|
A csábító
Mira90 2008.11.01. 12:34
"A Kaleido Színpad. A világ leghíresebb és legsikeresebb cirkusza, amely vonzza a legtehetségesebb artistákat. Nem véletlenül! Itt mutatták be legelőször a Legendás Ugrást, az Arany Főnixet, és az Angyalok Táncát is. Valamint ehhez a színpadhoz tartozik Leon Oswald, a Halálisten, akit kora legragyogóbb artistájaként tartanak számon..."
Vágok egy fintort, majd leteszem az újságot magam mellé a kanapéra. Gondolatok keringenek a fejemben, rég elfeledett emlékek, álmok és vágyak.
- Elég volt - Intem nyugalomra magam, és egy terv körvonalazódik bennem, melyet a bosszú édes íze hat át. - Leon Oswald - Suttogom halkan és baljósan. - Eljött hát az alkalom... - Szemeim fellángolnak, és ajkaim lassú mosolyra húzódnak. - Készen állok!
- Mama, mama... - Hallok egy ijedt kiáltást, mire őrült sebességgel ugrok fel, és veszem lépteimet az emelet felé. Már nem vagyok más csak egy rémült anya, aki rohan gyermekéhez.
- Csss... Kicsim, itt vagyok. - Ülök le mellé az ágyra, és megnyugtatóan simogatom meg a homlokát. Ő rám néz a sötétben nagy szemeivel, majd remegése lassan alább hagy.
- Úgy féltem, de most már itt vagy - Szipogja, majd elmosolyodik, és szemeit újra lehunyja. - Szeretlek, mama - Súgja még, az én szívem pedig csordultig telik az érzésekkel.
- Én is, kincsem. Én is... - Válaszolom, majd mellé fekszem az ágyra átölelve kicsiny testét, és lassan együtt álomba merülünk. Egy anya és lánya, boldogan...
Az ott feledett újság pedig csak hever a kanapén szétnyitva. A lap tetején pedig öles betűkkel ez áll:
Leon Oswald partnert keres
- Nyugalom, Elle. - Fogtam meg kislányom apró kezét, és bíztatóan ránéztem. - Nyisd ki a szemed, kicsim! Bízz bennem.
- Félek - Válaszolt elhalón.
- Itt vagyok veled - Mondtam lágyan, mire lassan felnyitotta csillogó, ezüst pettyekkel tarkított sötétbarna szemeit, és rám nézett. Én az ablak felé intettem, így vonakodva kinézett a repülőgépből.
- Csodálatos - Suttogta azon nyomban áhítattal, mire elmosolyodtam:
- Tudom, Elle.
Kissé különösnek éreztem először a helyzetet, ugyanis lányomon tisztán érződött, fél a magasságtól, míg én imádtam a levegőben lenni, ahogyan az apja is, jutott hirtelen eszembe. Most pedig a kislányom, amint megtapasztalta az ég szépségét, el sem lehetett rángatni az ablak mellől. De nem bántam. Sőt, örültem neki...
Pár órával később, miután leszálltunk a gépről Cape Mary-ben, lányom képzeletét már nem a kék égbolt és a hófehér felhők ragadták meg, hanem a hívogató, homokos tengerpart, melyet azonnal meg is kellett néznünk. Így nevetve szaladgáltunk a parton Elle-el, és élveztük a táj szépségét, a tenger játékát. Bárki nézett ránk, mind megmosolyogta anya és lánya mulatságát, bár legtöbbször nem tudták eldönteni rokoni kapcsolatunk mivoltát. Néhányan testvéreknek néztek, ám többeknek sikerült kitalálniuk igazi kapcsolatunkat.
Huszonhárom éves voltam, lányom pedig alig múlt öt. Tizenhét évesen estem teherbe felelőtlen módon. Gyerekként kellett felkészülnöm az anyaságra, így áldom az Istent, hogy ilyen szülők gyermeke lettem, mivel édesanyám, és édesapám kérdés nélkül segítettek, és megvárták, míg magam mondom el a történteket.
Öt éve neveltem szeretettel lányomat, öt éve próbáltam megadni neki mindazt, amire szüksége volt, és öt éve titkolóztam előtte egészen mostanáig. Mert most visszatérek, és nem is akárhogyan!
- Elle, kicsim, gyere! Mennünk kell...
- Muszáj? - Kérdezett vissza duzzogva.
- Igen, szívem - Válaszoltam nyugodtan. - De még később visszajövünk...
- Ígéred? - Csillantak meg szemeiben az ezüst szikrák.
- Ígérem. - Fogtam meg a kezét, és kibérelt lakásunk felé sétáltunk.
A Kaleido Színpad bejárata előtt egy napsárga taxi fékezett le, és a következő pillanatban egy karcsú, enyhén barnított női láb bukkant elő, majd a másik is.
A nő kiszállt az autóból, és érzéki kecsességgel sétált az ajtó felé, míg a sofőr döbbent, de egyben vággyal teli pillantással kísérte útját. Hosszú lábaira magas sarkú, fehér szandál illeszkedett, míg testét egy könnyű, fehér, nyári ruha vonta körbe. Valójában öltözéke egyszerűségről árulkodott, ám a ruha rafinált könnyedsége kihangsúlyozta a nő érzéki báját, mivel az anyag finoman ráfeszült felsőtestére érzékeltetve telt melleit és dereka karcsúságát, mely olyan valószínűtlenül vékony volt, hogy két férfikéz könnyedén átfoghatta. A nő gömbölyű csípőjén lágyan leomlott a fehér ruha, és végigkísérte hosszú és ruganyos lábait.
Igazság szerint ez a nő én voltam. Én léptem be a bejáraton, és sétáltam a jól ismert folyosókon, melyek most kihaltnak és üresnek tűntek. Hiányzott a megszokott zsibongás és zaj, mely mindig jellemezte, így töprengve mentem tovább. Vajon hol lehetnek az emberek?
Végül egy olyan ajtóhoz értem, melyet többször átléptem pár évvel ezelőtt, sőt leginkább berontottam rajta, idéztem fel mosolyogva az emléket. Aztán bekopogtam. Pár pillanatig nem kaptam választ, majd egy ismerős hang azt mondta:
- Tessék!
Hirtelen úgy éreztem, nem tudom megtenni. A szívem a torkomban dobogott, szemeimből eltűnt a nyugalom, ám erőt vettem magamon. Remegő kézzel lenyomtam a kilincset, kitártam az ajtót, és lassú érzékiséggel beléptem.
Csokoládébarna szemeimet az asztalnál ülő személyre szegeztem, orgonalila, lágyan göndörödő hajamat hátrasepertem, és megszólaltam:
- Helló, főnök!
Tekintetem körbejárta a helyiséget, és megállapítottam, hogy semmi sem változott. Szemeim egyszer csak egy ezüstös hajzuhatagot fedeztek fel az ablaknál. Óvatosan visszapillantottam a megdöbbent Kalosra, aki egyszerűen szóhoz sem jutott, majd újra a másik férfire néztem.
Lassan végigmértem hosszú sörényét, széles hátát, keskeny csípőjét, formás fenekét, és izmos lábait, mire ő, mintha csak megérezte volna pillantásomat, megfordult.
Szemeim találkoztak a hűvös tekintettel, melyben valami hirtelen felszikrázott, én pedig borzongva könyveltem el magamban a reakciót. Majd puhán és kecsesen, akár egy macska, egy fotelhez sétáltam. Lassan leültem, karcsú lábaimat keresztbe tettem, és pajkosan oldalra billentettem a fejem:
- Nos - csendült fel a hangom lágyan, majd várakozón a férfire néztem - Igaz, hogy partnert keresel, Leon?
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
