|
Szabad egy táncra?!
Aranybubu 2008.11.14. 17:11
Leon rezzenéstelen arccal figyelte, ahogy a lány szemei elkerekednek a meglepetéstől, majd fokozatosan átveszi a helyét a düh, amint rájön hogy lelepleződött. Figyelte, amint Sora lassan határozottan lépdelt felé, közben erősen húzza a sérült bokályát. A férfi tekintete feljebb siklott a formás vádlin, combokon át a kerek csípőig, melyek vonalát határozottan feltárta a libéria feszes fekete nadrágja. Szemeiben a látvány hatására a vágy perzselő lángjai lobbantak fel, vérre felforrósodott, ágyéka lüktetett. Tekintete tovább kalandozott a lány angyal arcán, végül, pedig megállapodott a dühtől, megaláztatástól csillogó mogyoróbarna szempáron. Sora minden lelki erejét összeszedve, ráförmedt a hercegre.
- Mi keres itt Blackheat!- mire az említett kissé előre hajolt a kényelmes fotelban, majd összeszűkült viharszürke tekintetét a lány arcába fúrta.
- Azt hiszem, inkább én tehetném fel a kérdést Kisasszony- nyomta meg az utolsó szót Leon, utalva a hercegnő enyhén szólva botrányos öltözetére.- hogy mit keresett a házon kívül ilyen öltözetben- fejezte be jegesen a mondatot, de a lelke mélyén mosolygott a lány merész húzásán. Sora döbbenten állt a férfi előtt, s elméje lázasan kutatott a megváltó hazugság után. Már éppen szólásra nyitotta ajkait, mikor a herceg egy legyintéssel belefojtotta szót.
- Ne is mondja, Chére! Majd én felvázolom: Kiszökött az inasom egyenruhájában a párbajra. S ebben, ha nem tévedek Lord Sommerfield volt segítségére!- látva a lány tiltakozva maga elé emeli a kezét, metsző hangon hozzá tette:
- Értelmetlen volna tagadnia, hiszen láttam, milyen remekül alakította Sommerfield inasának a szerepét ebben az olcsó komédiában. Már csak egy kérdésem van Chére: Miért? Miért tette kockára a jó hírét? Miért szökött ki ebben a maskarában?- majd lassan felemelkedett a fotelból, és puha ámde határozott lépteivel a megszeppent lány felé tartott. Sora csak dermedten állt fejét lehajtva, s közben még mindig a megváltó magyarázat után kutatott az agya. De rá kellett jönnie, hogy ebben a szituációban nincs ilyen, így elszántan szegte fel állát, és nézet farkasszemet Blackheatel.
- Pontosan kiszöktem és végignéztem azt a szánalmas bohózatot, amit maguk párbajnak neveznek. Még csak nem is a becsületért vívtak, az csupán ízes máz volt, mellyel hiúságukat legyezgethették, s elfedhették valódi céljukat. Mert valójában…- itt lélegzetvételnyi szünetet tartott, majd határozottan folytatatta- mondjuk ki nyíltan csak önmaguk mutogatása volt a cél.- mondta maró gúnnyal, dühtől kipirosodott arccal Sora. Leon nagyot nyelt, mert kezdte elveszíteni legendásan hidegvérét, a hölgy monológja alatt. Végül kimérten, halálos nyugalommal közölte:
- Valóban magamutogatás, szánalmas bohózat volt megvédenem a becsületét Madmoiselle, ugyanis láthatólag Önnek ez egyáltalán nem számít.- s közben egyre közelebb ért a lányhoz, de tekintetük továbbra is egybe fonódott.
- Ugyanis ön semmibe véve önmaga, családja sőt az én jó híremet is, megjelent egy ilyen eseményen, ráadásul ebben a nevetséges álruhában.- majd tekintetében ördögi láng gyúlt, ahogyan végig mérte az említett öltözéket. Sora vérre már forrt a dühtől és éppen készült volna a csípős visszavágóra, mikor a férfi vihar szürkévé sötétült tekintetét újból arcába fúrta, s lassú kaján vigyorra húzódtak szépen ívelt ajkai, miközben kioldotta a lány gondosan elkészített frizuráját egybetartó fekete, bársony szalagot. A hercegnő haja, mint egy lila selyem zuhatag úgy omlott a herceg kezére, s a saját hátára. Arcuk egyre közelebb és közelebb került egymáshoz végül egy szenvedélyes csókban forrtak össze ajkaik. Sora annyira, elmerült az érzelmek kavalkádjában, a férfi csókjának csodás ízében, hogy észre sem vette a hosszú kutató ujjakat, melyek egyenként bujtatják ki az ezüstzsinórozású gomblyukakból a gombokat. Leon mélyítette csókjukat, és szenvedélyes, őrült táncba hívta Sora nyelvét, miközben egyik kezével a derekánál fogva ölelte a lányt, a másikkal pedig, lehámozta róla a kabátot. Az angyalka csak a susogás közepette földet érő nehéz anyag hangjára eszmélt fel. Tekintete elsötétült amint meglátta a földön heverő felöltőt, majd a vágytól még ködös hangon követelte a magyarázatot.
- Mit képzel, mit csinál Uram!- hangsúlyozta ki az utolsó szót, rávilágítva arra, hogy szerinte ez nem éppen gentlemenhez illő tett volt. De a herceg csak egy ravasz félmosolyra húzta ajkait, majd lassan bársonyos hangon megszólalt, miközben ismét magához húzta a lányt.
- Chére, maga sem gondolhatja komolyan, hogy ez a ruha önnél maradhat, habár…-itt kéjesen végig mérte a dühös angyalt- ha vállalja a velejáró kötelezettségeket, magán hagyhatom.
- Maga, maga öntelt…- de nem tudta befejezni Sora a becsmérlő jelzők, hadát ugyanis a herceg hátra lépett, s előrántotta az oldalán lógó párbajkardot hüvelyéből. A napsugarai táncoltak a hideg acélon, az angyalka pedig dermedten, hitetlenkedve nézett a herceg elszántan csillogó szemeibe.
- Nem mozogjon, különben fájni fog!- utasította ellentmondást nem tűrő hangon a férfi, majd pengéje szédületes sebességgel suhogott Sora előtt a levegőben. Egy pillanat műve volt az egész s a lány már csak a herceg elismerő pillantásait látta. Éppen egy lépést szándékozott tenni az önelégült Blackheat felé, mikor ruhái egy másodperc töredéke alatt a földre hullottak, a felöltő mellé. Sora gyorsan végig tekintett magán, s egy alig hallható sóhajjal nyugtázta, hogy a melleit leszorító kötés, és a harisnya ellen állt a rohamnak. Dacosan emelte tekintetét újból a hercegre.
- És még én aggódtam egy ilyen faragatlan, öntelt…- de ismét gátat vetett Leon a becsmérlő szavak hadának egy forró csókkal, mely szenvedélyről, kéjről mesélt a lánynak. Addig ízlelgette, szopogatta a Sora puha ajkait, míg az egy megadó sóhajjal utat nem engedett a herceg kutató nyelvének. Leon még közelebb húzta magához a lányt, majd testét a formás idomokhoz préselte. Mindketten remegetek a napok óta elfojtott vágytól, mely most a józanész utolsó szikráit elűzte elméjükből, nem hagyva mást csak a perzselő, mindent felemésztő szenvedélyt. Blackheat felkapta a lányt, mint egy tollpihét, s a hatalmas baldachinos ágy felé vette az irányt. Sora, pedig késséggel simult az ölelő karokba, miközben továbbra is a férfi zamatos ajkait kóstolgatta. Leon óvatosan lefektette a lányt a puha párnák közé, majd csodálattal vegyes birtokló tekintettel mérte végig annak minden egyes porcikáját. Végül az ágy szélére ereszkedett, kezeit kitámasztotta a lány feje mellett kétoldalt, s különös tűz lobbant fel szemében.
- Most nem lesz, aki megmentse Chére! Tudja az ilyen kóbor angyalkáknak büntetés jár- súgta a lány fülbe vágytól rekedtes hangon.
- Igazán!- könyökölt fel Sora, s egy csábító, már-már kihívó mosolyt küldött a herceg felé, majd elkezdte kioldani a harisnyáját tartó szalagokat. Leon érdeklődve figyelte a lány csábítási kísérletét. Sora látva a herceg vágytól perzselő tekintetét, lassan érzékien elkezdte lehúzni a hosszú, fehér selymet felfedve csupasz, csábtó combjait. Válaszul a férfi, mint éhes ragadozó csapott le kiszabadult selymes puha bőrre, s egy rántással eltávolította az idegesítő ruhadarab maradékát a formás lábakról. Sora lehunyt szemmel, élvezte az arisztokratikus, hosszú ujjak játékát, belső combjain, miközben a herceg forró ajkai csupasz hasát kényeztették. Lassan egyre mélyebbre merültek mindketten az érzelmek, kavargó örvényében, s Sora arra eszmélt, hogy Blackheat eltávolítja a mellét leszorító pólya utolsó szalagjait is, majd átszellemült arccal figyeli a telt kebleket. Sora közben megcirógatta a férfi kemény mellizmait a fehér pamut ingen keresztül, majd ujjai tovább táncoltak a férfi hasán, köldökén át a nadrág derekáig, ahol egy határozott mozdulattal kiszabadította az ingalját. Tettét egy halk, ámde annál érzékibb nyögéssel jutalmazta a herceg, majd türelmetlenül áthúzta fején a nem kívánatos anyagot, s egy hanyag mozdulattal a padlóra dobta. Sora elragadtatással figyelte a férfi tökéletesen kidolgozott felsőtestét, melyen megcsillant a szikrázó napsugár. Lusta csábító mosolyra húzta ajakit a pajzán angyalka, majd lerántotta a mindig rideg, komor herceget az érzékek birodalmába. Leon először a lány duzzadt cseresznye piros ajkait vette célba, lassan szenvedélyesen csókolta belesűrítve szenvedélyét, kételyeit, szeretetét és legtitkosabb vágyait. Majd ajakai vándorútra indultak a krémes fehérbőrön, s végül a feszes rózsaszínű mellbimbón állapodott meg. Érintése szinte égette a lánybőrét, s halk sikolyok hagyták el ajkait, amikor a férfi erősebben szívta a kívánatos bimbókat. Amint megérezte, ahogy herceg kutató, hosszú ujjai altestét kényeztetik, beleremegett a kéjes vágyba, s önkénytelenül is csípőjét a kényeztető ujjakhoz préselte. Majd szemhéjait lehunyva élvezte az édes kínt, mely egyre magasabbra röpítette. Hirtelen lángra lobban egész alteste, és elnehezült, a hogy megérezte az arisztokratikus ujjakat rejtett kis barlangjában. A herceg, pedig élvezettel figyelte, ahogyan a vágytól hevesen vonaglik alatta a lány. Végül mikor lüktető férfiassága már keservesen kiáltott a végső feloldozásért, megszabadult az utolsó zavaró ruhadaraboktól is, s befészkelte magát a formás combok közé. Sora szemhéjai azonnal felpattantak, ahogy megérezte a férfi lüktető hímtagját testében. Mintha a pokol lángjai csaptak volna föl ölében, de mégis olyan kellemesen telt érzést nyújtott a lányszámára, hogy egy megadó mosoly kíséretében a férfi dereka köré kulcsolta combjait, ezzel engedélyt adva a hercegnek mindenre. Testük lassan elkezdett a vágy ősi ütemeire táncolni, hol egybe fonódva, hol eltávolodva. Olyanok voltak, mint két penge. Ha összeértek szikrázott, forrt közöttük a levegő, taszították, mégis vonzották egymást. Bár az ellenfelek elszántságával küzdöttek a végső beteljesülésért, ugyanakkor egymást segítve repültek az érzékek birodalmában, s végül egymásba kapaszkodva érték el megváltó feloldozást, a beteljesülést. Szerelmes ellenfelek voltak, akik most egymás karjaiban pihegve, érezték a mindent elsöprő, zabolátlan vágy utolsó hullámait.
Most csupán egy nő, és férfi volt. Nem voltak rangok, sem sötét tikokkal terhes múlt, csak ők voltak. Leon egy utolsó lágy csókot lehelt Sora ajkaira, majd óvatosan kicsúszott a lányból. Viharszürke tekintete, most ezüstössé szelídült, s különös csillogás hatotta át, amit a lány nem tudott hova tenni. Egy ragadozó kecsességével nyúlt el a hatalmas ágyon az ő kis angyalkája mellett Blackheat, majd a skarlát vörös selyemhuzattal borított takaróval fedte be meztelen testüket. Sora fáradtan hunyta le szemeit, s pillanatokon belül elnyomta az álom. Azonban Blackheat könyökére támaszkodva figyelte a lányt, kavargó gondolatai társaságában.
- Miért? Miért nem tudok megálljt parancsolni vágyaimnak, ha erről az angyalról van szó. Miért kötődöm hozzá? Miért habozok?... Talán szeretem… igen talán, de nem lehet! Elcsábíthatom, játszhatok vele…de nem szerethetem! Nem! Nekem bosszút kell állnom Sophiért…és most nem lehetek könyörületes! Nem hisz rajtad se könyörült senki…De még is Ő olyan, ártatlan akár egy angyal, ugyanakkor tüzes, szenvedélyes és könyörtelen akár egy amazon. Igen ezt kell észben tartanom, csábító, aki játszik a szívekkel… erre kitűnő példa az az ostoba spanyol.- majd ravasz mosolyra húzta ajakait gondolatai hatására- De ne féljen Chére, kiderítem ki is maga valójában és akkor…- de gondolatait már nem tudta befejezni, mert lassan pillái ólom súlyúvá váltak, s végül megadták magukat az álom édes ígéretének. Álomba merült Blackheat hatalmas hercege, vonásai megenyhültek már-már kisfiúsan jóképű volt.
Délkörül halk kopogás hallatszott, melyre a herceg felriadt a felületes alvásából. Gyorsan felvette fehér pamut ingét, mely a térde hajlatáig ért, majd halkan, nehogy felébressze a lányt az ajtó felé sietett. Óvatosan lenyomta a rézkilincset, s résnyire nyitotta az ajtót. Mikor meglátta Ken Ura hiányos öltözetét, alig látható apró mosolyra suhant át arcán. Majd halk szertartásos hangon megszólalt.
- Elnézést a zavarásért, Uram! Gondoltam szólók, hogy félóra múlva megérkezik Mr. Davis.
- Köszönöm, Robbins! Amint megérkezik, kísérje a dolgozó szobámba.- utasította halkan mégis határozottan az inast.
- Még valami, ha elkezdtük a megbeszélést, senkit nem engedhet még a szoba közelébe se! Értette?
- Hogyne Uram! Természetesen!- azzal a fiú halkan behúzta az ajtót és távozott. Leon pedig hanyagul magára kapta fekte nadrágját, és halkan elhagyta a szobát. Amint kilépett a folyosóra, tekintete újból rideg és jeges lett, arca elé, pedig lehullt a közöny, megvetés arisztokratikus álarca.
Húsz perc múlva egy vajszínű nadrágban, melynek szabása kiemelte izmos lábait, és egy sötétkék felöltőben sétált a dolgozó szobája felé. Hosszú, fehér haja nedvesen omlott széles vállaira, még jobban kihangsúlyozva azokat. Gondolatai, még mindig a délelőtti események körül forogtak, de amint megérkezett az ódon, kazettás, dupla szárnyú tölgyfa ajtó elé, fejét enyhén megrázta, kiűzve belőle a haszontalan gondolatokat. Majd lenyomta a réz kilincset és méltóságteljesen belépett a szobába. Végig sétált a tágas helyiségben, mely most a kora délutáni napsütés fényében fürdött. Az íróasztala mögött elterülő egész falat betöltő félkörív alakú ablak elé lépett. Hanyag eleganciával balkarját az ablakkeretnek támasztotta. Rideg tekintetében, mely most a kastély parkját pásztázta, szomorúság, mély fájdalom csillant meg. De gondolatai nem kínozták sokáig ugyanis, kopogtattak az ajtón. Lassan elszakította tekintetét a virágok megnyugtató látványától, és hideg, tekintélyt parancsoló hangon engedélyt adott a belépésre. Ken egy magas len szőke hajú, szúrós barna szemű, középkorú férfit jelentett be.
- Megérkezet Mr. Davis, Uram. Engedelmével, bátorkodtam ide kísérni.- Leon egy hűvös biccentéssel felelt az inas ki nem mondott kérdéseire.
- Kérem, fáradjon be Mr. Davis- fordult Ken a férfi felé, aki lassú nehézkes járásával, elsétált a kényelmes mélybordó fotelig, majd kérdőn tekintett a hercegre.
- Foglaljon helyet!- utasította a férfit Blackheat. Majd még egy utolsó szigorú pillantást küldött a távozó inas felé, aki egy bólintással jelezte, hogy megértette óhaját.
- Nos Mr. Davis, kérem foglalja össze eddigi munkája eredményét- szólította fel a férfit közömbös hangon a herceg, mintha a beszámoló egy cseppet sem érdekelné. Pedig lelke mélyén tudta, hogy ez az utolsó esélye a feloldozásra, vagy éppen ez a jelentés taszítja le a pokolba. Füstszürke tekintetét ismét a kastély parkjára fordította, majd várta sorsdöntő híreket.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
