|
In the school
Krisy 2008.10.27. 16:45
Az ajtó felé fordultam, és teljes döbbenet ült ki az arcomra.
- Matt? - kérdeztem felébredve sokkos állapotomból. - Hogy kerülsz te ide?
- Sosem hagynálak magadra, Jen.
- Ki lehet ez a srác? - súgta Jason Leonnak.
- Az engem is érdekelne... - felelt az ezüst hajú fiú.
Odamentem az "ismeretlen" fiúhoz és megöleltem.
- Örülök, hogy itt vagy - suttogtam a fülébe.
- Mr. Knight! - szólt az edző. - Szeretném bemutatni az új partnerét: Miss. Jennifer Morgan.
- Mi már... ismerjük egymást - válaszoltam.
- Na, jó, akkor lenne egy pár hirdetni valóm! - kiáltott Mr. Smith.
- Matt, várj meg kérlek, majd edzés után beszélünk - szóltam a barna, rövid hajú, zöld szemű srácnak, aki bólintott, majd leült.
- Tehát most, hogy mindenkinek van párja, végre elkezdhetünk készülni. Minden évben tartanak egy versenyt, ahol középiskolások mérik össze tudásukat. Minden iskolából két páros mehet. Ezt egy iskolán belüli versennyel fogjuk eldönteni. Holnap mindenki megkapja a saját ugrását és elkezdünk készülni - mondta az edző. - Most mehettek! Holnap találkozunk.
Felálltam és odamentem Smithhez.
- Elnézést! Maradhatok még egy kicsit gyakorolni?
- Természetesen, de vigyázzon magára!
- Köszönöm - futottam el Matthez.
- Na, mi történt? - érdeklődött a fiú.
- Gyere vele gyakorolni! Kérlek!
- Jól van, jól van!
- Ott van az öltöző balra! - szóltam neki, majd visszamentem a trapézokhoz.
A többiek már elhagyták a temet. Matt pár percen belül kész lett. Épp megöleltem, mikor Sophie, Leon és Jason bejöttek.
- Jen, nem jössz? - kérdezte a lány.
- Még maradok egy kicsit - válaszoltam.
- Mutassatok valamit együtt! - szólt a szőke fiú.
És kérdőn néztem a mellettem álló fiúra.
- Rendben... - mondta, majd felment az egyik rúdra. - Melyiket? - kérdezte Matt.
- Ezüst Liliom - feleltem.
- Jenny...
- Nyugi, menni fog! - mondtam nagyon elszántan.
Megfogtam a forgó trapézt és őrületes sebességgel kezdtem forogni, majd elengedtem a rudat. Matt is elugrott saját helyéről. A mutatvány az lett volna, hogy míg én őrült gyorsan forgok, ő elkap, fordul velem egyet a levegőben és továbblök a legfelső trapézra, majd pedig visszaugrik a saját helyére. Én a legfelső rúdról szaltózva leugrom, közben Matt is ugrik, egyszerre érünk éppen a középső trapéz fölé és együtt forogva ráérkezünk. De nem tudtuk megcsinálni, mikor visszalökött a legfölső trapézhoz nem tudom, mi történt... Én éppen hogy elértem a helyemet... Alig tudtam elkapni a rudat... De mikor megfordultam... csak azt láttam, hogy Matt nem fogja elérni. A többiek azt hiszem nem vették észre, nyugodtak voltak és ámultak a mutatványon. Csak egy pillanat műve volt. Őrületesen gyorsan le akartam ugrani, elkapni, pedig tudtam, nem érhetek oda. Nem érzékeltem a külvilágot, hallottam Sophie sikítását, de nem éreztem semmit. Matt már lefelé zuhant, mikor megfogtam a kezét. Ő is pontosan tudta, hogy együtt nem érhetjük el a trapézt, így visszalökött. Döntött, megment engem, akár az élete árán is. Akkor nem értettem, miért tette ezt, hiszen segíthettem volna. Ma már tudom, megmentett egy súlyos balesettől. Én elértem a rudat és pont abban a pillanatban Matt elterült a földön. Csak egyetlen pillanat. Ennyi volt, mégis mintha órák lettek volna. Leugrottam az élettelenül elterülő fiú mellé. Ekkor ért oda mellém Jason, Leon és Sophie. A lány sírt, ő sírt, pedig nem is ismerte! Én pedig? Én nem éreztem semmit, csal dühöt és megvetést önmagam iránt. Az ezüsthajú fiú elővette telefonját és tárcsázta a mentőket. Végig Matt kezét fogtam, Jason pulcsiját pedig a feje alá tettem. Tíz percen belül szirénaszót hallottam beszűrődni az ablakon. Pár másodperccel később már a fehérbe öltözött orvosok futottak be a tornaterembe egy hordággyal. Mattet óvatosan ráfektették a tolható ágyra és kifelé kezdték el tolni. Én futottam utánuk, csakúgy, mint a másik három artistatanonc. Berakták a mentőautóba és én is beszálltam, majd elindultunk. Még láttam, ahogy Sophie bátyját átölelve sír, a fiúk pedig aggódva néznek a kocsi után. Végtelennek tűnő öt perc száguldás után odaértünk a Központi Kórházba. Mattet egyből a balesetire vitték, betolták egy kórterembe és eltűntek a fehér ajtó mögött. Leültem a folyosóra és elsírtam magam. Csak ekkor jutott el a tudatomig, meg is halhat... Miattam! Megállíthatatlanul folytak végig könnyeim az arcomon, majd a földön landoltak egytől egyig. Sosem bocsátottam volna meg magamnak, ha baja esik. Legalábbis ekkor még ezt gondoltam.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
