Belépett a nappaliba. Egy bögre kávé volt a kezébe és hatalmas karikák a szemei alatt. Mégis dacosan nézett Leonra. Mikor végignézett rajta rögtön tudta, hogy meg fogja szerezni magának ezt a lányt. Méltó része lesz majd gyűjteményének. Gyönyörű volt, még így nyúzott arccal, pizsamában is. Egy bő hálóing volt rajta, ami csak sejtette a lány formás testének körvonalait. Mikor szeme Sora arcára tévedt, akkor jött csak rá, hogy látta már valahol ezt a nőt. Nem kellett sokáig gondolkodnia mire újra felidéződött benne a könyvtári incidensük.

Sora egyből felismerte ezt a pökhendi alakot. Hogyne ismerte volna fel, hiszen az imént is épp rá gondolt. Ám most feldühítette. Leon is észrevette ezt, és tetszett neki a lány szemében lángoló düh. Viszont az már nem annyira, hogy Sora egy másodperc alatt végigmérte és már tovább is siklott tekintete Kalosra.

- Nos? Én vagyok az, akiről beszélgettetek? - kérdezte Sora dühösen - Mellesleg jegyzem meg, hogy nem szorulok segítségre.
- Minden más igaz? - kérdezte gúnyosan Leon.
- Szia Sora! - köszönt neki Kalos - Igen, épp rólad meséltem Sophie-nak, a keresztlányomnak, csak Leon kissé elragadtatta magát. Amúgy pontosan nekem van szükségem segítségre.
- Amennyiben?
- Figyelni kellene egy kicsit Sophie-ra. Nekem ma dolgom van, Leon pedig gondolom a barátnőjével lesz.
- Na de Kalos ... - Leon hangja kicsit ingerült volt.

Nem csak azért, mert Kalos hazudott a lánynak, hanem azért mert ez Sophie hagyta. Valamint az is dühítette, hogy Sora megtudta, hogy barátnője van. Bár ez nem értette, miért zavarja, de legszívesebben eltitkolta volna.

- Szia Sora! Én vagyok Sophie. Sophie Oswald. - nyújtotta a kezét a lány.
- Szia Sophie! Sora Naegino vagyok.
- Ha elhozom a könyvedet, amit megvettem, aláírod nekem?
- Persze.
- Mit szeretnél ma csinálni?
- Amit minden nap. Végre írni pár sort.
- Nincs kedved ma kimozdulni egy kicsit?
- Mire gondolsz?
- Rég voltam állatkertben.
- Nagyszerű ötlet Sophie drágám, - szólt közbe Kalos - de nem biztos, hogy jót fog tenni Sorának, ha egy emberekkel teli helyre menetek. Nem akarom, hogy megint úgy megrettenjen és ne ...
- Elég Kalos! - csattant fel Sora - Sophie gyere. Megbeszéljük ketten, hogy mit is csinálunk ma. Azzal el is indultak Sora szobája felé.

- Mért mondtad ezt Kalos? kérdezte Leon.
- Mit fiam?
- Hogy megint meg fog rettenni?
- Nem a te dolgod Leon. Amúgy meg lehetnél kedvesebb is Sorával, vagy legalább figyelhetnél a nyelvedre. Nem érdemli meg, hogy bántsd.
- De miért?
- Nem a te dolgod! - fejezte be a vitát Kalos és elindult a lányok után, hogy elbúcsúzzon.

Leon morcos léptekkel indult el az ajtó felé. Semmi kedve nem volt találkozni Miával, a barátnőjével, de tudta, hogy elkerülhetetlen lesz. A lány fülig szerelmes volt belé, de Leon csak kihasználta. Soha nem próbálta titkolni, hogy nem táplál gyengéd érzelmeket a lány irányába, sőt. De Mia hagyta ezt, ő pedig élt a lehetőséggel. Többször mondta már neki, amikor a lány nagyon belemelegedett a jövőjük tervezgetésébe, hogy csak addig marad vele, amíg nem találja meg a NŐT. Mert biztos, hogy nem ez a lány az, akire vár. Akivel le tudná élni az életét.

Mert akármilyen reálisan látja is Leon a dolgokat, akkor is hisz abban, hogy ha összetalálkozik majd azzal a nővel, akit neki rendelt a sors, tudni fogja, hogy ő lesz az, akit meg kell szereznie magának, akiért meg kell majd küzdenie. Ezért foglalkoztatta annyira Sora. Nem csak a teste látványával ragadta meg, hanem a szomorúsággal is, ami mélybarna szemeiből áradt. Nem azt érezte, ha Sorára nézett, mint a többi hasonló kaliberű nőnél, nem mintha be tudta volna sorolni Sorát bármilyen kategóriába.

Ezalatt a lányok kiegyeztek abban, hogy elmennek sétálni, és közben esznek majd egy finom fagyit. Még otthon megreggelizetek. Sora kicsit összeszedte magát. Míg a zuhany alatt állt folyamatosan azt mondogatta magának, hogy nem lesz semmi baj. Csak elmennek, esznek egy fagyit, és már jönnek is haza. Esetleg tesznek egy kört a parkban, a tó körül, de ennyi. Mikor a ruháit választotta ki - mint mostanában mindig - gondosan ügyelt arra, hogy egyáltalán ne legyen rajta semmi kihívó. Mostanában a csinos szoknyákat és a lenge topokat felváltották a bő nadrágok és pólók.

Lassú léptekkel hagyta el a biztonságot nyújtó otthonát. Sophie folyamatos csacsogása enyhített valamit, pattanásig feszülő idegein, de még így is túl gyakran nézett idegesen a háta mögé. Sophie észrevette ezt, de nem akarta megemlíteni. A fagyit egy padon üldögélve kezdték el megenni. Sokat beszélgettek, bár főleg Sophie-ról, de Sora ezt nem bánta. Sőt élvezte, hogy elterelik a figyelmét saját borongós gondolatairól. Lassan feloldódott és már viccelődött is Sophie-val.

Ekkor vették észre Leont, aki a barátnőjével sétálgatott. Érdekes látványt nyújtottak. Leon magabiztos léptekkel sétált és látszólag gondolataiba mélyedt. Mellette a lány azonban folyamatosan csicsergett, míg belekapaszkodott a férfi karjába. Látszólag Leon nem szentelt túl sok figyelmet a mellette sétáló lánynak. Sophie széles mozdulatokkal kezdett integetni testvérének, aki mikor észrevette hálás mosollyal indult el a lányok felé. A lány természetesen követte.

- Sziasztok! - köszönt mosolyogva a Sophie.
- Hello! - mondta a páros egyszerre.
- Szia! Én Mia vagyok, Leon barátnője. - nyújtotta felé a kezét a lány - Te vagy az, akin Sophie-nak segítenie kell?

Sora szemébe düh csillant, de csak Leon vette észre, ahogy azt is, hogy a düh helyét a megbántottság veszi át.

- Értem már! - mondta halkan Sora.

Lassan felállt a padról és köszönés nélkül kezdett el a hazasétálni. Fagyiját kidobta az első kukába, és csak a gondolataiba temetkezve ment célja felé. Nem figyelt arra, hogy Sophie kiáltozott után és hogy még hallja, ahogy Mia megállapítja, hogy milyen furcsa lány. Mikor már majdnem otthon volt, rájött, hogy nem akar senkivel se találkozni. Ezért hátrafordult és elindult állandó menedékhelye felé. A könyvtárba.

Ezalatt Leonék is hazaértek. Mia nagyon szégyellte, hogy elszólta magát. Mikor Kalos megkérdezte, hogy telt a lányok napja és meghallotta a történetet, azonnal Sora otthonát tárcsázta. Leon nem értette, miért kell ennyire aggódni a lányért, de keresztapja hangulata gyorsan átragadt rá is, és bár nem értette miért, de aggódni kezdett Soráért.

- Szia Mike! - szólt Kalos a telefonba - Sora hazaért már?
- Hello Kalos. Mióta délelőtt elment, nem.
- Azóta nem is volt otthon? Hat óra van.
- Nem. Nem jött még haza. Baj van Kalos? Megint Daniel?
- Nem hiszem, hogy Daniel veszélyt jelentene Sora számára. Úgy tudom nincs a városba.
- Ha hazaérne, szólok neki, hogy hívjon fel.
- Köszönöm Mike! Jó éjt!
- Neked is.

Kalos este felé már nagyon kezdett aggódni. Tudta, hogy ez az ő hibája, és hogy Sora biztos borzasztóan kiborult. Sophie-val elmentek a parkba és tettek egy kört, hátha megpillantják a lányt, de ő nem volt ott. Leon is velük tartott bár ő maga se értette miért. Tanulnia kellett volna, nem pedig egy idegen lányért aggódnia. De valamiért elhűlt a szíve, ha arra gondolt, ahogy Sora nézett maga elé utoljára. Következő útjuk Sora lakásához vezetett. Oda még mindig nem tért haza.

- Kalos mért nem nézed meg a könyvtárban? - kérdezte Sora egyik lakótársa - Tudod, hogy gyakran menekül oda mostanában.
- Igazad van. Gyerekek, ti menjetek haza…
- Majd én megnézem. - mondta Leon.
- Te? Mért pont te? - kérdezte Sophie.
- Azért, mert ha haza jön, akkor nem tőlünk, hanem Kalostól várja majd a magyarázatot. Te pedig kisasszony, nem sétálhatsz egyedül sötétben az utcán.
- Sötétben? - kapta fel a fejét Kalos.
- Igen. Már besötétedett.
- Siess fiam. És visszafelé, ha nincs ott, kérlek, menj még egy kört a parkban. Mostmár nem fog egyedül mászkálni. És legyél vele nagyon türelmes.
- Miért is?
- Kérlek!
- Indulok ...

Nem értett mindent kristálytisztán, de egyre jobban átragadt rá keresztapja aggódása. Öles léptekkel szelte az utat a könyvtár felé. Mikor odaért már észre is vette a lányt. Ott kuporgott a lépcsőn, egy lámpa fénykörében. Idegesen tekintgetett minden irányba. Mikor megszólította Leon, hiába próbált minél lágyabban megszólalni, Sora összerezzent. Mélységes félelem világított a szeméből. Arcára rászáradtak a könnyek. Saját magát ölelve kuporgott egy lépcsőfokon, és előre-hátra dülöngélt.

- Szia Sora! - a lány összerezzent.
- Leon? - kérdezte halkan. Hangjába is enyhe félelem vegyült. Ráemelte gyönyörű-bánatos szemeit.
- Kalos küldött. Aggódik érted.
- ...
- Gyere. Hazakísérlek.
- Köszönöm!

Sora nagyon szétszórt volt. Összevissza forgatta fejét, mintha keresne valakit a sötétben. Leon lágyan megfogta a lány hideg kezét. Ő megpróbálta elhúzni.

- Nem akarlak bántani. Csak nem szeretném, hogy ennyire félj.

Sora nem válaszolt, de nem is próbált kiszabadulni a kézfogásból. Kicsit közelebb húzódott Leonhoz, és így indultak el hazafelé. Leon miközben mélyen magába szívta Sora illatát gondolataiba mélyedt. Nem értette mitől fél ennyire a lány, de egyre jobban érdekelte. Megfogadta, hogy kideríti, és hogy nem fogja engedni, hogy még egyszer így reszkessen a félelemtől.