ürességet érzett, és hiányérzetet. Már kicsi kora óta hozzászokott ehhez az érzéshez, de most furcsamód, nyomasztóbb és fájdalmasabb volt, mint valaha. Amíg gyerek volt csak az agya tudta, hogy valaki, akit ismert nincs többé. Most azonban a szíve érzi ugyanezt Az elméje, pedig nem volt képes felfogni. Nem akarta, és nem is volt képes rá.

Sokáig ült szótlanul a padlón, már a 3 gyertya közül kettő elaludt. Csupán az asztalon pislákolt egy vékony lángocska. Nem várta meg, hogy teljes sötétség boruljon a szobára, és rá is. Felállt és elindult a szobája felé. Ott ahol nemrég Leon csizmája hangosan nekivágódott a padlónak, most csak egy kis nesz volt hallható. Lady Oswald szótlanul sétált végig a folyosón. A szemét a földre szegezte, mintha keresne valamit. Majd lassan visszaért a szobájába. Ahogy belépett Saraht találta ott, aki éppen a ruháit pakolta. Amikor meglátta úrnője arcát, nagyon meglepődött.

- Asszonyom! Jól van? - kérdezte ijedten.

- Jól... elég jó.

- Egészen biztost? Ne hívjak orvost? Nem szójak a Lordnak?

- Ne! - kiáltotta Sora - Ne szólj a Lordnak, ne szólj senkinek. Most pedig menj ki. Ne gyere vissza. Ne zavarj se most, se pedig reggel. Se te, se a lányok. Világos? - kérdezte komolyan, élettelen hangon. Az arca sápadt volt és beesett. A szeme fénytelen és könnytől nedves.

- Igen - válaszolt tétován Sarah. - Ki készítsek valami ruhát? Biztos, hogy ne szóljak...

- Menj! - kiabálta Sora, és az ajtó felé mutatott.

Sarah kibotorkált rajta, és becsukta maga mögött. Majd egy pár másodperc múlva, hallotta a kattanást; a zárban elfordult a kulcs. Sora ezután lassan az asztalához sétált. Egy gyertyát meggyújtott, majd egy kis ideig meredten bámult maga elé. Töprengett, hogy mi tévő legyen. Majd 11 óra után nem sokkal arra az elhatározásra jutott, hogy elhagyja a kastélyt, és visszatér Angliába. Ott majd megkeresi egy pár barátnőjét, és ők talán segítenek, hogy a férje ne találja meg. "Igen, ezt teszem"- határozta el, és kihúzott a fiókból egy levélpapírt, és egy búcsúüzenetet írt Leonnal. A szeméből patakokban folyt a könny miközben gondolatait a papírra vetett. A szíve szakadt meg a gondolattól, hogy nem láthassa a férjét többet. De amit tett az helyes volt, gondolta ő.

Miután befejezte a levelet, leragasztotta, és az asztalon hagyta. Ezután átsétált az öltözőszobájába, felvett egy vastag téli kabátot, az istállóba sietett, felnyergelte Sereniytit és elindult Párizs felé. Ott majd úgy döntött, hogy postakocsiba ül, és onnan egyenesen a tengerig meg. Ha ez mind sikerül utána már gyerekjáték az egész. Sora Serenity hátán egész éjjel vágtatott Párizs felé. Az arcába vágott a vérfagyasztó hideg szél és egészen a csontjáig hatolt.

Már hajnalodott, amikor megállt egy kis időre az útszélén. A kabátját levette, és a lovára terítette. A kezei a finom bőrkesztyű ellenére is világoskékre változtak. Az ajka és az arca is élettelen színű volt. Dideregve dörzsölgette kis kezét, miközben a lónak adott egy kis ennivalót, amit még magával hozott. Ő is evett egy pár falat kenyeret, majd úgy döntött tovább megy. Serenity felé indult, de hirtelen megcsúszott, és elesett. Megrántotta a bokáját. A hirtelen, éles fájdalomba beleszédült, és egy jó darabig nem is tudott felállni a földről. "Majd csak jön erre valaki"- gondolta, és hirtelen, mintha imái meghallgatásra találtak volna; egy kocsi jelent meg a kanyarban, és egy pár pillanat alatt egész közel ért hozzájuk. Sora kicsit rendezgetni kezdte a ruháját, és próbált felállni a földről, így nem láthatta, hogy ki is száll ki a kocsiból.

- Segíthetek hölgyem. - szólalt meg az ismerős hang, majd egy szempillantás elég volt ahhoz, hogy a nő meglássa kis is sietett a segítségére. - Á, Lady Sora! Ezt a kellemes meglepetést! Soha nem hittem volna, hogy itt találkozunk. - mondta az érkező úr aki nem más volt, mint Daniel Granchurt.

- Mr... - dadogta Sora. Nem akart hinni a szemének. Gyorsan felállt mit sem törődve a fájdalommal, és hátrálni kezdett a lova felé.

- Hová siet szépségem, ebben a hidegben. Hiszen az arcocskája már világoskék. Csak nem elszökött otthonról? - kérdezte gúnyosan, és Sora arckifejezése elárult mindent. - De bizony! - kilátott fel a férfi meglepetten - Maga otthagyta a férjét. Ejha! Mit művelt az öreg Leon?

- Semmit- vágott vissza Sora. - Hagyjon elmenni. Álljon az utamból azonnal. - kiáltotta dühösen és a lovára ugrott. Megragadta a kantárját, és már indulni készült.

- Csak nem képzeli, hogy elengedem, most, hogy itt van egy karnyújtásnyira tőlem? - kérdezte és pisztolyt rántott elő. A következő pillanatban elsült a fegyver; eltalálta Serenityt. Ló és lovasa egyszerre dőlt a földre. Serenity élettelenül, míg Sora ájultan.

Közel 5 órával később, egy Párizs melletti romos kastélyban az egyik túlfűtött szobában tért magához Sora, egy székhez kötözve. Lassan nyitotta ki a szemét, ugyanis forgott vele az egész szoba. Az ütéstől beverte a fejét, és most egy csúnya seb éktelenkedett a homlokán. Pár perc elteltével, amikor már egész józan volt végignézett magán, és a szobán. Róla lekerült a vizes, hideg ruha, helyett pedig egy ízléstelen, vörös bársonyruha volt rajta, mélyen kivágva, és merészen felhasítva az oldala. A szobában minden csupa vörös volt, minden csupa bársony. Giccses aranyozott szobrocskák voltak kiállítva, és olcsó festmények függtek a falon. A Castian kastély pompája és ízlésessége messze túlszárnyalta. Az ablak melletti fotelban Daniel Granchurt helyezkedett el kényelmesen. Lábát keresztbe vetve, vigyorogva nézett a nőre. Majd lassan felállt, és közelebb sétált.

- Felébredt szépségem? Már ideje volt- köszöntötte derűsen Daniel a nőt.

- Mit művelt velem? - kiabálta Sora miközben magára nézett. - Mi ez az undorító ruha?

- Csillapodjon kedvesem. Én nem tettem magával semmit. Lehet, hogy nem vagyok gazdag, de attól még úriember vagyok. - mondta édeskésen. - A ruhát a szakácsnőm cibálta magára, a sajátja csurom víz volt. De nyugodjon meg, remekül fest magán. Kiemeli a valódi szépségét - mondta és végigmérte a nőt. Sorát elfogta a hányinger.

- Úriember? Magának ez a viselkedés úri? Mit akar tőlem? Én nem leszek a magáé soha. Ezt jegyezze meg magának egy életre. - kiabálta dühösen. Danielnek látszólag nem volt ínyére a hangnem.

- Nyugalom szépségem, nyugalom. Ne szaladjunk ennyire előre. Higgye el, lesz, még idő, amikor másképp vélekedik majd rólam.

- Soha! Jegyezze meg! Soha! - kiabálta Sora. A szemei a dühtől tűzben égtek. - Semmi értelme, hogy itt tartson.

- Semmi? - lepődött meg őszintén Daniel. - Valóban így gondolja?


- Miért? Mi dolga velem? - kérdezett vissza a nő.

- Hogy mit akarok? Nem is tudom miért, de elmondom kegyednek. Bár azt hittem már kitalálta. Minden vágyam, a Castian park urának lenni, magával az oldalán. Most azt kérdezi: hogyan? Ne aggódjon, elmondom azt is. Kis zsarolással. Az ön szerető férje, sejtésem szerint hajlandó lenn megtenni magárét, bármit. Ezt használom én ki. Levelet küldök neki, egy zsaroló levelet. Ott felajánlom az ön életét, a Castian birtokért cserébe. Leon természetesen elfogadja a feltételeimet és iderohan. Itt én megölöm, így enyém a kastély, és maga is. Csodás terv nem igaz? Hibátlan. - mondta önelégülten Daniel. Sora szótlanul figyelte, majd vigyorogva nézett rá.

- Ezt nem gondolja komolyan? - nevetett fel keserűen. Daniel látszólag megdöbbent.

- Mi olyan mulatságos? - kérdezte bosszúsan.

- Hogy mi? Elmondom magának én is. Tegyük fel, hogy maga megírja a levelet, és azt Leon meg is kapja. Elolvassa, de nem fog idejönni értem. Nagyon téved, ha ezt hiszi.

- Ugyan miért? - kérdezte most már kissé nyugodtabban.

- Azért, mert Leon nem szeret annyira, hogy idejöjjön értem, és átadja a birtokot magának. Nem jelentek neki semmit. Mást szeret. - mondta ki keserűen a szavakat.

- Mást szeret? Nahát, ez új. Mégis kiről van szó? Árulja el szépen. - kérlelte a férfi, bár nem hitt benne, hogy Lord Oswald valóban másba szerelmes.

- Sophiet. - mondta ki egyszerűen.

- Sophiet? - nevetett fel harsányan Daniel. Sora értetlenül bámult rá. - Még hogy Sophiet? Ezt maga se gondolhatja komolyan?

- De igen is komolyan gondolom. Leon nem engem szeret, hanem Sophiet. Úgyhogy kár a fáradságért. Nem fog idejönni és megmenteni engem. - magyarázta Sora. Danielből ismét kirobbant a harsány nevetés.

- Kedvesem, látom maga semmit nem ért. Leon nem úgy szereti Sophiet, ahogy maga hiszi. Sophie Leon kishúga volt. Csakhogy 23 évesen meghalt. Férjhez ment, terhes lett és belehalt a szülésbe. Ennek már majdnem 10 éve. - mondta Daniel gúnyosan mosolyogva, miközben szüntelenül a nő arcát figyelte. Sora hosszasan mered maga elé, és nem akarta elhinni az amit hallott.

- Ez nem igaz. Hiszen, ott vannak a kastélyban a nő ruhái, meg mindene. A nyugati szárnyban az első 3 szoba csak az övé.

- Hát persze. De a 4. már a férjéé volt, míg az 5. a közös hálószobájuk volt. Azokat nem kutatta át? - kérdezte gonoszul. Sora végre mindent megértett. Az a sok elfojtott, és kínos hallgatásokkal végződő beszélgetés. Mindenki tudta, hogy Sophie Leon húga. Layla is tudta, és Leon miatt nem akart túl sokat beszélni róla. Nem akart fájdalmat okozni a férfinak. Tehát, azért nem mutatta meg Leon se a szobákat, mert túl fájdalmas volt neki az emlék.

- Látom, kezdi érteni, hogy miről is van szó. Tehát ugyanoda lyukadtunk ki, ahonnan elkezdtük. Most szépen megírom a levelet Leonnak, ő pedig hanyatt-homlok rohan ide, hogy megmentse magát. Nem adok neki 5 órát, és már itt lesz.

- Ne - kiáltotta Sora. Most már elhitte, amit Daniel mondott. Leon valóban ide fog jönni, és akkor Daniel megöli. - Nem! Azt nem teheti.

- Ugyan miért? Ki akadályoz meg? talán maga? -kérdezte gúnyosan.

- Maga aljas gazember! Egy gyilkos - kiabálta Sora könnyes szemmel. Nagyon félt, hogy megölik, Leont. Egyfolytában üvöltött, hátha meghallja valaki. Daniel megelégelte a dolgot.

- Ebből elég! Oszip! Jim! - kiáltott a két szolgának. - Vigyétek innen a hölgyet a kastély északi déli szobájába, és jól zárjátok be. Ott aztán kiabálhat, ahogy akar. Ne féljen drágám, hamarosan itt lesz Leon. - nyugtatta a nőt gúnyos, fenyegető hangon.

A két szolga megragadta Sorát, és összekötözve egy hideg, sötét, nyirkos szobába dobták. Sora a nyirkos padlón feküdve hangtalanul sírt. Úgy tűnt nincs remény. Kezdte feladni a hitét, hogy valaha boldog lehet. Látszólag elveszett minden.

Leon ahogy elolvasta Sora búcsúüzenetét, mint az őrült, úgy rohant ki a szobából, és egyenesen az istálló felé futott. Útközben kilökött Kalos kezéből egy tálcát, de mit sem törődve vele tovább rohant. A bejárati ajtóban Alexnek rohant neki, és a elvágódott a földön. A férfi rémülten segítette föl a földről a gazdáját, akinek a feje vérezni kezdett.

- Lord Oswald? Jól van uram? Hívok orvost, ne aggódjon...- mondta miközben Kalossal próbálták felsegíteni a földről a még mindig kába, Leont.

- Nem! Erre most nincs idő. Meg kell találnom... - mondta, és már indult volna, de a fejsérülése miatt újra megszédült.

- Kit uram? - kérdezte Alex gyanúsan. Kalos ez alatt felültette a gazdáját a legelős székre, és elkezdte ellátni a sérülését. A nagy zajra odaérkezett Sarah, May, és a 3 szolgálólány is.

- A feleségem. Sora. Elment. Meg kell találnom őt. Minden perc drága. - hadarta Leon a levegő után kapkodva.

- Várjon - szólt Alex higgadtan. - Ha most utána rohan nem éri utól. Tervet kell készítenünk. Először is: hová mehetett a Lady? A családjához?

- Nem, vagyis nem hinném. Nincs neki senkije, csak a nagybátyja. Oda pedig nem menne, igaz Sarah? - kérdezte most már higgadtabban és józanabbul. A belé diktált brandy jót tett neki.

- Szerintem se ment Lord Harringtonhoz. Istenem, akkor hová mehetett? Sejtelmem sincs.

- Vitt magával pénzt? Nézze meg Mia! - utasította a lányt, aki egy perc alatt visszatért.

- Csak egy keveset. Az egyik lovaglóruhája hiányzik, és egy kis pénz. Talán 2 font. Az aligha elég, hogy kivegyen valahol egy szobát. - jegyezte meg Mia.

- Igen, aligha...- dünnyögte Kalos. - Akkor hol lehet? Nincs valami régi barátnője, vagy ismerőse itt?

- Sajnos nincs. Kicsik kora óta Londonban élt. - mondta Sarah szomorúan.

- Hát persze! - kiáltott fel Leon. - London! Csak oda mehetett. Így elkerülheti a nagybátyját is, és nem tudódik ki, hogy elszökött. A 2 font pedig elég arra is, hogy, átkeljen hajón. Utána kell mennünk. Alex, hiányzik Serenity az istállóból?

- Tartok tőle, hogy igen. Azért jöttem szólni, hogy nincs meg a ló. Ha azzal ment, akkor már messze járhat. Vajon mikor indult?

- Valamikor éjfél után. - mondta Leon, és már öltözködött is. - Most van fél 9. valahol Párizs határában járhat, vagy kicsit talán távolabb tőle. Sietnünk kell. Ha a lova elfárad, valószínűleg megáll pihenni, mi pedig akkor utóléjük. Induljunk. Kalos, Alex ti velem jöttök! Alex nyergelj fel 3 lovat, és hozzál még 3-at. 5 perc múlva indulunk. May, csomagolj enni. Ken! Te vigyázol a házra. Szólj az istállóban a fiúknak, és a többi szolgának is. Vigyázzatok, nehogy valaki meglepjen titeket. - mondta a Lord komolyan.

Alex egy pár perc alatt elkészült, May is megérkezett az ennivalóval. Leon, Alex és Kalos alig 10 perccel fél 9 után, már sebesen száguldtak Párizs felé. A sötétség miatt Sora lassabban haladt, de most nappal volt, és némileg enyhébb idő. A lovak rövidebb idő alatt tették meg ugyanazt az utat, amit éjszaka Sora. Valamikor délután 3 óra felé megálltak egy fogadóban Párizstól úgy 2 mérföldnyire. Bementek egy pillanatra forralt bort inni, míg a lovaikat ellátták. Leon kapkodva itta meg az italt és dühösen járkált fel s alá.

- Nagyon sürgős lehet - jegyezte meg a fogadós mosolyogva. - Talán sietnek valahová?

- Igen. - válaszolta Leon. - keresünk valakit, hátha maga látta. Ha segít, ígérem bőkezű, leszek. - mondta, mikre a kövér fogadósnak felcsillant a szeme.
- Kiről van szó uram? Mondja bátran.

- Egy hölgyről. Magas, vékony, hosszú lilás hajú, barna szemű, fehér bőrű. Egy hófehér ló van vele, és London felé tart. Valószínűleg elhaladt erre. Nem látta őt?- kérdezte Leon izgatottan. A fogadós elkeseredve csóválta a fejét.

- Sajnálom uram, de nem. Sok nő járt erre, de egyik sem hasonlított a kisasszonyra. Fehér lovat pedig egész délelőtt nem láttam. - mondta a kövér ember elkenődve, Leon pedig csalódottan hajtotta le a fejét. A következő pillanatban, egy magas, mély hangú úr szólalt meg. hosszú, hullámos fakó haja volt, kopott zöld ruhája, de szokatlanul értelmes szeme. Úgy 32 éves lehetett.


- Én láttam a hölgyet. - mondta komolyan.

- Hogyan? - kapta fel a fejét Leon, Kalos és Alex pedig feszülten figyeltek. - Hol látta? Mikor?

- Valamikor 11 óra felé, egy hintóban. De eszméletlen volt, és a homloka véres. Valószínűleg leesett a lováról, és azért ájult el. - magyarázta.

- Élt még?

- Hát persze. Annyira azért nem volt súlyos az ütés a fején.

- És ki volt vele, vagyis kié volt a hintó. - kérdezősködött Leon türelmetlenül.

- Egy magas, fiatal, jóképű, világosbarna hajú, kissé gúnyos tekintetű úré volt a kocsi. A neve Daniel Granchurt. Nem tudom ismeri e?- Leon a név hallatán elfehéredett.

- Ismerem. Jól ismerem. - mondta lesújtottan.

- Én is elég jól ismerem-, magyarázta a férfi tovább. - Jó néhány kaszinóba találkoztam már vele, de mindig kikapott. Most...-

- Hálásan köszönöm uram a segítséget. Egyszer majd meghálálom, ígérem. - mondta Leon hirtelen. - Most azonban sietnem kell tovább, meg kell találnom a feleségem. Remélem Mr...

- Fantom. Csak szólítson Fantomnak. És hogyha tudja, hol van Mr. Granchurt és hajlandó magával vinni, akkor leróhatja a háláját. Van valami a birtokán, ami az enyém.

- Rendben van. Velünk tarthat, de siessen. Kint várnak a lovak. Jut önnek is egy. - hadarta miközben kifizette a fogadóst, és felugrott Antaresre.

- Hova vihette őt Lord Oswald? - kérdezte Alex.

- Párizstól nem messze van egy birtoka, és azon egy romos kastély áll. Csak oda mehetett, és ott lehet Sora is. Kalos, te menj be Párizsba, és keríts katonákat. Az a gyanúm, hogy már vár minket, és nem fogja átadni Sorát, szép szóval.

- Igenis uram!

- Akkor induljuk. - mondta és előre vágtatott, Fantom és Alex pedig követték őt. Leon nagyon jól emlékezett merre van Daniel birtoka.

Egy párszor őt is elhívta oda, de soha nem érezte ott jól magát. Emlékezett rá, hogy mennyire lelakott hely volt, és nagyon elhanyagolt. Aggasztó volt a tudat, hogy Sora ott van. Majdnem egy órát vágtattak mire elérkeztek a birtok déli részéhez. Az épület oldalán volt egy cselédbejáró, itt mentek be Leonék is. Keresztülvágtak 3 szobán, egy helyiségen, ami valaha konyha volt, és egy raktáron is. Majd egy nyirkos folyosóra értek, ahol 4 szobát találtak.

- Halkan- súgta Leon. - Nehogy meglepjen valaki. - mondta és tovább sétált. Az első két szoba üres volt, a harmadikat azonban zárva találta. - Sora!- szólt fennhangon az ablakrácshoz egész közel hajolva. Egy szempillantás alatt megérkezett a válasz.

- Leon! - kiáltotta a nő kétségbeesve. - Segíts!

- Halkan! Nyugodj, meg rögtön kihozunk. Alex, hozz valamit, amivel kifeszítsük az ajtót.

- Majd én- lépett közelebb Fantom. Egy tolvaj kulcscsomót rántott elé, és egy perc alatt kinyitotta a zárat. Ahogy az ajtó kinyílt Leon berohant és az egyik sarokban rögtön megtalálta a megkötözött, könnyes arcú, ijed szemű nőt.

- Sora - suttogta, miközben kioldozta a lábát és a kezét. Amint kiszabadult rögtön a férfi nyakába ugrott és görcsösen ölelte magához miközben zokogott.

- Jól van. Nyugodj meg, most már semmi baj. Kiviszlek innen - mondta Leon miközben vigasztalóan, simogatta a felesége hátát és a haját. Majd kissé eltolta magától a nőt és végignézett rajta. - Jól vagy? Nem csinált veled semmit?

- Semmit. Jól vagyok, de vigyél haza. Meg akar ölni téged. Kérlek, siessünk - sírta, és ismét és férfi nyakába temette az arcát. Leon felemelte a földről és kissé eltolta magától.

- Menjünk - mondta és ráterítette a köpenyét. Átkarolta a derekát és kivezette a helyiségből. - Alex, menj előre, nehogy meglepjenek. Fantom maga jöjjön mögöttünk, ha kérhetem.

- Igen is uram. - mondták egyszerre, és elindultak a kijárat felé. Már majdnem kiértek, csupán egy halon kellett keresztülvágniuk. Ott azonban váratlan akadályba ütköztek.

- Nahát, nahát Leon - üdvözölte őket Daniel, miközben egy pisztolyt szegezett rájuk. - Hová ez a nagy sietség?

- Daniel!- szólalt meg Lord Oswald - Mit akarsz?

- Hogy mit akarok? Nahát ez felettébb szórakoztató kérdés volt. A feleségedet, és a birtokodat. Mást nem. De ha egyiket sem adod szép szóval, akkor először az életedet, utána a feleségedet, majd a birtokod. Választhatsz öreg cimbora. - közölte nemes egyszerűséggel. Egy darabig néma csend volt a gyéren világított poros teremben. Majd Daniel gondolt egyet. - Tudod mit Leon? Támadt egy ragyogó ötletem. Párbajozzunk! Mégse tisztességes, hogy esélyt se adok neked. Legalább nyugodt lelkiismerettel végzek veled.

- Rendben - állt rá a dologra Leon, és eltolta magától Sorát. - Vigyázz rá Alex.

- Ne! - sikította Sora. - Könyörgöm Leon ne! Meg fog ölni. - siránkozott tovább, de a férje most rá se hederített. Előrántotta a kardját és Daniel felé lépett.

- Ég veled Leon! - kiáltotta Daniel és megkezdődött a bárbaj. Mindkét férfi remek vívó volt, de Leon volt fölényben, hiszen a gyilkos mindig félerővel küzd. Egy hirtelen szúrásnál megsebezte Daniel vállát.

- Add meg magad Dan! Akkor békében elmehetsz. De ha valami kárt teszel bennem, vagy benne, nem állíthatsz meg. - mondta Leon mennydörgő hangon.

- Felejtsd el Oswald. - kiáltotta Daniel, és újra támadásba lendült. A következő sebet Leon kapta az oldalán. A fehér ingén rögtön vörös folt kezdett éktelenkedni, de rá se hederített.

- Állítsák már meg őket! - kiabálta Sora kétségbeesetten.

- Nyugodjon meg Lady Oswald. A férje érti a dolgát - mondta Alex miközben még mindig maga mellett, tartotta Sorát, erőszakkal. Daniel és Leon is kezdett fáradni.

- Ostoba voltam Leon amikor megmutattam neked azt az újságcikket. - mondta Mr. Granchurt miközben levegőért kapkodott. - Ha én mentem volna el az öreghez, most enyém, lenne a pénz, és a nő is, te meg valami viskóban sínylődnél.

- De nem így lett Daniel, és jobb így mindenkinek- válaszolt Leon. - Melletted sosem lett volna boldog.

- Gondolod? Én legalább elmondtam volna neki, hogy ki a húgom, és nem hitte volna, hogy a régi kedvesem siratom. Igaz aranyom?

- Tessék? - lepődött meg Leon.

- Úgy bizony. Sora azt hitte, hogy a te Sophie húgod a szerelmed. Ostoba vagy Leon, és az is maradsz. - mondta nevetve Daniel. Leont, elöntötte a düh. Újra támadásba lendült, és egy pillanat alatt kiütötte a kardot Daniel kezéből. A férfi a döbbenettől meg sem bírt szólalni. Egy darabig farkasszemet néztek, majd Leon hátra lépett és leengedte a kardot.

- Takarodj innen. Ne is lássalak - mondta komolyan és Sora felé fordult. A nő könnyes szemmel nézett rá. - Tényleg ezt hitted? - kérdezte. Sora bólogatott.

- Igen - mondta és elindult a férje felé.

- Leon!!! - kiabálta egy hang. Lord Oswald a hang irányába fordult. Daniel egy pisztolyt tartott felé miközben vigyorgott. - Fordult a kocka barátom. - mondta és elsütötte a fegyvert. A golyó azonban nem ért célba. Sora Leon elé ugrott és átkarolta a nyakát. A golyó az ő hátába fúródott és a következő pillanatban már a férje kezébe rogyott.

- Sora - suttogta Leon és a szemében, 7 éve először könnyek jelentek meg. Ugyanekkor katonák rontottak be, és elvitték a még mindig döbbent Danielt, aki meg sem bírt szólalni. - Sora, ne hagyja el. - mondta, és az ölébe vette a nejét.

- Sajnálom Leon - nyögte Sora sápadtan, félig lehunyt szemmel. - Sajnálom, hogy nem bíztam benned. - mondta, Leon csak a fejét rázta.

- Nem. Ne hagyj el. Orvost! - üvöltötte. Kalos rögtön intézkedett. - Nem hagyhatsz itt, most, hogy minden rendbe jött. Most már mindent tudsz rólam. Sosem szerettem más nőt, csak téged. A te mosolyod olvasztotta meg a szívem körül a jeget, a te hangod adott újra értelmet az életemnek. Most nem mehetsz el. - mondta és lehajtotta a fejét. Egy könnycsepp Sora kezére esett.

- Nem akarok, hidd el. Szeretlek - mondta alig hallhatóan, és a feje hátra hanyatlott.

A hó odakint újra esni kezdett. Hatalmas szikrázó pelyhekben hullott a komoly francia tájra. A délelőtt napfény eltűnt és felváltotta a mindig szomorú sápadt holdfény.