|
Sweet Chocolate
Dodo 2008.10.26. 20:01
- Látsz valami érdekeset? - kérdeztem, és leültem az ágyam szélére.
- Van pár jó, de azokat már mind olvastam - mondta és megfordult.
- Értem - mondtam suttogva.
Ő is leült mellém az ágyra. Ekkor egy hatalmasat dörgött az ég, én, pedig felvisítottam és gyorsan hozzá bújtam. Átölelt, én még szorosabban bújtam a menedéket nyújtó karokba. Elkezdte hátam simogatni és már csak azt vettem észre, hogy fekszünk az ágyon, miközben egymást öleljük.
Annyira megnyugtatott a közelsége, olyan jó volt, hogy itt volt velem. Elkezdtem álmosodni e körülményeknek hála és pár perc múlva már aludtam is. Éreztem még, ahogy betakarnak, majd az álmok mezejére léptem.
Nem tudom hány óra lehetett mikor felébredtem, de éreztem, Leon már nem fekszik mellettem. Mikor felemeltem fejem és szétnéztem a szobában akkor vettem azt is észre, hogy a szobában a fényt gyertyák adják, gondoltam milyen romantikus. Észrevettem az is, ahogy az ablakomban áll és nézett kifelé. Ott már rettenetesen sötét volt és láttam az ablakon az esőcseppeket, melyek megállás nélkül estek az ablakra. Innen is meg tudtam állapítani, nagy vihar van odakint és valószínű a biztosítékot is, kicsapta a villám. Óvatosan figyelve, hogy ne csapjak zajt kibújtam a takaró alól, majd Leon mögé sétáltam. Nagyon el lehetet gondolkodva, mert nem hallotta meg. Már majdnem mögé értem, amikor hirtelen megfordult és rám nézett. Kicsit megijedtem, azt hittem nem vett észre, de ahogy szemembe nézett rettenetesen megrémültem. Olyan mérhetetlen fájdalmat és szomorúságot láttam a tekintetében, amit még soha azelőtt.
- Azon az estén is ilyen idő volt - mondta rettentő nagy szomorúsággal a hangjában.
Nem értettem miről beszél és az értetlenség ki is ült az arcomra.
- Azon ez estén is ilyen idő volt, mikor megöltem a bátyámat - mondta és egy könny csorgott le az arcán.
Még mindig nem értettem, hogy miről beszél, de nagyon megijedtem attól, amit mondott. Nem értettem miről beszél, mégis tudtam, szüksége van rám. Odamentem hozzá, letöröltem arcáról a könnyeket, majd átöleltem. Úgy ölelt, mintha én lennék az egyetlen menedéke, ami most végül is igaz volt. Lassan elengedett, majd visszafordult, az ablakhoz.
- Senkinek nem meséltem még el - kezdte - Három évvel ezelőtt, a bátyám, Yuri, a felesége,
Layla és én egy viharos estén mentünk haza egy hétvégi kirándulásból. A bátyám erősködött, hogy ne induljunk el, de mivel a barátnőm nem jött velünk és nagyon hiányzott, minél előbb vele akartam lenni. Így hát végül belementek és elindultunk. Az út 2 óra volt kocsival és még félúton se voltunk, amikor elkezdett esni, ezért nagyobb sebességre kapcsoltam. Az idő is, úgy gondolta ő is gyorsabbra vált, így percek alatt már vihar lett. Az egyik kanyarban túl nagy sebességgel menetem és szemből is jöttek. A víz miatt megcsúszott az autónk és belementünk a másikba. A másik autó vezetője megúszta pár bordatöréssel, nekem, pedig a jobb karom tört el - elhallgatott kicsit és jobb karját kezdte el bámulni, majd folytatta - A bátyámék biztonsági öve nem volt bekapcsolva, így szörnyet haltak - erre elcsuklott hangja és elkezdett sírni.
Nagyon megsajnáltam szegényt. Mindene megvan, amit akarhat, de mégis ekkora terhet cipel magával. Átöleltem és reméltem ez kissé enyhíti fájdalmát. Megfogta kezeim, és mellkasához szorította.
- Sophie az én hibámból lett árva, és az óta nem beszél - mondta, miközben könnyeit nyelte - Örök életére megnyomorítottam!
- Nem szabad erre gondolnod. Lehet, hogy butaság, amit mondok, és még őrültnek is fogsz nézni, de a bátyád nem szeretné, hogy ilyen állapotban legyél, és hogy hibáztasd magad. Baleset volt, és ha a bátyádék be lettek volna kötve talán nem így alakul. Sophie is nagyon szeret és szerintem ő, sem hibáztat téged, hiszen már csak te és a szüleid vagytok neki.
- Lehet - mondta, majd elengedte kezem, letörölte könnyeit és felém fordult - Nem vagy éhes? - kérdezte és egy kis csókot lehelt ajkamra.
Nem értettem mi az oka ennek a hirtelen váltásnak, de örültem, hogy megtudhattam róla valamit, még ha az ennyire fájdalmas is. Egy fejbólintással jeleztem, hogy éhes vagyok.
- Helyes. Akkor gyere, menjünk, együk meg, amit hoztam - mondta és elindult kifelé.
Persze én egyből követtem, de amint kiléptünk a szobámból rájöttünk, tök sötét van, ezért visszamentem pár gyertyáért. Mire kiértem a konyhába Leon már ült, és láttam, örül annak, hogy hamarosan eszünk. Gyorsan elrendeztem a gyertyákat, majd megterítettem. Szerencsére valami gyümölcslevest hozott, amit így melegítés nélkül is lehetett fogyasztani. Az első fogást hamar megettük és nem is beszéltünk közben, a jó étvágyat szócskák kivételével. Miután elvettem a tányérokat és beraktam a mosogatóba, a tésztáért nyúltam és úgy ültem vissza.
- Sajnos nem tudom megmelegíteni - mondtam szomorúan.
- Nem baj. Hidegen jobban szeretem - mondta és kivette a kezemből.
Mind a kettőnknek szedett, sőt magának picivel többet is. Hamarább megette, mint én és még azt a keveset, ami maradt, tányérjára szedte. Ezen elkezdtem kuncogni, ő rám nézett, olyan szemekkel, hogy azt hittem elolvadok. Mint egy kisfiú, akinek a kedvenc csokiját adják éppen. Megráztam a fejem, hogy semmi. Ő, pedig folytatta a tészta elpusztítását. Mit ne mondjak ezt is elég gyorsan, megette. Igazat mondott gondoltam magamba, így tényleg jobban szeretheti. Most is elvettem a tányérokat, majd a mosogatóba raktam ezeket is.
- Elmosogatok, jó? - kérdeztem és visszafordultam hozzá.
- Rendben én addig lemegyek a desszertért - mondta miközben felállt.
- Van desszert? - kérdeztem csodálkozva.
Ő csak bólintott és láttam, ahogy szája egy kis mosolyra húzódik.
- Értem. De jobb lenne, ha nem mennél le, hisz annyira esik - mondtam aggódva.
Erre megrázta fejét és egészen közel jött hozzám, szinte csak pár centire áll meg és egészen közel hajolt.
- Le kell mennem érte, nagyon fogod szeretni - mondta és ezzel ki is ment a konyhából.
Hallottam, ahogy elkezdte nyitni a zárakat, ennek örömére mosogatni kezdtem. Nem kellett sokat így nagyon hamar végeztem. Visszavittem a gyertyákat a szobámba, majd visszasétáltam az előszobába. Nem kellett sokat várnom és nyílt az ajtó, és megjelent Leon csurom vizesen. Egy halk sikoly hagyta el számat, hisz azt hittem volt annyi esze, hogy vigyen magával esernyőt. Bezárta az ajtót én, pedig kikaptam kezéből a kis zacskót.
- Azt hittem vittél ernyőt - mondtam neki.
- Nem volt értelme - mondta miközben próbálta visszavenni a zacskót.
- Nem volt értelme? - kérdeztem kicsit dühösen - Leon Oswald odakint szakad az eső, te pedig csak úgy kimész. Azonnal vedd le a vizes ruháidat és menj a szobámba, viszek törölközőt - mondtam neki, miközben visszaszerezte a kis csomagot.
Egy ördögi mosoly jelent meg arcán és ott az előszoba közepén levette csurom vizes pólóját, majd a földre, dobta. Csak néztem, hogy mit művel és kezdtem elfelejteni mit is akartam néhány másodperccel ezelőtt. Cipőjét lerúgta lábáról és már a farmerjét gombolta ki, mikor észbe kaptam és megfogtam kezét.
- Leon, ne itt - préseltem ki magamból a szavakat, miközben szemébe néztem.
Mosolya még nagyobb lett, majd elindult szobám irányába.
Gyorsan felvettem a földről pólóját és bementem a fürdőszobába, rátettem a szárítóra és levettem a polcról két törölközőt. Így mentem vissza. Ő már megint a könyvespolc előtt ált, de annyi különbséggel, hogy hajából csöpögött a víz és ő maga is elég vizes volt így alsógatyában is. Odamentem mellé, az egyik törölközőt kezébe adtam, mire ő mellkasát, kezdte törölgetni, én pedig a másikkal a haját vettem kezelésbe. Nem igazán tetszett neki, de nem nagyon volt választása. Hamar végeztünk. Adtam neki egy fésűt, amivel meg tudta fésülni hosszú ezüst fürtjeit. Addig én visszavittem a törölközőket a fürdőszobába a vizes farmernadrág kíséretében. Azt is fölraktam a szárítóra, de kiesett belőle valami. Mivel az előbb hagytam itt egy gyertyát, mert tudtam, be kell még jönnöm, kezembe vettem a számomra ismeretlen tárgyat és a fényben megnéztem. Leon pénztárcája volt az, úgy esett le, hogy kinyílt közben, így egy képet pillantottam meg benne, melyen felismertem őt és Sophie-t, igaz még kisebb volt. Egy nagyon szép hosszú szőke hajú nő és egy igazán helyes férfi ölelte át, valószínű a szülei voltak. Leon is rajta volt egy képen és még boldognak látszott, amint ő is átölelt egy nagyon szép lányt. Mind boldogok voltak ezen a képen. Összeszorult a szívem, a tárcát gyorsan a mosdókagyló szélére tettem, majd elfújtam a gyertyát és kimenetem vissza a szobámba. Mire visszaértem Leon már az ágyamban feküdt. Amint észrevette, hogy szobán belül vagyok könyökére támaszkodott és engem kezdet el nézni. Levettem melegítő felsőmet visszaraktam a szekrénybe, de közben hátat fordítva neki, hogy ne lássa zavaromat beszélni, kezdtem hozzá.
- Látom már befészkelted magad. Akkor én átmegyek a másik szobába aludni.
- Micsoda? - kérdezte döbbenten, és halottam, ahogy felül.
- Vagy te szeretnél ott aludni? - kérdeztem még mindig háttal állva neki.
- Nem áll szándékomban aludni - mondta és újra könyökére támaszkodva feküdt.
- Nem? - kérdeztem úgy, mint aki nem ért semmit, de már szembe vele.
- Pontosan. Nekem más terveim vannak - mondta, miközben végigmért szemével.
Gyorsan magam elé kaptam kezemet, hisz már csak egy topp és a melegítő nadrág volt rajtam. Eszembe jutott az, ami a fürdőszobában történt éjszaka, és az hogy vele aludtam. Tudtam, ebből azt gondolja már mindent szabad, de én nem vagyok olyan. Pillanatnyi gyengeség volt, győzködtem magam, és mégis tudtam az nem pillanatnyi, hanem állandó gyengeség, amit az ő közelében érzek minden egyes percben. De most hogy láttam azt a képet, nagyon elkeseredtem, és nem vágytam nagyon a közelségére.
- Leon - kezdtem - nem lett volna szabad ...
- Mit nem lett volna szabad? - kérdezte, miközben fellát.
Nem bírtam ránézni, ezért lehajtottam fejemet és szemeimet is lesütöttem. Ő csak jött, míg már egészen közel nem volt és megáll előttem. Egyik kezével arcom alá nyúlt majd felemelte, míg másikat csípőmre helyezte és így húzott közelebb magához.
- Mit nem lett volna szabad? - kérdezte újra, immáron kicsit dühösebben.
Éreztem, ahogy könnyek folynak le arcomon és ezt ő is, láthatta még ebben a gyenge világításban is. Elfordítottam fejemet, hogy ne lássa, de akkor már késő volt, mégsem akartam úgy, a szemébe nézve mondani.
- Nem volt helyes, amit a fürdőszobádban tettünk - mondta, majd folytattam, de akkor már a szemébe néztem - nem vagyok olyan, aki pár nap ismeretség után lefekszik akárkivel, vannak elveim, amiket most megszegtem és ...
- Tudom, hogy nem vagy olyan - vágott szavamba - épp ezért vagy te a barátnőm - mondta majd megcsókolt.
Lágy, puha kis csókokat kaptam tőle ajkamra, majd miután átkaroltam nyakát, ő pedig derekamat, elkezdte lecsókolni könnyeimet. Hajába túrtam, próbáltam minél közelebb húzni magamhoz. Megéreztem, ahogy egyik kezével pólóm alá nyúl, beleborzongtam az érintésbe. Újra elkezdett csókolni, de most már bebocsátást kért ajkaim közzé, így szenvedélyes csókcsatát kezdünk vívni. Lassan Leon hátrálni kezdett az ágy felé és keze már nem a pólóm alatt volt, hanem nadrágomat kezdte lefelé tolni. Segítettem neki, így mire az ágyhoz értünk már nem volt rajtam az említett ruhadarab, megszakítottam a csókunkat, és meglöktem Leont. Először, nem értette, mi van, de ahogy megérezte, hogy álló helyzetből vízszintesbe került már kezdte érteni. Kuncogtam rajta egy picit, közben pedig levettem topomat, amit ő egy kaján mosollyal jutalmazott. Feljebb csúszott az ágyon és várt. Gyorsan le is vettem felsőmet majd földre ejtettem. Négykézláb indultam meg felé, néha csak úgy véletlenül lábához érve melyek között mozogtam. Nem tűrte sokáig és karom után nyúlt, majd magára rántott. Pici sikoly hagyta el számat, amire ő egy csókkal válaszolt. Ezt követően egy újabb gyors mozdulattal már maga alá is gyűrt. Ismét átkaroltam nyakát, de most vállát kezdtem el simogatni. Ő, pedig ott simogatott, ahol ért. Éreztem, egyre jobban zavarja mellétartóm, így hát gyorsan elengedtem nyakát és segítettem neki. Amint megszabadultam e kellemetlen kis ruhadarabtól, ő egyből letámadta melleimet és elkezdte azokat kényeztetni. Hol kezével masszírozta, hol pedig szájával szívogatta és harapdálta. Egy erősebb szorításnál vagy szívásnál kisebb nyögések hagyták el ajkaimat. Igaz már így is nyöszörögtem kissé. Addig csinálta, míg a kis bimbók teljesen meg nem keményedtek a kényeztetésétől. De Leon úgy gondolta ez még nem elég. Elindult hasam felé nyálcsíkot hagyva maga után, miközben még mindig simogatott. Néhol megállt szájával és elkezdte harapni és szívni bőrömet. Éreztem, ahogy egyik kezével már alsóneműmőn keresztül simogat, ennek hála egyre hangosabban kezdtem el nyögdécselni. Én is örömet akartam szerezni neki, így visszahúztam fejét majd megcsókoltam.
- Most én jövök - mondtam kicsit rekedten, miközben megszakítottam a csókot.
Beleegyezésnek vettem, hogy hagyta, hogy felül kerekedjek rajta, és én legyek felül. Újra megcsókoltam, közben mellkasát simogattam. Kezét fenekemre csúsztatta, melyet néha jól megmarkolt. Nyakát kezdtem el puszilgatni, harapdálni, melyet mindig fenekem erősebb markolásával jutalmazott. Majd én is mellkasát kezdtem csókolni, mellbimbóinál elidőzve egy kicsit. Harapdáltam és szívogattam én is, míg meg nem keményedtek azok. Ekkor már ő is hallatott néhány halk sóhajt. Haladtam lefelé, és muszáj volt hosszabb időt töltenem kidolgozott kockás hasfalánál is. Meg kellett csodálnom és alig bírtam betelni vele. Simogattam, csókolgattam és nem akartam elhinni, hogy ő az enyém. Hirtelen azt éreztem, újra megragadja karjaimat, és hogy már megint én vagyok alul. Szenvedélyesen megcsókolt és még hallottam, valami a földön landolt. Megéreztem kutakodó kezeit bugyimnál, és már tudtam az előbb alsónadrágja landolt a földön. Leon gyorsan megszabadított bugyimtól, majd lábam közé helyezkedett és a szemembe nézett. Alig észrevehetően, de bólintottam. Tudom, hogy az engedélyemre várt, pedig ezek után nem hiszem, hogy nagyon szükséges volt. Ő pedig belém hatolt, éreztem, hogy teljen kitölt. Mind a ketten felnyögtünk az érzés hatására, majd lábaimat csípőjére raktam, és miközben elkezdett mozogni újra megcsókolt.
Odakint vihar tombolt, és mi a magány és a félelem elől egymásba menekültünk. Ezen az éjszakán csak a másik volt fontos, és az, hogy minél nagyobb örömet szerezzünk egymásnak. Ami igazán könnyen ment mind a kettőnknek. Nem tudom, meddig szerettük egymást, de mire mind a ketten elfáradtunk a vihar is abbamaradt. Éreztem ezen az estén valami megváltozott köztünk, igaz még nem tudtam mi, de biztos vagyok benne, hamarosan kiderül. Így aludtunk el egymást ölelve, remélve, hogy holnap egy sokkal szebb és boldogabb nap kezdődik, és tudtuk már nem vagyunk egyedül.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
