Egy sötét hajnalon fiatal lány ébredezik, a neve Elizabeth. Magas, fekete haja van, és kék szeme. Amerikába kellene mennie, hogy megünnepelje a 17. születésnapját az apjánál de semmi kedve hozzá. Egyedül akar maradni, a sötét szobájában, és aludni. De nem teheti meg, így nagy nehezen félóra győzködés után kikel az ágyból, és elsétál szekrényéhez. Kihúz a szekrényből egy törülközőt, és balszerencséjére ráesett egy pár ruha. Dühöngve dobálta be azokat a szekrényébe, majd elindult a fürdőbe. Beállt a hidegvíz alá, és várta hogy végre felébredjen. Miután végzett a zuhanyzással, vizes hajjal, és egy törülközővel a testén, elindult le a konyhába, hogy csináljon valami ennivalót.

Közben az anyja a bőröndjébe pakolta a ruháit, és fontosabb dolgait.

- CD-ket rakjak be? - kiabált le az emeleten lévő szobából  a nő.

- Aha. - kiabált vissza a lány, majd elkezdte készíteni a rántottáját. Miután kész lett leült az asztalhoz, és elkezdett enni. Tevékenységét félbe szakította a csengő. Morogva, felállt, és elment megnézni ki az. Kikukucskált egy kis részen és megdöbbenve tapasztalta hogy legjobb barátnője, Mackenzie áll ott. A lánynak hosszú, göndör, szőke haja volt, és köztudott volt hogy anorexiás. Az iskolában eléggé nagy hírneve volt. Minden szünetben odament hozzá valamelyik lány. Ő mégis elsősorban azzal a lánnyal volt, akit a legjobb barátnőjének tekintett, és akit képes volt meglátogatni hajnalban is.

- Szia - köszönt a lány.

- Szia - köszönt Elizabeth is. - Bejössz? - kérdezte, miközben kinyitotta az ajtót.

- Aha. Egyébként elbúcsúzni jöttem. - mondta a lány miközben elindultak fel, az emeletre.

Miközben lassan sétáltak fel a lépcsőn nevettek, és beszélgettek.

- Kár hogy elkell menned. - mondta szomorúan a szőke lány, miközben lehajtotta a fejét. - Unalmas lesz itt lenni egyedül.

- De hát nem is leszel egyedül! Neked egy csomó barátod van.

- Ja, persze…csak senkiben sem bízok. Tudod hogy benned is milyen nehezen bíztam meg, a barátságunk elején, és hogy mennyire kerültelek.

- Na igen, azt nem lehet elfelejteni. - mondta a lány miközben felnevetett, az emlék hatására.

- Meddig leszel?

- Ha túlélem a hajózást, akkor csak 1 hét…ha nem élem túl akkor meg…

- Hagyd abba ezt a „ha nem éled túl” dumát - szólt rá az anyja, aki épp akkor lépett ki a szobából - szia Mackenzie. - köszönt a nő a lánynak, miközben elmosolyodott.

- Jó abbahagyom. Mehetek végre a szobámba? - kérdezte az anyját.

- Menj - felelte a nő, majd elindult le a lépcsőn.

A két lány bement a szobába, Mackenzie leült az ágyra, Elizabeth pedig elment ruhát keresni.

- Unalmas lesz ez a nyár. - mondta halkan a lány.

- Te beszélsz? Már most azt kívánom hogy azt az egy hetet amíg apámnál leszek, visszakapjam.

- Szerintem tök jól fogsz szórakozni.

- Hát…remélem hogy igazad van.

- Biztos vagyok benne. Irigyellek. Bárcsak én mehetnék el innen. Világot akarok látni. - jelentette ki elszántan a lány.

- Lesz még rá időd nyugi. Amúgy én is, de nem Amerikát akarom látni, hanem Franciaországot, vagy bármit, csak ne Amerikát.

- Neked nem is Amerikával van bajod, csak az apáddal.

- Csodálod? Gyere velem meglátod milyen. - mondta a lány miközben megtalálta amit keresett. Egy farmernadrágot, és egy fekete felsőt. Besétált a fürdőbe, de az ajtót nyitva hagyta hogy hallja amit barátnője mond.

- Örömmel mennék, csak nem lehet. Tényleg hallottad, hogy tegnap itt volt Leon Oswaldnak fellépése?

- Mi? Ne már! Én nem tudtam. Ha tudom elmentem volna. Fenébe! Francba! Hogyhogy nem tudtam?

- Nem tudom. De én se tudtam.

- Na, most megnyugtattál. Sose láttam élőbe. Most láthattam volna, de mégse láthattam, mert nem tudtam hogy itt van. Ekkora pechet.

- Interjú is volt vele. Tudtad hogy nem is jár Sora Naeginoval?

- Akkor az megint csak egy hülye pletyka volt. - jelentette ki nyugodtan a lány, miközben kiment a fürdőből és elsétált egy szekrényhez. Kinyitotta az ajtót, és odahívta a barátnőjét. Perceken át gyönyörködtek a poszterben, ami ki volt ragasztva. Természetesen a lány legnagyobb kedvence, Leon Oswald, a híres artista, a Cirkuszok Hercege volt rajta.

Végül Elizabeth becsukta az ajtót, és leült az ágyra.

Mackenzie, meg állt, és nézte a csukott szekrény ajtót.

- Mack, nem jössz ide? Vagy olyan jó nézni az ajtót? - kérdezte, kicsit gúnyosan a lány.

- Jaj, Lizzie, mintha te nem néznéd egésznap. - mondta a lány.

- Nem nézem egésznap, csak félnap. - mondta Lizzie, majd felnevetett, és lehajolt az éjjeliszekrényéhez. Kinyitotta az ajtót és elkezdett keresgélni benne.

- Fenébe! Hol az a rohadt…

- Mit keresel?

- Már semmit - felelte mosolyogva, és felemelte a kezében tartott lapot.

- Ez minek?

- Magammal viszem Amerikába, és akkor majd bámulhatom egész nap.

- Te őrült vagy. És még rám mondják hogy őrült rajongója vagyok. Ha én az vagyok te mi vagy? - nevetett fel a szőke.

- Én? Én csak egy egyszerű lány, aki magával visz Amerikába egy papírt.

Csevegésüket, egy kopogás zavarta félbe.

- Lizzie, kicsim hamarosan indulni kellene, hogy le ne késsd a hajót.

- Oké. Mack, kijössz velem?

- Persze, ez hülye kérdés volt.

Elizabeth odament az anyjához, majd átölelte, és elköszönt tőle. A telefonját berakta a zsebébe majd barátnőjével együtt, elindult ki a házból.

Az udvaron megsimogatta a kutyáját, és a macskáját, majd elindult ki a kapun.

Az utcáról integetett az anyjának majd elindult, a kikötőbe, legjobb barátnője társaságában.

Mikor megérkeztek, a két lány könnyes búcsút vett, majd Elizabeth elindult a hajóra.

- Nyugi, csak egy hét és itt leszek. - nyugtatta mosolyogva zokogó barátnőjét, majd felszállt.

Mackenzie a kikötőben állt, és várta hogy elinduljon a hajó, ami elviszi barátnőjét.

Elizabeth pedig kíváncsian várta hogy milyen kalandok várnak rá, az utazás alatt, és majd érkezése után Amerikában.