Hát ezt nem hiszem el!! bámulta a monitort Will

Na úgy látom ennyit rólad... mondta Leon

Ez a rendszer akár mit fel tud törni.. akárhova bejut... mi az hogy hozzáférés megtagadva??!! Ezt nem hiszem el? Mit csinált ez a csaj ezelőtt? Kém volt vagy mi a jó élet? dühöngött a gépe mellet.

- Hát kösz a semmit... mondta gúnyosan Leon csak annyit értem el hogy elpocsékoltam a délelőtöm. barátja közben a gépen dolgozott, majd mosolyra húzta a száját.
- Már értem mért örültél ennyire, hogy nem találtam róla semmit...
- Hogy érted ezt? kérdezte Leon
- Találd ki, ki lesz holnap a helyi újság címlapján... mondta még mindig a monitort bámulva , Úgy látom a főnök úr ott nálatok, még sem olyan ügyesen tartja a lapjait. De hát ilyenek az újságírók mindent ki szimatolnak. Ez a kép például kb. 5 perce készülhetett.. Mit ne mondjak ilyen szép nőt még nem láttam, pedig sokkal volt dolgom...
- Ezek szerint akkor el fogsz jönni a műsorra is, csak hogy élőben is lássd.. mondta ridegen, de belül fel tudott volna robbanni.
- Még szép.. talán most megszeretem a színpadot.. és talán a Kaleido új üdvöskéjét is...
- Bocs de az ábrándozásod nem igazán érdekel...
- Még hogy ábrándozás? Ezt hiszed te.. nincs olyan nő akit ne lehetne meghódítani. Ráadásul ez nem akármilyen nő. Így képen is elbűvölő hát még élőben... Most elhatároztam magam..
- Csak nem akarod meghódítani?
- Talán az is belefér..
- Micsoda Bunkó vagy... na én mentem...
- Hova sietsz ennyire?
- Semmi közöd hozzá. mondta ridegen Leon
- Akkor, viszlát.. mondta Will, majd Leon elindult kifelé , de csak hogy tud.. riválisok lettünk. úgy tett mintha meg se halotta volna. Majd a liftbe szállt és alig várta hogy becsukódjon az ajtó, és ne kelljen Will önelégült pofáját bámulnia
- Hogy utálom ezt a fazont... gondolta. és most meg. majd ökölbe szorította a kezét. Ekkor bevillant valami az agyába mi van velem? Féltem azt a kis hülyét... és féltékeny vagyok.. és dühös.. de nekem nem jelent Heniko semmit.. semmit... majd amint leért a kocsijába pattant és elindult, csak úgy ment nem is tudta hova.. át akarta gondolni a dolgait. Közben a színpadon javában ment az edzés. Heniko még Yurival az nap kitalálták a közös számot. Majd aztán Heniko elment Kalossal ebédeli ( 2 megjegyzés: 1. ebédelni azért mentek mert a ebédlő az tropa. 2. ott készült az a kép, amit Will említett.) Kalos és Heniko még mindig az étteremben volt és Kalos kicsit ideges volt
- Ne is törődjön vele főnök.. egyszer úgy is meg kellet történnie
- Jó csak már előre látom a holnapi lapokat..
- Engem nem érdekel.. hogy miket fognak írni.. én tudom, ki vagyok az a lényeg. A média a legnagyobb ártalma a színpadnak..
- Idegesítőbbek, mint a részvényesek.. Heniko erre csak mosolygott , hogy jössz ki a többiekkel?
- Megvagyok velük. Szeretek velük dolgozni.. mondta mosolyogva.
- Na és Leon? Heniko erre elfintorodott
- Na ő már egy teljesen más kategória...Vele a gyűlölöm, gyűlöl rendszert, használjuk..
- Azért azt jó ha tudod hogy Leonnak nagyon nehéz volt. Szülök nélkül nőt fel, elvesztette a húgát, akit nagyon szeretett, most meg Sorát is.
- Csak azt elfelejti, hogy nem csak ő szenvedett egyedül a világon. Én is vesztettem el olyan személyeket az életemben, akik nagyon fontosak voltak. Mégis itt vagyok, nem vagyok olyan, mint ő. Nem fordulok el a világtól..
- Heniko... Mondta Kalos akinek kicsit új volt ez az infó.
- Bocsi de most mennem.. kell majd jövők.
- hová mész?
- nyugi csak járok egyet, nem lesz semmi bajom. Köszönöm az ebédet főnők.
- Szívesen. Különben Miatól halottam, hogy már jól haladtok a próbákkal, és olvastam a jegyzeteidet. Mia nagyon hálás neked Heniko erre csak elmosolyodott, majd elköszönt. Aztán elindult sétálni a városban. Akik mellet elsétált, azok egyből utána fordultak. Ez nem is volt meglepő, hiszen nagyon szép volt. Tökéletes alak, gyönyörű arc, egyszerűen maga a megtestesült szépség. De ő nem igazán foglalkozott ezzel. Jó sokat mászkált majd egy játszótéren kötött ki. A játszótéren kis gyerekek játszottak. Heniko beült egy hintába és nézte őket. A gyerekek nagyon élvezték a játékot. Majd egy másik kislány is megjelent. A többi lenézően pillantott felé. Henikonak a saját múltja jutott eszébe, mintha csak saját magát látta volna. A kislány arca nagyon szomorú volt. Ekkor Heniko felállt és az egyedül álló kislányhoz ment. A többi csak most vette észre, hogy Heniko is ott. Nagyon csodálkoztak, hogy az ő szemükben Heniko aki hercegnőnek számító lány mit akar egy olyan kis senkitől. A kislány csak nézte a vele szembe letérdelő lányt.
- Szia! köszönt oda kedvesen és mosolyogva Heniko. A lányka csak döbbenten nézte Henikot. Egy számára ismeretlen még sose mosolygott rá ilyen őszintén.
- Szia mondta halkan és félénken a kislány.
- Én Heniko vagyok mondta még mindig mosolyogva.
- Én Lola vagyok mondta halkan.
- Örülök, hogy találkoztunk Lola. mondta Heniko nincs kedved csatlakozni hozzám a hintánál?
- Hogy én? kérdezte
- Igen te!
- Dehogynem. mondta
- Akkor gyerünk. Majd a két lány a hintához sétált és mindketten helyet foglaltak majd hintázni kezdtek.
- Nem vagy te már túl nagy a hintázáshoz? kérdezte Lola
- Nem hiszem.. ebből nem lehet kinőni, és különben is részben ez a munkám.
- Téleg? Akkor te artista vagy? kérdezte
- Igen.. most itt dolgozom a Kaleido színpadon.
- A Kaleido színpadon? Mindig is meg akartam nézni ott egy műsort... annyira szép lehet.
- Hát, ha gondolod, szerzek neked egy tuti helyet , mondta
- De hát nem is ismersz mért, tennél ilyet?
- Mert én szeretek jót tenni az emberekkel, főleg ha megérdemlik.. mondta mosolyogva.
- Heniko.. kisasszony.. kérdezte, nem lennél a barátom? tudod nekem nem sok van.. kérdezte félénken
- Én szívesen lennék. Tudod te magamra, emlékeztetsz, amikor annyi idős voltam, mint te.
- Komolyan? mondta izgatottan, majd aztán kicsit elszomorodott. De neked valószínűleg jobb életed volt. Barátok, család, otthon...
- Nem, nem volt jó életem. erre a kislány ránézett. Szüleimet nagyon kicsi koromban elvesztettem. Mivel nem volt értem valami nagy jelentkezés a rokonoknál, árvaházba kerültem.. de nem valami jó fajtába.. minden nap szörnyű volt. Barátok? Hát nem voltak valami sokan.. szóval nem volt valami jó... mondta, és közben meglökte magát a hintával. Lola csak nézte a mellette lévő nagylányt. Nem gondolta ezt róla, és hogy ilyen nyíltan beszélt pedig biztos fájdalmas volt neki.
- Tudod.. nekem is meghaltak a szüleim... én is árvaházban lakom. Mondjuk ott kedvesek meg minden...
- De nem olyan, mint egy igazi otthon.. fejezte be Heniko
- Én is artista leszek! mondta hirtelen
- Téleg?
- Igen...úgy gondolom, meg tudnám csinálni...olyan akarok lenni, mint te! mondta ragyogó arccal.
- Mint én? nézett vissza a kislányra akinek szőke haját fújta a szellő és kék szemében elszántság csillogót. Tudod mit? Van egy ötletem...
- Mi lenne, ha tanítanál?? vágta rá gyorsan
- Én mint tanár? Hát nem is tudom..
- Pedig szerintem nagyon jó tanár lennél...és van egy két gyerek az árvaházban.. akik szerintem nagyon ügyesek.. esetleg eljöhetnél oda tanítani és lehetne ott a foglalkozás.. élte bele magát az ötletbe.
- Hé... lassabban kislány.. ez szerintem is jó ötlet de erről a főnökömmel is beszélnem kéne... meg tudod most ott a műsor, de meglátom, mit tehetek az ügyben...
- Komolyan megtennéd?
- Igen persze... mondta mosolyogva és megállította a hintát.
- Heniko! mondta majd kiugrott a hintából és megölelte Henikot Annyira aranyos vagy!
- Köszi mondta és viszonozta az ölelést. Majd a többi gyerek is oda gyűlt a hintához
- Lola, ki a kisasszony? kérdezte egy vörös hajú lány
- Ő itt Heniko és az új barátom ! mondta büszkén majd megállt a többiek előtt.
- Téleg? kérdezte csodálkozva egy szemüveges lány
- Sziasztok köszönt Heniko mosolyogva.
- Milyen szép! jegyezte meg egy barna hajú kislány biztosan modell!
- Nem modell hanem a Kaleido színpad artistája. magyarázta aranyosan Lola
- Artista? Mármint aki ugrál a levegőben és mutatványokat csinál?
- Igen.. pontosan helyeselt Lola. Heniko csak nézte az eseményeket, mert új volt neki ez a szituáció.
- Akkor utas valami szépet! könyörögték a lányok Lécci!
- Mutassak? Hát jó.. nézzük... mondta majd szétnézett a játszótéren. Látott egy látott egy régi gördeszka pályát ahol korlátok helyezkedtek el. Több méteren keresztül, kisebb nagyobb hiányosságokkal.
- Lola konferáló kisasszony mondta Heniko komolyan Bejelentené a következő előadást?
- Hogyne.. kedves közönség! kezdte mire a több kisgyerek a földre ült, majd nézték a most kezdődő előadást. Következzen a páratlanul csodálatos és tehetséges Heniko kisasszony! mondta mire a többiek tapsolni, kezdtek majd Lola is helyet foglalt a „nézők sorában".
- Köszönöm, köszönöm mondta, meghajolva ígérem nem fognak csalódni! mondta majd megállt a korlát előtt és egy könnyed mozdulattal felugrott a tetejére, majd elkezdte egyszemélyes műsorát. Figyelemre méltó, látványos gyakorlatokat mutatott be aminek a gyerekek nagyon örültek. Ugrásaival és forgásaival fittyet hányva mindenre csak szívből csinálta. Az akrobatika és a tánc elemeit ötvözve remek kis látvány volt. A játszótérre érkező szülőknek és gyerekeiknek is nagyon tetszett ez a kis különleges műsor, így amikor Heniko befejezte nagyon nagy tapsot kapott. Heniko észre se vette a frissen érkezőket, de nagyon boldog volt. Amerikában az első műsora sikert aratott.
- Heniko szép volt! mondta Lola
- Gratulálok! mondta egy másik lány
- Köszönöm szépen. mondta mosolyogva
- Ön nagyon tehetséges! lépett oda egy 30 év körüli nő
- Mrs. Grant! mondta Lola Ugye milyen ügyes? A Kaleido színpad artistája..
- Igen gondoltam... mondta a nő. Látom összeismerkedett a gyerekekkel...
- Igen nagyon aranyosak. Üdvözlöm Heniko Madcap vagyok.
- Szóval Heniko? Az én nevem Mary Grant a városi gyermekotthon igazgatója vagyok.
- Örülök hogy megismertem Mrs. Grant. mondta Heniko
- Ugyan már hagyjuk a formait, szólíts nyugodtan Marynek.
- Jó akkor Mary mondta mosolyogva
- Mikor csatlakoztál a társulathoz? kérdezte Mary
- Hát.. ősszintén szólva ez kb. a második napom, lehet.
- Akkor te vagy a színpad új sztár jelöltje?
- Hát remélem... mondta Heniko , de ha rajtam múlik, akkor biztos úgy lesz.
- Igen gondoltam... Nem lenne kedved hazakísérni minket?
- De szívesen. mondta Heniko
- Velünk jössz Heniko? Ez szuper!! ujjongott Lola Heniko meséld el Mrs. Grantnek az ötletünket! könyörgött.
- Ötlet?
- Igen arról lenne szó.. kezdte Heniko
- Hogy mi lenne, ha Heniko tanítana minket akrobatikára.
- Akrobatikára? Ahhoz még túl kicsik vagytok...
- Ne már... nyafizott Lola
- Sajnálom vita nincs!
- És mi lenne, ha táncot oktatnék? kérdezte Heniko
- Táncot? kérdezte Lola
- Igen az előző munkám az artistáskodás előtt a koreográfus voltam..
- Ez az ötlet már nekem is jobban tetszik... de egyszerre két munkahelybe Kalos nem fog bele menni..
- Igen.. lehetséges.. maga ismeri a főnököt?
- Igen régi barátom. De majd beszélek vele. mondta Lola nagyon boldog volt hogy újdonsült példaképe lehet hogy több időt fog vele eltölteni. Így sétáltak és a lányok is nagyon megszerették az új " nagy tesót". Amíg ők önfeledten nevetgéltek addig a Kaleidonál nagyban mentek az edzések. Ahhoz képest, hogy csak alig 2 napja tudják mi lesz a műsor nagyon jól haladtak a próbákkal. Mia is sebesen dolgozott a díszletesekkel. Egyszóval senki sem unatkozott. Közben Leon egy eldugott kis városka utcáin sétált. Most nem volt kedve az edzéshez. Gondolkodni akart elszakadni mindentől.
- Várjon egy kicsit fiatalúr! szólt utána egy idős jósnő
- Mit akar? kérdezte ellenségesen
- Hadd jósoljak magának...
- Nem hiszek az ilyesmiben, ráadásul nevetséges.
- Gondjai vannak az életében... életében többször is nagyot csalódott. Két nagyon fontos személyt vesztett már el.. mondta
- Honnan veszi? kérdezte Leon kicsit zavartan, mert, végül is mind igaz volt.
- Gyere velem.. elmondok mindent... amire kiváncsi vagy.. mondta majd elindult