|
Sweet Chocolate
Dodo 2008.10.29. 20:17
Ahogy meghallottam ezt a nevet megrémültem, de mint mondani szokták, a remény hal meg utoljára. Így én is reménykedtem, hogy nem Leon exbarátnője áll az ajtóban. De sajnos Leon tekintete mást árult el számomra.
- Megzavartam valamit? - kérdezte sajnálkozóan.
- Nem dehogy, semmi fontosat - válaszolt Leon olyan kedvesen, ahogy eddig még sose hallottam tőle.
- Majd később visszajövök - mondtam és felálltam.
Jennifer még mindig az ajtóban állt, de most már én is láttam őt, hiszen eddig háttal ültem neki. A lélegzetem is elállt. Ő volt a lány a fényképen Leon pénztárcájában, de azóta sokkal szebb lett. Az arca olyan volt, mint egy angyalé, aki most szállt le a földre. Halványan volt sminkelve, gyönyörű barna haját pedig kiengedve hordta, ami a dereka aljáig leért. Majdnem olyan magas lehetett, mint Leon, de még így is magas sarkút viselt. Ruháin látszott, nem valamelyik utolsó divat szerint öltözködik, hanem a legújabbat hordja, ami nagyon jól állt neki. Nagyon aprónak és csúnyának éreztem magamat ebben a percben, és nem értettem, mit akar tőlem Leon. Csak az járt a fejemben, minél hamarább ki kell jutnom ebből a szobából. De valaki nem így gondolta.
- Várj Sora, kérlek, állj meg - hallottam meg Leon hangját - Jennifer, had mutassam be a barátnőmet, Sora Naginot - mondta, és már mellettem is állt.
- Igazán örülök! - mondta mosolyogva, miközben kezét nyújtotta felém.
Viszonoztam a gesztust, így kezet ráztunk, és én is elmosolyodtam.
- Én is nagyon örülök, sokat hallottam már rólad - mondtam kicsit füllentve.
- Igazán? - kérdezte kicsit meglepetten.
- Igen - válaszolt helyettem Leon - Sora mindet tud rólam. Nincs előtte titkolni valóm, megbízom benne. - átkarolta derekamat az egyik kezével.
- Ennek igazán örülök Leon - mondta még mindig barátságos hangnemben.
- De üljünk le és beszélgessünk úgy tovább - kínált hellyel minket kedvesem.
Jennifer bólintott, majd elindult a kanapé irányába és leült. Leon közben rám nézett, így ki tudtam olvasni a szeméből, szeretné, ha maradnék, de ehhez nekem most nem volt kedvem. Hiszen eddig szinte minden másképp alakult, mint ahogy terveztem, valamint a lánnyal szembeni viselkedése és a hazugságai is felkavartak.
- Nekem sajnos mennem kell, mert van még egy kis munkám - adtam hangot ellenkezésemnek.
- Megcsinálják a többiek - vágta rá egyből Leon.
- Sajnos nem lehet, ez az én feladatom - mondtam határozottan.
Láttam Leon ledöbbent arckifejezést, de nem igazán érdekelt. Nem akartam itt szívélyeskedni Jenniferrel, akármilyen rendes és kedves embernek is tűnt. És főleg nem akartam velük egy szobában lenni.
- Igazán örültem, hogy találkoztunk - mondtam a lány felé fordulva.
- Én is! Remélem, még találkozunk.
- Én is - visszafordultam Leon felé - Majd akkor később bejövök, ha kevesebben lesznek, és beszélünk.
- Nem leszek bent, üzleti ebédre megyek, és délután is lesz egy tárgyalásom, ezért kérlek, zárás után várj meg kint a parkolóban - mondta miközben a szemembe nézett - Lehet, itt leszek már hamarabb is, de ha nem, kérlek, várj meg.
Láttam, hogy meg akar csókolni, de én elfordítottam fejem és elindultam az ajtó irányába.
- Viszlát - mondtam, miközben nem néztem senkire. Érzetem, Leon engem néz, és nem érti, hogy mit követett el.
- Szia - mondta Jennifer.
Amint elhagytam a szobát, mérhetetlen nagy szomorúság tört rám, és nem sokon múlott, hogy nem sírtam el magam. De tartottam magam, nem akartam senki tudtára adni bánatomat. Viszont azt éreztem, hogy ez a nap most már biztos nem úgy fog alakulni, ahogyan azt én terveztem, vagy szerettem volna.
Kissé szomorúan fogyasztottam el az ebédem de igyekeztem ezt nem mutatni a többiek felé. Ezt leszámítva nagyon vidáman telt az ebéd, sokat nevettünk, beszélgettünk. Ahogy befejeztük, gyorsan pakoltuk el a megmaradt ételeket és az asztalokat visszarendeztük a helyükre. Aztán már nyitottuk is ki az éttermet. Ma is nagyon sokan voltak, alig volt szusszanásnyi időnk, és szinte párosával érkeztek azok a megrendelések, ahol a legkülönlegesebb süteményeinket kérték. Nagyon élveztem ezt a munkát. Mindig is olyan foglalkozást akartam, amiben ki tudom fejezni a kreativitásomat, ahol pezseg az élet körülöttem, és nem kell hosszú órákon keresztül ülni.
Az utolsó vendégek alig akartak elmenni, mi pedig nem rakhattuk ki őket. Végül, nagy nehezen mégis sikerült bezárnunk. Miután végezetünk a pakolással, felajánlottam, befejezem a takarítást. Igaz, nem én voltam a soros, de meg kellett csinálnom, mert nem akartam nagyon sietni kifelé, és még a sütimen is volt még egy kis finomítani való. Készítettem még rá csokoládéöntetet, és fölvágtam kis kockákra. Ezek után hagytam kicsit állni. Mire mindennel végeztem, már nem volt senki ez étteremben. Nem is bántam addig, amíg rá nem jöttem, hogy odakint esik.
Hirtelen kétségbeesés lett úrrá rajtam, de arra gondoltam Leon karjaiban milyen jó lesz nekem, és hogy ott biztonságban leszek, mert ő megvéd. A süteményt még dobozba raktam, aztán siettem az öltözőbe, és percek alatt át is öltöztem.
Úgy gondoltam, mire kimegyek, egy dühös Leonnal találom szembe magam. Ő is rettenetesen utálja, ha esik, na meg ha várakozni kell. Hozzá van szokva, hogy mindent azonnal megkap. De tévednem kellett. Senki nem volt odakint, pedig az étterem zárási ideje már rég elmúlt. Csak nem ment el? Vagy mégis? Gondoltam fölhívom, de akkor vettem észre, hogy nincs nálam a telefonom. Ebben a percben egy hatalmasat dörrent odakint az ég.
Nagyot visítottam. Gyorsan szétnéztem, hova is állhatnék, ahol annyira nem leszek vizes, mert így nem merek még két métert se sétálni. Amint szememmel találtam egy olyan helyet, ami valamennyi biztonságot nyújt az eső elől, odaszaladtam és beálltam alá. Azon kezdtem el törni a fejemet, hogy tudnék innen elmenni. A telefonom nincs nálam, így nem tudok se taxit, se bárki mást hívni. Ilyen időben a legközelebbi taxiállomás is nagyon messze van, sőt még a buszmegálló is. Az meg teljesen kizárt, hogy hazasétáljak. Ígyen ítéletidőben biztos tüdőgyulladást kapnék, sőt ha hazamennék, édesanyám így is szívbajt kapna, hisz úgy tudja Leonnal vagyok.
Sajnos az eső még búvóhelyemre is rettenetesen becsapott, aminek köszönhetően a ruháim és velük együtt én magam is már teljesen vizesek voltunk. A villámlások és dörgések is egyre jobban erősödtek, én pedig csak arra tudtam gondolni, hogy Leon elfelejtett, sőt ami még rosszabb talán vele van. Nagyon féltem! Csak erre tudtam gondolni, ez jártak a fejemben. Nem tudom, mennyi idő telhetett el de, annyira elgondolkoztam, hogy azt kellett észrevennem, a földön ülök, térdeimet ölelem karjaimmal és sírok.
Ekkor megláttam egy kocsit, ami beállt a legközelebbi parkolóhelyre. Valaki kiszállt belőle és elindul felém. Nem tudtam kivenni, ki az, hála az időjárásnak és könnytől áztatott szemeimnek. Egyre csak közeledett, aminek köszönhetően még jobban megrémültem. Elájultam.
Azt még érzékeltem a külvilágból, ahogy az ismeretlen alak az ölébe vesz, majd egy meleg helyre vitt, ahol már nem esett az eső. Mikor kezdtem magamhoz térni, éreztem, hogy nem fázom már annyira. Arra gondoltam, vajon álmodtam-e azt az alakot. De éreztem, ahogy testemet tartják. Megrémültem, és nem tudtam elképzelni, hol vagyok és főleg kivel. Próbáltam teljesen összeszedni magamat, ami kissé nehezem ment.
- Nyugodj meg Sora! Nincs semmi baj. Én vagyok az - hallottam meg Leon hangját.
Nagyokat pislogva vettem észre, hogy karjaiban tart és a zuhany alatt állunk. Az étterem dolgozok számára fent tartott mosdójában.
- Leon ... - mondtam halkan.
- Igen kicsim, én vagyok. - majd adott egy puszit a homlokomra.
Nagyot dobbant a szívem, hiszen most hívott először kicsimnek. Ahogy letekintett rám, mérhetetlen nagy aggódást véltem felfedezni tekintetében. Szorosan hozzá bújtam, erre ő még jobban ölelt. Sokáig állhattunk így. Ismét az ő hangja hozott vissza a valóságba.
- Ideje kimennünk innen.
Bólintottam. Elengedtük egymást, majd kiszálltunk a fülkéből.
- Vedd le a ruháidat - adta ki az utasítást és ő is elkezdett vetkőzni.
Miután végeztünk Leon becsavart egy takaróba, majd felvett egy melegítő nadrágot és egy felsőt. Ölbekapott és elindult kifelé. Egészen az irodájáig mentünk, ahol ahogy beléptünk, megcsapott a meleg.
- Bekapcsoltam a fűtést - válaszolt a ki nem mondott kérdésemre.
Odasétált velem a kanapéhoz, majd letett rá és elindult kifelé, de még hátra szólt.
- Hozok be enni - majd kiment.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
