Másfél évvel később...  

Anglia utcáin egy lovas vágatott át. Brandon Naegino ráérősen nézelődött. Egyszer- egyszer egy mosolyt ejtett meg a hölgyek felé, akik szinte olvadozni kezdtek. Ajkain lusta mosoly játszott, miközben lova ütemesen lépkedett. Megállt, s egy könnyed mozdulattal leugrott. Valaki üzent neki, hogy jöjjön ide, egy étterembe. És Brandon sejtette ki az a valaki, bár nevét nem árulta el. Blackheath hercegének távozásával sok minden megváltozott az életében. Bár ő titokban tartotta a kapcsolatot barátjával, de nem túl sűrűn kapott levelet. Sora teljesen megváltozott, ám nem tudta volna megmondani, hogy előnyére, vagy sem. Besétált az étterembe, és tekintete azonnal megakadt az egyik asztalnál ülő férfin. Ugyanis a helyiségben minden nő áhítattal nézte őt. Brandon megengedett magának egy lusta mosolyt, majd a férfihoz sétált. Ahogy megállt az asztal előtt, ő ráemelte tekintetét, s az a lusta félmosoly ült az ajkain, ami egyszerre volt őrületesen csábító, pimasz, és rettenetesen veszedelmes. Brandon leült, és várakozón nézett a vele szemben ülőre.

- Nagyon rég találkoztunk, Brandon - hallatszott az idegen éjbársony hangja. - Szeretnék mindenről tudni, ami a távollétem alatt történt.

Winter- hall kastélyának lépcsőin egy fiatal lány szaladt le. Hosszú, hullámos szőke haja fel volt kötve, s egy élénk piros, háromnegyedes ujjú ruhát viselt. Ezekről a színekről, még másfél év távlatából sem tudott lemondani, bár jelleme nagyban megváltozott. Leszaladt a lépcsőn, majd lihegve állt meg az előcsarnokban. Ahogy felnézett, az ajtóban egy lány állt, enyhén felhúzott szemöldökkel, de ajkain mosoly játszott. A lány egy halványsárga ruhát viselt, aminek finom anyaga volt. Vékony pántjai voltak, s igen mély dekoltázsa. A felső rész csodálatosan kiemelte minden tökéletes idomát, míg a szoknya bővebb volt. S a sötétebb sárga anyag felett, egy halványabb átlátszó anyag volt. A lány haja lilás bársonyként hullott a csípőjéig. Szemei csokoládészínűek voltak, s démonian csillantak. Egy gyémántfénnyel ragyogó, fenséges Démon volt, aki az idő elteltével még gyönyörűbb, még kívánatosabb lett. Nem volt olyan férfi, aki nem hevert volna a lábai előtt. Ám őt nem érdekelték. Csupán egy hozzá hasonló fejedelmi férfi járt az eszében, akit immár gyűlölt...

- Hova sietsz, Pamela? - csendült fel érzéki, dallamos hangja.

- Ebédelni Sora - mondta, miközben közelebb lépett. - Anya meg fog ölni, hogy megint kések.

- Ugyan már - sétált beljebb. És minden mozdulata tele volt kecsességgel, csábítással. - Nem kéne már félned tőle. És ha szabad tudnom, mi tartott ennyi ideig? - nézett rá gonosz mosollyal.

- Egy portrét rajzoltam - mondta a lány csillogó szemekkel, majd szomorúan elmosolyodott. - De anya ezt nem tudja elviselni. Azt mondja, hogy ez hiábavalóság, és szánalmas - szomorodott el.

- Ne aggódj kislány! - karolta át a húgát Sora. - Szerintem meg nem az. És itt az ideje, hogy végre Clarissa is belássa. Majd szeretném megnézni.

- Tényleg? - csillant fel a szeme.

- Természetesen - mosolygott rá. - De most menjünk enni.

Úgy mentek be, egymást karolva. Szép kontrasztot alkottak. Pamela úgy fél fejjel kisebb volt Soránál. Szép volt, nagyon szép. De élénkzöld szeme élesen elütött nővére tűzben égő, csokoládé szemétől. Arca szép volt, de nem bírt olyan szépséggel, mint Soráé. Csinos volt, mégsem hozott lázba úgy férfit, mint Sora. De ez már nem töltötte el irigységgel. Büszke volt rá, hogy ilyen csodálatos nővére volt. Sziréneket megszégyenítő, kívánatos Démon. Kecses, csábító, határozott... és szörnyen veszélyes. Olyan volt, mint a tűz. Az elemek legfejedelmibb Démona, a víz mellett. Túl csábító és túl veszélyes. Egyetlen férfi sem menekülhetett, de nem is akartak. Az ebédlőben már ott ült az apjuk. A gróf barna öltönyt viselt, és mosolyogva nézte lányait, akiknek másfél év alatt megjavult a kapcsolatuk. És ott volt Clarissa is, zöld színű ruhájában, minek vállait lehúzta. A haját pedig szoros kontyba fogta. A nő nem nézte jó szemmel ezt az új kapcsolatot közöttük, de nem tehetett semmit, ugyanis Sora még neki is túlontúl veszélyes lett. A két lány leült. Sora körbe nézett, majd érdeklődve felvonta a szemöldökét.

- Brandon? - fordult apjához.

- Kora reggel Cornwellbe ment - mondta a férfi miközben hozzákezdett az elérakott gyümölcsleveshez. - Azt mondta fontos dolga van, de délre hazajön.

- Arcátlanság tőle, hogy nem jelent meg az ebéden - jegyezte meg Clarissa, miközben a szalvétát az ölébe helyezte.

- Clarissa! - szólalt meg Sora. - Brandon felnőtt. Azt tesz, amit akar, és ha nem jelenik meg az ebéden az az ő dolga. Légy olyan kedves, és ne szólj bele a bátyám dolgaiba!

- Köszönöm kis hugi! - lépett be az említett. - De nyugi Clarissa, már itt is vagyok, és megtisztellek becses személyemmel - mondta érdekes hangszínnel, majd ledobta magát testvére mellé. - Jó étvágyat! - s hogy tovább bosszantsa mostohaanyját, mélyen megszürcsölte a levest.

- Na de... - kezdte felháborodva a nő, de Sora pillantása elhallgatatta.

- Brandon! - szólította meg fivérét. - Kérlek, vegyél vissza, mert a myladynek nem tetszik - mondta gúnyolódva.

- Értettem, hugica! - hajtott fejet, majd egy kis idő után megjegyezte. - Ma este egy fogadásra megyünk, úgyhogy kicsi húgom találjatok valami ruhát!

- De jó, hogy szólsz. Még örülhetek, hogy nem este jutott eszedbe - mondta Sora nyugodtan, de éllel a hangjában. - Kihez?

- Anthony Farley - jegyezte meg a férfi társalgó hangon.

- Soha - mondta Sora határozottan. - A világ minden kincséért sem.

- Higgadj le, kislány! - pillantott rá. - Bemegyünk szépen, hárman a városba és keresünk valami ruhát.

- Nincs elég ruhánk?- érdeklődött.

- Kedvesem - mondta negédesen. - Ehhez különleges öltözék kell. Ugyanis az est meglepetéseket ígér. Főleg neked - mormolta.

- Parancsolsz? - nézett rá Sora.

- Igen. Tíz percetek van, hogy összeszedjétek magatokat - mondta komolyan. - Különben jöhettek egy kombinéban. Hugica! - fordult Sora felé. - Neked a feketét vagy a vöröset ajánlom - vigyorodott el, majd fájdalmas grimaszt vágott, ahogy Sora nagyot rúgott a lábába. - Ne légy agresszív!

- Te meg ne légy bunkó! - vetett rá egy metsző pillantást. - Adj tíz percet és mehetünk - mondta majd felállt, és Pamelával együtt távozott.

Hamarosan megérkeztek a város leghíresebb, és legjobb szalonjába. Ahogy a három vendég belépett, az eléjük siető rövid kékes hajú, kék szemű, elegáns férfi meghajolt. Tekintete azonban végig Során maradt, és újra és újra végignézett rajta. A lány elmosolyodott, majd nézelődni kezdett. Brandon leült egy székre, majd Sora is mellé ült.

- George! A hölgyeknek keresünk ruhát az estélyre - mondta Brandon. - Kezdjük előbb Pamelával.

- Értettem mylord! - bólintott a férfi és végigmérte Pamelát.

Úgy fél óra próbálás és miegymás után Pamela megkapta a számára legmegfelelőbb ruhát. George pedig feltörő élvezettel vetette magát Sora vizsgálásába.  A lány jó pár ruhát felpróbált, ám Brandon mindegyikre azt mondta; nem megfelelő. Sora enyhén felvont szemöldökkel nézte, amint bátyja keresgetni kezd a drága ruhák között. Valahogy nem tudta felfogni, hogy mire ez a nagy felhajtás. Végül fivére egy diadalmas mosollyal adott át neki egy finom anyagú ruhát. Amikor felpróbálta azonban még maga is elcsodálkozott. Rég látott fény villant a szemeiben. Hirtelen eszébe jutott egy reggel, ami már régen történt. Nagyon régen. Akkor egy gyönyörű bársony kék ruhát vett fel. A közösen eltöltött első éjszakájuk után... csak Neki... Az emberek nem jöttek rá, hogy lett volna valami is közöttük, így Sorát továbbra is mérhetetlen tisztelet övezte. Ám az első egy hónapot egyszerűen nem kívánta senkinek. Nagyon nehéz volt, és nem volt olyan éjjel, amikor nem sírva aludt el. Végül a fájdalom lassan elmúlt. Átvette a helyét az üresség, majd a gyűlölet. Erős lett. S bár férfiak sokasága hevert a lába előtt, egyikkel sem foglalkozott. Fújt egyet, és elhessegette az emlékeket. Kilépett a fülkéből, és az ott lévők szája is tátva maradt. Sora ajkain démoni mosoly ült, csokoládé szemeiben pedig veszedelmes fény villant...

* * *

Már elérkezett az éjszaka. Meleg, augusztusi éjjel volt. A Hold, a csillagok ragyogtak. Virágok illata szállt a langyos széllel. Minden tökéletes volt. Mintha még a természet is arra játszott volna, hogy segítse a legfenségesebb Démon terveit, futott át Brandon agyán, aki a nappaliban állt az ablak előtt. Fekete nadrágot viselt, és mélykék inget. Zakóját a kanapéra terítette. Az apja és ő már kész voltak, ám a kastély nő tagjai... Nők, sóhajtott egyet. Hamarosan cipőkopogás hallatszott és belépett Clarissa. A nőn egy sötétlila, vékonypántos ruha volt. A szoknya rész kicsit ejtett hatású volt, és fel volt tűzdelve. Nehéz gyémánt nyaklánc függött a nyakában, haját pedig lazán feltűzte egy ezüst fejdísszel. Brandon csak megforgatta a szemét; megint fel akarja hívni magára a figyelmet. Hamarosan Pamela is csatlakozott hozzájuk. A lány egy világos lila ruhát viselt, aminek nem voltak pántja. A felső rész a testére simult, és  kissé kékes árnyalattal hímzések voltak rajta, valamint a csípő résznél is. Haját csiga alakú kontyba tűzte. Brandonnak el kellett ismernie, hogy nagyon szép volt. Pamela elmosolyodott, és bátyja mellé lépett. Halk cipőkopogás visszhangzott, majd egyre erősödött.  És amikor Sora belépett, Brandon nem akart hinni a szemének. Mondhatni soha nem látta még Sorát ennyire fenségesnek. Gyémántfénnyel ragyogott, csábító volt, ellenállhatatlan. De most még ennél is gyönyörűbb volt. Egyszerűen minden nőt megszégyenítő volt, s Brandon szavakkal nem tudta volna elmondani milyennek látja. Során egy vörös ruha volt. A felső része rásimult csodálatos alakjára, és lefelé bővült. Vékony pántok fogták, és hátul ugyan ezek a pántok dupla keresztet alkottak. Mély dekoltázsa volt, így az embereket ez még inkább megbolondította. A lány a haját két oldalról feltűzte, a többit pedig szabadon hagyta, hogy hullámos bársonyként omoljon a csípőjéig. Csak kevés sminket használt, nem úgy mint mostohaanyja, aki telekente magát. Démonian érzéki ajkain vörös rúzs volt, s egy lusta félmosoly ült rajtuk. Szemei veszedelmesen villantak meg. Brandon becsukta a száját, és büszkén mosolyogva lépett oda. Sora belékarolt.

- Ha nem a húgom lennél, és is a lábaid előtt hevernék - jegyezte meg, mire Sora csak elmosolyodott. - Régen ezen nevettél volna.

- Régen - értett egyet Sora. - Minden megváltozott - majd, hogy oldja a hangulatot játékosan megkérdezte. - Megfelelek annak az ütődöttnek az estélyére?

- Az az ütődött még mindig a vőlegényed, Sora - szólt közbe Clarissa.

- Csak számodra - vetett rá egy lapos pillantást. - Apa nem mondta, hogy áldását adná, szóval nem az. És én sem fogadtam el soha - majd újra bátyja felé fordult. - Nos, Brand?

- Tökéletes - mondta büszkén. - De még milyen tökéletes. Szörnyet fog halni a vágytól - kuncogott magában. - De te is húgocskám.

- Mondtál valamit? - fordult oda Sora.

- Oh nem - majd átkarolta. - Menjünk. Vár minket az éjszaka.

Hamarosan megérkeztek Anthony Farley báró kastélyához. Minden szép volt és ápolt. És már tele volt emberekkel. Voltak, akik a kinti levegőt élvezték a kertben, és volt, aki bent táncolt, vagy beszélgetett. Sora sóhajtva vette tudomásul, hogy igen unalmas este elé néz. Így maradhatott volna otthon is. Belekarolt Brandonba, ám azt nem vette észre, hogy fivére arcán, milyen gonosz mosoly suhan át. Pamela és Clarissa, Richardba karolt. Brandon és Sora ment elől, és ahogy beléptek a táncterembe, minden szem rájuk szegeződött. A lány türelmetlenül csettintett a nyelvével, ám bátyja nagyon is élvezte. A férfiak olyan halálos vággyal a szemükben néztek rá, hogy Sora tett hátra egy észrevétlen lépést. A nők pedig irigykedve tekintettek rá, vagy csodálattal. Majd néhány pillanat múlva a zene újra megszólalt. Sora pedig sóhajtva ment beljebb.  Hamarosan Anthony indult eléjük sugárzó mosollyal, égő vággyal a szemében. Brandon oldalra kapta a fejét, és meglátta azt, ami mindenki más figyelmét elkerülte. Elmosolyodott, majd arra indult.

- Brandon! - hallatszott Sora segélykérő hangja. - Nehogy itt hagyj!

- Nyugi hugica!- vigyorodott el. - Néhány perc és kimenekítelek a férfiak közül. Vagy talán nem is én - mondta magának.

Az italos asztal felé tartott. Majd elérve célját megfordult, és úgy állt meg. Mellette egy férfi állt, sötét zakóban. Ragadozó alkata volt, kidolgozott, izmos, tökéletes. Brandonnal egy magas volt.

- Fordulj már meg, te barom! - mondta az idegennek.

- Vigyázz, Brandon!- szólalt meg bársonyos hangján, de veszélyesen nyugodtan, miközben megfordult. - Túlléped a ha... - majd megmerevedett.

Szembe találta magát egy szirénnél is csábosabb, és gyönyörűbb nővel. Oh igen. Tökéletesen emlékezett minden egyes porcikájára, mintha csak tegnap látta volna. Ám a lány másfél évvel később még gyönyörűbb, még csábítóbb lett. Látta a szemében a démoni csillogást. Ám valamiért nagyon emlékeztette őt valakire. Sora szemeiben nyugalom ült, mégis akármikor megváltozhatott ez. Ismerte már jól. A tűz, a szenvedély azonban megmaradt benne, sőt. Nagyobb lánggal égett. Még csábosabb lett, s már túl sok férfi hevert a lábainál. És úgy csevegett Anthony Farley- vel, mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna. Halálos, feszítő vágy lángolt fel benne. Szinte ledöntötte a lábáról ez ismerős - új érzés. Oh igen rég nem érzett, és soha másnál nem érzett nyers vágy lüktetett ereiben, s szíve őrült ütembe kezdett. Ugyanakkor ott volt a másik érzés, ami valóban ismeretlen volt számára; a féltékenység. Tomboló féltékenység. Brandon bólintott felé, majd diadalmas mosollyal indult meg Sora felé, és ő követte. Egyre közelebb értek hozzá. És már érezte a lány rózsa és jázmin illatát. Ám míg bátyja Sora mellé lépett, ő mögé. Az egész társaság végignézte a vonulásukat, s nők majd elolvadtak a fenséges ragadozó láttán.

- Sora! Szeretném, ha találkoznál egy rég látott személlyel - mosolygott rá.

- Mégis kivel? - kérdezte, de hirtelen hideg szaladt végig a gerincén.

- Nagyon rég találkoztunk, mylady!- hallotta az éjbársony hangot, ami nyers volt, s annyira ismerős. Érezte a szantálfa izgató illatát. S érezte, amint a forró lehelet végigsimít a bőrén.

Megfordult, s tekintete találkozott egy csodálatosan szép Holdezüst tekintettel. A férfi másfél év alatt nem sokat változott. Még őrjítőbb, még fenségesebb lett... még veszedelmesebb. Egy fekete nadrágot viselt egy ugyan olyan színű inggel, mint Sora ruhája. Oldalán ott volt szépen megmunkált kardja. S azokon az érzéki ívű ajkakon ott ült az a lusta félmosoly, ami már oly jellemző volt rá. A legfenségesebb ragadozó... Leon Oswald…

A férfi végre láthatta Sorát közelről, s a vágy nagy hullámokban tört rá. Nagyon nagy önuralom kellett, hogy visszafogja magát, s ne élje át újra azokat a gyönyöröket Sora Naegino karjaiban, amit csakis ő és senki más nem tud nyújtani. Újra érezni akarta ennek a szirénnek minden porcikáját, s újra a magáénak akarta tudni. A lány szemeiben a döbbenet után felcsapott egy hatalmas láng. A düh lángja… Majd ennek a helyét átvette valami halálos, és valami veszedelmes. A herceg egy pillanatra meghátrált. Ez a tekintet… eddig még csak egy ember tekintetében látott ilyet. Egy Démon tekintetében. A sajátjában... A felismerés döbbenetet váltott ki. Sora szemei összeszűkültek a haragtól, majd a keze lendült. S egy hatalmas csattanás visszhangzott át a termen.

Folytatása következik...