Sora egy percre ledermedt.
- Miért érdekel az téged?
- Őszintén megmondva én sem tudom. - felelte Leon.
- Akkor nem értem.
- Én sem. De ez nem változtat a tényen. Érdekelsz. - Sora szíve örömtáncot járt. Örült Leon apró vallomásának.

Egy ideig némán sétáltak egymás mellett. Leon lopva a mellette sétálóra pillantott. Szinte látta, ahogy Sora fejében csak úgy kattognak a kerekek, hogy elmondja-e neki a történetét.

- Bántani fogsz. - jelentette ki Sora egyszerűen.
- Mi?
- Mindenki, akit közel engedek magamhoz bánt. Ezért kellenek a falak. Hogy soha többé ne történjen meg velem az, ami egyszer már megtörtént.
- De így senkit nem engedsz közel magadhoz.
- Tudom. Ez a cél.
- És jó ez így?
- Néha igen. Így biztonságban vagyok.
- Hányan vannak a falon belül?
- Ketten. - Leonnak elszorult a szíve.
- Én is be akarok kerülni. Meséld el mi történt veled. Kérlek! - gyengéden megszorította a lány kezét.
- Nem tudok mesélni róla.
- És ha kérdezek?
- Próbáljuk meg. - felelte halkan Sora, ám Leon így is meghallotta - De nem ma.
- Sora ...
- Rendben. - szinte suttogta - De legalább ne itt. Menjünk haza.
- Köszönöm.

Mikor megérkeztek Sophie már aludt. Leon gyengéden felemelte és a Sora által mutatott vendégszobába fektette a lányt. Sorát a konyhába találta meg, miután elrendezte a húgát. A lány mindkettőjüknek szedett a makaróniból, amit délután főztek Sophie-val, majd az egyik tányért Leon elé tette, ő pedig leült vele szembe. Csendben fogyasztották el vacsorájukat. Leon remélte, hogy Sora erőt gyűjt a beszélgetésre. Nem akarta kiborítani, de kíváncsisága sajnos kezdett túlkerekedni féltésén.

Sora eközben azon gondolkozott mennyit mondjon el Leonnak. Nem kifogás volt, tényleg félt attól, hogy Leon bántani fogja. Két ember ismeri csak a teljes történetet és ezt egészen a mai napig nem is akarta megváltoztatni. Az nehezítette meg a dolgot, hogy megkedvelte Leont. Valami miatt bízott benne. Furcsán hangozhat, hiszen alig találkoztak még, de így érzett, épp ezért, nem akart csalódni benne. Gondolataiból arra eszmélt, hogy Leon őt figyeli. Már rég befejezte az evést, de Sora csak turkált az ételben.

- Kérdezz! - mondta Sora. Próbált magabiztosnak hangzani, de nem sikerült neki. Remegett a hangja és tekintete is furcsa volt.
- Biztos?
- Azt hiszem, én is be akarlak engedni!

Leon minden előre megfogalmazott kérdését elfelejtette. Sora mellé lépett és megtette azt, amit már a könyvtár előtt is meg akart tenni. Megölelte Sorát. Először csak óvatosan, hogy tudjon visszakozni a lány, ha kellemetlen neki a helyzet, ám amikor megérezte Sora apró kezeit, ahogy a hátára siklanak, szorosabban tartotta a lányt. Mélyen magába szívta Sora hajából áradó édes illatot. Nem akarta elengedni a lányt. Sora se akart kiszakadni Leon öleléséből. Biztonságban érezte magát hosszú hónapok óta először. Nagy nehezen elszakadtak egymás öleléséből. Leültek egymással szembe az ebédlőasztalnál, és Sora egy biccentéssel jelezte, hogy Leon kezdheti. A fiú tudta, hogy meg kell válogatnia a kérdéseit, hogy minél kevésbé zaklassa fel Sorát, de sejtette, hogy ez szinte lehetetlen. Sok dolgot sejtett, de egyiket se akarta elhinni. Nem szeretett volna feleslegesen összeesküvés-elméleteket gyártani.

- Mikor történt?
- Lassan egy éve. - Sora tekintete tompává vált. Mintha kinyitott volna egy ajtót, amin keresztül minden borzalmas emlék egyszerre szabadult volna ki.
- Az a Daniel volt? - Sora összerezzent a név hallatán, de csak némán bólintott - Bántott? - újabb bólintás - Hogyan?
- Sokféleképpen. Szóval és tettel is.
- Megütött?

Sora lassan felhúzta a pólót a hátán. Leont csak egy percre ragadta el a bársonyos bőr látványa, de aztán észrevette a heget is Sora hátán, baloldalt, kicsivel a veséje felett. Leonban csak úgy tombolt a düh, ahogy nézte Sorát miközben az elrejti a kés által okozott heget. Nem akarta, hogy Sora hallja a remegő hangját, mert még félre értené. Próbált nyugalmat erőltetni magára.

- Bántott még máshogy is? - meglepően nyugodt volt a hangja.
- Két törött borda - lehelte - és a jobb kezem.
- És még? - nem akarta hallani Leon a választ. Sora csak a fejét rázta. - Ki kell mondanod! - Sora sírva fakadt - Mindkettőnkért...
- Megerőszakolt.

Néma csend borult az ebédlőre. Sora a könnyeit törölgette, míg Leon megkövülten ült a széken. Sejtette már régóta, hogy ez a miértje Sora rettegésének, de nem akarta elhinni, hogy valaki képes ilyet tenni, egy ilyen csepp kis lénnyel. Érezte, ahogy keze akaratlanul is ökölbe szorult. Az a féreg nem tenné zsebre, amit kapna tőle, ebben biztos volt. Nézte Sorát, ahogy próbálja visszafojtani a könnyeit és egyszerűen meg akarta vigasztalni. Akárhogy. De félt közeledni, nehogy még jobban felzaklassa Sorát.

Végül a gondolataiból Sora zökkentette ki. Felállt a helyéről és átment Leon oldalára. Egyszerűen az ölébe ült. Fejét befúrta Leon álla alá és csak szipogott a visszafojtott sírástól. Leon szorosan magához ölelte. Érezte, ahogy Sora remeg az érintése alatt, de tudta sajnos, hogy ez nem neki szól. Elkezdte simogatni Sora hátát, csak hogy megnyugtassa. Csak hogy érezze, hogy sajnálja, de nem szánalomból. Érezze, hogy most ő van itt, és nem fogja bántani. És Sora csak úgy elkezdte...

- Pár hónappal volt a tanévkezdés után. Danielt is ebbe a házba költöztették. - folyamatosan, monoton hangon beszélt - Elhívott randizni. Beleegyeztem, mert úgy gondoltam nem veszíthetek vele. Mikor hazaértünk elmondtam neki, hogy ebből semmi sem lehet. Nem volt meg az a plusz, amit ilyenkor szeretnének érezni az emberek. Ő látszólag megértette. Nem zárkózott el tőlem, ezért én se tőle. Együtt jártunk könyvtárba. Ő kritikusnak készült. Amit én megírtam, azon ő gyakorolt. Ha akartam, akkor elmondta a véleményét. Kalos elküldött minket egy konferenciára. Minden évben megrendezik. Mikor hazafelé sétáltunk ő megint elkezdett célozgatni. Azt mondta, hogy ő még mindig akar engem, és hogy nem mondott le rólam. Hiába magyaráztam neki, hogy én nem akarok tőle semmit, nem engedett. Egyre erőszakosabban bizonygatta, hogy jó lenne nekem is, ha adnék neki egy esélyt. - megremegett a hangja - Megfogta kezem és magához rántott. Megcsókolt. Berángatott a szobájába. Próbáltam ellenállni, de elővette a kést. Még harcoltam egy kicsit, de amikor éreztem magamban, egyszerűen feladtam. Elhagytam magam. Legszívesebben ott meghaltam volna. De nem. Miután befejezte rajtam pihent. Éreztem, ahogy ... ahogy újra ...
- Ccss ... Nem kell folytatnod ... - de Sora nem fejezte be.
- És akkor újra elkezdte, de azt mondta, hogy úgy nem tetszik neki, ha megadom magam. Elkezdett rángatni, akkor törte el a kezem. A késsel nem szándékosan vágott meg. Nagyon megijedt. Láttam a szemén a pánikot. Elengedett és az oldalamra érkeztem. Kirohant a lakásból. A szomszédok találtak rám. Egy hétig voltam kórházban. Kalos soha nem bocsátotta meg magának, hogy őt küldte velem. Yuri égen-földön kereste Danielt, de sehol se találta. Felszívódott.
- Megtalálták azóta? - nem akart Yuriról hallani többet.
- Kalos azt mondta, hogy igen. De szerintem csak meg akart nyugtatni.

Leon szorosan magához ölelte Sorát, de az most nem engedte. Kikászálódott Leon öléből, ahova még az imént önszántából ült. Leon engedte, bár nem szívesen. De megértette, hogy Sora az emlékek felidézése után nem vágyik egy férfi közelségére sem. Ráadásul most, hogy szóba került a barátja biztos mardossa a bűntudat. Ám Leon nem engedhette meg magának azt a luxust, hogy figyelembe vegye Yurit is. Egyre biztosabb volt benne, hogy maga mellett akarja tudni Sorát.

- Menj, feküdj le aludni Sora. Késő van.
- Rendben. - Leont megrémítette Sora viselkedése. Furcsán távolinak tűnt. Az ajtó, most nem csak bezárulni látszott, de hét lakat alá került.
- Befekszem Sophie mellé. - Sora bólintott - Sajnálom, ha felzaklattalak.
- Segít! - mondta Sora, háttal Leonnak. A fiú már várta, hogy most Yuriól lesz szó.
- Mi? - kérdezte csendesen.
- Hogy itt vagy...