A folyosón haladva nem szóltunk egymáshoz, szorosan fogtuk a másik kezét, mintha ezen múlna életünk.

Nem tudom szavakba foglalni azt az érzést, ami átjárta szívemet. Büszke és boldog voltam. Menet közben Sorára pillantottam, aki ábrándos szemekkel lépkedett mellettem. Apró félmosoly játszott ajkain és teljesen elmerült gondolataiban. Megérzethette, hogy nézem, mert felém pillantott ő is. Megtorpant. Mélyen vizsgálta tekintetemet, ugyanúgy, mint ahogy anno a teraszon is vizsgálta. Ám úgy látszott, most cserbenhagyta a tudománya, mert beszélni kezdett.

- Leon?
- Igen csöppem?
- Mire gondolsz most?
- Őszintén nem tudom. - feleltem tényleg őszintén.
- Értem ... - susogta maga elé.
- Félreértesz Sora, - közelebb léptem - nem hinném, hogy voltam valaha ennél boldogabb az életemben.

Láttam, hogy mondani akar valamit, de nem engedtem. Megcsókoltam. Olyan szenvedélyesen, olyan szerelmesen, ahogy csak tudtam. Minden érzelmem, minden büszkesége bele akartam adni, abba a csókba. Éreztetni akartam vele, hogy ebben a pillanatban én vagyok a legboldogabb férfi a földön. Éreztem, ahogy beleremeg a csókba, és ha lehet, még közelebb simul hozzám. Azonnal felcsapott bennem a vágy. Megszakítottam a csókunkat, megfogtam a kezét. Sietve haladtunk közös célunk felé.

Már csak egy kanyar választott el minket öltözőnk ajtajától, amikor észrevettünk két magányosan álldogáló alakot a félhomályban. Lépteinket meghallva mindketten felénk fordultak. Megálltunk. Sora elengedte kezemet és elindult az idősebb felé. Az elején még lassabban, majd egyre szaporázta lépteit. Az idős úr karjaiba zárta szerelmem törékeny testét és halk zokogásban tört ki.

- Köszönöm kislányom. Köszönöm, hogy ilyen méltó előadással tisztelted meg az emlékét! Köszönöm - mondta el-elcsukló hangon.

Sora csak ölelte tovább és ő is felzokogott. Én Yuri felé vettem utamat. Aki egy kézfogással köszöntött, ám szemeiből mindent ki tudtam olvasni. Mérhetetlen hála, köszönet és egy kis bánat is ült szemeiben.

- Kár, hogy ő nem láthatta. - mondtam elcsukló hangon.
- Hidd el, hogy látta! - mondta ő alig suttogva - Sora, nekem nem jár az ölelés?
- Menj csak - mondta Aldo.

Sora hatalmas lendülettel érkezett Yuri karjaiba. Néma zokogás rázta mindkettőjüket. Mikor Aldo is csatlakozott a pároshoz, kezét Sora hátán nyugtatva, ám elmélyülten a plafont tanulmányozva, meghatódtam. Tudtam, hogy annak a fájdalomnak még csak töredékét se érzem most, mint, amit ők. Mégis engedték, hogy közelükben maradjak, mert tudták, hogy egyszer már én is átéltem ezt. Ők is a klub tagjai lettek. Klub azoknak, akik elvesztettek már valakit…

Lassan megnyugodtak. Sora kibontakozott Yuri öleléséből, megpuszilta arcát és mellém lépett. Én hirtelen ötlettől vezérelve szakítottam meg a csendet.

- Apa leszek! - jelentetem ki teljesen hétköznapi hangnemben.
- Tessék? - értetlenkedett Yuri és Aldo.
- Jól hallottátok.

Sora pocakjára csúsztattam a kezemet, és simogatni kezdtem. Ő hálás-szerelmes szemekkel nézett rám.

- És Te engedted, hogy így fellépjen. Ráadásul egy ilyen nehéz mutatványban? - kérdezte Aldo - Azt hittem Leon legalább neked több eszed van ennél.

A felismerés bennem is megszületett. Vajon Sora mióta tudja? Szánt szándékkal nem mondta el nekem, mert tudta, hogy csak lebeszélném róla?

- Nos, nekem most beszélni valóm van a kisasszonnyal. - mondtam ingerülten.

Ezzel megfogtam Sora kezét és bevezettem az öltözőbe. Villámokat szóró szemekkel néztem rá. Nagyon dühös voltam, hogy ilyen meggondolatlan volt, és az csak növelte dühömet, hogy nem tudtam, mióta titkolózik.

- Sora Naegino, mégis mióta nézel hülyének.
- Nem nézlek hülyének ... - mondta halkan.
- Mióta tudod, és mért nem mondtad el nekem? - kérdeztem követelőző hangnemben.
- Reggel óta tudom, és az alkalmas pillanatot kerestem, arra hogy elmondjam. Mellesleg eszembe se jutott, hogy ezzel veszélybe sodrom a babát. Tudom, hogy nem lesz semmi baj, és hogy mindentől megvédesz engem. - szipogta.
- Nagyon kell vigyáznod magadra Sora innentől. Illetve magatokra. Nem élném túl, ha bármi bajotok lenne. - mondtam megenyhülve - Most pedig hagy beszélgessek egy kicsit a lányunkkal.
- Lányunkkal?
- Mióta megmondtad, hogy babát vársz, azóta érzem, hogy lányunk lesz.

Sora felnevetett, én pedig letérdeltem elé, hogy egy vonalba kerüljek pocakjával. Felhúztam fellépő ruháját, és beszélni kezdtem a kicsihez. Sora meghatott szemekkel tekintett rám és lassan simogatta a fejem tetejét. Mikor befejeztem a csevegést, mérhetetlen boldogságot éreztem szívemben. Megvolt mindenem, amit csak akartam. A nő, akit szerettem mellettem volt és mérhetetlen bizalommal viseltetett felém. Ráadásul a világ legnagyobb csodájával fog megajándékozni rövid időn belül. Kell ennél több?