|
Sweet Chocolate
Dodo 2008.10.26. 20:00
Kissé nehezen ébredtem, de karokat éreztem derekam körül, és így eszembe jutottak a fürdőszobában történtek. Erre elmosolyodtam, majd megfordultam. Az alvó Leonnal találtam szembe magam. Egy pillanatra a lélegzetem is elállt. Olyan békések és lágyak voltak a vonásai. Arcába pár hajszál lógott, de ez a látvány maga volt a mennyország számomra. Ismét elmosolyodtam, és elővigyázatosan kisöpörtem a hajszálakat arcából. Erre igaz megmozdult kicsit, de tovább aludt. Nem akartam felébreszteni, ezért lassan felemeltem karját majd óvatosan kibújtam óvó öleléséből, és ezáltal az ágyból is. Első utam a fürdőszobába vezetett, ahol gyorsan megfésülködtem, és fogat mostam. Aztán Sophie szobájába mentem, meg akartam nézni alszik-e még. Nem kellett csalódnom, ugyanolyan mélyen aludt, mint a nagybátyja. Mikor megigazgattam a takarót rajta, meg se rezdült.
Kimentem a konyhába és elkezdtem reggelit készíteni. Nem tudtam, mit szeretnek, így először szétnéztem miket is találhatok itt. Jól felszerelt konyha volt, igaz véleményem szerint nem tölthet sok időt benne tulajdonosa. Ám mint mondtam jól fel volt szerelve, nem csak technikailag, de élelmiszer tartalmilag is. Tojást vettem elő és tejet, majd lisztet, kenyeret, dzsemet, vajat, zöldségeket és felvágottat. Elkezdtem palacsintát, rántottát, szendvicseket és pirítóst készíteni. Természetesen mindezt a legkisebb zajjal. Nem akartam, hogy idő előtt felébredjenek. Meglepetésnek szántam, és mivel ma vasárnap van, lesz időnk megenni.
Közben megterítettem és elkészülési sorrend szerint mindet az asztalra tettem. Gondoltam főzök le friss kávét is. A kávéfőzővel vacakoltam, mikor hirtelen hátulról átöleltek. Egy sikoly hagyta el ajkaimat.
- Sss, csak én vagyok. - suttogta a fülembe.
- Tudom, hogy te vagy, csak megijedtem. - mondtam még kicsit rémülten.
Ő nyakamba csókolt, majd elkezdte a csípőm és fenekem közötti részt simogatni.
- Leon fejezd be. - mondtam egy sóhaj kíséretében.
- Pedig olyan jó lenne! - súgta fülembe.
Egy lágy csókot lehelt nyakamra, majd elengedett és az asztalhoz sétált.
- Sophie még alszik? - kérdezte miközben leült.
Nekem végre sikerült a kávéfőzőt beüzemelnem, így felé fordultam és úgy válaszoltam.
- Mikor még bementem hozzá aludt. - mondtam és elmosolyodtam.
Leon kérdőn tekintett rám. Felidéztem magamban azt a képet, ahogy ő és a kislány is aludt. Olyan aranyosak voltak, itt látszott, meg hogy rokonok. Bár, meg nem mondtam volna róluk. De gondolom a kislány az édesanyjára, hasonlít. Leon még mindig kérdőn nézett, és én, pedig tovább mosolyogtam, majd odasétáltam mellé és megcsókoltam. Láttam, hogy most sem érti, ezért hát távolodni kezdtem, de utánam nyúlt és ölébe húzott.
- Min mosolygott kisasszony? - kérdezte közömbös hangon.
- Én igazán semmin kedves Uram. - nyomtam meg a hangsúlyt az utolsó szón.
- Szóval így állunk? - kérdezte immáron játékosan.
- Így. - mondtam és elfordítottam fejemet.
Erre ő lassan és óvatosan visszafordította arcomat, majd egy lágy csókot lehelt ajkamra.
- Igazán kedves, hogy készítettél reggelit. - mondta és elmosolyodott.
A következő pillanatba arra lettünk figyelmesek, hogy nyílik az ajtó és mind, a ketten oda kaptuk tekintetünket. Egy álmos szempárral találtuk szembe magunkat, aminek a tulajdonosa egy borzos, de annál aranyosabb kislány volt.
- Jó reggel Sophie drágám, remélem, jól aludtál? - kérdezte Leon miközben a kislányra mosolygott.
Erre az említett is elmosolyodott, majd villámsebességgel megindult felénk, pillanatokon belül ott állt előttünk. Úgy véltem Leon ölébe szeretne ülni, így én gyorsan felpattantam, majd ő vette át helyemet.
- Nem tudtam, mit szeretnétek reggelizni, így készítettem szendvicseket, rántottát, palacsintát. De ha bármi mást kérnétek, szívesen elkészítem nektek. - mondtam és elindultam a konyhapult felé.
Leon és Sophie egymásra néztem és elmosolyodtak. Végül Leon szólalt meg.
- Igazán köszönjük a reggelit, mindet nagyon szeretjük. - mondta, miközben letette a kislányt.
Sophie átült a saját helyére majd neki kezdett egy palacsintának, mosolyogtam rajta és örültem, hogy máris hozzákezdett.
- Készítetem kávét, de csinálok még teát, és ha kértek, öntök tejet is. - mondtam és elkezdtem teát főzni.
A reggelit békésen és csöndben fogyasztottuk el, mikor végeztünk közösen, leszedtük az asztalt. Leon felajánlotta, hogy elmosogat, én pedig segítettem Sophie-nak felöltözni. Egy nagyon aranyos fehér kisruhát adtam rá, amire egészen apró virágok voltak hímezve. A haját szépen kifésültem, és a ruhájához illő hajpántot raktunk bele. Mire végeztünk Leon már, befejezte a mosogatást és ő is fel volt öltözve. Egy világos színű koptatott farmert vett föl egy fehér rövid ujjú pólóval, ami kiemelte széles kidolgozott vállát és a szépen kidolgozott izmos testét. Egy újságot olvasott, de mikor meghallotta, hogy kész vagyunk felnézett belőle. A kislány egyből felé szaladt ő, pedig előrébb csúszott és széttárta karjait, hogy az érkezőt fogadja. Szorosan átölelték egymást én meg elindultam felöltözni. De még utam felénél se tartottam, mikor az ölelkező pár már szét is vált, és a kislány a szobája felé rohant.
- Nagyon aranyosak vagytok együtt. Látszik, hogy szereted őt. - mondtam miközben megálltam és ránéztem.
Leon csak bólogatott és én hirtelen folytattam.
- Szerencsés lesz az a gyerek, akinek az édesapja leszel és mindennél boldogabb a pici anyukája, hogy ilyen férje van. - amint felfogtam mit is, mondtam, gyorsan szám elé kaptam kezemet.
Döbbenten nézett rám, én, pedig rettenetesen szégyelltem magam, így folytattam utam és gyorsan bementem felöltözni a fürdőszobába.
Miközben öltöztem, szidtam magam, hogy mondhattam ekkora ostobaságot, és hogy most mégis mit gondolhat rólam. Hamar végeztem, mire kiértem mindkettőjükön kabát volt, és miután Leon látta döbbent és kérdő tekintetemet válaszolt a fel nem tett kérdésekre.
- Most telefonált édesanyám, haza kell vinnem Sophiet, de előtte hazaviszünk.
Bólintottam, majd gyorsan összeszedtem minden holmimat és már indultunk is. Útközben Leonnal nem szóltunk egymáshoz, én nem akartam firtatni miért is mondtam amit, mondtam ő meg láthatóan a gondolataiba mélyedt. Így hát én is gondolataimba feledkeztem, Sophie meg nézelődött.
Nem is vettem észre merre járunk, csak akkor, mikor Leon leparkolt és leállította a kocsit. Hátrafordultam és elköszöntem a kislánytól, aki közelebb is jött hozzám és még egy nagy puszit is kaptam tőle. Leon felé fordultam, de ő csak egy futó csókot lehelt ajkamra és közölte, ha szükségem volna valamire, hívjam fel.
A délelőttöm további részében takarítottam otthon, majd főztem. Olasz kukoricás cukkíni levest főztem, ami az egyik kedvencem volt és salátát készítettem. Nem voltam kedvem semmi extrához. De miután befejeztem, rájöttem mennyire, szívesen ennék egy kis fagyit, ezért hát felvettem valami rendesebb ruhát, magamhoz vettem telefonomat némi apró kíséretében. Volt a házunktól pár sarokra egy fagyizó, oda akartam menni és enni 2 gombóc fagylaltot. Miközben mentem kitaláltam, hogy epret és csokit fogok venni. Hamar odaértem, hisz már említettem nem volt messze. Tömeg se volt, így percek alatt megvettem, amit kértem és hazafelé menet már ettem is. A sarkon fordultam be, mikor megláttam, hogy David száll ki az autójából és elindul a bejárat felé. Nem akartam vele se találkozni, se pedig beszélni.
Gondoltam átmegyek a barátnőmhöz egy kicsit, remélve, hogy mire jövök vissza, már elmegy. De csalódnom kellett. Hamar lesétáltam azt a kis távot, ami saját házam és Kim háza között volt. Elkezdtem nyomni a csengőt. Percekig csengettem, senki nem válaszolt. Így hát visszaindultam, azonban most lassabban sétáltam, de a kocsi még sajnos mindig ott volt. Támadt egy ötletem, elővettem telefonomat és tárcsáztam. Szerencsémre kicsengett.
- Hallo tessék, Leon Oswald. - szólt bele.
- Szia Leon. Sora vagyok, szükségem volna egy kis segítségre. - mondtam őszintén.
- Csak nem? - kérdezte és éreztem elmosolyodott.
- David itt van a lakásom előtt, és én nem akarok vele beszélni, de így nem tudok bemenni.
- Értem, hol vagy most? - kérdeztem és hallottam, ahogy feláll.
- A házzal szemben lévő sarkon állok. - mondtam és láttam, ahogy elkezd esni az eső.
- Sétálj le az áruházig, ott leszek egy fél óra múlva. - mondta és letette.
Én, pedig elraktam telefonomat és elindultam a megbeszélt hely felé. Útközben gondolkoztam, mit akarhat Leon, de reméltem valami jó terve van. Nem igazán állt szándékomban Daviddel beszélni, igaz jövő héten, szombaton kell megsütnöm a tortákat az esküvőjére. De pont ezért nem értettem, mit akarhat tőlem. Negyed órámba telt mire lesétáltam az áruházhoz. Bementem, hogy ott várjak, mert kicsit szemerkélt az eső. Ismét gondolataimba mélyedtem, aminek köszönhetően nagyon gyorsan telt az idő, és nekem csak pár pillanatnak tűnt mire megpillantottam Leon autóját. Leparkolt majd intett, hogy száljak be mellé. Míg vártam egyre jobban elkezdett esni, ezért sietős léptekkel indultam a kocsi felé és szálltam be. Amint beültem megpillantottam egy becsomagolt öltönyt hátul és egy zacskót a hátsó üléseken.
- Szia. - köszönt és rám nézett azokkal a gyönyörű szemekkel.
- Szia! Mik azok ott hátul? - kérdeztem és az említett irányba biccentettem fejemmel.
- A ruhám holnapra és kaja vacsorára. - mondta nemes egyszerűséggel és indított.
- Ruha holnapra? - kérdeztem értetlenül.
- Igen, itt alszom.
- Micsoda? - kérdeztem már majdnem kiabálva.
- Ne kapd fel a vizet, csak Davidnek kell azt hinnie, nem szándékozom nálad tölteni az éjszakát. - mondat érzelemmentes arcon.
- Értem. - mondtam kicsit letörten.
Nem értettem mért lettem hirtelen ilyen letört, hisz végül is - áh na mindegy. De olyan jó lett volna, ha ő meg én. Elmélkedésemből ismét az hozott vissza, hogy megérkeztünk.
Gyorsan kiszálltunk, összeszedtük a Leon által hozott holmikat, majd az ajtó felé igyekeztünk. Egyre jobba esett az eső én, pedig azt akartam minél hamarabb legyen vége ennek az ügynek. Nem akartam, hogy Leon így lásson. A liftbe megfogta kezemet és úgy sétáltunk a lakás ajtaja felé, ahol egyből megpillantottuk Davidet, és ő is minket.
- Mit keresel itt? - kérdezte Leon egyből.
- Sorával akarok beszélni. - mondta Davide.
- Honnan gondolod, hogy beszélni akar veled? - kérdezte újra Leon.
- Onnan, hogy véleményem szerint én jobban ismerem őt, mint Te. - mondta az utolsó szót jól megnyomva.
Láttam Leon szemében, egyre dühösebb, és hogy amit az előbb mondott Dávid igazán felháborította. Nem állhattam ott csak úgy. Végül is rólam volt szó, és azt sem várhattam el Leontól, hogy megvédjen, ugyanis Davidnek valahol igaza volt.
- Elég. - mondtam dühösen.
Erre mind a ketten meglepődtek kicsit, de nem érdekelt különösebben.
- Nagyon is tévedsz. Leon jobban, ismer, sőt többet tud rólam, mint azt te valaha is gondolnád. És különben is nem áll szándékomba beszélni veled. Amúgy, tudja a menyasszonyod merre vagy? Gondolom nem. Jól figyelj, ha továbbra sem hagysz békén, felkeresem Hillaryt és elmesélek neki pár dolgot rólad. Világos? - kérdeztem határozottan.
Láttam rajta, hogy nagyon megdöbbent, de bólogatott és elindult a lift felé. Odasétáltam az ajtóhoz és kinyitottam, majd ránéztem Leonra és elmosolyodtam. Ő először csak állt, majd megindult, de már ő is mosolygott. Szobám felé vette az irányt és még hallottam, ahogy mondta.
- Jobb lesz veled vigyázni, még a végén én is úgy le leszek ordítva, mint ez a hülye.
Bevittem a konyhába a zacskót, amiben a vacsora volt és kipakoltam. Hallottam, ahogy közben megérkezett ő is és megállt az ajtófélfának támaszkodva.
- Milyen terveid vannak estére? - kérdezte.
- Hát nem terveztem semmit, főleg most már. - válaszoltam őszintén.
- Most már? - kérdezte, miközben ellökte magát az ajtófélfától.
- Esik és hamarosan villámlani meg dörögni fog, nem igazán szeretem. - mondtam, miközben ránéztem.
- Jó, akkor maradok. - mondta és kimet a konyhából.
Még elpakoltam, amiket hozott majd keresésére indultam, gondoltam szobámban lehet, és természetesen nem is tévedtem. Amint bementem láttam, ahogy a könyvespolcomat nézegeti.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
