Heniko a kis találkozó után téleg kipakolászott és elrendezett mindent a szobában. Nem volt valami nagy lakás de a célnak megfelelt. Mikor készen volt ezzel a hű de nagy munkával, ledőlt az ágyra.

- Ennyire fárasztó a pakolás? kérdezte Sora
- Nem tudom, de engem mindig lefáraszt.... mondta Heniko
- És különben hogy tetszik a Kaleido színpad? kérdezte Sora
- Nem is tudom mi rá a megfelelő szó. Varázslatos az egész... szó szerint.
- Igen az már igaz.. mondta Sora.

Így beszélgettek még egy darabig közben Marion az edző terembe ment a többiekhez. Amikor belépett minden szempár felé irányult, amitől szinte már nem hogy zavarba jött hanem megijedt. Erre Mia mivel észrevette, hogy Marionnak nagyon nem tetszik ez a felállás oda ment hozzá, és oda hívta magukhoz.

- Mi baja van mindenkinek? kérdezte Marion, mivel még mindenki őt bámulta.
- Hát mondtam nekik, hogy jött az új artista és aztán... mondta Mia
- És aztán mi van? emelte meg a hangját, ami kicsit szokatlan volt, legalábbis tőle. Erre aztán téleg senki se tudott felelni. Valahol tudták hogy feleslegesen utálják az új lányt.
- Hát hogy Sora helyére jött... mondta Rosetta, akinek nagyon fájt ez az egész.
- És ha Sora helyére jött, akkor mi van? Nem tudtok róla semmit, és máris gyűlölködtök. Szerintetek milyen érzés lehet úgy itt lenni, hogy tudod, hogy mindenki utál, mert valakinek a helyén vagy itt?
- Hapci. tüsszentett Sora
- A szellemek tudnak tüsszenteni? kérdezte Heniko
- Hát nagyon úgy néz ki... állapította meg Sora. Közben meg Marion a többiekkel nézett farkasszemet, majd stílusosan távozott a helységből.
- Ezt talán nem kellett volna.. mondta Anna
- Igazad lehet... mondta Mia, és mindenki egyet értett vele. Közben Marion elment az ebédlőbe és egy jól megrakott tálcával Heniko szobájához indult. Bent Heniko és Sora nagyon jól elbeszélgették az időt, és egész jól megismerték egymást. Végül is a beszélgetésüket egy kopogás szakította félbe.
- Máris megyek. ugrott fel Heniko és ajtót nyitott.
- Gondoltam éhes vagy... ebédeljünk együtt. Mondta mosolyogva Marion
- Nem is mondtad hogy gondolt olvasó vagy... mosolygott Heniko majd kivette Marion kezéből a nehéz tálcát, és az asztalhoz vitte. Közben Marion tányérokat és evő eszközöket keresett. Amikor a gyors tálalással megvoltak ebédelni kezdtek.
- Hogy én már milyen éhes voltam.. mondta Heniko indulás előtt, ettem valamit az óta meg semmit. Már rám fért...
- Úr isten! És nem haltál éhen?
- Hát nem, mint láthatod.. Nagyon fincsi... mondta miután megkóstolta az egyik finomságot.
- Örülök, hogy ízlik. mondta Marion, és jót ettek., ittak, beszélgettek.
- Te nem tudom, hogy vagy vele de én teli vagyok. mondta Heniko
- Igen én is... mondta mosolyogva, majd körbenézett a szobában. Nagyon jól berendezted a szobát.
- Köszi...hát volt rá időm. mondta Heniko majd előállt egy ötlettel. Mit szólnál, ha elmennénk ledolgozni az ebédet? Marion nagyot nézet. Mindenre számított de erre nem.
- Hát nem is tudom... mondta Marion, aki tudta, hogy a többiek milyen undokok voltak.
- A többiek miatt igaz? kérdezte Heniko
- Igen.. mert még nem is ismernek és máris úgy álnak hozzád minta valami fertőző betegség, volnál. mondta és erre kicsit könnyes lett a szeme
- Jaj Marion mondta Heniko majd átölte őt. Marion nagyon örült ennek, mert Henikoból olyan melegség és szeretet áradt, amitől megnyugodott. Köszönöm neked. mondta Heniko mire marion rá nézett. Köszönöm neked hogy, hogy ennyire kiállsz értem. Ez nagyon sokat jelent nekem. De tudod, meg kell értenünk a többiek érzéseit. Sora mindenkinek sokat jelentett az ittlévők közül, és elég nehéz megszokni azt a tényt, hogy nincs is. Marion erre meg akart szólalni de Heniko már tudta mit szeretne, ezért folytatta. igen nem kéne így viselkedniük De idő kell nekik adni.
- Igazad van. mondta Marion.
- Akkor mehetünk? kérdezte Heniko
- Aha mondta a kis lány.
- Csak várj egy kicsit had, öltözzem át, mert bár a farmer a favorit abban nem az igazai , mondta mosolyogva.
- Meny csak. mondta Marion
- Neked nem kéne átöltözni? szólt ki Heniko a hálószobából.
- Nem a ruhám alatt van az edzőm.
- Na ez okos gondoltat. Időspórolós. mondta majd 2 perc elteltével megjelent az ajtóban.
- Na hogy nézek ki? kérdezte
- Hűha... mondta Marion. Henikon egy testre feszülő fekete trapézszárú nadrág volt, ami kiemelte karcsú alakját. Le se tagadhatta volna, hogy artista, de nem is kellet érte szégyenkeznie. Formás lábak, lágy ívű csípő, feszes gömbölyű fenék. Felül egy fehér színű topot viselt, aminek alján egy fekete sáv volt található. Újatlan felső volt elején 3 pánttal, amiből 2 a vállán volt a harmadik pedig a nyakában volt. Nem volt túlzottan kivágott de így is kiemelte, tökéletes, dús, formás melleit. Ebben a cuccban nagyon jól nézett ki. téged nem zavar a hosszú nadrág? Mert itt mindenkin általában rövidnadrág vagy Dressz van.
- Nem, nem zavar.. amióta edzem mindig is hosszút viseltem.
- Akkor mehetünk is? Nem igaz? mondta Marion
- Igen akkor nyomás! mondták majd elindultak kifelé. Heniko egy táskát is vitt magával, amiben üdítők meg törölközők voltak. Furcsa módon az edzőterem felé menve nem találkoztak senkivel. Marion ezen kicsit el is gondolkodott. Már előre felkészült, arra, hogy ha belépnek, úgy fogják őket bámulni mit, az állatokat az állatkertben. Amikor az ajtóhoz értek Marion már felkészül mindenre. Henikora nézet, aki megnyugtatóan bólintott. Marion nagy levegőt vett és konyította az ajtót. Hát amit megpillantott az nem az volt amire számított.
- Ez..... kezdte Marion
- ...Üres. fejezte be a mondatot.
- Ezt nem hiszem el... mondta Marion mérgesen
- Nyugi... lehet, hogy elmentek kajálni... mondta Heniko hogy, megnyugtassa.
- Lehet. De hogy mindenki egyszerre... mondta Marion.
- Biztos jó a koszt a menzán. mondta Heniko
- Ezt te se gondolod komolyan ugye? mondta Marion vigyorogva
- Ez az edző terem se semmi. mondta miután körbenézett.
- Hát igen.. itt aztán minden van. Bár amikor mindenki itt van nagyobb a nyűzsi.
- Legalább kényelmesen elférünk... mondta Heniko mire Marion elmosolyodott.
- Na akkor melegítsünk be vagy valami.. mondta Marion. Erre Heniko csak bólintott egyet. Majd elkezdtek bemelegíteni és nyújtani. Arra nem is gondoltak, hogy talán valaki az emeletről figyeli őket.
- Heniko te nagyon hajlékony vagy! mondta Marion
- Úgy gondolod? Pedig ha hiszed, ha nem a hajlékonysággal van a legtöbb gondom. Sokat kell rajta dolgoznom.
- Hát nem látszik.. mondta Marion. Így nyújtottak és melegíttek egy darabig aztán Marion megszólalt.
- Te milyen szereken dolgoztál már?
- Szereken? Hát nézzük.. trapézon, kötélen, és ugró asztalon is.
- Ugró asztalon? Nekem az a kedvencem. Tudod nekem a mamám az ugró asztal sztárja volt. Nagyon tehetséges volt.
- Akkor gondolom a lánya is örökölt abból a tehetségből. Nem? kérdezte Heniko
- De megmutassam? kérdezte izgatottan Marion
- Persze mondta Heniko. Több se kellet Marion már fel is pattant az asztalra és ugrálni kezdett rajta. Olyan energikusan és vidáman ugrált hogy Heniko csak ámult.
- Hát ez nem semmi mutatott rá Heniko Nagyon tehetséges vagy.
- Gyere te is! mondta és a mellette lévő asztalra mutatott. Kíváncsi vagyok rád is. mondta Mosolyogva.
- Oké. mondta Heniko majd felugrott A másik asztalra. Semmi különöset nem csinált először de aztán ő is feloldódott. Olyan mutatványokat mutatott be, amitől Marionnak tátva maradt a szája.
- Heniko... mindenségit Ez szuper. Mondta miután Heniko újabb gyakorlatot hajtott végre.
- Köszi mondta, Amikor visszaért az asztalra. Mi lenne, ha csinálnák közösen valami mutatványt?
- Az nagyszerű lenne mondta Marion. Lássunk is hozzá. Majd elkezdtek ugrálni közben, meg a gyakorlaton gondolkodtak. Ha valamelyiknek eszébe jutott valami, akkor bemutatta.
- Ezt beletehetnénk ezt a forgást mondta Heniko Marion egyik ugrásánál.
- Téleg? Oké akkor már egy ellem meg is van. mondta Marion
- Mit szólnál, ha így lenne az eleje. azzal elkezdte bemutatni az ő változatát. Az eleje három ugrásból állt két kicsiből és egy nagyból, amiből rögtön az a fordulat jött, amit Marion csinált aztán visszaérkezett az asztalra onnan vett egy nagy lendültet és három szaltót csinált függőlegesen, aminek a végén csinált egy spárgát aztán olyan forgást csinált ami nagyon látványos volt az egész teste akár az óra mutató forgott körbe. Az asztalra visszaérkezve egy kézzel lökte vissza magát a levegőbe aztán átugrott a másikra. De oda úgy hogy nem pattant vissza a levegőbe, hanem megállt rajta majd csípőjét bal oldatra tolta és jobb kezét behúzta a mellkasához majd egy erőteljes mozdulattal a behúzott kezét, kivágta oldalra közben a baloldalról a csípőjét a jobb oldalra, ezáltal átrakta oda a testsúlyát, majd egyenes háttal kezeit kecsesen oldalra tartva, lecsúszott a földre, ahol jobb térdére térdelt és ráhajtotta a felső testét.
- Ez nem semmi! mondta Marion
- De még lehetne jobb... elmondtam, hogy gondoltam hogy párosnak is nézzen ki? kérdezte
- Aha persze. mondata Marion
- Na szóval.. az elejét egyszerre kéne csinálni aztán jön az asztal csere, na ott lehetne csinálni egy nagyon szép de látványos dolgot.
- Jaj mond már.... lett nagyon kíváncsi Marion
- Jó, jó mondom. Szóval ott az kéne hogy nagyon közel legyünk egymáshoz. Ott el kéne kapni egymás kelét és visszarántani a másikat az eredeti helyére.
- De akkor igazából ez nem is helycsere csak annak indul.
- Igen...ezt most gondoltam ki. mondta és aztán megcsinálni a végét.
- Nekem tetszik az ötlet, bár jó nehéz.
- Igen...mivel elég nagy erő kell ahoz hogy vissza tudjuk rántani egymást ez kicsit nehéz lesz..
- Igen, mert ha én túl kicsit lököm, akkor nem tudok visszaérni a sajátomra és leesek, de te is, mert nem lesz lendületed.
- Na akkor nekilátunk?
- Mi, az hogy...