|
Az utolsó remény
amandamcgrown 2008.10.29. 20:21
8. fejezet - Tervek a napra...
Nem értem mi ütött belé. ~Reggel nyolc óra van ilyenkor nem szokott még senki zaklatni minket.~ Követtem, miután felöltöztem. Lent nem várt látogatók, a sajtó emberei vártak minket. ~Jaj csak ezt ne!~
- Nem nyilatkozom!
- Kisasszony csak pár kérdésünk lenne a nemrég elhunyt Kaleido csillaggal kapcsolatban!
- Mint mondtam, nem nyilatkozok, ezzel az üggyel kapcsolatban meg főként nem!
- Válaszolj nekik Serill!
- De főnök!
- Válaszolj, annál hamarabb szabadulsz.
- De… Jó rendben. Mit szeretnének tudni?
- Igaz az, hogy ön jóban volt a Kaleido csillaggal?
- Igen a legjobb barátnők voltunk. Még valamit?
- Ön mikor tudta meg hogy balesetet szenvedett a kisasszony?
- Hagy számoljak. Ma 12 napja, amikor felhívott az anyja és elmondta mi történt.
- Szóval az egész Neagino családdal jóban van?
- Igen.
- Mikor beszélt utoljára a csillaggal?
- Bocsánat de ez már átlépte a magánszférámat!
- Elnézést! Akkor mióta ismerte?
- Általánosban ismerkedtünk össze és az óta is a legjobb barátnők, vagyunk. Még valami?
- Hogy érinttette a kisasszony halála?
- Ez szerintem egy nagyon hülye kérdés volt kisasszony! – Mondta Nick mert ez már neki is elég idiótán hallatszott. – Mégis maga szerint hogy érinthette volna? De most kérem, gondolkozzon egy kicsit. Az előbb azt mondta, hogy a legjobb barátnők voltak. Maga mit gondol hogy érte?
- Sosem lehet tudni. Végül is olyat is hallottunk hogy a Kaleido társulat szívesen várja önöket miután megkérték az igazgatót hogy vegye fel önöket. Vagy tagadja?
- Nem, nem tagadom de, maguknak fogalmuk sincs, hogy mi történt velem és azt se tudták, hogy Sora végig mellettem volt és támogatott, ahogy én is őt. És nem értem pontosan hogy mire célozgat és szerintem addig jó magának. Több kérdésre nem válaszolok! A soha viszont nem látásra!
- Kisasszony ne menjen el!
- Ezt rendesen eltolták. Ne várják el, hogy ezek után visszajöjjön. Jó, hogy csak egy letolással intézte el önöket. De ha ennyire fontos ez, akkor én is válaszolok, ha tudom a választ, és nem ítélem magánügynek.
- Rendben. Mire értette azt a kisasszony, hogy a csillag támogatta őt?
- Annyit elárulhatok, hogy Serill élete hemzseg a bukkanóktól de, mindig állt mellette valaki, aki figyelt rá és szerette, mint kitalálhatják az egyik ilyen személy az életében Sora volt.
- Ezt ki tudná bővebben fejteni?
- Nem ez már teljesen a magánügy hatókörébe tartozik!
- Mikor mennek a Kaleido társulathoz?
- Kedden. Így beszéltük meg.
- Terveznek valamilyen bemutatkozó ugrást?
- Igen. A neve Ezüstös ragyogás.
- Köszönjük és a kisasszonynak, pedig azt üzenjük, sajnáljuk, ha esetleg megsértettük.
- Mint partnerem is mondta, a soha viszont nem látásra!
- Viszlát!
~Hova mentél Serill? Megvan! Biztos a tengerparton lesz! Azt mondta mindig a tengert nézi, ha rosszul érzi valami miatt magát!~ Azzal el is indult, hogy bebizonyítsa igaza volt velem kapcsolatban. Igen. Megint itt voltam és sírtam. ~Nem értem miért nem lehet azt megérteni, hogy valakinek fontos egy másik emberi lény? Miért kell azt felhánytorgatni folyton, hogy nem beszéltünk olyan gyakran, mint a barátnők többsége? Igen. Keveset beszéltünk de attól mi még mindig barátnők vagyunk!~
- Serill végre megvagy!
- Bocs az előbbiért de ki kellett szellőztetnem a fejem!
- Én megértem. Gyere ide!
Átölelt. Tudta mire van most szükségem. Mint egy fuldokló kapaszkodtam belé és sírtam. Tíz perc után már teljesen nyugodt voltam és azon voltam, hogy eltüntessem a sírás jeleit.
- Mit is találtál ki mára?
- Azt hogy elmegyünk, a vidámparkba az után meg elviszel engem egy, a te szavaiddal élve, flancos helyre és vacsizunk egy jót. – Jelentettem ki magabiztosan mosolyogva.
- Jó, ahogy akarod. Veled vitatkozni egyenlő egy öngyilkossággal szóval mennyünk!
- Mondtál valamit esetleg, vagy csak képzelődtem?
- Csak képzelődtél drága hugica! Meg se szólaltam!
- Vigyázz! A végén te is úgy jársz, mint a drága Eric.
- Ezzel ugye nem arra célzol, hogy képes lennél engem bántani? – Kérdezte sírós hangon és olyan fancsali képpel, amit nem tudtam megállni nevetés nélkül. - Jó látni, hogy megint nevetsz. - Mosolyodott el édesen.
- Örülök, hogy örülsz de, menjünk már! Ki szeretném használni a napot a vidámparkban!
- Néha tényleg úgy viselkedsz, mint egy kétéves.
- Hallottam!
- Direkt mondtam így! Na jó menjünk, még mielőtt kijössz a sodrodból hugica!
- Gonosz vagy ugye tudod? De egyet értek szóval induljunk! Ja és kifelejtettem azt a részt, hogy a vidámpark után elmegyünk valami drága boltba és veszel nekem egy szép ruhát, ha már elegáns helyre megyünk. Utána visszajövünk ide, átöltözünk, majd megyünk és megtömjük a bendőnket. Ja és most kéne foglaltatnod asztalt, hogy minden rendben legyen!
- Le fogod fagyasztani a számlámat, de legyen.
~A szülei valami nagy cégnek a megalapítói és főnökei egyben szóval nem volt baj, ha én is költekezek néha a kasszájukból.(Gonoszan villanó szem a kísértésnek majdnem engedve, hogy teljesen kiürítse azt a bizonyos számlát *.*). Nick amúgy is szokta mondani, hogy nem érdekli a pénz csak a tánc, amit igaz, hogy a szülei nem fogadnak el de szeretik a fiúkat, szóval nem hagyhatják, hogy hiányt szenvedjen valamiben. Igazából ők újítatták fel a szállást modernebb kivitelbe, mert Nick nem volt hajlandó beköltözni a neki vett háznak nevetett villába. Már volt alkalmam megismerni őket, amikor egyszer itt voltak látogatóba hazahívták Nicket hogy, beszélgessenek kicsit. Engem is vitt magával. Azt hitték, hogy a barátnője vagyok! Próbáltuk neki elmagyarázni, hogy mi csak barátoknak vagy testvéreknek lehet minket emlegetni, de csak fél órás győzködés után voltak hajlandók magukat megadni. Onnantól kezdve engem is úgy kezeltek, mint ha a lányuk lennék, bár én nem kaptam nyolc nullával rendelkező számlát, aminek az elején még van két szám azért jól esett a törődésük. Nagyon kedves emberek, de ha az üzletről van szó akár magával, Luciferrel is kötnének alkut, ha úgy hozza a szükség. Ezt volt alkalmam tapasztalni, ugyanis amikor egyik este átmentünk hozzájuk vacsorázni megszólalt Nick anyjának, Melaninak a telefonja. Valami egy üzleti dologgal kapcsolatban nem jól sült el és elkezdett szerencsétlennel ordibálni a telefonon keresztül én, meg mint egy csiga a házába bújva menedéket keresve húztam be a nyakam. Nem lettem volna a vonal másik felén lévő személy helyében. Oscar, Nick apja nyugodtan folytatta az evést, ahogy Nick is mintha semmi nem történne mellettük. Amint letette a telefont kedvesen rám mosolygott és evett tovább. Abban a pillanatban nem értettem miért volt ilyen kemény, de utána megértettem. Az üzletük fennmaradásához szükséges, az hogy minél nagyobb tisztelet övezze őket az alkalmazottak körében, amit hogy lehetne egyszerűbben elérni, mint hogy vasmarokkal „uralkodnak” fölöttük? Amint megértettem őket már értettem miért nem figyeltek oda a hím nem képviselői, csak azért, mert tudták ez nem nekünk szól, mert akik közel állnak hozzájuk azokkal nem bánnak ilyen felsőbb rendűen. Ez egy éve volt, mivel a drága fiacskájuk másféléve csatlakozott a The Siren Színpad népes táborához. Rögön ő lett a partnerem mivel még akkor nem találtak hozzám méltó partnert és Nick tökéletesen megfelelt a számomra. Imádtam vele táncolni. A szüleinek is bemutattuk mit is tudunk mert a másnapi előadáson ott ültek a nézők között és elsőként álltak fel minket megtapsolni. Mi meg boldogan mosolyogtunk rájuk. Másnap már menniük kellett vissza, de örültem, hogy találkoztam velük~ Gondolkodtam a múlton, hogy milyen jó neki hogy élnek még a szülei. Eközben ő engedelmeskedett a parancsomnak és foglalt asztalt két személyre a város egyik legjobb éttermében. Tudta hogy nem rajongok a tengeri herkentyűkért, és direkt amerikai éttermet választatott a telefonos szolgálaton keresztül. Az egész napunkat a délelőtti kis incidens után végigbolondoztuk. Nagyon jó volt most egy kicsit lazítani. Ezek után a vidámságok után jött a férfiak rémálma a vásárlás. Elmentünk a környéken lévő összes, átlagosnál kicsikét drágább… /szerző hozzászólása: Egyáltalán nem kicsikét drágább/ üzletbe. Végül miután vagy száz különböző boltban több ezer ruhát felpróbáltam az utolsó ilyen árvonalú boltban találtam egy ruhát, amibe rögtön beleszerettem. Persze cipő is dukált hozzá ugyanis mit ér egy új ruha új cipő nélkül? Vagy nincs igazam? Mivel a reggeli incidens csak fél óra volt azzal együttvéve, hogy megbeszéltük a programunkat, a vidámparkban meg négyig maradtunk és a vásárlás s csak két óra volt. ˆ.ˆ Így mindenre maradt időnk. Fél nyolckor átöltözve vártam a szobámban Nicket. A ruha kicsit kihívó volt. A dekoltázs nem éppen a legdiszkrétebben a mellem alá ért. Vastag pántja volt, amit nyakban lehetett megkötni, így kiemelte a vállaimat. A hátsó része majdnem a derekamig ki volt vágva. Felül teljesen feszülős ruha volt. Az alja pedig leért a földig és több rétegű, de mégsem olyan buggyos, mint például egy esküvői ruha. Lágy esésű anyagról beszélünk, ami tökéletessé tette az összhatást. Az egész ruha olyan anyagú volt, hogy ha más szögből nézed, sötétebbnek látszik és vörös volt. És nagyon jól állt. A cipőm balettcipő-szerű volt magas sarokkal. Fekete volt és ruhaanyaggal volt díszítve az egész, úgy hogy azt egymástól 1 cm-re meghajtották rajta és rögzítették. Az elejére pedig egy csinos pici masni került. Hajamat kiengedve hagytam és csavarók segítségével teljesen göndör lett. Enyhe sminket kentem még magamra, Kedvenc virágillatú parfümömmel befújtam magam és kész voltam. ~Emlékszem ezt az illatot közösen választottuk Sorával. Rózsa és Jázmin. Mindketten megígértük hogy mindig csak ezt fogjuk használni, ezért vettünk belőle egy csomót és rendeltünk is még hozzá hogy ne fogyjon el. Még van tizenöt üveggel. Sosem fog elfogyni!~ Mosolyogtam. Ekkor hallottam, hogy kopognak.
- Gyere csak!
- Hú! Jól áll. Már értem miért nem akartad hogy lássam milyen. Meglepetést akartál okozni az összeállítással. – Mosolyodott el.
- Kösz a bókot és igen, eltaláltad! – Mosolyodtam el én is.
- Nos? Mehetünk? – Nyújtotta felém a karját.
- Igen. Mehetünk. - Karoltam belé és elhagytuk a szobámat.
Folyt köv…
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
