Az előadás előtt három nappal tértünk vissza. Mindenki nagy örömmel fogadott minket. Rozetta kedvesen hívta fel mindenki figyelmét, hogy Sora milyen kis vasgyúró lett. Ő nem nevetett ezen túl jót, én pedig csak orrom alatt somolyogtam. Sora gyönyörű volt és ezt minden pillanatban láthatta, ahányszor szemembe nézett, miközben őt mustráltam. Nem tudtam betelni látványával még mindig.

Az elkövetkező napok pihenéssel teltek. Már akinek. Sora pajkossága és az én csillapíthatatlan vágyam nem hagyott minket egyhuzamban túl sokáig pihenni. Szerettük és kívántuk egymást. A lakás edzőtermében próbáltunk. Nem akartunk az előadásig a színpadhoz menni, nem akartuk, hogy bármi is megzavarjon minket. A történet nem nagyon foglalkoztatta egyikünket sem. Mia már hazaérkezésünkkor elküldte egy futárral a forgatókönyvet, de még nem olvastuk el. Semmin sem fog változtatni a körítés.

Az előadás reggelén Sorát nem találtam magam mellett. Leballagtam a konyhába, mert úgy reméltem ott lesz az angyalkám, de tévedtem. Se a konyhában, se az edzőteremben, se a házban nem volt. Dél körül már kezdtem aggódni, egy óra körül, pedig elkezdtem telefonálgatni. Mit fog kapni a kisasszony, ha hazajön! Se egy üzenet, se egy cetli, semmi. Csak az üres és magányos ház, csak az aggódó és magányos én. Tudtam, hogy túlzásba viszem, hiszen nem tűnt el olyan régóta, de akkor is. Nem vallott Sorára, hogy csak úgy eltűnik.

Ekkor állt meg a taxi az ajtó előtt. Az ablakhoz léptem. Végignéztem, ahogy Sora fizet, majd elindul az ajtó felé. Gondterheltnek tűnt.

- Mégis hol a fenébe voltál? - kérdeztem ingerülten.
- Orvosnál Leon. Mondtam, hogy Kate még látni akarja a csuklómat az előadás előtt.
- Mért nem szóltál? Elkísértelek volna. - mondtam higgadtabban.
- Tudom, de nem tudtalak felkelteni. - csendes volt. Feltűnően.
- És mit mondott?
- A csuklóm remekül veszi az akadályokat!
- Akkor mi a baj kincsem?
- Ma jön Yuri!
- És?
- Nem tudom ...
- Félsz, hogy mit fog mondani. Sora, direkt azért maradtunk itthon, hogy senki ne tántorítson el minket a céltól.
- Tudom.
- Ha Yuri, csak egy apró megjegyzést tesz, elküldöm!
- De hát ...
- Semmi de hát Sora. Én tudom, hogy képesek vagyunk rá.

Úgy tűnt sikerült meggyőznöm. Elindult a konyha felé és hallottam, ahogy a tányérokkal kezd csörömpölni. Megebédeltünk és beszélgetni kezdtünk.

- Elolvastad már?
- Nem. És te?
- Én sem.
- Lassan illene, nem gondolod?
- De! - mondta pajkosan mosolyogva.

Kiballagtunk a nappaliba és kezünkbe vettük saját forgatókönyvünket. A történet könnyed volt, de méltó a végső ugráshoz. Egy szerelmes párt alakítunk, akik családjuk tiltása ellenére szerettek egymásba. Bujkálniuk kellett, ha találkozni akartak. Mikor már nem bírták tovább a bujkálást, elhatározták, hogy meggyőzik családjaikat, béküljenek ki egymással. A békítő folyamatot jelképezi az Angyalmanőver. A párnak ugyan nem sikerül meggyőzniük családjukat a békülésről, de mindkét fél elfogadja a pár szerelmét, és nem próbálják eltiltani őket egymástól.

- Tetszik? - kérdeztem.
- Igen. Nagyon. Nem tipikus happy end, és ez megfogott benne.

Közelebb húzódtam hozzá és magamhoz vontam. Ő hálásan simult bele karjaimba. Belecsókoltam nyakába és már ajkaira tértem volna rá, amikor megszólalt a csengő. Mindketten tudtuk ki jött hozzánk látogatóba. Éreztem, ahogy Sora összerezzen, mire én bátorítóan néztem a szemébe. Elindultam az ajtó felé, hogy beengedjem Yurit. Kezet fogtunk és belépett. Bementünk a nappaliba, és Sora mellé léptem, derekára tettem a kezemet és közelebb húztam magamhoz. Ő hálásan tekintett rám emiatt. Yuri kutatva nézett hol Sorára, hol rám. Kitartóan keresett valamit a szemünkben, majd egy apró biccentés után leült.

- Aldo csak az előadásra fog tudni ideérni. - kezdett bele Yuri.
- Hogy vagy? - kérdezte Sora.
- Napról napra jobban. Sokat segít nekem May. Jaj tényleg, May azt kérdi, hogy nem lenne-e probléma, ha egy kicsit idejönne beszélgetni.
- Persze! - válaszolta túl gyorsan Sora.

Ez Yurinak is feltűnt, de ettől függetlenül elővette telefonját és megírt egy sms-t.

- Sora, kijönnél velem egy percre a konyhába? - kérdeztem.
- Persze. Kávét vagy teát?
- Inkább kávét. - felelte Yuri.
- Nem baj drágám? - kérdeztem aggódva. Olyan jó volt minden. Nem akartam elrontani pont most.
- Nem, azt hiszem nem. De vigyázz magadra. - kacsintott rám. Még egy mosolyt is megengedett.

Visszamentünk Yurihoz, aki mesélni kezdte mi történt a színpad körül, amíg mi nem voltunk. Mikor May megérkezett, egy kevés kínos csend után tovább folytattuk a beszélgetést. Sora combomon nyugtatta kezét, míg én szorosan öleltem, védelmezőn. Bár erre nem volt szükség.

Együtt indultunk el a színpad felé. Csak egymással foglalkoztunk, nem engedtünk mást közelünkbe. Mikor átöltöztünk Sora felé fordultam.

- Bízol bennem?
- Akár bekötött szemmel is képes lennék a színpadra lépni veled.
- Köszönöm.
- Te bízol bennem?
- Teljes mértékben Sora! Nagyon szeretlek, és büszke vagyok rád!
- Köszönöm.

A színpad széléhez érve egy gyors csók után Sora már a színpadra is libbent. Pár egyszerű ugrás után csatlakozott hozzá Anna és Rozetta is. Majd megérkeztem én is. Innentől gyorsan pörögtek az események, és azon kaptam magam, hogy már a kis felvonón emelkedek a magasba. Hűvös volt, mert kinyitották a színpad tetejét is. A felvonó megállt. A színpad túloldalán láttam, hogy Sora is megérkezett. Biccentett. Megfogtuk az előttünk lévő trapézt, háromig számoltuk és elrugaszkodtunk. Elkezdtük a lendületet gyűjteni. Mikor láttam, hogy Sora is elég lendületet szerzett biccentettem. Ez volt a jel arra, hogy a következő lendülésnél el kell engednünk a trapézt és egymás felé ugrani.

Sora és én is egymás felé lendültünk. Majd tenyereink egymásnak ütköztek. Nekem nem kellett nagy erőfeszítés, hogy Sora lendületét elfojtsam, de ő is sikeresen vette az első akadályt. Összekulcsoltuk ujjainkat és úgy keringtünk tovább a levegőben. A hangulat, ami eluralkodott rajtam megfoghatatlan volt. Határtalan nyugalom, valamint bizalom Sora felé. Egy percre se ingott meg hitem a felkészülés alatt se. Most pedig, amikor összekapcsolódásunkkor olyan stabilan fogadta a nekicsapódó súlyomat, hogy alig rezdült, csak tovább nőt csodálatom és bizalmam felé. Minden megfontoltság, előzetes terv nélkül cselekedtem!

- Sora, hozzám jössz feleségül?

Láttam, ahogy elkerekedik a szeme, ám koncentrációját egy percre se szakította meg. Mélyen a szemembe nézett. Lassan bólintott, bár láttam szemében, hogy most legszívesebben a nyakamba ugrott volna. Nem volt tervezett a lánykérés, és épp ezért hatódtam meg én is ennyire.

- Most! - kiáltottam.

Közelebb húztuk magunkat egymáshoz, és beszámolás után ellöktük egymás kezét. Távolodás közben még hallottam Sora szavait: Babát várok! Soha nem ismert boldogság kerített hatalmába. Utána akartam szökkenni, hogy megkérdeztem tényleg jól hallom-e vagy csak a képzeletem játszik velem kegyetlen játékot. De ekkor észbe kaptam. Még nem volt vége a mutatványnak. Megérkeztem a speciális trapézra és láttam, hogy Sora is ezt tette. Lendületből rugaszkodtam tovább és vettem fel az angyalpóz férfi változatát. Sora a már jól megszokott pózba érkezett. Így értük el a megfelelő trapézokat és libbentünk tovább egymás felé. Mikor megérkeztünk egymáshoz én derekánál fogva magamhoz húztam, és így kezdtünk el felfelé emelkedni.

- Sora, mit mondtál az előbb? - kérdeztem.
- Szerintem jól hallottad! - válaszoltam.

Többre nem volt időnk, mert megérkeztünk a nekünk szánt trapézra és onnan külön folytattuk táncunkat. Itt csatlakoztak hozzánk a többiek. Majd mire újra egymás mellé kerültünk, már csak a leérkezés volt hátra. Miután lábunk alá került a talaj, szorosan ölelve egymást vártuk a tapsot, ami elsöprőbb volt, mint eddig bármelyik. A közönség állva éljenzett. Sora szemeit könnyfátyol takarta, de én csak távolról hallottam a tapsot. Most tudatosult bennem, hogy apa leszek, Félve csúsztattam kezemet Sora lapos kis pocakjára. Széles mosoly terült el arcomon. Sora itt kezdett el hangosan sírni a meghatottságtól. A többiek kissé értetlenül néztek hol a könnyező Sorára, hol rám. Lassan indultunk el az öltözők felé.