|
Az utolsó remény
amandamcgrown 2008.10.27. 15:42
7. fejezet - A múlt története...
Miután Nick kiszórakoztam magát, befejeztük a reggelit, vagyis az ebédet lementük a tengerpartra hogy egy kicsit ülepedjen bennünk a bőséges lakoma. Jól elbeszélgettünk. Például meséltem neki, hogy milyenek voltunk Sorával együtt a suliban.
- Sokan voltak olyanok, akik lenéztek minket de, a kosaras fiúk igazán érdeklődtek irántunk. - Meséltem neki mosolyogva. - Jártunk közülük kettővel, de nem volt hosszú kapcsolat mivel nem igazán volt egymásra időnk. Kicsit bántam de nem ért rosszul a dolog, hiszen nem volt szó szerelemről.
- Rajta kívül volt még barátod?
- Igen, egy. Az már komolyabb is volt csak az volt a bökkenő, hogy megcsalt.
- Az a szemét!
- Na igen. És nem mással minta az akkori trió 3. tagjával. Sejtheted hogy nem Sora volt az illető.
- Én azt sem tudtam, hogy volt még egy barátnőtök.
- Pedig volt! Angelic volt a neve, és mint a neve alapján sejtheted nem japán volt, hanem francia.
- Kihallatszik belőle. Mi történt utána?
- Brendonnal szakítottam és Angeliccel soha többé nem álltam szóba csak akkor, ha nagyon muszáj volt. Sora sem beszélt vele többet ugyanis náluk aludtam mikor ez megtörtént. Ő volt már az egyetlen ember, akit magam mellé engedtem.
- Mi történt velük?
- Fogalmam sincs. De nem is érdekel! Csak annyit tudok, hogy Angelic hazament Franciaországba Brendon, pedig átment egy másik suliba.
- De nem próbált meg visszaszerezni vagy ilyesmi?
- De csak mivel látta hogy nem bocsátok meg neki inkább nem próbálkozott tovább.
- És soha nem találkoztatok többet?
- Nem, de nem is bántam. Igazság szerint valami rangja is volt a kisangyalnak de nem emlékszem pontosan mi. Lehet hogy grófpalánta volt vagy mi. Nem is tudom. De mit érdekel ez engem?
- Nem lehet, hogy megfenyegette valamivel?
- Nem tudom. De ne foglalkozzunk ezzel! Azok az idők elmúltak.
- Csak még egy kérdés. Nem tudod, mivel foglalkozik most?
- Hogyne tudnám. Mivel ő is, artistának készült gondolom be is, fejezte, amit elkezdett.
- Ajaj!
- Mi van?
- Mi volt a vezetékneve?
- Hú! Jót kérdeztél, hagyj, gondolkodjak. Azt hiszem, hogy Hallins. Volt egy húga is, akit Kimerának hívtak. Igen ez az! Brendon Hallins.
- Hú! Csak azért kérdeztem, mert a gimiben kettővel alattam volt egy ilyen típusú srác de őt máshogy hívták. Elég jóban is voltunk de egyszer csak kapott egy ajánlatot Franciaországból és elment.
- És mi lenne, ha ő lett volna az? Ez már egy régi lezárt ügy, ami a múltban egy kis bukkanót jelentett. Semmi több.
- De engem zavarna, ha egy olyan emberrel barátkoztam volna, aki egy ilyen aljas tetű.
- Ez ne gátoljon meg a barátkozásban. Tudod, mi zavarna? Ha Angelic után járkálnál! Na azt tényleg nem állnám meg szó nélkül!
- Ennyire gyűlölöd?
- Én nem gyűlölök senkit. Csupán Lucifer egy olyan változatát látom benne, aki a legaljasabb eszközökkel próbálja tönkretenni mások életét, azzal hogy a legfontosabb dolgot veszi el az áldozataitól, ami nem más, mint a szeretet. Vagyis a szerelem.
- Vissza kéne menni gyakorolni. Nem gondolod?
- Igen, az jó lenne. Már csak egy kicsit kéne csiszolnunk az ugráson, és tökéletes lenne. Azt javaslom, ma gyakoroljunk, amíg tudunk holnap, pedig menjünk el valamerre pihenésként. Már ötletem is van!
- Rendben, ahogy akarod.
- Akkor mennyünk gyorsan, hogy minél többet tudjunk gyakorolni!
- Ez a két mondatod jelenleg teljesen ütötte egymást, ugye tudod?
- Persze! De ismersz nem? – Mondtam széles mosollyal az arcomon.
~Néha gyerekes vagyok igaz de, nem tudom magam úgy elképzelni magam, mint egy teljes felelősségtudattal és érettséggel rendelkező fiatal hölgy. Nem ez nem az én stílusom. Bár el kell ismernem, hogy néha bevillant egy olyan kép a szemeim elé hogy két kisgyerek boldogan kacarászva szaladgál a kertben miközben én a szívszerelmemmel, vagyis gyermekeim apjával örömtől túlcsordulva figyelem a kis lurkókat. Szép kép. Kár, hogy nem nekem találták ki az ilyen családi csipp-csupp szirupos dolgokat. De ha megtalálom azt, akivel ezt el tudnám képzelni, akkor úgyis megtörök és talán még ez a családi idill kép is, összejöhet számomra is. Ami meg Brendont és a kisangyal Angelicet illeti. Hát az egyik felem azt szerette volna, hogy újra találkozzunk és megmutassam nekik milyen nagy is lett az a lány, akit ők eltiportak. A másik felem pedig azt akarta, hogy soha a büdös életben ismétlem, SOHA ne találkozzunk többet! Nem is tudom melyik érzés volt erősebb. De nem is akartam tudni csak végre felejteni. Elfelejteni hogy mi történt akkor. Azt hogy tulajdonképpen miért is szakítottunk. Igen megcsalt. Az egyik (akkori) legjobb „barátnőmmel”. De ez nem minden. Tudom, hogy 14 évesen egy gyereknek nem kellett volna ilyenekre gondolnia de, én szeretetre vágytam és igen. Meg akartam tenni vele. Most már belátom, ha akkor megtettem volna, átkoztam volna magam a mai napig, sőt a halálomig. De nem jutottam el odáig hogy ez megtörténjen. Ugyanis amikor odaértem nem nyitott nekem ajtót senki. De nem ez zavart… Tudtam, hogy a szülei elutaztak és lehet, hogy ő csak valami filmet néz, vagy tusol. De nem. Nyitva volt az ajtó és hallottam azokat az összetéveszthetetlen hangokat, amik egy fiú és egy lány együttlétére utaltak. Amikor benyitottam és akkori kedvesem szobája felé vettem az utat a torkomban dobogott a szívem. Tudtam, hogy mire kell számítanom, hogy mit fogok odabent látni, de azt hogy a második legjobb barátnőm lovagló ülésben sikoltozik és nyög a barátommal ölében, az szíven ütött. Nem tudom, hogy miért nem mondtam el ezt Nicknek. Lehet, hogy még nem állok készen, arra hogy elmeséljem neki mindezt de, az is lehet, hogy attól féltem, hogy az a Brendon egyezik azzal a fiúval, aki így elbánt velem de közben a partnerem, a bátyám, a legjobb barátom ismerőse, aki ráadásul jóban is volt vele. Nem tudom. Remélem, hogy a közeljövőben sikerül már végre-valahára elfelejtenem azt az estét. Igen szerettem Brendont, de az ahogyan elbánt velem az teljesen összetört engem. Három éve volt, de még most is emlékszek rá. Olyan volt mintha valaki a szívembe taposna, millió kis darabra morzsolva azt. Hogy is lehettem akkor annyira naiv? Remélem legalább azt sikerült kinőnöm ez alatt a pár év alatt. Azóta a szívem egy része újra egyben van de most megint elkezdett morzsolódni Sora halála óta, de nem estem annyira össze, mint akkor. Igaz hogy Sora próbált engem vigasztalni, de nem sokkal ezután halt meg édesanyám is, így távolabb kerültem tőle, na meg azok a rohadékok nem is engedték, hogy találkozzak vele. Így visszagondolva talán azt remélték, hogy megszabadulnak tőlem, mert ha nem mentek volna el otthonról olyan gyakran biztos belehaltam, volna a sok munkába és alultápláltságba. Mert amit tőlük kaptam egy kis kenyér meg víz volt naponta kétszer. Na meg ha nagyon örültek valaminek, akkor esetleg kaptam valami felvágott-félét is, és amikor meg jöttek a család-felügyeleti emberek akkor meg játszanom kellett, hogy milyen jól vagyok, hogy mennyire szeretem őket. Fújj! Ha már csak rágondolok, hogy az a szipirtyó magához ölelt, már rosszul leszek tőle ellentétben az édesanyámmal, akit mindenki szeretett és felnézett rá, mert igaz hogy szakács volt de mindenkivel, olyan türelemmel volt hogy az már törvénysértő volt szerintem. Mert valljuk be, hogy ha valaki elkezd veled ordibálni, akkor az a természetes ma, hogy visszaordibálunk. De nem. Ő sose tett volna ilyet, mindenkivel kedves volt és próbálta megoldani a helyzetet úgy, hogy az mindenkinek jó legyen.~
- Serill menj öltözni, addig én is magamra kapom az edzőruhám. – Mondta mikor beértünk a színpad kapuján.
- Rendben! A teremben találkozunk!
~De a kedves nővére nem ilyen volt. És talált maga mellé egy ugyanolyan vérszívó alakot, mint saját maga. Csodálatosan taszító látványt nyújtottak együtt. Volt egy lányuk is, aki ugyanilyen kiállhatatlan volt. Igen a kis álszent majom. Utáltam őt, akár az unokatestvérem, akár nem. Annyira örülök neki, hogy nem találkoztam velük az óta. Biztos beadtak valami „Megszökött tőlünk, amikor azt mondta, hogy nincs velünk kedve eljönni arra a neves fogadásra, pedig annyira szerettük volna elvinni magunkkal. És azt se tudjuk, merre keressük azt a drága pici lányt!” szöveget a gyámügyeseknek, de így keresünk kellett, volna. Nem tudom mi történt, miután elszöktem onnan de, annyi biztos, hogy életben vagyok. Mert ha ott maradok szerintem, már nem élnék. És akkor ki vigyázna erre a lököttre?~ Ekkor már az edzőteremben voltunk és másztunk fel a trapézokhoz.
- Serill most csak azt az ugrást gyakoroljuk, amikor felugrunk a levegőbe, és tigris-ugrásban zuhanunk lefelé, hogy az is tökéletes legyen holnap, pedig a kövit és onnantól már csak az egész összehangolása jönne.
- Rendben!
Ezzel a mondatommal igencsak azt értem el, hogy az elkövetkezendő három napomra kiírtam a halálos ítéletemet, mert valljuk be. Egy ilyen ugrás tökéletes összhangot (ami megvan) Tökéletes időzítést és odafigyelést igényel. A nap végére, annyira elfáradtam hogy többet landoltam a hálóban partneremet is magammal rántva mit helyesen érkezni, így úgy döntöttünk már elég volt ennyi. Szinte az ágyamba zuhantam zuhanyzás és átöltözés nélkül de nem zavart és rögtön el is aludtam. ~Csodálatos álom. Gyakran álmodom ugyanezt. A kertes házamban a férjemmel és két gyerekemmel játszok miközben a szüleim boldogan, figyelnek engem. Nem értem. Sem a férjem arcát, sem a szüleimét nem látom de, mégis érzem hogy ők azok. Tényleg különös, de amikor felébredek, ettől az álmomtól mindig nyugalom uralkodik a szívemben, és mindig emlékszek rá miután felébredtem. Eddig mindenhonnan azt hallottam, hogy ha egy álmot sokszor álmodok meg akkor az meg is fog történni. De ez nem lehetséges. Hiszen az én szüleim meghaltak. Így ennek a többi része sem lesz valóság. Milye kár érte.~ Itt sóhajtottam egy nagyot és elindultam a fürdőbe mivel nem tudtam tusolni tegnap este annyira kiütöttem magam a gyakorlás alatt. És mit ne mondjak. Edzés után ez nem kellemes mellékhatásokat eredményez, ha nem fürdik az ember.
- Serill!
- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! Mi van te lökött?! Éppen fürdök! – Kiáltottam mérgesen, mert majdnem hátast dobtam, annyira megijedtem!
- Az nem érdekel! Azonnal gyere le!
- Mi van? – Kérdeztem ingerülten, miközben törülköztem.
- Majd mindjárt meglátod, csak gyere!
Folyt köv…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
