Tekintete találkozott egy Holdezüst szempárral, amik döbbenten csillogtak, majd vihar szürkévé sötétültek. Sora pedig megtette azt a dolgot, amit férje már nem is várt tőle; lustán, démonian elmosolyodott... csak Neki...

- Elnézést a késésért! - zengett fel Sora dallamos hangja. - Azt hiszem, kicsit elfeledkeztem magamról öltözés közben. Remélem, nem várattam meg önöket sokáig.

- Ha ön itt van, akkor ki volt az, aki olyan sebesen távozott? - tette fel May a kérdést.

- Oh... Az a lány olyasvalaki volt, aki nem tudott helyesen ítélni - mondta végig Leon szemébe nézve. - Nem tudta feladni a büszkeségét. Nem vette észre, milyen szomorúságot okozott annak, akit régen a legkevésbé akart bántani - majd gyengéden elmosolyodott. - Most végre rájött a hibájára, és megpróbál mindent jóvátenni. S újra bízni abban az emberben, akit egykor elvesztett. Újra örömet, boldogságot okozni neki - majd Mayre nézett. - Az a lány meghalt.

- Sora... - nyögött fel halkan Leon. Ő a vendégekkel ellentétben értette felesége kétértelmű szavait, s szívében eddig nem érzett melegség kezdett kibontakozni, míg ágyéka szépséges felesége látványára újjáéledt. A herceg csak arra eszmélt fel, hogy Sophie gyengéden, észrevétlenül a lány felé löki. Egy szempillantás alatt visszavette Blackheath hercegébe költözött Démon szerepét, és csábítóan mosolygott a feleségére, miközben elé lépett. - Végre, kedvesem. Már kezdtem unatkozni nélküled - mondta pimasz mosollyal, miközben a kezére hajtotta ajkait.

- Oh valóban? - kérdezte Sora játékosan felvont szemöldökkel, amikor látta a vendégek sértett ábrázatát. - De most már itt vagyok - majd kedveskedve megsimogatta férje arcát.

- Hölgyeim és uraim!- fordult Leon az emberek felé, miközben átkarolta feleségét. - Hadd, mutassam be önöknek a feleségemet; Lady Sora Oswaldot, Blackheath hercegnőjét - majd mikor a vendégek újra elfoglalták magukat, szorosan magához húzta, és belélegezte az édes, csábító illatát.

- Sajnálom! - suttogta Sora. - Sajnálok mindent, amit mondtam és tettem. Azt hiszem elfelejtettem, hogy mit is jelentettél egykor nekem. Nem ismertem be még magamnak sem, hogy az érzéseim nem változtak meg, csupán nem akartam felismerni. Bíztam benned, mindig is bíztam benned... az életem árán is! - s Leon megmerevedett ennek hallatán. - Bíztam benned, amikor a feleséged lettem, és éreztem azt a tömény vágyat, amit az első pillanattól kezdve. Igazad volt. Oh igen, mindenben igazad volt - nagy nehezére esett visszafojtani a könnyeit. - Brandonnak is igaza volt. Olyanná váltam, mint te, de neked csak a rosszabbik felét mutattam. Azt akarom, hogy olyan házasságunk legyen, mint amilyen az a két nap volt. Érezni akarom, amit akkor, és ezért mindent megteszek. Úgy ahogy te sem, én sem hagyom, hogy ami közöttünk volna a semmibe vesszen - majd felé fordult. - És nem akarom, hogy máshol keresd, amit tőlem nem kapsz meg - mondta halkan és Mayre nézett.

- Soha nem állt szándékomban - emelte fel a fejét, és mélyen Sora szemébe nézett. - Egyszerűen nincs szükségem más nőre, mert olyan, mint te, nincs több a világon. Meg sem fordult a fejemben, hogy másik nőt keressek, amikor csak is te elégítheted ki a vágyamat. Sora! Másra sem vágytam, mint hogy újra olyan légy, mint másfél évvel ezelőtt, de a mostani jellemeddel. Másfél év... még el sem mondhattam - suttogta neki.

- Majd később, kedves - tette az ajkaira az ujját Sora. - Most nézzünk szembe az ellenségeiddel - mosolygott rá, majd a füléhez hajolt. - Már nem vagy egyedül, Leon - suttogta.

- Leon! Nem hiszem, hogy a hölggyel ismernénk egymást - lépett oda May. - Lennél szíves bemutatni?!

- Bocsánat. Sora, ő egy távoli unokatestvérem; May Wong - mondta egy erőltetett, udvarias fintorral nézve a fekete hajú lányt. - May, ő a feleségem Sora Oswald - emelte ki a vezetéknevét, amire Sora is felfigyelt.

- Nagyon örülök, Miss Wong - nyújtott kezet neki szívélyes mosollyal a hercegnő.

- Én nem kevésbé, méltóságos asszonyom - mondta a lány, majd Leonra nézett. - Végre találkozhatom a riválisommal.

- A riválisával? - pillantott fel Leonra. - Nem hiszem, hogy a riválisa lennék kisasszony.

- De igenis az mylady - erősködött, miközben csábos mosollyal végigsimított a herceg mellkasán. - Tudnia kell, hogy még ön előtt Leon és én nagyon jól elvoltunk, de mivel önt vette el...

- Szóval úgy értsem, hogy az én helyemre pályázik? - vetette oda Sora gonosz mosollyal, miközben a férjébe karolt.

- Sajnálom May, de a feleségem teljeséggel biztosan érezheti magát nyeregben - karolta át. - Szóval megköszönném, ha nem tömnéd tele a fejét valótlan állításokkal.

- Majd meglátjuk - suttogta, azzal ott hagyta a párost.

- Ez a nő, akárki is legyen, nekem nem szimpatikus - jegyezte meg Sora. - Ráadásul túl közel merészkedik a tiltott területhez.

- Szóval én neki tiltott terület vagyok? - ölelte magához szorosan, egy gonosz mosollyal.

- Nem - mondta Sora morcosan. - Nem csak számára. Minden nő számára. Nagyon vigyázzon kegyelmes uram!- majd kibontakozott férje karjaiból, és a vendégekhez sétált.

Leon démoni mosollyal nézett utána. Végre Sora úgy viselkedik, ahogy arra már rég vágyott. Ábrándos tekintettel nézte felesége ringó csípőjét, majd felszisszent és elfordult, ahogy megérezte ágyékában a mérhetetlen vágyat. A tekintete hirtelen megakadt egy férficsoporton, akik vágyakozva, sóvárogva nézték Sorát, s Leon úgy vélte; nem sok hiányzik, hogy elélvezzenek a puszta látványától. Elvégre az ember nem lát még egy ilyen nőt az utcán sétálgatni. Hirtelen elemi erejű féltékenység kerítette a hatalmába. Sora az övé volt, csak az övé. És ha valaki ilyen pillantást vet rá, az az életével játszik. De az elemi erejű féltékenység mellett, végtelen diadalt, és büszkeséget érzett; megkapta a föld legfenségesebb nőjét. Áh ez a nő kitöltötte minden gondolatát. Leült a fekete kanapéra egy csoport üzletember körébe, hogy megvitassák a legújabb befektetéseket. Már épp belemerült volna a beszélgetésbe, amikor azt érezte, hogy puha karok ölelik át hátulról. Sóhajtva nézett fel, ám a várt csokoládé színű szempár helyett egy kék tekintet nézett rá vissza. Leon, mintha rugóból lőtték volna ki, úgy pattant fel. Tekintete egy pillanat alatt elsötétedett, és veszélyesen nézett Mayre. Az összes ember idegesen állt fel a helyéről, és félve néztek Blackheath hercegére. Sophie abban a pillanatban lépett be, és eddig még nem látott ilyen dühöt a szemében. Félő volt, hogy képes lenne puszta kézzel megölni a lányt. Ám May szemében nyoma sem volt félelemnek. Kacéran villogott a szeme, és száján is olyan mosoly ült. Leonban viszont félő volt, hogy elpattan valami és bármelyik pillanatban robbanni fog. Sora óvatosan a herceg mögé lépett, és megérintette a vállát. Leon abban a pillanatban felé fordult. Szemeiben vad düh égett, és Sora önkéntlenül lépett egyet hátra. A herceg egy gonosz mosolyt engedett meg magának, mire a lány megforgatta a szemét. A férfi visszanézett Mayre, de az továbbra is azokkal a macskaszemekkel nézett rá. Minden vendég érezte, hogy ideje távozni, mert May már nem bír magával. Sűrű hajlongások, és Sorára mért éhes pillantások között távoztak. Közben a nők még egyszer- egyszer Leonra rebbentették szempillájukat, és kacér pillantást lövelltek felé. May érezve, hogy ezt a csatát most nem nyerheti meg, kurtán meghajolt és elment. A szolgálók és Sophie kikísérték a vendégeket, míg Leon odabent lerogyott a kanapéra. Sora ott állt előtte, a férfi pedig az ölébe húzta. Ajkai végigsiklottak a bársonyos bőrön.

- Mmm... - sóhajtott fel kéjesen Sora. - Túlzásba viszed. Azért te nem is voltál olyan dühös, mint mutattad. Nem igaz?

- Kiscicám, engem eddig egyetlen embernek sikerült kibillenteni a nyugalmamból. És az te voltál. Minden egyes pillanatban, amikor látlak, kibillentesz az egyensúlyomból - majd elmosolyodott. - Ne aggódj May miatt! Igazán tudod, hogyan kell kezelni - majd szenvedélyes csókot lehelt felesége ajkaira. - Végre, hogy megszabadultunk ezektől.

- Mi van, csak nem unatkoztál? - kérdezte Sora gonoszan. - Pedig a szépséges May igazán remek társaságot nyújthatott volna neked. Úgy dörgölőzött, mint egy macska.

- Áh... szóval féltékeny vagy? - kérdezte Leon játékosan. - Nincs okod rá. Amíg itt vagy velem, addig biztos, hogy nincs. Majd megpróbálok ellenállni a kísértésnek - sóhajtott fel. - De ha már a macskáknál járunk... te is egy vagy közülük.

- Na és kegyelmes uram, részesíti valamelyiket előnyben? - simított végig csábító tekintettel férje mellkasán. - Esetleg a szelíd kiscicát, vagy a vadmacskát?

- Nem. Amíg van választék, szépségem - mondta pimasz mosollyal. - Azt imádom benned, hogy ilyen sokoldalú teremtés vagy, kedvesem.

- Hát bizony - mondta Sora ironikusan. - Nem találsz olyan sokoldalú nőt, mint én - majd szomorúan felsóhajtott.

- Mi a baj? - lett komoly Leon is. - Sora! - fordította maga felé a lány fejét.

- Olyan hülye voltam - fordította el a fejét. - Bíztam benned, annyira bíztam benned. Mégis hagytam magam megingatni. Nem hallgattam senkire. Túl büszke voltam újra hinni benned - majd keserűen felnevetett. - Édes istenem, ha ezt teszem, annyi szenvedéstől megkíméltelek volna téged, és magamat is. Ha bevallom magamnak, hogy a régi érzéseim, nem tűntek el soha. És mikor újabb esélyt akartam neked adni, akkor újra megtörtént. És már más is volt a kezemben…

- Édes - fordította maga felé újfent -, már minden rendben van. Abban a helyzetben én is azt tettem volna, kiscicám. Megértelek. És ne aggódj, nem haragszom. Minden rendben. Semmi sincs veszve, és lehet olyan házasságunk, mint az a két nap - majd játékosan felvonta a szemöldökét. - Persze csak, ha szeretnéd.

- Bolond - nevetett fel könnyes szemekkel, majd az ajkaira hajolt. Mély, érzéki csókot váltott férjével, s szinte beleveszett abba a mámorító érzésbe, hogy újra minden lelkiismeret furdalás, minden kétely nélkül élvezheti ennek a halálosan érzéki férfinak az egész lényét. És tökéletesen biztos lehetett benne; csak az övé. - Úgy viselkedtem, mint egy boszorkány - suttogta, mikor elváltak, s homlokát a férfi homlokához illesztette.

- De az én boszorkányom - mosolygott Leon pimaszul, miközben újra magának követelte felesége ajkait. - Kezdjünk mindent elölről. Rendben, cicám?

- Igen - suttogta mosolyogva, és felállt. - Mylord, ha megengedi, megnézem, mit fognak főzni a kastélyában, mint ahogy a feleségéhez illik - majd két oldalt megfogta a ruháját, és pukedlizett.

- És ez miért most jut eszébe, mylady? - kérdezte morcosan a herceg. - Azt mondtam, kezdjünk mindent elölről. Vagyis a nászéjszaka sem történt meg - villantott fel egy pimasz mosolyt.

- Ilyenkor legszívesebben felpofoználak - mondta a válla fölött Sora, amikor már az ajtónál járt. - Ne légy ennyire pimasz, édesem, mert még pórul jársz.

- Ugyan - lépett szorosan mögé. - Ezt nehezen hiszem - hajolt felesége füléhez. - Most mi van? - nézett az arrébb lépő lányra.

Sora megvonta a vállát, majd csípőre tette a kezét, és várt. Ajkain kiismerhetetlen mosoly ült. Leon érdeklődve nézett rá. Majd nagy lendülettel megnyílt az ajtó. A herceg arra kapta a fejét, és a nyitódó ajtó pont eltalálta. Leon felnyögött, miközben orra elé kapta a kezét, és hátrált két lépést. Majd Sophie jelent meg.

- Figyelj Sora... - majd ránézett a bátyjára. - Leon, veled meg mi van?

- Tudod Sophie - kezdte Sora -, ahogy beléptél az ajtóval épp orrba találtad a testvéredet - s alig tudta visszatartani a nevetést. - De sebaj. Leon igazán erős, és nem hitte, hogy valami baja lehet. Szóval, mit akartál mondani? - mosolygott a lányra.

- Ja, hogy kész az ebéd - majd fivéréhez lépett. - Sajnálom bátyus, szeretnéd, hogy hozassak egy kis jeget? - mosolygott félszegen.

- Köszönöm Sophie, inkább ne - nyögött fel, és elvette az orrától a kezét.

- Menj előre kislány, majd én lekezelem a bátyád sérülését - majd megfogta a férje kezét, és az emelet felé kezdte húzni. - Szerencsétlen - motyogta.

- Szerencsétlen? - hördült fel a férfi. - Ki nem szólt, hogy álljak arrébb?

- Ne morogj! - nevetett fel Sora, és az egész kastély zengett a kacagásától. - Azonnal rendbe hozom, jó?

- Persze - majd a folyosóra érve, a falnak döntötte. - Máris kezdheted - majd ajkait Sora szájára préselte.

- Az isten szerelmére, akárki megláthat - nyögött fel, de saját magát meghazudtolva ölelte át a herceg nyakát. - És mi van az orroddal, drágám?

- Semmi - lehelte. - Fájt, de te akármilyen fájdalmat el tudsz űzni. És nagyon szeretném, ha most azt a fájdalmat űznéd el, ami itt van - tette a lány kezét, forró feszülő ágyékához.

- Már megint túlléped a határt, édesem - gúnyolódott Sora, de a kezét nem vette el.

- Mégis kitől tanultál ilyen pimaszságot? - suttogta a hercegnő szájába.

- Tőled, kedves - majd felkacagott. - Azt mondtad egyszer nekem, egy herceg inzultálásáért fel is akaszthatnak. És tudod kedvesem, egy hercegnőre is ez igaz - majd gonosz mosoly engedett meg magának. - Utána néztem: ha egy hercegnőt zaklatnak, az illető férfit, hogy is mondjam, kiiktatják.

- Hogyhogy kiiktatják? - nézett rá gyanakodva Leon.

- Hát, ha őszinte akarok lenni... - majd felkacagott. - Kasztrálják.

- Azt hiszed vicces? - préselte szorosan a falhoz izzó tekintettel, mire Sora abbahagyta a nevetést. - Drágaságom, ha megtennék ezt velem, akkor neked sem lenne részed olyan határtalan gyönyörben - majd vérlázító pimaszsággal megcsókolta.

Sora először felnyögött, majd ugyan olyan hévvel csókolt vissza. Karjait a férje nyakára fonta, és mélyen felsóhajtott, ahogy Leon nyelve körberajzolta az alsó ajkát. És tudta; tökéletesen jól döntött, amikor megadta magát Blackheath veszedelmes hercegének...

Folytatása következik...