Másnap reggel...

Amint fölébredtem, ajkaimat különös bizsergés fogta el... Két ujjamat odaillesztettem, s elgondolkodtam, vajon mi ez az érzés... Az éjjeliszekrényen lévő órára pillantottam. 9: 15.

- Gratulálok, Sora Naegino. Nagyon szép előadást láthattunk tegnap este! - mondta elismerve egy kis szellem, aki előttem lebegett.
- Köszönöm, Fantom! - mosolyogtam vissza.
- Kicsit máshol jársz... min gondolkodsz?
- Magam sem tudom... olyan furcsa érzés kerített hatalmába...
- Hmm... olyasmi, mintha megcsókoltak volna?
- Igen, és... Várj! Te honnan tudtad? - néztem rá értetlenül.
- Drága... szellem vagyok... a Színpad Szelleme... mért kell ezt állandóan megkérdezned? - sóhajtott.
- Jó-jó bocsánat... de akkor ki volt?
- Ki van még itt a házba? Öö... Céciliá-t és Steven-t kizárhatod!
- Leon... Azt mondod, hogy...
- Én nem mondtam semmit! - emelte föl kezeit védekezően, majd el is tűnt.
- Remek... Fantom, meg a hülye mondatai... komolyan... legalább egyszer mondana valami normálisat, ami nem rejtélyes, vagy nem a perverzió felső fokával egyenlő! - mérgelődtem. - Na jó... menjünk fürdeni!

Elmerültem a forró, kényeztető habok, illetve illóolajokkal teli vízben. Kellemesen masszírozta testemet.

- Leon megcsókolt volna? Vagy ez csak Fantom újabb vicce? Á nem, nem hiszem, hogy ezzel viccelődne... de akkor... mért? Hisz Leon... Ő... de... na tessék, már megint össze vagyok zavarodva. - merültem el orrig a vízben.

20 perc áztatás után kijöttem. Törölközőmmel fölszárítottam nedves testemet, majd megmostam fogamat, s megfésülködtem. Fölöltöztem. Ruhám egy bíbor színű szoknyából, s egy pirosos felsőből állt.
Ezután lesétáltam a konyhába, s megreggeliztem. Ott Leon-t találtam.

- Jó reggelt. - valamin nagyon elgondolkodott, ugyan is kicsit összerezzent. - Leon, jól vagy?
- Mi? Oh, persze. - felelte. - Hogy aludtál?
- Köszönöm jól. Leon?
- Hmm? - nézett rám.
- Me... Megölelhetlek? - döbbent arc volt a válasza.
- Miért?
- Csak... - mosolyogtam, majd odaléptem hozzá, s gyengéden átöleltem. ~ Kíváncsi vagyok a reakciódra. Ő pedig visszaölelt. De még hogy. Erősen, mégis gyengéden... Óvóan, de veszélyesen. Szeretettel és... Szerelemmel?
- Mire jó ez, Sora? - kérdezte.
- Baj, hogy meg akartalak ölelni? - kérdeztem angyali arccal.
- Nem... az a baj, hogy ezért nem tudom magam visszafogni! - mondta suttogva, majd az asztalhoz nyomott, s ajkait az enyémekre illesztette.

Vadul, szenvedélyesen és szerelmesen ízlelgette ajkaimat. Kezeimet a nyaka köré fontam, s még jobban magamhoz húztam. Az ő egyik kincse akár egy zamatos barack, puha és finom. Végigsimított nyelvével az alsó, majd a fölsőn, s végül utat nyert az én kis barlangomba. Ott találkozott az én nyelvemmel, így forró, vad csatát vívtak. Kezei a hátamat, majd a derekamat simogatták... Majd végül fölemelt, s a márványasztalra tett, mely hideg volt, mint a jég... Meg sem szakította ajkaim kényeztetését. Ujjai lágyan érintették bőrömet, amitől forró, s kellemes érzés cikázott végig testemen. Kezeimet végighúztam vállain, majd erős, izmos mellkasán állapodtak meg. Amikor Ő is végigsimított mellkasomon, belenyögtem a csókba, s végül megszakítottam. Tekintete elsötétült... Akár a fekete égbolt, melyen viharfelhők gomolyodnak... Vagy a háborgó tenger... Tömény vágyat és szenvedélyt láttam benne... Légzése zilált volt, ahogy az enyém is. És egyszerűen nem tudtam nemet parancsolni érzéseimnek... Az eszem tiltakozott... De a szívem... A testem... Magától cselekedett. Újra magamhoz húztam, s még szenvedélyesebben megcsókoltam... Lábaimat akaratlanul is derekára fontam, s magamhoz vontam. Ennek az lett a következménye, hogy ágyékunk összeért, s mind a ketten kéjesen felnyögtünk. De Leon azonnal ajkaimhoz kapott, s tovább ízlelte... Gyengéden harapdálta, nyalogatta. Majd kicsit hátrébb ment, s a füleimet kezdte el kényeztetni, amitől halk sóhajok hagyták el ajkaimat. Végignyalta a fülcimpámat, majd lejjebb tért. A nyakamat borította el csókokkal, ami miatt ismét fölnyögtem. Apró kezeimet ismét a kemény mellkasára helyeztem, majd egy kicsit lejjebb, s becsúsztattam pólója alá. Körmömmel, aligha érintve végigszántottam fölső testét, amitől halkan, férfiasan fölnyögött a nyakamba. Majd ismét lejjebb engedtem karjaimat, s legközelebb, amikor fölemeltem kezeimet már a pólóját is húztam magammal. Segített ügyetlenségemen, s immár mezítelen, izmos testét kémlelhettem. Halkan felsóhajtottam, majd a meleg kidolgozott mellkasát elkezdtem apró csókokkal borítani. Egyszerűen... Leírhatatlan érzések kerülgettek... Szenvedély... Szerelem... Vágy... Akarat... És minden más... Ezeket, az érzéseket még senki, és semmi nem váltotta ki belőlem... És valószínűleg nem is fogja senki... Nem tudtam gondolkodni... Nem tudtam érzékelni a külvilágot... Csak Leon-t... ezt a francia istent... Ki egy Adonisz testével van megáldva... Ki egy veszélyes ragadozó csókjaival borítja el testemet... És a páratlan, hamuszürke tekintete, mely most elsötétült... Én is vissza akartam adni azt az érzést, melyet Ő mutat felém. Ajkaimat a nyakára helyeztem, s belecsókoltam. Kezeimmel simogattam meztelen fölső testét, ezzel is még több örömet adva neki.

- ~ Sora! Érezni akarlak! Veled akarok lenni! Veled akarok repülni! Mindig! Meg akarlak védeni! Szeretni akarlak... Olyan gyönyörű vagy... A szemeid... A hajad, a tested... Szeretlek, Sora Naegino. - s állam alá nyúlt, miközben lassan felém hajolt, s megcsókolt. - Sora! - nyögte a csókba.
- Leon! - beletúrtam hosszú, lágy, s Hold színéhez hasonlító selymes hajába...

Kezei felfedezőútra indultak testemen. A pirosos felső alá nyúlt, ami miatt gyengéden megharaptam ajkait. Egyre feljebb és feljebb ért, amikor megállapodott az egyik mellemen. Masszírozni kezdte a fehér sportmelltartómon át. A másik keze a szoknyám alá tért be, ahol végigsimított a combomon. Megszakítottam a csókot, s hátradobtam fejemet. Ajkai a mellkasomra tértek, s azt kezdte el csókokkal beborítani. Majd elege lett a fölsőmből, így fölhúzta, s a földre dobta. Az előbbi tevékenységét tovább folytatta... Egyre hangosabb sóhajtások hagyták el ajkaimat. Majd bal keze megállapodott az ágyékomon, mely miatt kipattantak szemeim, s egy kicsit megijedtem. De amint újra érezhettem a zamatos ajkait, ismét megszűnt körülöttem a világ. Szoknyámat fölhajtotta, s ágyékát az enyémhez préselte, melyre mind a ketten kéjesen, ám halkan sikkantottunk egyet. Szája a mellemet kényeztette a vékonyka vásznon át. Körkörös mozdulatokat végzett, forró ösvényt hagyva maga után. Én pedig éreztem, hogy alig kapok levegőt. Egyre sűrűbben, és hosszabban jutottam oxigénhez. Majd amikor még egyszer végignyalta a magasodó mellbimbómat, éreztem, hátam megfeszül, s a kéj hullámaiban elveszek.

- Leon! - mondtam immár hangosan, sikkantva.

Fejét a mellkasomra helyezte, így hallhatta milyen gyorsan, vágtat a szívem. Végigsimított oldalamon, én meg megborzongtam. Tekintetembe fúrta az övét, mely fátyolos volt a vágyakozástól. Megfogtam az egyik hosszú tincsét, s játszadozni kezdtem vele, majd a nyakába csókoltam, s fölhaladtam testének egyik érzékeny pontjához. Kóstolgatni kezdtem fülcimpáját, ezzel kéjes sóhajokat kicsikarva belőle. Majd haladtam egyre lejjebb, és lejjebb... Végig a kidolgozott, erős, és kemény mellkason, a kockahason, s végül a fekete nadrágjához értem. Láttam, hogy az anyag már alig bírja visszatartani vágyakozását, melyet irántam... Csak is irántam, érez. Kezeimet félénken odaérintettem, ami hatására megfogta, s odaszorította. Mind a ketten fölnyögtünk. Lassan kigombolta, de... Valami közbejött...

- Sora! Sora itt vagy? Megnézem a konyhába! - hallhattunk egy lány hangot. A felismerés, hogy valami mindjárt bejön ide, ahol mi... khm... gyorsan szedelőzködni kezdtünk... szerencsére jártasok voltunk a gyors öltözés rejtelmeiben, hiszen nap, mint nap az előadások alkalmával legalább százszor öltözünk át. Leon fölvette a közömbös arcát, én pedig próbáltam a pirosos pírt eltűntetni arcomról. - Áh, itt vagy Sora. Jó reggelt! Telefonod van.
- Kö... Köszönöm, Cécilia. - mosolyogtam hülyén. - Ki az?
- A kishúgod.
- Köszönöm. - vettem át a telefont. - Szia Yume.
- Szia Sora! Na milyen volt az első előadás?
- Nagyon jó! Elég sokan voltak, és megérte.
- Ennek örülök. És mikor jöttök haza?
- Öö... hát amint kész lesz a DVD.
- Oké. Csak gondoltam fölhívlak, mert kíváncsi voltam... egyébként jól vagy?
- Igen, köszönöm, minden rendben! És ott?
- Itt is minden OK.
- Akkor jó.
- Na akkor én megyek, mert Marion-nal megyünk fagyizni, meg sétálni. Szia, és vigyázz magadra! Majd várlak!
- Oké! Szia!
- Szia! - a készüléket visszaadtam Cécilia kezébe.
- Köszönöm.
- Szívesen. Kérnek valamit?
- Öö... nem... én köszönöm. Te Leon?
- Nem...
- Akkor engedelmükkel én megyek.
- Oké. - feleltem, majd amikor az ajtó becsukódott, lassan megfordultam, s találkoztam Leon csodálatosan szép tekintetével. - A... Ami az előbb történt... - motyogtam.
- Hagyjuk... felejtsük el... - mondta immár hidegen, miután fölállt, s kisétált az étkezőből.
- "Hagyjuk... felejtsük el." - visszhangoztak a szavai. - Mit tettem? Mi a fészkes fenét tettem? Majdnem... majdnem odaadtam magamat... majdnem... lefeküdtünk... itt... de... olyan jó volt... - ujjaimat az ajkamhoz tettem, melyek duzzadtak voltak a vad, s szenvedélyes csókoktól. Majd térdre estem. - Leon... - könnyeim folyni kezdtek.

Eközben fönn az emeleten...

- A francba! A francba! - dühöngött, s kezét a falba vágta. - Sora... Olyan... Gyönyörű voltál... Szerelmem... Sora! Bocsáss meg... Én... Nem tudnálak bántani... De távol kell tartanom magamat Tőled! Nem szabad, hogy ennél is közelebb kerülj hozzám... Nem... El kell feledned... El kell távolodnod tőlem! Mert ha még közelebb kerülsz... Nem akarlak megbántani... Sora! - nézett ki a hatalmas ablakokból. Majd egy telefoncsörgést lehetett hallani. - Halló? - szólt bele hidegen.
- Szia Leon. Sergio vagyok. Csak azért hívlak, mert megvannak a képanyagok, és pár óra múlva a CD-t is megkaphatjátok... a DVD-t csak holnap hozzák. Tudom, hogy most pihenő napotok van, de be tudnátok jönni Sorával, és el tudnátok hozni? Meg még lesz egy konferencia is... a tegnapi előadással lesz egy statisztikai összeállítás...
- Igen. Be. - felelte szűkszavúan.
- Rendben! Akkor várlak. Viszhall.
- Viszhall.

Leon próbálta magát megnyugtatni, majd nagy levegőt vett, s visszament a konyhába. Ott én ültem, s a széken ültem, és egy teát bámultam, mintha valami érdekes dolog lenne benne. Majd összerezzentem, mikor egy erős kéz ért a vállamhoz. Hátratekintettem, s Leon csodálatra méltó arcával találkoztam.

- Sergio azt kérte, hogy menjünk be a színpadhoz... Készen lettek a képek, és a CD...
- Rendben! - álltam föl.

Beültünk fekete Cabrio-jába, s a színpad felé vettük utunkat. Egy szót sem szóltunk egymáshoz. Én kifelé néztem, a tájat, a sok-sok házat, a sürgő-forgó embereket, míg Leon az utat, miközben vezetett.
Pár perc múlva a színpadhoz értünk. Besétáltunk, s egyenesen Sergio irodájába mentünk. Bekopogtunk, majd benyitottunk.

- Sziasztok! - köszönt. - kérlek, foglaljatok helyet! - mosolyogta. Nagy nehezen én is mosolyt erőltettem ajkaimra, majd leültem Leon mellé. - Itt vannak a képek két példányban. Egyik a tied... - adott egy borítékot Leon-nak. - És egy a tied, moedmosielle. - nyújtott felém is egy ugyan ilyen sárgás levelet.
- Köszönjük!
- Valamint itt van a CD az összes számmal. - mondta ismét csak mosolyogva, s átnyújtotta a lemezt. - Akkor most kezdődjön az értekezlet, mivel immár mindenki itt van...

A megbeszélés bő két óráig tartott... Utána végre hazamehettünk... Nem akartam Leon-nal lenni... Inkább... Lementem az alaksori edzőterembe, s az egész délutánomat ott töltöttem a trapézok világában.
Észre se vettem, hogy egy férfi tekintete minden egyes mozdulatomat végigkíséri. Ahogy sóvárogva figyel engem... Én pedig annyira elgondolkodtam, hogy rosszul ugrottam, s elkezdtem zuhanni... Már-már azt hittem, hamarosan találkozom a háló karmaival, de... Nem. Egy kéz gyöngéden a csuklóm után nyúlt, s földobott... Úgy szálltam föl, mint egy angyal. A megmentőm utánamugrott, s derekamnál fogva átölelt.

- Leon! - sóhajtottam, ő pedig megcsókolt, s így zuhantunk vissza a hálóba.

Én alul, ő pedig fölöttem, miközben szenvedélyesen csókol... És én nem tudok ellenállni... Nem... Nem tudok az érzéseimnek nemet mondani... Pedig... Pedig Ő maga mondta, hogy felejtsük el... És mégis... Ő az, aki csókol... Aki eme kényeztetéssel a pokol mélyére akar lerántani... Aki olyan érzéseket vált ki, melyet még soha senki... De félek... Félek, hogyha visszamegyünk a Kaleido Színpadhoz eme álomnak vége lesz... És én fölébredek... S minden nap sóvárogva fogok Utána nézni...

- Miért jó ez? - kérdeztem halkan, miközben ellöktem magamtól. - Azt mondtad, felejtsük el... azt mondtad, hagyjuk ezt az egészet... csak egy apró fellángolás... azt hittem tényleg az... de ilyet még soha nem éreztem senki iránt... és nem is fogok... és nem is akarok! - könnyeim elkezdtek folyni. Ő pedig mindegyiket letörölte.
- Sajnálom Sora... nem tudom mért tettem ezt. - nézett rám bűnbánóan. - De... akkor többet nem fogom... rendben? Békén hagylak... légy boldog a szerelmeddel, azzal az Angyallal... - de még egy utolsó csókra lehajolt hozzám. - Fölmegyek... további jó edzést! - azzal kiugrott a hálóból, s kivágta az edzőterem ajtaját.
- Leon! - térdeltem föl, s könnyeim megállhatatlanul folytak le, s az ölemben haltak meg. - Én... Én nem így akartam... én... én... "Békén hagylak... légy boldog a szerelmeddel, azzal az Angyallal..." Angyal? Mit tettem? - sírtam.

Már este hét óra is elmúlt. Fölsétáltam a szobámba, s leültem az ágyamra. Ott találtam egy sárgás borítékot teli képekkel... és még egy kék csomagot is, melyet még Norah-tól kaptam. Kibontottam. Egy kép volt benne, melyen Leon és én voltunk... Az egyik fotózási kép... Amikor... Roméo megcsókolja Juliette-t. Amikor Leon először csókolt meg engem. Akaratlanul is végighúztam ujjaimat Leon arcán. Majd ismét sírtam... s végül álomba sírtam magamat.

Az egy hét hamarabb eltelt, mint gondoltam volna... Minden este, 7 órakor előadtuk a Roméo et Juliette-t, és mindig teltház volt. Majd egy vasárnapi, délelőtti napon, Sergio odahívott magához, s egy kék, pénzzel borítékot nyomott a kezünkbe.

- Köszönöm a munkátokat, hogy beragyogtátok a színpadomat. Remélem, még találkozunk!
- Köszönjük, Sergio. - mosolyogtam, majd átöleltem. - Akkor, mi most megyünk...
- Viszlát, moedmosielle! - csókolt kezet. - Monseiur Oswald! - fogott kezet Leon-nal, és ezután beszálltunk a limuzinba, mely egyenesen a reptér felé vezetett.

Ott megcsináltuk a dolgainkat, tehát bejelentkeztünk, lemérték a bőröndjeinket, majd a váróterembe mentünk... Ott bő egy óra múlva bejelentették, hogy menjünk az A32-es kapuhoz. Mi így is tettünk, s pár perc múlva már a repülőgépen ültünk, útban haza, a Kaleido Színpadhoz...

Szerkesztői jegyzet: hamarosan felkerül az oldalra a történet 2. része, Liliom címen.