A nap mézszínű fényei melegen siklottak be a nehéz függönyön. Leon jólesően sóhajtott fel, miközben a még mindig homályos szobában az oldalára fordult. Meztelen testét itt- ott megvilágította a nap. Mosolyogva nyúlt maga mellé, felesége puha, kívánatos testét keresve, ám nagyot kellett csalódnia. Szinte abban a pillanatban kipattant a szeme, amikor érezte, hogy a lány nincs mellette. Ijedten nézett körbe, de Sora már nem volt a szobában. Hirtelen csalódottság fogta el. Eddig ő volt az, aki az éjszakákat követő reggelen elment. Egyszerűen nem akarta látni, ahogy Sora az éjszaka után újra hűvös, rideg lesz vele szemben. Ám most, úgy tűnt minden megváltozott. Emlékezett Sora minden egyes szavára, amit tegnap mondott. Most mégsem volt mellette. Nem ez lenne az első alkalom, hogy a hercegnő újra hűvössé változik egy csodás nap és még csodásabb éjszaka után. Keserű sóhaj szakadt fel a torkából. Lassan a fürdőbe ment, hogy kicsit másra terelje a figyelmét. Hamarosan már felöltözve nézett a földig érő tükörbe. Furcsán érezte magát. Hallotta Sora sikolyait, a nevetését, az incselkedő hangleejtést, ahogy szinte dorombolt neki. És látta a szemében a ragyogást. Most mégsem volt ott. Újabb sóhaj és komor tekintet kíséretében a függönyhöz lépett, és elhúzta a mélykék drapériát. Ahogy az erkélyajtót kinyitotta hangos kacagást sodort arra a langyos szél. Sora... Azonnal arra kapta a fejét. Az egyik hatalmas nyárfa alatt lévő asztalnál Sophie és Sora ült. Feltehetőleg reggeliztek. Leon elmosolyodott, hát mégsem álmodta. Szinte villámsebességgel szaladt le. Majd, ahogy kiért a kertbe, lassított. Tekintete egy csodálatosan virágzó vörös rózsabokorra esett. Gonosz mosolyt engedett meg felesége felé, majd leszakított egy csodaszép virágot. Sophie, Sorával szemben ült az asztalnál. A két lánynak hűs árnyékot nyújtott a hatalmas fa, ami alatt ültek. Október közepe volt, és a nap melegen sütött, pedig már ősz volt. A két lány elmélyülten beszélgetett. Majd Sophie ránézett, de bátyja intett neki, hogy hallgasson. Leon lassan felesége mögé lépett, s megcsapta a rózsa és a jázmin illata. Szinte minden érzékét elbódította ez az illat, melyet soha nem tudott feledni. A kezében tartott rózsával lassan végigsimított felesége fedetlen vállain. Sora egy pillanatra megmerevedett, majd elégedett sóhajjal engedte át magát férje kényeztetésének. Leon gyengéd mosolyt engedett meg magának, majd előre hajolt és megcsókolta felesége bársonyos vállát. Sora újfent felsóhajtott, majd hátra nyúlt és ujjait beletemette férje hajába.

- Jó reggelt hercegnőm! - mormolta Leon a füle mellett. - Mikor felébredtem nem voltál mellettem. Attól tartottam, hogy megszöktél.

- Sajnálom, kedves. - mosolyodott el Sora. - Kijöttem, mert félő volt, ha maradok, feltartalak a munkából.

- Nem kell emiatt aggódnod, drágám! - ülte le, mellé mire Sora elégedetlenül felnyögött. Tökéletes helyen volt az előbb. - Nyugi cicám! Úgy döntöttem, a mai napot teljes egészében neked szentelem.

- Ez igazán kedves tőled. - mosolygott rá Sora gonoszan. - Gondolod, hogy ki fogod bírni egész nap velem?

- Semmi kétség. - nézett végig leplezetlen vággyal a lányon.

Sophie egy narancssárga ruhát viselt, melynek vékony pántjai voltak, és a derekán egy gyöngyökkel kirakott sáv volt. Haját felkötötte, és szégyenlősen mosolygott a bátyjára és Sorára. A hercegnő egy pánt nélküli ruhát viselt, minek alsó anyaga rózsaszín volt, a felső rétege pedig királykék. A felső része rózsaszín volt, és kék hímzések díszítették. A csípőjén egy rózsaszín selyemöv futott végig. Míg karjain egy szintén rózsaszín selyemstóla volt. Haja leengedve omlott a csípőjéig. Leont egy pillanat alatt elöntötte a vágy. Szemei vihar szürkévé sötétültek, torka kiszáradt. Sora egy csábos pillantást vetett rá. S Leon épp a combjára akarta simítani a kezét, amikor egy futár lépett oda hozzájuk. A herceg megforgatta a szemét, majd a levélért nyúlt. Gyorsan végigfutotta, és feleségére nézett szórakozott tekintettel. Sora érdeklődve tekintett rá.

- Kedvesem - kezdte Leon egy kedveskedő mosollyal. - Ma este jelenésünk van. Találsz megfelelő ruhát?

- Állj! - emelte fel a kezét Sora. - Hová kellene mennünk?

- Az egyik báró lányát most készülnek bevezetni a társaságba. - majd rávillantott egy diadalmas mosolyt. - Díszvendégek leszünk, édesem.

- Remek. - forgatta meg a szemét. - És mi volt ez a ruha dolog? Hercegnő vagyok, de azért ne lenne megfelelő ruhám? - kérdezte egy kis gúnnyal a hangjában.

- Ne haragudj! - hajtott fejet. - Attól függetlenül most elmegyünk vásárolni.  - majd felesége értetlen arcát látva hozzátette. - Minthogy a mai napomat neked szántam belefér ez is.

- Fantasztikus. - mondta unottan.

- Én nem értelek téged, kedves. - mordult fel a férfi és felpattant. - Minden nő odáig lenne, ha vásárolni mehetne, de te ennyire érdektelen vagy. Mégis milyen nő vagy te? - rántotta fel.

- Milyen vagyok? Mond meg te!- suttogta csábító hangsúllyal.

- Csodálatosabb, mint bárki más. És végtelen boldogsággal tölt el, hogy az enyém vagy. - mondta éjbársony hangon. - Sora...

- Te mit tervezel, Sophie? - siklott ki pimasz módon férje karjaiból.

- Nem tudom, szerintem az estémet egy gyönyörű könyv társaságában töltöm. - mondta a lány csillogó szemekkel.

- Akárcsak a testvére. - motyogta Sora. - Rendben édes, menjünk ruhát venni. Sophie? - majd gonosz mosolyt villantott sógornőjére. - Ha a bátyád ilyen adakozó lett, használjuk ki a lehetőséget. - kacsintott.

- Nők. - mordult fel a herceg, majd elindult. - Gyerünk!

A két lány nevetve követte a dühös férfit. Leon egész út alatt duzzogott, amíg a varrónő szalonjához értek. Sora gonoszan csillogó szemekkel vizslatta a férfit, és olyan boldogság töltötte el, mint másfél évvel ezelőtt. De talán ehhez a boldogsághoz nem is ért fel semmi. A szíve vadul dübörögni kezdett, amikor Leon ott volt a közelében. S ereiben a vér, mint tüzes láva kezdett izzani. Micsoda egy Démon volt. Csakhogy ő igenis fel fog érni hozzá. Ám még van pár dolog, amit tisztáznia kell, mert csak ezek után lehet teljes a boldogsága. Hihetetlenül hálás volt Brandonnak amiért kimondta, hogy térjen végre észhez, és tegyen valamit ne pedig csak utálkozzon. Egyre nagyobb valószínűséget nyert benne, hogy Leon valamiért ártatlan abban, amivel vádolták. És ő ennek a végére fog járni. Azonban addig sem fogja eltaszítani magától. Egyszer már megtette, csakhogy meggondolatlan volt. Túlságosan fájt neki, hogy a törékeny bizalmát eljátszották. De így visszagondolva, azok a levelek, talán valamilyen titkot rejtettek. Hisz Leon soha nem távozott a kastélyból. Mindig ott végezte a munkáját, és a titkára meg az ügyvédje, és mindenki, aki üzletről akart beszélni a kastélyba ment. De ki, ki a fene akarja elválasztani őket? És miért? Ezeket a kérdéseket, már nem szabadott tovább halogatni. Itt volt az ideje, hogy a kezébe vegye a dolgokat és megtudjon mindent… mindent. Amikor a hintó megállt, Sora felvont szemöldökkel nézte a ruhaszalont, mely épp ugyan az volt, mint amelyikben az esküvői ruhája készült. Leonra kapta a tekintetét, akinek a szemei acélszürkék lettek. A hercegnő megforgatta a szemét, majd kinyitotta az ajtót és hagyta, hogy a kocsis segítse le. Leon morgolódva lépett le utána, és a kezét nyújtotta Sophienak. Sora még azelőtt besétált az üzletbe, hogy Leon a karját nyújthatta volna neki. A herceg mély levegőt vett, hogy lenyugodjon, és amikor belépett már egy elbűvölő mosoly terült el az arcán. Sophie ezen jót kuncogott. Még egyetlen nő sem tudta kihozni a sodrából Leont. És a kislány épp ezt imádta annyira Sorában. A pufók francia hölgy az első meglepetés után, szélesen elmosolyodott és fejet hajtott Sora felé, majd Leon felé is.

- Már azt hittem nem látom viszont, madame Oswald.  - mosolygott az asszony.

- Sajnálom, madame Diane, de a férjem volt olyan kedves és beszerzett minden szükséges ruhaneműt számomra. - nézett szúrós szemekkel a hercegre.

- Most mi az? - kérdezte ártatlanul a férfi. - Örülj neki, hogy van mibe öltöznöd!
- Áh örülök. - gúnyolódott a hercegnő. - Még szerencse, hogy a fehérneműimet nem te válogatod, kedvesem.

- Öhm… - fagyott a torkára a szó.

- Ez igen. - nevetett fel madame Diane. - Hercegnő, ön valóban páratlan. Ön az egyetlen nő, aki el tudta hallgattatni Leon Oswaldot. - magyarázta.

- Helyes. - majd újra felvette a bájos mosolyát. - Segítene nekem, madame?

- Természetesen, hercegnő. - mosolyodott el. - Szívesebben foglalkozom egy hölggyel, mint egy türelmetlen férfival. Ugyanis a férje, csak úgy összedobált egy megszámlálhatatlan ruhákból álló rendelést. Azokat a finom ruhákat… - szörnyülködött. - de mind ő maga választotta ki. Hercegnő, azt hiszem, önhöz külön tervezésű ruhák illenek.  Ön páratlanul szép, és ezért különleges ruhák kellenek. Ráadásul ön Blackheath hercegnője.  - majd még szélesebben elmosolyodott. - Szóval, milyen ruhát szeretne? Először is milyen legyen a színe?

- Sötétkék. - vágta rá Leon.

- Na de, Leon! - szólt rá Sophie. - Viselkedj már!

- Hagyd csak Sophie! - sóhajtott a hercegnő, majd leült egy bársonyzöld székre. - Ezt már megszoktuk a drága hercegünktől.

- Szóval, kegyelmes asszonyom, mennyire hallgassak a férjére? - érdeklődött kuncogva madame Diane.

- Teljesen. - válaszolt a lány.

Erre a ruhatervező elmosolyodott, és elvonult. Csodálatosan egymáshoz illő pár. Fejedelmiek, és úgy veszekszenek, hogy abba emberfia nem merne beleszólni, gondolkodott a madame. Mik lesznek még itt. Közben Leon a felesége mögé lépett és vele született könnyedséggel csókolta meg Sora vállát. Közben Sophie illedelmesen, de mosolyogva fordult el és kezdett ruhákat válogatni. Leon leguggolt a hercegnő mögé, és lassan kezdte csókolgatni a vállait és a nyakát. Sora hátranyúlt és beletúrt a férje hajába. Sóhajtva engedte át magát neki. Ó igen, mennyivel csodálatosabb így. De még ott van pár dolog, amire fényt kell derítenie. Addig viszont lelkiismeret furdalás nélkül élvezheti, amilye van. Lehunyta a szemét, és csak Leon forró csókjaira gondolt, amint haladt egyre előre. És kétségkívül arcpirító gondolatok jutottak az eszébe, mert vére pezsegni kezdett és elöntötte a vágy.

- Haragszol rám? - kérdezte Leon doromboló hangon.

- Nem. - suttogta Sora. - Most, hogy észhez tértem, látom csak, hogy miért mondtad, hogy Blackheath hercegnőjének senki nem fog nemet mondani. Köszönöm, amit nekem adtál.

- A pénzre gondolsz? - incselkedett.

- Bolond. - mosolyodott el a hercegnő. - Hát nem volt eddig is elég belőle nekem?

- Hát, de nekem azért jóval több van. - kötötte az ebet a karóhoz.

- Nem érdekel a pénzed. Se a hatalmad. De kétségkívül tudom használni. - mosolygott gonoszan. - Ezek mind eltörpülnek az igazi ajándékod mellett.

- Na és mi az? - húzta annyira hátra, hogy Sora feje az ölében pihenjen, mire a lány halkan felsikított. - Mi az az ajándék?

- Hogy megkaptalak téged. - mondta komolyan Sora végig a férje szemébe nézve. - Hidd el, ennél nagyobb ajándékot nem tudnál még pénzért sem venni.

- Hm… bizony. Igen értékes vagyok. - mosolyodott el pimaszul, hogy leplezze azt az érzést, ami rátört. - Ezért ellenszolgáltatás jár. Ma éjszaka és a további életünkben minden nap és éjjel. - majd lehajolt és szenvedélyes csókot váltott a feleségével.

- Azt hiszem ezzel az esküvel nem lesz semmi probléma. - mosolygott rá a hercegnő, miközben a csók miatt kapkodni kezdte a levegőt.

- Valóban. - mosolygott le rá a férfi, majd újra egyenesbe emelte, és megcsókolta a nyakát.

- Tudod, drágám, ez már igazán botrányos, hogy egy ruhaszalonban csinálod ezt, amikor bárki bejöhet. - mondta Sora kicsit hátra fordulva.

- Áhá, csak nem félsz, hercegnőm? - hajolt oda gonoszan mosolyogva.

- Micsoda egy ember.  - sóhajtott fel Sora, majd felállt.

- Nos, kegyelmes asszonyom, jöjjön, próbálja fel a ruhát! - lépett elő madame Diane. - Monsienour is jönni kíván?

- Nem. - vágta rá Sora, majd kedvesen a férjére mosolygott. - A herceg nem azt akarja megnézni, mi van a ruha alatt, hanem magát a ruhát. - majd a bosszankodó férfira kacsintott és elvonult a paraván mögé.

- Megőrjít engem ez a nő. - motyogta a herceg, miközben elfoglalta a felesége iménti helyét.

- Ne morogj, Leon! - ült le mellé Sophie. - Valld csak be, hogy élvezed!

- Valóban. - enyhültek meg a vonásai, s egészen kisfiúsan mohóvá vált. - Nem tudnék már meglenni nélküle. És olyan hihetetlen, amit a közelében érzek. Nem tudnék már élni nélküle.

- Helyes. - mosolygott rá Sophie. - Tudod, Sora az egyetlen, akit el tudok fogadni sógornőmként, akit imádni tudok testvéremként, és az egyetlen, aki illik hozzád. Nem olyan, mint azok a sznob angol hölgyek, mint például Lady Darla Fellows de Morgan, Dover grófnője. - idézte a nő stílusát.

- Ej, Sophie! - nézett rá a herceg megrovóan, de a szája szegletében mosoly bujkált. - Ne beszélj így a grófnőről!

- Csak nem rólam beszélnek? - lépett be az említett.

Leon csaknem felnyögött. Cinkos pillantást váltott Sophieval, majd felállt és meghajolt a nő felé. Darla most is émelyítő volt. Fekete, pánt nélküli ruhát viselt, amin hatalmas sárga rózsák foglaltak helyet. Leon még a látványtól is rosszul lett. A nő fején egy szintén sárga, széles karimájú kalap volt. Sápadt, kék szemeiben megcsillant a mohó fény. Bájosan mosolyogva lépett közelebb a herceghez, majd a kezét tartotta neki. Leon csak unottan nézte a felé nyújtott kesztyűs végtagot, de nem nyúlt érte, és nem lehelt rá csókot, ahogy azt az illem megkövetelte volna tőle. Darla arcáról is azonnal lehervadt a mosoly, és szúrós szemekkel vizslatta a férfit.

- Látom, már a jó modort is kiirtották belőled, Leon Oswald. - sziszegte a nő. - Csak nem egyedül a húgoddal?

- Nem. - gúnyolódott Leon is. - A feleségem odabent van. - intett fejével az öltöző felé. - Nem lenne bölcs dolog, ha felhergelnéd.

- Ki akarna engem felhergelni? - lépett ki az említett személy. - Á lady Darla, micsoda véletlen.

- Méltóságos asszonyom. - bólintott aprót a nő. - Új ruhát készítenek önnek?

- Nem, már készen is van. - azzal mosolyogva vett el egy halványkék selyembe csomagolt dobozt. - Köszönöm a segítségét, madame. - mosolygott Dianera.

- Állok rendelkezésére, mylady. - mosolygott az asszony. - Lady Darla, miben segíthetek?

- Igen, madame. - fordult az asszony felé. - A mai estére kellene valami szép ruha.

- Igen, igen, jöjjön velem, mylady. - majd mosolyogva fordult Sora felé. - Méltóságos asszonyom, remélem, hamarosan látjuk egymást. Fenségesen fog festeni a ruhában.

A hercegnő rámosolygott a madame Dianera, majd Leonba karolva kisétáltak mind a hárman. A hintóba ülve először csendben ültek, majd Sophie hangosan felkacagott. A pár először döbbenten, majd mosolyogva nézte a lányt.

- Mond Sophie, mi ennyire vicces? - kérdezte Sora.

- Hát az, ahogy Darla rád nézett. - majd ismét felnevetett. - Ez a nő fél tőled Sora.

- Még szerencse. - mosolygott Leon is, és a szájához húzta felesége kezét.

* * *

Sora az utolsó simításokat végezte magán. Ragaszkodott hozzá, hogy Leonnal külön szobában készülődjenek, mert ha nem, abból egészen más lett volna. Elmosolyodott a gondolatra. Még csak egy napja éltek ennyire harmonikus kapcsolatban, de máris olyan boldog volt, amilyet elképzelni sem tudott. Miután végeztek a varrónőnél, a herceg továbbra sem szegte meg a szavát. Az egész napot az ágyban töltötték. Hol szeretkeztek - szelíden, éhesen-, hol pihentek, és egymást kényeztették. Máskor pedig az ebédre felhozott ételeket fogyasztották el együtt, egymásról. Boldogok voltak… Sora belenézett a tükörbe és elégedetten mosolyodott el. Végigsimított a gyönyörű ruháján, majd megfordult a nyíló ajtó felé. De meglepetésére Leon helyett Sophie állt ott. A lány úgy döntött nem akar menni az estélyre, helyette inkább otthon marad. Sora rámosolygott sógornőjére, aki tátott szájjal állt meg az ajtóban.

- Nem akarsz beljebb jönni, Sophie?

- Ez hihetetlen. – ámuldozott a lány, miközben odalépett a hercegnőhöz. – Sora, csodálatosan szép vagy. Leon el fog ájulni.

- Ez a cél. – nevetett fel a hercegnő. – Nem gondoltad meg magad?

- Nem, nem szeretem az ilyen rendezvényeket, ahol a sok előbálozós kislány vihorászva meg pirulva próbál hatást gyakorolni a már jóval érettebb férfiakra. – fintorgott a kislány.

- Tudod, Sophie, ilyet legutoljára a bátyámtól hallottam.

- Brandon is ott lesz? – csillant föl a szeme.

- Remélem, mert ha Leon magamra hagy, kell valaki, aki elszórakoztat. – majd megértve a dolgot, mosolyogva fordult a sógornőjéhez. – Vonzódsz hozzá, ugye?

- Én… hát… igen… - habogott Sophie pirulva, és kerülte Sora pillantását.

- Előttem nem kell szégyellned magad, kislány. – nevetett fel a hercegnő, miközben kifelé indult. – Én tudom, milyen a bátyám.

Hamarosan leértek az előtérben várakozó Leonhoz. A herceg egy sötétkék inget viselt fekete nadrággal, zakóját pedig a karjára terítette. Nyugodt tekintettel nézte a kinti tájat, ami lassan ködbe borult, s a megsárgult levelek eltűnnek a sötétségben. Csípős szél süvített végig a tájon, ami felborzolta a természet nyugalmát. Hirtelen megérezte a felesége jelenlétét. Lassan, ráérősen fordult meg, ajkain pedig egy lusta félmosoly ült. Ám, ahogy meglátta Sorát, a mosoly lefagyott az arcáról, szemei pedig elsötétültek. A hercegnő egy sötétkék ruhát viselt, ami néhány helyen átcsapott lilába. Mély dekoltázsa hangsúlyozta telt melleit. Haja levendulaszínű bársonyként omlott le a csípőjéig. Szemei ragyogtak. Leon rég vágyott ezt a képet látni. Sora Oswald végre boldog volt mellette, s ez elégtétellel töltötte el. Bárki is akarta szétválasztani őket, nem sikerült. Ők ketten erősebbek voltak. Felesége ajkain ugyan olyan mosoly ült, mint az övén, s a férfit elöntötte a nyers vágy. Szinte ledöntötte a lábáról az a hőhullám, ami végigáramlott a testén. Gonoszan Sorára mosolygott, miközben elé lépett és meghajolt. A lány kezét ajkaihoz emelte, és hosszan, forrón megcsókolta. A hercegnő felvonta a szemöldökét, majd incselkedőn megjegyezte:

- Kedvesem, ezek a provokatív megnyilvánulások nem a mai estére valók. – majd elhúzta a kezét. – Fékezd magad, mert a mai éjszakán tudtommal csak én leszek az egyetlen nő, akinek férje van.

- Annál jobb. – mosolygott gonoszan a herceg. – Nekünk legalább nem kell bujkálni, mint a kis párocskáknak. Jól van, menjünk. Sophie? Minden rendben lesz? – fordult a húga felé.

- Persze, elleszek. – mosolygott Leonra, majd Sorára kacsintott.

- Átadom. – ígérte a hercegnő, és hagyta, hogy a herceg felsegítse rá a sötét áfonya szívű köpenyét.

- Jó szórakozást! – köszönt még a kislány, és visszament a kastélyba.

- Kinek kell átadni a húgom üdvözletét? – kérdezte gyanakodva Leon, miközben átkarolta Sorát.

- A bátyámnak. – mosolygott a lány, miközben férjéhez simult.

- Nem veszel le a lábamról, bár bevallom, jobban szerettem volna itthon maradni ma éjszaka.

- Azt el tudom képzelni.  – vetett rá egy fensőbbséges pillantást. – De most nem úszod meg.

- Te talán igen?

Sora csábítóan rámosolygott, miközben hagyta, hogy a kocsis besegítse a hintóba. Leon a fejét csóválva szállt be, s leült a feleségével szemben. Az egész útjuk csendben telt el, csak az egymásra mért éhes pillantások oldották a hintó csípős hidegét. Sora mindentudó mosollyal fordította el a fejét, hogy egy pillanatra kinézzen a tájra. Az ezüst Holdfényben fehéren csillantak meg az égből alászálló apró hópihék. A fekete égbolt alatt apró gyémántokként hulltak alá, miután pimasz táncot jártak a széllel. Olyan puhának, olyan könnyűnek tűntek. De hidegek voltak. A hercegnő megremegett, és összébb húzta magán a köpenyt. Leon, egy gyengéd mosoly kíséretében átült felesége mellé, és forró tenyerébe fogta a kecses kezet. Sora puha ujjai merevek és jéghidegek voltak. A férfi azonnal melegíteni kezdte, miközben várta, hogy a csokoládészínű szempár felé forduljon. Sora úgy látta, mintha Leon tekintete az éjsötét hintóban úgy ragyogott volna, mint az égbolton az Esthajnalcsillag; titokzatosan, és fenségesen. Rámosolyogott a férjére, és mikor az lágyan viszonozta a gesztust, beléhasított egy érzés. Szereti őt! Mindig is szerette. És tudta, hogy ezután is fogja. Leon szemei azonban hirtelen elsötétültek, s arca egyre közelebb került hozzá. Férfias, kemény ajkai hamarosan merészen, és szenvedélyesen falták a felesége száját. Sora olyannak érezte ezt a csókot még mindig, mint amikor a tenger vad hullámai ostromolják a sziklákat, amik nem tudnak ellenállni a természet e nagy fejedelmének. Ő sem tudott ellenállni Leonnak. Mintha csak varázserővel bírt volna. A vágy, mint tüzes láva, kínzóan lassan öntötte el minden porcikáját. A levegő felizzott körülöttük, ők pedig zihálva váltak el egymástól. Leon tekintete nyers volt és égető. Mintha abban a pillanatban magáévá akarná tenni. Soha nem tudta fékezni magát emellett a nő mellett. Sora dacosan felszegte az állát, szemei pedig kihívó szikrákat lövelltek Leon felé. A férfi lusta félmosolyra húzta az ajkait.

- Játszani akarsz? – majd sötét tekintetét fensőbbségesen villantotta feleségére. – Rendben, édesem, az éjszaka végére minden porcikád tűzben fog égni, és csak utánam vágyakozik majd.

- Beképzelt vagy, herceg. – vágott vissza Sora. – Ne hidd, hogy így lesz, de azt megígérhetem, hogy mire véget ér a bál, úgy fogsz sóvárogni utánam, hogy a Pokolba és képes lennél elmenni, ha én azt kérem.

- Ej de biztos magában, mylady. – húzta fel a szemöldökét Leon. – Nagyon, de nagyon bátor vagy.

- Volt kitől tanulni, édesem. – mosolygott rá Sora ártatlanul. – Megérkeztünk.

- Valóban. Tartsd távol magad a jelenlévő férfiaktól! – követelte a herceg.

- Na és ha táncolnom kell valamelyikükkel? Nem lehetek ennyire udvariatlan. – kacagott fel a hercegnő, és kinyitotta a hintó ajtaját.

Engedte, hogy a vendégekre váró inas lesegítse őt, aztán felnézett a kastélyra, amelyben a bált rendezték. A fények szikrázóan csillogtak a kertben, mintha csak egy másik világba léptek volna be. Sora belekarolta a még kicsit morcos Leonba, s hogy eloszlassa annak rosszkedvét, gyors csókot nyomott a kemény ívű ajkakra. Jól sejtette; a herceg szemeiről azonnal eltűnt a köd, és élénkké vált… elsötétült. A hercegnő hagyta, hogy férje felkísérje a kastély lépcsőin, majd miután elvették tőlük a kabátjukat, beléptek a bálterembe. A zene hirtelen elhallgatott, és minden szempár rájuk szegeződött. Nők és férfiak nézték őket egyszerre meglepett, és csodálkozó szemekkel. Még soha nem látták a hercegi párt ilyen nyíltan megjelenni egymás oldalán, pedig már több, mint két hónapja házasodtak össze. Az arisztokrácia felsőbb köreiben szárnyra kapott az a pletyka, miszerint a hercegnő Blackheath egyik birtokára költözött, mert nem bírta elviselni a férje jelenlétét. Hittek is ebben, hiszen a herceg és a hercegnő az esküvőjük óta nem jelent meg egymás oldalán sehol. Az öreg matrónák, egy sarokban ülve meglepetten kezdték legyezni magukat, miközben izgatottan összehajoltak és megvitatták a nézeteiket.