- Leon! Csókold meg Sorát!
- Hogy mi? - kérdezte döbbenten. Én még meg sem tudtam szólalni.
- Monsiur! Felvilágosítanám, hogy az Aimer darab szerelmes darab. Tehát elengedhetetlen belőle a csók! És ezeket képeken is meg kell örökíteni! Érti már? - majd ravaszul elmosolyodott. - És most csókot! - Leon visszatekintett rám.
~ Ez csak egy csók! - gondoltam magamban.
~ Ez csak egy csók! - gondolta Ő is.
- Rendben! - suttogta, majd közelebb vont magához. Sergio intett, hogy ez most sorozat kép lesz, és így a vakuk folyamatosan villogtak.
~ Sora... látom követed édesanyád útját... ha Ti ketten nem lesztek egy pár... - de Sergio mondatát nem fejezte be, ugyanis már egy csókolózó párt látott fönn az erkélyen.

Leon szorosan magához vont, s lassan felém hajolt. Kezeimet is a vállára helyeztem, majd nyakára. Tekintete lágy, ám mégis fátyolos. Szívem torkomban dobogott, mely már időközben kiszáradt. Számat akaratlanul is végignyaltam. ~ Ez csak egy csók... ez csak... egy... csók... - megszűnt körülöttem a világ miután... megcsókolt. Gyengéden, puhán összeérintette ajkainkat. Végigsimított hátamon, majd kezei a derekamon álltak meg. Nyelvével megízlelte először az alsó, majd a felső ajkamon, végül bebocsátást nyerve a számba. Ott megtalálta nyelvemet, s játszadozni kezdett vele. Majd alig láthatóan, de ellöktem magam mellől.

- Khm...
- Még valami? - kérdezte Leon, - bár lentről nem láthatták -, de kissé elpirult.
- Még kell pár közös fotó rólatok. Leon! Öleld át ismét Sorát, de most hátulról, és mind a ketten nézzetek arra a piros pontra! - mutatott Sergio a fölötte lévő kis körre, egy gúnyos mosoly keretében. ~ Zavarban vagytok drágáim! Tehát éreztek egymás iránt valamit!
- Rendben! - sóhajtotta, majd miután kicsit közelebb léptem, megfordított. Kezeivel szorosan tartott, és ölelt magához. Én is rátettem az enyémet az övére, s ismét az az érzés fogott el, mely a házában. Keze meleg volt, a bőröm égett fölötte, s éreztem, hogy a szívverésem sem a rendes ütemben vágtat. Fejemet balra fordítottam, így az kemény mellkasához ért. Megéreztem, hogy az ő szíve is gyorsan dübörög. Fejét az enyémre illesztette.

- Sourire*! - mondta Vincent, mi pedig mosolyt erőltettünk arcunkra. Háromszor-négyszer villant a vaku, majd elengedett, én pedig megfordultam, s találkoztam füstszürke szemeivel. Ajkai csillogtak, valószínűleg szájfényem jóvoltából. Odaléptem hozzá, s gyengéden a hüvelykujjammal letöröltem. Ismét pár villanás, s eme mozdulatsoraink is meg lettek örökítve. Elmosolyodtam, majd gyorsan lemásztam, s nyújtóztam egyet.
- Lesz még valami? - kérdeztem.
- Még egy csoport fénykép, és utána szabadok vagytok! - kacsintott az igazgató.
- Rendben! Merre van a mosdó? - kérdeztem.
- Ha most itt jobbra elfordulsz, találsz egy zöldes ajtót! A második lesz...
- Köszönöm! - majd gyorsan berohantam. Igazság szerint csak egy kicsit egyedül akartam lenni, s összeszedni gondolataimat.
~ Mért Istenem? Mért? Hiszen... hiszen én Angyalt szeretem... Angyalt... erre eljövök ide, Párizsba, ebbe a színházba, ahol... ahol édesanyámék először találkoztak... és egymásba szerettek... és most megcsókolom Leon Oswaldo-t. - majd két ujjamat ajkaimhoz emelem. - Olyan jó érzés fogott el... mámorító, és bizsergő érzés... de így még Angyal se csókolt meg... ilyen... ilyen szenvedélyesen... de Leon... nem... ez csak egy ártatlan csók volt... egy fotózás miatt... csak és kizárólag a darab miatt tettem... igen... ezt már többször is mondtam... én Angyalt szeretem... és Leon csak a Színpadon a partnerem! Igen!


Eközben Leon is hasonló gondolatokkal küszködött.

~ Vajon Sergio direkt csinálta ezt? Direkt mondta, hogy csókoljam meg... végül is... nem bántam meg... mert olyan... olyan jó érzés volt... még egy nőtől sem kaptam ilyen finom, s édes csókot... s a tekintete... gyönyörű... - majd nagyot sóhajtott. - Sora... Naegino... elvetted a szívemet... de még... muszáj lesz az eszemre hallgatni. - majd elmosolyodott. - még, muszáj lesz, vagy meg fogod tudni, hogy...
- Leon! Egyszerűen fantasztikus voltál! - nyávogott Jennifer.
- Köszönöm! - majd nagy nehezen lerázta a csajszit.

Nagyot sóhajtva, de kiléptem a WC-ből, s ismét fölmentem a színpadra, ahol már bő 55 fő állt.

- Rendben, ezek lesznek az utolsó képek! - mosolyogta Sergio. - Vincent... - a férfi beállított minket, ami úgy nézett ki, hogy Leon és én álltunk egymással szemben, s egymás tekintetébe néztünk, miközben átöleltük egymást. Leon mögött ott volt Mercutio és Benvolio, meg az egész "családja", míg mögöttem az én "rokonaim", "barátaim". Kattantak is a fények, s még pár más pózban is lefényképeztek, majd mehettünk utunkra.
- Ne felejtsétek el, hogy holnap interjúk lesznek, és megkezdődnek a próbák...
- Rendben! - majd gyorsan az öltözőbe mentem, ahol leszedtem sminkemet, s átöltöztem utcai ruhámba, azaz a fehér nadrágomba, s a kékes fölsőmbe. Nagyot sóhajtottam, majd elhagytam a szobát.
- Akkor holnap találkozunk! - mosolyogtam.
- Igen, holnap! Viszlát Sora! - integetett az igazgató.

Már négy óra is elmúlt. Egyedül járkáltam Párizs utcáin. Nem akartam Leon-nal menni... most nem... félek, hogy valami olyasmit mondok neki, amit megbánok... Gyorsan eltereltem gondolataimat... ~ Holnap kezdődnek a próbák... kíváncsi vagyok, az itteni csapat milyen... mert mondjuk... vannak itt kedves emberek... pl. Liz, és Grégori. De vannak, akikkel nem szívesen találkoznék, mint pl. Jennifer. És még interjú is lesz? Hm... Kíváncsi vagyok, még soha nem adtam interjút darabbal kapcsolatban... azt se tudom, mit kell majd csinálnom... de majd Leon segít... elvégre Ő már rengetegszer szerepelt a TV-ben.. és... Na tessék, már megint Leon! - majd arra eszméltem föl, hogy hideg vízcseppek folynak le arcomról. Föltekintettem, s megláttam a fölöttem gyülekező sötétszürke felhőket... ~ Na remek... még nekiáll esni is... - majd elkezdtem futni. 15 percet futhattam, mikor megláttam a hatalmas villát. Nagy levegőt vettem, majd be akartam sétálni, ám a kapu zárva volt. ~ Fantasztikus! - csöngettem. Majd megint, és megint, de senki nem nyitott ajtót. ~ Mit tettem, hogy így áld az ég? - de ekkor nem éreztem, hogy felhők könnyei mossák arcomat. Fölnéztem, s egy sötétkék esernyőt láttam. Megfordultam, majd nekiütköztem egy erős mellkasnak, s majdnem el is estem volna, ha egy kéz nem fonódik a derekam köré.
- L... Leon?
- Nem... a fogtündér... Mit csinálsz itt kinn? - húzta föl egyik sötét, szépen ívelt szemöldökét.
- Be akartam menni... csak nincs kulcsom... csöngettem... de nem nyitottak ajtót. És tudod, nem készülök betörőnek...
- Oké-oké! Értem. - majd elővette kulcsát, s kinyitotta a fehérkés kaput. - Menjünk be. - utasított, majd úgy is tettünk. Beléptünk a jó meleg lakásba. Levettem cipőimet, s most talpamat a meleg kő üdvözölte.
- De jó, padlófűtés. - mosolyogtam. Hát igen, ilyenkor jól jön ez, amikor kinn hideg van, de benn ennek az ellenkezője. Elmosolyodtam, majd levettem vizes kabátomat, s kb. 5 perc járkálás után beléptem a meleg nappaliba.
- Cécilia hol van? - kérdeztem, mivel sehol nem találtam a lányt.
- Elment... - mosolyodott el.
- Hova?
- A kisasszony szerelmes... és randija van... de pechje is.... nem épp a legjobb időt választotta...
- Óó... értem! - mosolyogtam én is.
- És... - de mondatát nem fejezte be.
- Mi és?
- És... kérsz valamit? - találta ki gyorsan.
- Esetleg valami könnyű ennivalót.
- Rendben! Gyere! - azzal követtem a francia istent egyenesen a konyhába. - Hmm... - nyitotta ki a hűtőt. - Főzni nem tudok, szóval szendvics megfelel? - nézett vissza rám.
- Ha nem fogsz megölni, amiatt, ami benne lesz akkor ok.
- Köszönöm a bókodat! - majd kivett néhány fölvágottat, egy kis sajtot, s kenyeret.
- Szívesen... de ha akarod, segítek... - mosolyogtam.
- Megtisztelsz vele! - gúnyolódott. - A zöldségeket fölvághatod...
- Értettem, Monsiur Oswald! - hajoltam meg. A válasza csak egy alig látható mosoly volt.
Már vagy 5 perce szórakozhattunk ezzel, amikor hirtelen villámlott... és én elvágtam az ujjamat.
- Áuu! - nyögtem, melyre azonnal odakapta fejét.
- Mi a baj?
- Elvágtam az ujjamat!! - erre ő hozzámlépett, s gyengéden megfogta kezemet. Odavitt a csaphoz, és rányitotta a hideg, s jóleső vizet.
- Fáj még? - kérdezte gyengéden.
- Nem... már nem... Köszönöm.
- Még egy zöldségszeletelést sem bízhatok rád? - gúnyolódott ismét egy sóhaj után.
- Hjaj, Leon Te olyan... - majd hozzávágtam egy konyharuhát.
- Olyan milyen? - nézett ismét rám.
- Olyan... olyan...
- Olyan? - lépett még közelebb hozzám. - Milyen Sora? - kérdezte suttogva.
- Olyan... - s már majdnem összeértek ajkaink, amikor...
- Megjöttem! - nyitotta ki az ajtót Cécilia. Leon gyorsan visszament eredeti helyére.
- Szia Cécilia! - köszönt, miközben gyorsan fölvette eredeti pózát.
- Mr. Oswald, Sora! - mosolygott. - Mit csinálnak?
- Szendvicset próbálunk készíteni.
- Kérem, üljenek le, pár perc, és kész van! - kacsintott, majd átvette Leon-tól a kést, és elfoglalta a konyhapultot.

Pár perc múlva ínycsiklandozó ételek sorakoztak az étkező asztalon, és mi neki is láttunk ezeknek, az elfogyasztásának.

- Hmm... Cécilia! Ez nagyon finom! Legalább Te tudsz valamit csinálni, nem úgy, mint egyesek! - nyomtam meg az utolsó szót.
- Igen Cécilia... Te tudsz szeletelni is... bocs... Sora, Te is tudsz... csak nem azt, amit kellene! - vágott vissza.
- Köszönöm az elismerő szavakat!
- Haha! - nevetett Cécilia. - Komolyan, mintha egy veszekedő házaspárt látnék itt magam előtt... - erre mind a ketten elkezdtünk köhögni. - Valami rosszat mondtam? - szeppent meg a lányka.
- Nem, semmit... elmegyek fürdeni... kicsit fáradt vagyok... - mondtam, majd így is tettem.
Fölsétáltam a szép márványlépcsőn, s beléptem a fürdőszobába. Ott a kád felé vettem az irányt, s azt megtöltöttem forró vízzel. Egy törölközőt odakészítettem magam mellé, majd levettem a ruháimat, s beleléptem.
~ Hjaj, de jól esik! - gondoltam magamban.

Körülbelül fél órát áztattam magamat, mely nagyon jól esett eme fárasztó nap után. Miután kiléptem, a törölközőmmel fölitattam testemről a vízcseppeket, magamra tekertem, és besétáltam a szobámba.

- Csak tudnám, hogy hogy jössz Te vissza? - mondtam egy kis babának, aki az ágyamon feküdt.
- Drágám.. szellem vagyok! - felelte. - Egyébként a párizsi nők nem is olyan rondák...
- Hol voltál Te?
- Öö... hát... egy-két fehérnemű boltba... meg...
- Szerencséd van, hogy most túl fáradt vagyok ahhoz, hogy kidobjalak. - vágtam közbe.
- Igen-igen, no meg a fotózáson is ott voltam... kislány, nagyon ügyi vagy!
- Köszönöm az elismerést! - majd lefeküdtem, s betakartam magamat.
- Az a csókos buli nagyon tetszett...
- Fogd be!
- Szereted Leon-t?
- Nem. - vágtam rá.
- Pedig ez nem így tűnik...
- Pedig nem! Fantom... kérlek... nem szeretem úgy Leon-t, mivel már foglalt vagyok... Angyalt szeretem... Leon-t max mint egy barátot, egy partnert...
- Aha, persze... - mondta, majd megfordult tengelye körül, s egy kártyalapot mutatott föl. - "A Hold. Háborgó érzelmek, de amint vége lesz, kitisztul az elméd."
- Értem én! - feleltem, majd lehunytam szemeimet.

Kinn esett az eső... mellé villámlott, s dörgött is... és.. ismét az az álom... amikor édesanyám haldoklik... majd egy fehér fény világította meg szobámat, s ezzel egy időben sikítottam.
Az eredménye az volt, hogy nyílt a fehér ajtó, és két személy lépett be rajta.

- Sora! Jól vagy? Sora! - ébresztgetett Cécilia. Leon az ajtóban állt meg. Ekkor kinyitottam könnyes tekintetemet.
- Cécilia? - majd még egyszer villámlott, én pedig összerezzentem.
- Sora, jól vagy? - ismételte meg kérdését.
- Igen, csak... csak... rosszat álmodtam... - majd megtöröltem szemeimet. Leon most már eljött az ajtóból, s leült az ágyam szélébe.
- Cécilia! Hozz egy teát!
- Ahogy óhajtja, Uram. - bólintott, Leon pedig rámnézett.
- Sora! - majd még egyet villámlott. Közelebb jött. - Gyere ide! - és átölelt.

Sokkal nyugodtabb, s boldogabb voltam. De zavarodott is... ugyanis Angyal is így vígasztalt a legutóbb. Viszont készségesen bújtam ölelő karjai közé. S mire Cécilia visszatért, addigra mind a ketten álomra hajtottuk fejünket. A lány elmosolyodott, betakargatott minket, s végül ő is átlépett az Álmok Birodalmába. Éjszaka egy nevet suttogtam:

- Angyal... - erre Leon kinyitotta szemeit, s engem figyelt.
~ Hát mégis Őt szereted? - kérdezte magában, de a fáradtságtól ismét elaludt...

Folytatása következik...

* Sourire - mosoly