|
Sweet Chocolate
Dodo 2008.11.02. 13:06
Már majdnem eltelt egy hét azóta a vasárnap óta. Leon szinte minden nap bocsánatot kért valamilyen formában tőlem. Hol egy szál virággal, hol egy tábla csokival. Sokat beszélt Jenniferrel telefonon, de úgy gondoltam, nem tilthatom meg ezt neki. Úgy beszéltük meg, mához három napra fogunk együtt ebédelni hármasban. Kicsit féltem tőle, de vártam nagyon. Kiváncsi voltam, milyen volt régen Leon, és erről csak tőle hallhattam, de pont ezért rettegtem is, hiszen ő már akkor ismerte, és érte biztos képes lenne megváltozni.
Ma sajnos orvoshoz kell mennem. Tegnap ettem valamit, amivel elrontottam a gyomromat, így már este hazaküldtek a munkából. Mivel mára szabadnapot kaptam, azért, hogy gyógyuljak, és orvoshoz is elmenjek, nem volt sok tennivalóm. Az orvost már tegnap fölhívta Leon aki megbeszélte, hogy ma délelőtt megvizsgálnak. Szeretett volna eljönni velem, de én nagyon tiltakoztam. Mivel valami dolga akadt, még sem tudott eljönni velem. Szerencsére ma már jobban éreztem magam reggel, de mivel étteremben dolgozom, ezt a kis gyomorrontást sem vehetem félvállról.
Sikerült úgy kelnem, hogy minden buszt elértem, így igazán hamar az orvosnál voltam. Azonban ő nem tudott egyből fogadni, mert egy másik pácienst vizsgált. De így sem kellett sokáig várnom.
- Jó reggel Miss. Naegino!
- Önnek is, doktor úr!
- Mr. Oswald tegnap elmondta, hogy valószínű, enyhe gyomorrontása van, de azért szeretném kivizsgálni.
- Értem, köszönöm.
- Igazán nincs mit.
Körübelül fél órát töltöttem a doktor társaságában. Meghallgatta a szívem, és pár egyéb vizsgálatot is elvégzett, majd az ápolónő vért vett tőlem. Azt ígérte pár nap múlva kiküldik az eredményeket, csak kifelé menet adjam meg a címem a titkárnőjének. Én természetesen így is tettem. Mivel Leon megkért, ha végzek, hívjam föl, és tudassam vele mit mondott az orvos, amint kiléptem az épületből, tárcsáztam, de nagy bánatomra foglaltat jelzett. Mérhetetlen nagy szomorúság lett úrrá rajtam, valahogy úgy éreztem, most is Jenniferrel beszél, és, hogy én csak közéjük állok.
Úgy döntöttem kikapcsolom a telefonomat, és elsétálok a kedvenc parkomba. Kicsit messze volt, de rám fért egy kis mozgás. Nem akartam Leonra és Jeniferre gondolni, de valahogy mindig láttam valamit az utcán, ami rájuk emlékeztetett. Minden kirakatot megnéztem, úgy éreztem ettől szabad vagyok, és nem kell foglalkoznom senkivel és semmivel. Már nem tudom hányadik könyvesbolt előtt haladtam el, mikor valami olyat láttam, amit már nagyon régen meg szerettem volna venni.
Egyből bementem a boltba, és levettem egy példányt Corinne Hofmann Afrikai szeretők című könyvéből. A pénztárhoz siettem majd fizettem. Széles mosollyal az arcomon távoztam, mert nagyon elégedett voltam új szerzeményemmel. Már nem is tudom, mióta szerettem volna megvenni ezt a könyvet, de eddig sehol sem találtam. Mintha valaki érezte volna, hogy ma erre jövök, és egy kis örömet akart volna szerezni nekem ezzel a kis meglepetéssel.
Innen már hamar odaértem a parkhoz. Nem voltak sokan, így hamar találtam egy padot, amire leültem. Útközben vettem pogácsát, amit most elővettem, és miközben néztem a parkban játszó gyerekeket, megettem. Melegséggel töltötte el a szívemet a gyerekek látványa. Eszembe jutott a gyerekkorom. A nagymamám sokat hozott ki ebbe a parkban, és akkor még én voltam ez egyik kisgyerek, aki a többiekkel játszik. Édesapám is gyakran kijött velünk, és akkor mindig nagyon különlegesnek éreztem magam. Nem tudom miért, de hirtelen arra kezdtem gondolni, hogy, ha lesz egy gyerekem, azt szeretném, hogy neki is ilyen különleges kapcsolata legyen az édesapjával. Amilyen gyorsan jöttek ezek az elképzelhetetlen gondolatok, olyan gyorsan el is hessegettem őket a fejemből, és elővettem új szerzeményem.
Elkezdetem olvasni, és csak úgy repült az idő. Mire a végére értem már délután lehetett, de tudni akartam mennyi pontosan az idő, ezért visszakapcsoltam telefonomat. Míg vártam, hogy teljesen bekapcsoljon a készülék, körbenéztem, és azt kellett felfedeznem, hogy egyre több gyerek, idős és fiatal szerelmes pár van a parkban. Szinte minden pad foglalt volt. Egy csipogó hang hozott vissza gondolatvilágomból. Ahogy a készülékre néztem, láttam, üzenetem jött. Kissé meglepődtem az üzenet tartalmán. Több nemfogadott hívásom volt egy személytől, aki nem volt más, mint Leon. Nem volt kedvem vele beszélni most, így újra kikapcsoltam telefonomat, és hazasétáltam. Késő délután volt, és kezdett már besötétedni. Édesanyám valószínűleg még dolgozott. Most is valami nagyobb projekten dolgoznak, és a főnökének természetesen szüksége volt rá. Úgy döntöttem megfürdök, és lefekszem aludni.
Hamar el is nyomhatott az álom, mert csak másnap ébredtem föl arra, hogy valaki az ágyam szélén ül, és engem figyel. Elkezdetem mocorogni, erre ő megszólalt.
- Jó reggelt!
- Ühüm - adtam választ neki, majd fejemre húztam a takarót.
- Ideje lenne felkelni - mondta, miközben elkezdte lehúzni rólam a takarót.
- Nem akarok felkelni. Hagyjál aludni!
- Pedig, most fel fogsz kelni!
Nem volt kedvem vitatkozni, így felültem, ő pedig, abbahagyta a takaróm húzgálását. Egy ideig farkasszemet néztünk egymással, majd közel hajolt hozzám, és megcsókolt. A csókja édes volt és lágy. Nem tudtam neki sokáig ellenálni, átkaroltam nyakát. Ekkor utat tört ajkaim közzé, majd nyelveink vad és szenvedélyes csatát kezdtek vívni. Megpróbáltam újra eldőlni az ágyon, magammal húzva őt is, de neki mást tervei voltak. Eltolt magától, egyszerre nyitottuk kis szemeinket, és mondani akartam valamit, de megakadályozta azzal, hogy egyik ujját szám elé helyezte, ezzel is jelezve nekem, maradjak csöndbe.
- Aggódtam tegnap érted, ki volt kapcsolva a mobilod, és nem tudtaklak elérni. Itt is hívtalak, de nem vette föl senki. Mit mondott az orvos, minden rendben van? - kérdezte aggodva.
- Semmi nem volt, csak megvizsgált. Utána meg olvastam a parkban - mondtam flegmán.
- Valami baj van? Nem szoktál ilyen lenni.
- Nem, nincs semmi, de elárulnád miért is keltettél föl? - kérdeztem ellenségesen.
- Sora, látom, hogy van valami baj. Kérlek, mondd el! - kérte kedvesen.
Mintha villám hasított volna át rajtam, úgy ért a felismerés, hogy miért is vagyok ilyen goromba vele. Szeretem, mindennél jobban szeretem, és nem akarom elveszíteni őt. De, ha ő Jennifert szereti, nem tehetek semmit.
Kicsit felemelkedtem, de csak annyira, hogy hozzá tudjak bújni. Gondolom, megleptem, ezért nem is cselekedett egyből. De, amint ráeszmélt, egyből átölelt, és jó erősen magához szorított.
- Valami baj van? - kérdezte, majd egyik kezével hajam kezdte el simogatni.
- Nincs semmi baj - mondtam, miközben próbáltam még jobban hozzábújni.
- Mit mondott az orvos? - érdeklődött.
- Semmi fontosat, a vizsgálatok eredményei három nap múlva lesznek meg - válaszoltam őszintén.
- Értem. Akkor biztos minden rendben van? - kérdezte, miközben kicsit eltolt magától, de éppen csak annyira, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Ühüm. Jennifer, hogy van? - érdeklődtem.
- Még mindig ugyan úgy - mondta, és elfordította a fejét. - De erről inkább beszéljünk később. Most öltözz fel, mert vár ránk Sophie.
Fel akart állni, azonban én nem engedtem el őt, ezzel is maradásra bírva.
- Most beszéljük meg - kértem kedvesen tőle.
Ő újra rám nézett, és ki tudtam olvasni a szeméből, hogy valami olyat készül mondani, ami nem fog nekem tetszeni, de éreztem, hogy nem szakítani akar!
- Jennifer azért jött vissza Amerikából, mert volt pár hivatalos elintéznivalója itt nálunk, de hamarabb sikerült befejeznie, mint tervezte. Ezért szerdán reggel visszautazik - fejezte be mondandóját.
Láttam rajta, azt várja mondjak valamit, de én nem mertem. Lesütötte tekintetét, és így folytatta.
- Visszamegyek vele. Ott akarok lenni, mikor operálják, és felébred a műtét után. Tudni akarom sikeres volt-e - vallotta be őszintén szándékát.
Azt hittem rosszul hallok. Vele akar menni Amerikába? De hiszen a műtétig még egy hónap van hátra, és körülbelül még egy hónap, amíg kiderül, sikeres volt-e a műtét.
- Nem akarom - adtam hangot az érzéseimnek.
Szemembe nézett, majd kezei közé fogta arcomat, és megcsókolt.
- Sophie már biztos vár ránk, öltözz!
Én úgy tettem, ahogy mondta, és összeszedtem magam. Elmentünk a kislányért, aki már tényleg várt ránk, és amikor észrevette, hogy megérkeztünk, nagy örömmel fogadott minket. Leon szülei is megkedveltek ez alatt a rövid idő alatt, de az édesanyja néha még furcsán nézett rám. Hallottam valakitől, hogy nagyon szerette Jennifert, és Leon mellett ő volt a másik személy, aki nagyon nehezen viselte, hogy egyik napról a másikra elment, és még búcsúlevelet sem írt. Ez mind Yuri és Layla halála után nem sokkal történt. Mint mondtam Sophie nagyon örült nekünk, sokat volt velünk, és én is nagyon megszerettem. Ma is elmentünk a kedvenc fagyizónkba, ahol a változatosság kedvéért Leon megint nem evett fagyit, de mi azért rendeltünk, és jóízűen el is fogyasztottuk.
Miután befejezetünk a már számunkra szokásossá vált fagyizást, elmentünk sétálni. Nagyon jól éreztük magunkat, sokat nevettünk, és bohóckodtunk. Elvittem őket abba a parkba, ahol tegnap is voltam, és meséltem nekik a gyerekkoromról. Mind a kettőjüket nagyon érdekelte, de főleg az, mikor a nagymamámról meséltem. Hamar elrepült az idő, és már vinnünk kellett haza Sophie-t. Leon neki is elmondta, hogy egy időre el fog utazni, de sokszor fognak majd telefonon beszélni, és majd még elmegy hozzá elköszönni. Nagyon szomorú lett ettől a hírtől, de megígértem neki, míg Leon távol van, addig én fogom őt elvinni fagyizni, és majd a parkba is kimegyünk újra. Ettől jobb kedvre derült, és így ment el lefeküdni aludni.
Míg mentünk hazafelé világossá vált számomra, Leon tényleg el fog menni, és talán úgy jön vissza, hogy szakít velem.
Az elkövetkező pár nap hamar elrepült. Leon megkért, ne menjek ki a repülőtérre, mert nem szeret búcsúzkodni. Az utolsó estét még kettesbe töltöttük, de másnap reggel már egyedül ébredtem. Korán volt még, ezért munka előtt még hazaugrottam. Pont jött a postás, így átadta a leveleket nekem, amiket kaptunk. Felfelé menet átnéztem, és láttam megjött a vizsgálati eredményem. Tudtam, nincs semmi bajom, de azért kibontottam, és elkezdtem olvasni. Végig se olvastam, de egy résznél megakadt a szemem.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
