|
In the school
Krisy 2008.11.04. 06:30
- Az már nem sokat változtam azon, hogy hiú reményeket ébresztettél benne... Erre a barátságotok is rámehet, ugye tudod? - figyelmeztetett bátyám.
Hiszen teljesen igaza volt. Ezzel lehet, hogy örökre elveszítem. Már lehet, hogy el is veszítettem.
- Tudom...
- Miért csináltad? - ölelt meg Matt, mikor odahajoltam hozzá.
- Szomorú voltam és jól esett, hogy valaki mellettem van és törődik velem...
Bátyám gondosan letörölte könnyeimet és megpuszilta homlokomat. Olyan törődő volt, úgy éreztem, visszaugrottunk jó pár évet.
- Mutatni szeretnék valamit - mosolyodtam el újra.
- Lássuk! - örült meg Matt.
Kinyitottam a kórterem ajtaját és sorban bejöttek a többiek.
- Nem nézel ki valami jól, haver! - ment oda Brian.
- Jen, ezt mégis hogy sikerült összehoznod? - kérdezte Matt teljesen meglepetten.
- Jöttünk a húgod után! - kacsintott Michael. - Átiratkoztunk Jenny sulijába.
- Na, és hogy vagy? - érdeklődött Nessa.
- Sokkal jobban... Bát elég magatehetetlennek érzem magam.
- Hidd el, együtt érzek veled - feleltem mosolyra húzva számat.
- Ki vagy te, és mit csináltál a húgommal? - viccelődött bátyám. - Mióta tudsz te viccet csinálni a balesetedből? - fordította komolyra a szót.
Igazából magam sem tudtam, mi változott. Úgy tűnt, a banda megjelenése kellett ahhoz, hogy végre túltegyem magam a dolgon. Így belegondolva elképesztő régen voltunk így együtt mindannyian. Persze elég elkeserítő, hogy ehhez Mattnek kórházba kellett kerülnie.
- Amióta Mike feljött a suliban a tetőre... - feleltem elgondolkodva.
- Jól hallottam?! Azt mondtad Mike?! Lehet, hogy neked is kórházban kéne feküdnöd! - poénkodott Matt.
- Ha-ha... Naggggggyon vicces... - játszottam a sértődöttet.
A többiek persze jól tudták, nem gondolom komolyan a dolgot, hiszen értettem a viccet.
Még jó háromnegyed órán keresztül beszélgettünk. Mindenki rendesen kivesézte, mi történt vele az elmúlt időszakban. Elmondtuk, hogy fellépünk karácsonykor a suliban. Persze Matt is teljesen lázba jött a hír hallatán. Hiszen legalább annyira része volt az együttes életének, mint a tagok. Jó sokáig dumáltunk. Nyolc körül az egyik ápolónő jött be, hogy vége a látogatási időnek, lassan el kellene mennünk, meg aztán a betegre is ráfér a pihenés. Így tehát lassan mindannyian hazamentünk. Otthon első dolgom volt, hogy beleültem a forró vízzel teli fürdőkádba. Jól esett a lazítás, húzós napom volt. Arra eszméltem, hogy a víz teljesen kihűlt. Hálószobám felé vettem az irányt és megpróbáltam aludni. Miután jó két órát forgolódtam, úgy döntöttem megyek, levegőzöm egy kicsit. Nem törődve a november közepén uralkodó őszi hideggel, hálóingben, úgy, ahogy voltam kimentem az erkélyre, mely a szobámból nyílt. A korlátnak támaszkodva néztem a máskor zsúfolt utcát, amely most ürességtől kongott. Máskor nem érdekelt volna, hogy egy két napja ismert sráccal mi történik, de Jason valahogy más volt. Alig 48 órája találkoztam vele először, és máris úgy éreztem, ismerem, és fájt, pokolian égette a szívemet, ami történt. Féltem, hogy annyi volt a barátságunk, búcsút mondhatok az együtt szereplésnek, elveszítem... örökre... Mégpedig a saját baromságom miatt. Hülyének éreztem magam, hogy nem mondtam meg neki már az elején, hogy bár őszintén szólva tényleg nagyon helyes, legyünk inkább csak barátok. Hagytam, hogy megcsókoljon, elhiggye, én is ezt akarom és még viszonoztam is. Hiú reményeket keltettem benne, és holnap a szemébe kell néznem, edzenem kell vele. Bíznom kell benne, ahogy neki is bennem, ha elő akarjuk adni a Kék Tündért. A helyében én biztosan nem bíznék magamban. Még egy óra múlva is csak arra tudtam gondolni, mekkora egy hülye vagyok, elszúrtam. Ha nem kezdtem volna fázni, alighanem álltam volna még ott egy darabig. Bementem a szobába és a fürdőszoba felé vettem az irányt. Hideg vízzel megmostam az arcom, remélve, ezzel eltűnnek a gondok és végre pihenhetek. Odamentem az ágyhoz, bebújtam a puha takaró alá és igyekeztem elaludni. Közel egy óra próbálkozás után sikerült csak álomba szenderednem. Reggel hatkor, alig három és fél óra alvás után az órám ébresztett. Összekészülődtem és félve, rettegve, hogy találkoznom kell Jasonnel, elindultam a buszmegálló felé.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
