AJÁNLOM AZ OLDALT
Reggel... A nap mézszínű fényei gyengéden siklottak be a kastélyba. Winter- hallban mindenki idegesen sürgölődött. Egyedül a menyasszony volt nyugodt, vagyis inkább csak ezt mutatta. Belül azonban reszketett. Ideges volt. Emlékezett rá, hogy az az idegen férfi mit mondott neki az éjszaka sötétjében, másfél évvel ezelőtt. Hogy Leon nem lenne képes megnősülni, és őt csak játéknak használta. Akkor miért van most itt? Miért akarja elvenni? Akarja őt, e felől nem volt semmi kétsége, hisz a férfi több ízben is bebizonyította. Ám azokat, amiket hallott, nem tudott feledni. Azok a sérelmek, azok a rágalmak. És mind helytállóak voltak. Miért akarja elvenni hát? Azért mert máshogy már nem férhet hozzá? Vagy, mert valóban a közelében akarta tudni? Áh a fene sem tud kiigazodni ezen a férfin, bosszankodott. De itt az ideje, hogy mindenre fényt derítsen. Leon Oswald feleségeként. Belenézett a fésülködőasztalának tükrébe, és még maga sem hitte el, amit lát. Ott ült egy hosszú, fehér selyem köntösben, a sminkje készen volt, ahogy a haja is. Ám a ruhája még hiányzott. Mindenki csak sürgött körülötte, csodálták, szépítették. Egyedül mostohaanyja készülődött bosszankodva, miközben olyan mondatok hagyták el a száját, hogy; egyáltalán nem értem mire ez a nagy felhajtás, vagy miért pont őt veszi el, hogy lehet képes elviselni. Sora az ilyenekre csak megforgatta a szemét. Pamela már készen állt. Haját elegánsan felkötötte egy rózsaszín szalaggal. Ruhája sötétrózsaszín volt, pántnélküli és néhol gyöngyök díszítették. Boldog mosollyal ült nővére ágyán, miközben a beszédével elszórakoztatta, amíg a lányt sminkelték. Sorának pedig el kellett ismernie; ezt Leonnak köszönhette. Olyan kapcsolata volt a húgával, mintha a legjobb barátnők lettek volna. És Pamela mindenhol büszkén mutatkozott gyönyörű nővérével. Clarissa, egy hosszú ujjú, rikító lila ruhát viselt, melyet fehér fodrok díszítettek. Nehéz ékszereket viselt, és Sora nem tudta eldönteni mire ez a nagy villogás. Még egyetlen dologra volt kíváncsi; hogy vajon a herceg hogyan magyarázza ki, ha a húga nem jelenik meg a saját testvére esküvőjén. Márpedig ha az az alak ezzel kapcsolatban igazat mondott, az a kislány lelki és testi terrornak van kitéve. Hamarosan belépett a francia ruhatervező hölgy, nyomában két lánnyal, akik az eszményi menyasszonyi ruhát hozták. Óvatosan letették az ágyra, és segédkezni kezdtek a feladásánál, miközben Pamela csillogó szemekkel figyelt. Sora még egyszer belenézett a tükörbe.
A nagy sürgés közepette egy fiatal, elegáns hölgy lépett be a kastélyba. Kékezüst szemei vidáman csillogtak. Fehér haját gondosan feltűzte, hogy néhány tincs lelógjon. Arca finom vonásokat hordott. Nagyon szép volt, olyan, mint egy Angyal. Egy mentazöld színű ruhát viselt, melynek rövid ujjait a felkarjára húzta, s a felső rész hímzéses volt, az alsó pedig kis rózsákkal volt megtűzdelve. Mikor felnézett a lépcsőre, egy ideges, és nagyon jóképű férfit látott a zakójával bajlódni. Mire végre sikerült felvennie, leért a lépcső aljára és felnézett. Mogyoróbarna szemei először döbbentek voltak, majd vidáman csillantak fel. Boldog mosollyal sietett a lány felé. Fehér inget és fekete nadrágot viselt, ugyan olyan színű zakóval. Ahogy közelebb ért a kezébe fogta a lány kezét, és megcsókolta.
- Nem gondoltam, hogy idejössz - jegyezte meg a férfi.
- Leon sem tudja - nézett rá a lány csintalan mosollyal. - Rég láttalak, Brandon.
- Valóban - mosolygott a férfi. - És mi járatban?
- Szerettem volna látni a menyasszonyt, még az esküvő előtt - mosolygott rá.
- Láthatod - majd Brandon a lépcső felé fordult, és szemei büszkén csillantak fel.
- Istenem - kapta a szája elé a kezét a lány, miközben nézte a lassan lesétáló Sorát. Soha ilyen gyönyörűt nem látott, és nem képzelt. - Lady Sora - lépett oda csodálattal. - Mi még nem ismerjük egymást. De úgy hiszem, elég időnk lesz rá - majd már bátrabban nézett a csokoládé színű szempárba. - A nevem: Sophie Oswald.
* * *
Egy jó pont a hercegnek. Sora elmosolyodott Sophie látványán. A kislány elbűvölő és megnyerő volt. Nem olyan, mint a bátyja, bár a makacssága neki is kiütközött. Ahogy beszélt egy finom úri hölgy modora áradt belőle. Egyáltalán nem olyan volt, mint egy meggyötört lány, akit rettegésben tartottak. Ódákat zengett a bátyjáról. Ebben talán nem volt igaza annak a titokzatos alaknak, de a többi... Az, hogy elhagyta, a könyörtelen bánásmód a nőkkel, a gaztettek, és a szülei halála. Azok megalapozottak voltak. Ám ez a kis Angyal szinte istenítette a fivérét. És ő rá fog jönni, hogy mi is igaz abból, amit mondtak neki. Ám addig nem fog tudni megbocsátani Leonnak sem, míg meg nem bízik benne újra. A fehér hintóba Sora és Sophie ült. A kislány mindenről el tudott beszélgetni vele. De valahogy minden második mondata az volt, hogy milyen boldog, hogy ő lesz a sógornője. Ez mosolygásra késztette Sorát is. Élvezte a kis hölgy társaságát. Elbűvölte a törékeny kecsessége, és finomsága. Benne nem mutatkozott meg a bátyja határozott acélossága, sem démoni volta. Épp ellenkezőleg. Lesz elég ideje, hogy megismerje Leon Oswaldot. Addig viszont képtelen közelebb kerülni hozzá, míg meg nem ismeri teljesen. Mert tény volt, hogy a férfi elhagyta akkor.
- Sora! - szólította meg Sophie. - Mond csak, miért nem bízol Leonban?
- Honnan...? - majd elmosolyodott. - Látom, nagyon ragaszkodsz a fivéredhez, Sophie. Tudod, vannak bizonyos dolgok, amik megmagyarázhatatlanok, és a választ keresem rájuk. A bátyád akkor hagyott magamra, amikor a legnagyobb szükségem lett volna rá.
- És úgy gondolod, erre nem volt elég jó oka? - vonta fel a szemöldökét a lány. - A bátyám semmit nem tesz ok nélkül. Ám én látom azt, amit te nem tudsz, vagy nem akarsz észrevenni. Bár sok lány volt az életében, egyet sem mutatott be nekem, s egyet sem vitt Blackheath kastélyába. Megnősülni, meg aztán végképp nem akart - kacagott fel. - Megígérte a szüleinknek, hogy csak azt a nőt viszi oda, aki számára létszükségű, és akit nem tud feledni - majd mélyen a csokoládé színű szemekbe nézett. - Ez te vagy, Sora. Olyan tüzet látok a fivérem szemében, amikor rólad beszél, hogy szinte perzsel.
- Mond csak Sophie... - kezdte Sora. - milyen kapcsolata volta testvérednek, a szüleitekkel?
- Oh hát Leon igen lázadó típus volt - nevetett fel. - Mindig apa ellen szegült. Nem teljesítette senki parancsát, csak azt, amit ő jónak látott. Ezzel szemben anya kérését, mindig teljesítette. Már, amikor fiatalabb volt is túl sokat mászkált a lányok után. És már akkor mindenki azt mondta; Leon sokkal veszélyesebb lesz, mint apa. Ő lesz a veszedelmes és ellenállhatatlan herceg. Gondolom, tudod, hogy Lucifernek nevezik - mosolygott rá. - Ez nem feltétlenül jelent rosszat.
- Már nem tudom eldönteni, hogy jót vagy rosszat jelent - sóhajtott fel Sora.
- Figyelj rám! - mondta komolyan Sophie. - Biztos vagyok benne, hogy nyomós okod van rá, hogy ilyen légy, de legalább ezt a napot ne rontsd el a gyűlölködéseddel. Mert gondolom, nem az volt az álmod. Később eldöntheted magad is, mi az, amit akarsz, és megkeresheted a válaszokat a kérdéseire.
- Mond csak Sophie, hány éves vagy? - kérdezte Sora mosolyogva.
- Tizennyolc. De Leon Oswald mellett az élet maga a tanulás - mosolyodott el.
Maga a tanulás? Bizony. Ő maga is mennyit tanult a veszedelmes hercegtől pedig kevesebbet, mint egy hónapot volt vele, aztán a férfi eltűnt. Ez ismét sötét árnyékot vont fel gyönyörű arcára. Gyűlölheti ő annyira Leont, amennyire akarja, ám a saját esküvőjét nem fogja miatta tönkre tenni. Főleg, hogy a férfi minden álmát teljesítette. Hamarosan kiderül, milyen is valójában az a férfi, akit úgy emlegetnek; az angol Démon.
Lesegítették a hintóról, majd azt vette észre, hogy bátyja szorosan a karjaiba zárja, és nyugtató szavakat suttog a fülébe. Sorának nem sok hiányzott, hogy a könnyei eleredjenek. De büszkén visszatartotta őket. Ahhoz a férfihoz készül hozzámenni, aki a legnagyobb fájdalmat okozta neki, s gyűlölte. De mégis... mintha olyan sokszor álmodott volna erről. Mindenki bement, de Sophie még utoljára rámosolygott. A kislány egyszerre bűvölte el és nyugtatta meg. Nem olyan volt, mint a testvére, bár az idő során sem feledte, milyen biztonságot nyújtott neki az a szemét alak. Mély levegőt vett és belenézett az apja szemébe.
- Ne aggódj, drágám - mosolygott rá bíztatóan. - Leon, nem fog téged bántani, akárki akármit is mondott. Hagyd ezt a gyűlölködést.
- Erre a napra apa - mondta Sora komolyan. - De elfelejteni, nem hiszem, hogy tudom.
A gróf szomorúan felsóhajtott, majd még egyszer büszkén nézett végig a lányán. Sora felemelte a fejét, és csodálkozva nézte a hatalmas templomot, melyet vörös rózsák díszítettel, mindenhol. Legalább kétszáz ember volt meghívva. Na tessék Oswald, fintorodott el. Még ezt az álmát is valóra váltotta. Felsóhajtott és elfogadta apja karját, és lassan beléptek. Minden ember szeme rászegeződött. De Sorát nem éppen ez érdekelte. Leon, London és egyben Anglia legszebb templomát választotta. Hatalmas volt és gyönyörű. És most az egész helység vörös rózsákkal volt díszítve. A lány még egyszer felsóhajtott, majd felemelte a fejét. Ahogy lépkedtek, az emberek csodálattal, tisztelettel, áhítattal néztek rajta végig, de Sora csak az oltár előtt álló Démont nézte, akinek szemében felcsillant a vágy.
Leon megfeszült, és hatalmas önfegyelemre volt szüksége, hogy el ne rohanjon. Megnősülni, ő? Ez nevetséges volt. Ám amikor belegondolt, hogy ki lesz a felesége, és milyen életük lehet, semmi kétség nem maradt benne. Sora Naegino a legfenségesebb nő volt. Utolérhetetlen és páratlan. Mind a személyisége, mind a külseje. Ám az a gyűlölet, amit a lány, felé táplált, rémisztő tetszett. Csakhogy ő megfogadta, hogy igenis meg fogja változtatni a lány véleményét. Kerül, amibe kerül. Mindenhol vörös rózsák voltak. Illatoztak, pompáztak. Akárcsak Sora. Ő pedig a lány minden kislánykori álmát valóra akarta váltani. Ez lehetett az első lépés a megbékülés, a boldogság felé. Ő maga fekete nadrágot és zakót viselt, fehér inggel, melynek felső gombjait nem gombolta be. Vad, zabolátlan, tökéletes ragadozó képét festette az emberek elé, s akkor belépett ő. Leon ezüst szemei megvillantak, majd füstszürkévé váltak. A legfenségesebb, és neki teremtették, futott át az agyán. Lassan, pontról pontra nézett végig Során. A lány haját különleges kontyba tűzték, ami abból állt, hogy egy- egy tincset visszacsavartak és úgy fogták fel. A konty minden oldaláról kiengedtek egy hullámos tincset, de csak annyira, hogy a válláig érjen. És egy kékezüst színű hátközépig érő fátyol volt rajta. Sminkje lágy volt. Csokoládé színű szemei démonian csillogtak. Zamatos ajkait egy enyhén pirosas rúzs tett még kívánatosabbá. Egy igazi istennő arca. Majd Leon tekintete döbbenten esett lejjebb. Sora ruhája Holdezüst színű volt. Pánt nélküli, minek felső része rásimult alakjára, minden szépségét kiemelve. A felsőt apró gyöngyökkel, és alig észrevehető hímzéssel díszítették. Majd a szoknyarész bővült. Selyemből készült, szintén abból a Holdezüst színnel, és minden oldalon egy kicsit felcsavartak belőle. Sora kezében egy vörös rózsa csokor volt, s Leon soha ilyen gyönyörűt nem látott. Egy igazi Démon volt, olyan, mint saját maga, és az ő színét viselte. „- Mégsem gyűlölsz hát annyira, szépséges Sora? Én pedig tenni fogok róla, hogy a végtelen gyönyörben éljünk, mi ketten.” Sora lassan mellé lépett, és Richard átadta neki a lánya kezét. A herceg keze forró volt, és végtelen bizsergést indított meg Sora testében. Áruló. És az a pimasz mosoly egyszerre volt vérlázító, dühítő és a végtelenségig izgató. Már nem tudta, mit gondoljon erről a férfiról, Luciferről.
* * *
Az esküvő többi része Sora előtt úgy pergett, mintha nem is ő állt volna az oltár előtt. Elmosódott hangok, gondolkodás nélkül megválaszolt kérdések, kétely nélküli ígéretek. És mind csupa érzelemmentes, üres szavak voltak. Mind a kettejük ajkáról. Legalábbis mind a ketten ezt hitték a másikról. Ám ezek meghazudtolására apró mozdulatok voltak észrevehetők. Leon hangja elmélyült, Sora szemei felvillantak. Ám ezt senki nem vett észre. A herceg valóban alapos volt, mert Henrik király az első sorban ült Sophie mellett. Mellette a felesége, aki már maga sem volt olyan fiatal, mégis egyenes tartással ült. Na igen, ilyen, amikor az ember nem maga választhat társat. A király sem kaphatta meg a föld legszebb asszonyát, mert ráerőszakolták ezt a nőszemélyt, aki dámát játszva ült. Magasra kontyolt vörös hajjal, és fekete szemekkel. Rajta egy vérvörös ruha volt, mély dekoltázzsal. Akár Clarissa testvére is lehetett volna, futott át Sora agyán, mire elmosolyodott. A király sem volt olyan férfi, akiért nők milliói repültek volna a halálba. Csakhogy a rangja, a vagyona igazán vonzóvá tette. Ennél sokkal nagyobb hatalmat és vagyont tudhatott a magáénak Leon, aki ráadásul őrjítőbb volt minden férfinál. És ő szabadon dönthetett, kit vesz el. Csak nézte a férfit, és valahogy ebben a pillanatban nem tudta elhinni, nem akarta elhinni, hogy ő az az ember, akinek az ismeretlen alak elmondta. Szenvedélyes volt, végtelenül kívánatos, és páratlanul fenséges. Démon... A pap kimondta az utolsó szavait, Leon pedig felállt térdelő helyzetből. Csók, pánikolt Sora. A herceg mintha megérezte volna, sötéten, veszélyesen elmosolyodott. Felemelte a kezét, és magához húzta. Szorosan... Kezét végighúzta a lány gerincén, mire Sora beleborzongott, de állta a férfi, a férje pillantását. Így álltak szorosan egymás előtt, mint két veszedelmes, ugyanakkor fenséges Démon... Két egymásnak teremetett ragadozó. A legfenségesebb pár. Leon még egyszer oldalra pillantott, majd birtokba vette felesége kívánatos ajkait. Mohón, hevesen, mert már csak az övé volt. Hisz neki teremtették... csak Neki...
Sora nem értette magát, hogy miért félt a csóktól. Hisz Leon nem egyszer csókolta meg. Ezt mégis, valahogy másnak érezte. A herceg ezúttal finom volt, a szenvedély vad lángjával. Nyelve lágyan siklott végig felesége puha ajkain, majd a szájába csúszott. Ismerős, annyira ismerős volt az érzés. Ahogy Leon nyelve lassan kezdte simogatni Sora nyelvét, szeretkezéshez felérő szenvedéllyel. Mélyítette a csókot. Sora pedig megadva magát ennek a szenvedélynek, lassan felemelte a kezét és átkarolta férje nyakát. Leon még szorosabban húzta magához, s csókja is így lett egyre mohóbb. És, ha nem lett volna ennyi ember jelen, biztos, hogy előre hozta volna a nászéjszakát. A vendégek már idegesen kezdtek fészkelődni, némelyük vigyorgott. Sora lassan elhúzódott, és ködös csokoládé szemeivel nézett férje füstszürke tekintetébe. A férfi újra oda akart hajolni, de Sora távolabb lépett. Ajkain lusta mosoly játszott, mely még inkább felizgatta a herceget. Hirtelen a király lépett hozzájuk.
- Lord Leon - kezdte, miközben a férfira nézett. - Mind a hárman tudjuk, hogy önök nem szabad elhatározásukból házasodtak össze. Így, hogy a myladynek is kedvezzek; ha egy bizonyos idő leteltével önök nem lesznek olyan viszonyban, mint elvárandó, érvénytelenítem a házasságot.
Folytatása következik...
