Leon idegesen mászkált fel- alá a dolgozószobájában. Az a jelenet még mindig a szemei előtt volt, amikor az utcán összefutott a szőke szépséggel. Vágy? Valóban keltett benne régen, s nagyon jól elvoltak ők ketten. Ez volt a leghosszabb kapcsolata Során kívül. Élvezték az együttlétet. Nagyon is. Ám még őt sem hozta el Blackheath kastélyába. Ez csakis egyetlen nő kiváltsága és joga volt. De ő most már a felesége volt. Akkori szeretőjében kedvét lelte. Aztán mindennek vége lett. Talán már kezdett unalmat érezni mellette, olyan unalmat, amit Sora mellett soha nem tapasztalt. Mégis, amikor most újra találkoztak, egyfajta különös érzés fogta el. Rájött, hogy Soránál szebb nő nincs a világon, és soha úgy nőt nem lehet kívánni, mint őt. Szinte belebolondult a gondolatba, hogy ilyen halálos vágyat csak az iránt a nő iránt képes táplálni, aki már a felesége. Egyszerűen oka nem volt, hogy más nő után forduljon. Az övé volt a legszebb, a legkívánatosabb, a legbátrabb, és a legizgalmasabb nő. Olyan tűz és szenvedély égett benne, mint senki másban. Ő volt az egyetlen, aki igazán a felesége lehetett. Határozott volt, csábító, és veszélyes. Megijedt. Megijedt ettől a mélységes szenvedélytől, ami félő volt, hogy felemészti. Egyszerűen még csak oka sem volt keresni valakit, akin a hatalmas vágyát levezetheti, mert Sora nem tagadta meg tőle az ágyát. És a többi nő egyszerűen már semmilyen érzést nem keltett benne. Magában elismerte, hogy szépek, de ilyenkor mindig az jutott eszébe, hogy a felesége milyen. Büszkeséggel, diadallal töltötte el. És elégtétellel, hogy minden férfi őt irigyli. Ugyan akkor féltékenységgel, ha csak valaki ránézett a szépséges feleségére. Már belezavarodott abba az érzelemáradatba, amit Sora kivált belőle. A végtelenségig dühíti, és a lehetetlenségig felizgatja. Ráadásul néhány hete teljesen megváltozott. Nem vetett rá gyűlölködő, hűvös pillantást. Hanem ahogy kezdettől fogva vágyott rá, elcsábította, játékosan incselkedett vele. Ha valaki ott volt náluk, simogatta, vagy kacér pillantásokat lövellt felé. Mosolygott, nevetett. Szenvedélyesen veszekedett vele, és a végtelenségig felizgatta. Ha amíg hűvös volt, nem volt oka megcsalni őt, mert nem tagadott meg tőle semmit, most amikor már mindent odaadott neki, még annyira sem volt. Fáradtan felsóhajtott. Erre megjelenik valaki, a régi szeretői közül, akivel ráadásul huzamosabb ideig volt együtt. Mindent tönkre tehet, ha akar még valamit. És nagyon úgy tűnt, hogy akar. Gondterhelten túrt bele a hajába, amikor kinyílt az ajtó. Ahogy számított rá Brandon gyorsan ideért. A férfi érdeklődve nézett rá, mire Leon csak egyetlen szót mondott:

- Layla...

Odakint a szél vadul tépte a fákat, és hó kavargott. Vad vihar tombolt, így mindenki, aki tehette behúzódott a kastélyba. A függönyöket behúzták, hogy a hó, és a szél vad dübörgése ne legyen olyan közvetlen. Sora épp a könyvtárból jött ki. Nem volt mit tennie, így olvasott egy kicsit. És a kastély hatalmas könyvtárában sok megfelelő könyvet talált. Ám úgy döntött, hogy megkeresi a férjét. Reggel óta nem látta Leont, ugyanis, amikor a férfi elég hevesen lerohanta az éjszaka után, kissé elfáradt, és elaludt. Amikor felkelt már nem találta maga mellett. Egy ideig Sophieval beszélgetett, de a lánynak megfájdult a feje így lepihent. Sejtette, hogy hol találhatná meg Leont. Ugyanis a férfi kötelességtudóan, mindig elvégezte a munkáját. Persze az utóbbi pár hétben elég sokszor volt, hogy félbe hagyta a dolgát, hogy éppen a vágyának éljen. Persze ez az ő hibája volt. Minden lépésében próbálta elcsábítani a férfit. Gonosz mosolyt engedett meg magának, amikor egy cseléd sietve közeledett felé, majd ahogy felnézett rá mélyen meghajolt. Sora bólintott, hogy mehet, majd az előcsarnokba ment, hogy megnézze, most ki keresi a férjét. Ám amikor odaért, egy pillanatra megtorpant. Nők nem igazán keresték meg a herceget, ám úgy látszik most kivételes alkalom volt. Érdeklődve nézte a fiatal lányt, aki kb. vele egy idős volt. Hosszú, derékig érő szőke, egyenes haja volt, és óceánkék szemei. Vele egy magas lehetett. Formás volt, és csinos.  Nagyon szép volt. De a rajta lévő ruha, kissé merésznek tetszett. Bár Sorának is voltak ilyen ruhái, mégsem mutatkozott ennyire hivalkodónak. A lány egy sötétlila köpeny viselt, amit szétnyitott így látni engedte az alatta lévő mélyvörös ruhát, aminek pántjai annyira le voltak húzva a válláról, hogy majdnem az egész mellét látni engedte. Sora felvonta a szemöldökét. Kissé furcsa volt neki a nő. Szép volt, nagyon szép, mégis felfedezett benne egyfajta furcsaságot. A lány nem tudta olyan jól palástolni a döbbenetét, mint ő. Soha nem látott még ilyen szép nőt. És látszott rajta, hogy nem éppen az ő köreiből való. Erről elég sok jel árulkodott. A ruhája finom anyaga. A sárga felső rész szorosan rásimult, megmutatva minden tökéletes idomát. A ruha ujja rövid volt, és szépen ívelt dekoltázs is párosult hozzá. A szoknya része bővebb, és fehér színű. Sora haja le volt engedve, lilás bársonyként omlott a csípőjéig. Arcvonásai finomak voltak, és igazán olyanok, amit akármelyik szirén, vagy istennő megirigyelhetett volna. Csokoládé szemei hűvös nyugalommal tekintettek rá. Végül ő lépett előbb. Sora közelebb lépett, majd a kezét nyújtotta.

- Sora Oswald - mondta még mindig kicsit tartózkodóan. Majd a másik lány is a kezét nyújtotta.

- Layla Hamilton - mondta kellemesen zengő hangján.

A két nő egymással szemben állt. Egymás kezét fogva, és a másikat nézték. Ebben a pillanatban meg lehetett állapítani a köztük lévő összes különbséget. Sora hirtelen megérezte, hogy Leon is ott van. És valóban. A férfi ott állt tőlük nem messze, és teljesen ledermedt. Csak meredten nézett a két nőre, akik még mindig egymás kezét fogták. Sora elengedte Layla kezét, és arra fordult. Tekintete rögtön Leon döbbent, zavart, és ijedt szemeivel találkozott. Soha nem látta még, hogy a férje valamitől is megijedt volna. De a herceg nem Laylát nézte. Ő a feleségét nézte és várta, hogy mit fog tenni. Sora felvonta a szemöldökét, majd egy lapos pillantást vetett Laylára. A lány a herceget nézte. Szemében megjelent a sóvárgás, a szenvedély, és a mélységes vágy. Olyan vágy, hogy Sora nem kételkedett benne, hogy azonnal leteperi a férfit, és nem érdekli, hogy ki látja, ki nem. De Leon nem foglalkozott vele. Sora végül gonoszan a férjére mosolygott, majd közelebb ment. A herceg döbbenetében még a száját is eltátotta.

- Mi a baj kedvesem? - kérdezte Sora doromboló hangon, miközben átölelte a férfi derekát. - A hölgy láthatólag nem tudja, hogy ki vagyok. Elmagyaráznád neki?- kérte, és közben hozzá dörgölőzött. Brandon tőlük nem messze állt, és vigyorogva figyelte, ahogy húga játékosan rákacsint. Sora már jó úton haladt ahhoz, hogy olyan házasságot hozzon létre, amilyen Leon terveiben van.

- Nos, Layla - nyerte vissza a hangját a herceg. - Lady Sora Oswald. A feleségem.

- A felesége? - döbbent meg a lány. - Hogy...?

- Brandon, kicsit elszórakoztatnád a... kisasszonyt - mondta némi gondolkodás után -, míg én megbeszélek valamit a feleségemmel?

- Persze - bólintott a férfi. - Layla... - intett a lánynak, aki elment előtte, majd húgára mosolygott.

- Sora... én... ő... mi nem... - kezdte a herceg zavartan, és idegesen.

- Leon Oswald, Blackheath hatalmas hercege zavarban van a felesége előtt?- kérdezte Sora gúnyosan. - Kedvesem, ezt soha nem hittem volna azok után, amilyen veszedelmes vagy az élet minden terén - majd megfordult és gonosz mosolyt engedett meg a férje felé. - Ne aggódj, nem vagyok egy hisztis, féltékeny liba. Vagyis a féltékenységről beszélgethetnénk, de nem fogok botrányt csinálni - kacsintott a megkövült férfira. - Ha végeztél a hölggyel, szeretném, ha elárulnád ki is ő - majd közelebb lépett, és az ingénél fogva magához húzta Leont. - Ne nagyon fantáziálj róla! - majd hevesen megcsókolta. Leon, ahogy észbe kapott azonnal viszonozta. Majd a kezébe vette az irányítást, és mohón magához szorította. Szinte perzselt körülöttük a levegő. Hamarosan Sora nevetve húzódott el. - Elég. Ezt majd este folytatjuk - mosolygott rá sokat sejtetően. - De most menj! Utána keress meg - majd hátat fordított és elsétált.

Leon egészen addig nézte, amíg el nem tűnt az emeleten. Kétségtelen, hogy fantasztikus felesége volt. Csodálatos minden téren. És ez a mohó csók... Mosolyogva indult el a dolgozószobájába, ahol előre láthatólag elég kellemetlen beszélgetés lesz. Ahogy belépett rögtön szembe találta magát Laylával, aki már megszabadult a köpenyétől. Ott állt előtte teljes életnagyságban, és éppen csak, hogy ki nem látszottak az idomai. Az óceánkék tekintet a dühtől villámlott.  Leonban azonban nem keltett semmilyen érzelmet, csak mélységes szánalmat. Hűvös tekintettel, és kissé gúnyos félmosollyal az ajkain, az íróasztala mögé lépett és leült. Egy papírt vett a kezébe, majd azt kezdte tanulmányozni. Layla döbbenten fordult arra, és elöntötte a düh. Odacsörtetett az asztaloz és nagyot vágott rá. Leon unottan pillantott fel, miközben a szeme sarkából látta, hogy a szófán ülő Brandon nagyon jól szórakozik. Ő már hozzá szokott ahhoz, hogy barátja milyen hűvös nyugalommal tudja irányítani a körülötte lévők életét.

- Hogy tehetted ezt?- förmedt a hercegre Layla.

- Parancsol?- kérdezett vissza hűvös udvariassággal.

- Mióta magázol te engem?- kérdezte a lány. - És mi ez a házasság?

- Minek néz ki? - kérdezte teljes nyugalommal.

- Ne kérdezgess, hanem válaszolj! - toppantott egyet.

- Leszel szíves megnyugodni, különben nem felelek magamért - mondta Leon és felemelkedett. Ez megtette a hatását. Layla hátrált egy lépést. - Most már válaszolhatok, ha nagyon akarod - majd az ablakhoz sétált.

- Mégis mikor házasodtatok össze, és én miért nem tudok róla? - kérdezte a lány már nyugodtabban.

- Mikor is? - fordult Brandon felé.

- Úgy három hónapja - mosolyodott el a férfi.

- Igen - nézett újra Laylára a herceg. - És hogy miért nem tudsz róla? Éppenséggel azért kedvesem, mert nem voltál Angliában. Pedig már az egész ország tudja. Lássuk csak hol is voltál? Párizsban az egyik szeretőddel?- kérdezte gúnyosan.

- Te soha nem voltál velem ilyen - mondta Layla hitetlenkedve. - A miatt a kis liba miatt lettél ilyen? - majd döbbenten nézett, ugyanis a két férfi egyszerre lépett egyet felé. De míg Brandon dühös volt, Leon nagyon veszélyes.

- Nem ajánlom, hogy még egy ilyen jelzőt használj a feleségemre - majd barátjára tekintett. Brandon rögtön bólintott, majd még mindig ingerülten elhagyta a szobát. - És most elárulod szépen, hogy miért jöttél - jelentette ki.

- Örömmel tapasztalom, hogy ez a hatalom, még mindig a tiéd, és nem változatta meg ezt az a.... a feleséged - javította ki magát, miközben elbűvölően elmosolyodott. - Azért jöttem, mert hiányoztál - lépett mellé. - Azt hiszem elég volt a szabadságból, és végre összeházasodhatunk.

- Összeházasodhatunk?- hördült fel Leon és távolabb lépett. - Te megőrültél?- kérdezte hitetlenkedve. - Összeházasodunk? Nős vagyok.

- Nem számít - bújt hozzá. - Neked biztosan első szóra érvénytelenítik.

- Érvénytelenítik? - nézett rá dühösen. - Ha már ennyire ismered az ilyen dolgokat, megmondod, mivel indokoljam?

 - Mond, hogy tévedés volt - válaszolt mosolyogva. - Blackheath hercegének nem mondanak ellent.

- Sajnálom kedvesem, de nem tehetem - mondta gúnyolódva. - Egy: mert Henrik király parancsa, ő pedig azért egy ranggal fölöttem áll. Kettő: - mosolyodott el gonoszan - nem akarom.

- Mi?- nézett rá döbbenten. - De hát miért? Velem sokkal olcsóbban megúsznád Leon, és még jobban villoghatnál a társadalom előtt. Ráadásul az ágyban is jobban megértenénk egymást - simított végig a férfi ágyékán.

- Elég - lökte el a lány kezét. - Fogd már fel Layla: Sora a feleségem, mert így akarom. Vegyük sorra az indokokat. Azt mondod olcsóbban megúsznám? - kérdezte gúnyosan. - Ha belekóstolnál a gazdagságba, nem lennének határaid. Végül is nem ehhez szoktál. Az igaz, hogy valamikor megértettük egymást az ágyban, veled mégsem éreztem olyan halálos, feszítő vágyat, amit már nem lehet visszatartani, mint a feleségemnél. Nőt így nem lehet kívánni. És én sem kívántalak így téged soha. Sőt. Jó volt veled, de te nem rántottál le a Pokolba magaddal, minden szeretkezésünk közben. És utána nem repítettél fel a Mennyig. Mi egyszerűen voltunk. És ne is reménykedj, soha nem kívántalak úgy, olyan sürgető szenvedéllyel, és nyers vággyal, mint Sorát. Hisz csak rá kell nézni - mondta maróan gúnyosan. - És végül: hogy képzeled, hogy veled jobban villoghatnék a társadalom előtt? Hogyan villoghatnék jobban egy úrihölgy, egy istennő helyett, egy... kurvával?

Folytatása következik...