Arata Kurogane. Ő volt az, akire szinte a leginkább felnéztem, s feltétlenül megbíztam az első pillantástól. Nem tudom, mi az oka, talán az, hogy eleinte tudott rám hatni azzal a „suli legjobb pasija" személyiségével, de később már nem, már csak ő meg én voltunk két ember, akik egy iskolába járnak, és véletlenül barátok. Soha semmi több, néha csak kevesebb, de barátok. Mikor ide kerültem az iskolába, talán hamarabb lettem vele igazán jóban, mint az osztálytársaimmal, s jelenlegi legjobb barátaimmal...

- Hallod, ez az Arata, ennek hatalmas az egója...
- És ezt te honnan veszed, de mindegy is, hisz olyan jól néz ki - mondta Anna.
- De hogy is van ez, hogy te tudod, hogy hívják a legjobb pasikat? - kérdezte Hana, akit igazából nem kedvelek, de majd rájöttök, miért is.
- Jók a kapcsolataim - mondtam, majd elindulunk a büfé felé. Épp bekanyarodtunk a folyosón, amikor Arata és két legjobb barátja a korlátnál állt. Amikor megpillantottam, eszembe jutott az az előtti napi e-mailbeszélgetésünk:

...Arata: De ezért tudod, azt hittem, hogy majd a tábor után köszöntök, meg minden, hisz végül is én voltam a vezetőtök.
Sora: Hát, de milyen már, én köszönjek előre, te vagy a fiú
Arata: de te vagy a fiatalabb, és az elsős
Sora: de akkor is...

Mentünk a folyosón, középen mentem én, s két oldalain a barátnőim. Hirtelen látom, hogy Arata megmozdul, arrébb jön, kilép a baráti köréből és előre köszön:
- Szia - mondta, én meg teljesen ledöbbenve, csak barátnőm oldalba bökése után vettem észre, hogy nekem is illendő lenne köszönni:
- Szia - mondtam, majd gyorsan elindultam lefelé a lépcsőn.
- Ez meg mi volt? - kérdezték kórusban a lányok.
- Hát szoktunk e-mailezni és... - Majd elmeséltem nekik mindent.
- Nem semmi lány vagy te.
- Az biztos, de menjünk, mert elkésünk az óráról, és délután elég elfoglalt vagyok.
- De mégis miért? Már akartam kérdezni, de te mindig elterelted a témát, mit csinálsz te délután?
- Edzésem van, de rohanjunk. - Majd elkezdtem szaladni felfelé a lépcsőn, mert láttam, hogy a tanár úr előttünk megy.

Miután végeztem az iskolába és épp elköszönni kérdeztem Mia ismét felhozta a témát:
- De mit edzel?
- Nemsokára megtudjátok. - Majd két puszit nyomtam az arcára és rohantam előre, ahol a sarkon várt már egy autó.
- Késtél - mondta egy rideg férfihang.
- Dolgom volt.
- Neked nem lehet más dolgod az iskola után, mint edzésre menni. Így is örülhetnél, hogy elviszlek.
- De nem miattam teszed.
- Dehogy nem, a te érdekedben, ha egyedül kellene jönnöd, biztos tovább fecsegnél a barátnőiddel.
- Na, inkább vezess, különben tíz perccel kevesebbet kínozhatsz - mondtam durcásan, majd a fejemre húztam a fejhallgatómat, de neki egy izom sem mozdult meg az arcán. Ugyanolyan rideg volt, mint mindig, de tudtam, hogy egyszer majd sikerül megváltoztatnom, felolvasztanom a jég szívét, ami egyszer csak értem s a színpadért fog dobogni.
Miután odaértünk, elkísért az öltözőig, majd mire végeztem, ő már ott is állt. Nem tudtam miért van mindig mellettem, de tudtam itt az ideje megmutatni neki, hogy rám nem tud hagyni, idáig hagytam, hogy egy kicsit azt higgye, de nem teszem többé:
- Ezen túl nem akarom, hogy értem gyere, egyedül fogok jönni. Az óráimnak 14:00-kor van vége. Az út oda 45 perc tömegközlekedéssel. 14:45-re legkésőbb ott leszek, különben ahány percet kések, annyi órával tovább tarthatod az edzést.
- Ahogy akarod - mondta Leon.

Másnap, pontban 14:05-re értem ki a villamoshoz. Háttal álltam a zebrával, mikor valaki hirtelen rátette a kezét hátulról a vállamra. Majdnem ugrottam egy hátra szaltót az ijedségtől. Megfordultam, erre ki állt velem szemben. Arata.
- Szia - mondtam.
- Szia. Merre-merre? - kérdezte.
- A sziget felé.
- Vonattal?
- Igen, de miért?
- Én is arra megyek.
- De jó.
- Ennyire örülsz nekem?
- Ne örülj, csak sosem utaztam még ezzel a vonattal, így fogalmam sincs, honnan indul.
- Aham, na, majd én megmutatom.
- És hova mész?
- Dolgom van.
- Mi dolgod?
- Edzésem van.
- Mit sportolsz? Nem tűnsz túl sportosnak, csak a testtartásodon látszik kicsit.
- Kicsit?! - mondtam döbbenten.
- Igen. Szóval?
- Miért mondanám el neked, ha még a barátnőimnek se mondtam el?
- Mert istenítesz.
- Álmodj, szépfiú.
- Tudtam én, hogy bejövök neked.
- Nem nekem, hanem a barátnőimnek, akik már össze is állították, a top 10 legjobb pasit. És te is felkerültél, persze biztos valami véletlen.
- Kösz - mondta látszat durcival Arata.
- Na, ne durcizz. Te sportolsz valamit?
- Profi szinten karatézok.
- Az jó.
Az út többi részében alig váltottunk szót, ő aludni próbált, ami idegesített, hogy alszik a jelenlétemben, de jobban lefoglalt felfedezni az új tájat.
- Hát itt lennénk - mondtam a végállomáson.
- Szia. - Majd elindult.
- Várj! - kiáltottam utána.
- Nem tudod, merre van a Hanagata sétány?
- De - mondta, majd elindult egyenesen.
- Megmondod?
- Gyere, megmutatom, úgyis arra megyek egy darabig.
- Köszönöm. - Majd utána szaladtam.
A következő hetekben minden nap vele mentem, és itt kezdődtek a bajok. Egyre jobban megkedveltem, el kezdtem bízni benne, s a beszélgetéseink tartalma egyre mélyebb volt. Én leginkább csak hallgattam, ahogy Claire-ről, a suli pom-pom csapatának vezetőjéről beszélt. Nagy hiba volt. Hisz a bajok okozója ő volt, meg a természetem.